A címben foglalt jelző szó szerint értendő: a négyféle töltelékkel megpakolt tészta súlya alatt csakúgy roskadozott a pléhtepsi, amikor a sütőbe toltam. Az elkészítése ellenben korántsem ''súlyos'' feladat, szabadidőre viszont szükségünk lesz, ha flódnizni akarunk. Ha maradt tavalyról szabi, itt a remek indok, hogy kivegyünk egy napot. :)
Ötszáz euró bírságot kell fizetnie egy észak-olaszországi városban egy tunéziai nőnek, mert burkát - a testét és arcát teljes egészében eltakaró muzulmán női öltözetet - viselt az utcán
A gazdaság szereplői az egyensúlyi pálya erősítését, a növekedés elindítását várják az új kormánytól, valamint a gazdaság körüli struktúrák olyan átalakítását, amely az egyensúlyt és a növekedést erősíti - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke "Az ipar napjai 2010" rendezvény megnyitóján kedden, a Hungexpo vásárközpontjában Budapesten
A 2011 végén befejeződő digitális átállás 800 ezer háztartást érint, amelyek ma a földfelszíni televíziós adást kizárólag analóg módon fogják - mondta Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke kedden Budapesten az átállásról tartott szakmai tájékoztatón
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint az MSZP főpolgármester-jelöltje rosszul számol, és felszínes ötletelésével lejáratja, ellehetetleníti a dugódíj bevezetésének tervét
Ha sikerül megegyezni a thaiföldi belpolitikai válság békés megoldásában, akkor a kormány és az ellenzéki tüntetők képviselői tárgyalni fognak arról a lehetőségről, hogy a vörösingesek közkegyelemben részesüljenek - közölte egy kormányhoz közel álló forrás kedden a francia hírügynökséggel
Oroszország a világ nukleáris fegyvereinek felszámolására törekszik minden állam stabilitásának és biztonságának megőrzése mellett - mutatott rá az orosz külügyminisztérium közleményében az atomsorompó-szerződés New York-i utókonferenciája kapcsán
Liget kártya néven közös kedvezménycsomagot vezetett be a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Széchenyi Fürdő, a Fővárosi Nagycirkusz, a Budapesti Vidámpark és a Széchenyi Kertvendéglő - jelentették be az érintett intézmények vezetői keddi sajtótájékoztatójukon
Budapest ‒ Első ránézésre sokan csak a szőke, szilikonos Barbie-t látják Godena Noémiban (21), pedig a Blikk szépe 2010 tizedik címlaplánya évekig versenyszerűen bokszolt, és rendőrnek készül.
Magyarország — Mindenkit megdöbbent, ha a televízióban azt látja, hogy az éppen nyilatkozó életerős férfi neve mellett a foglalkozása helyett a „rokkantnyugdíjas" felirat jelenik meg.
SZEGED — Igazi különc a helyi állatkert legújabb lakója, a furcsa szerzet hosszúkás fejével és orrával inkább egy porszívóra hasonlít, mint bármilyen más állatra.
Washington — Egy washingtoni szálloda biztonsági videorendszere valószínűleg bizonyítékot őriz Barack Obama amerikai elnök félrelépéséről, a tengerentúli lapok arról írnak: magánnyomozók hada próbálja megszerezni a felvételt az elnök politikai ellenfelei megbízásából.
Budapest — Véres ingek, eltűnt szemüveg és laptop, karmolások az alkaron – megannyi megdöbbentő újabb adalék, amely a húsvét előtt elhunyt Daróczi Dávid (†37) utolsó estéjével kapcsolatban felmerült.
Budapest — Nincs új a nap alatt! Erre a legjobb példa Brasch Bence (18), a Csillag születik felfedezettjének első klipje, amely kísértetiesen hasonlít egy Darin nevű kurd származású svéd énekes Breathing Your Love című klipjéhez.
A legtöbb országban, mint tudjuk, fizetősek az utak, van, ahol a megtett kilométer után, van ahol az utakon eltöltött idő alapján kell fizetni. Egy külföldi út megtervezése előtt érdemes lehet utánanézni a pályadíjaknak, hogy ne érjen minket meglepetés a fizető kapuknál....
Az övsömör (herpes zoster) kialakulásáért ugyan azon vírus felelős, amely a bárányhimlőt (varicella) is okozza - ez a varicella zoster vírus (másnéven human herpes vírus-3). Övsömör csak azokon alakulhat ki, akik korábban már átestek bárányhimlőn.
Minden kert számára hasznos, ha a talajt tápláló- és szerves anyagokkal dúsítják annak érdekében, hogy a növények jobban fejlődjenek. Az egyik legnépszerűbb és leghasznosabb erre a célra a komposzt. Lássuk, hogyan tudjuk magunk is előállítani?
Semmilyen szabály nem tiltja azt, hogy a virágokat és a zöldségeket egymás mellé ültessük. Tény az, hogy a zöldségeskert hasznára válik, ha virágokat és fűszernövényeket ültetünk bele. Nem csak az esztétikai előnyök miatt, hanem azért, mert védelmet nyújtanak a zöldségek számára a rovarok okozta károk ellen és termékenyebbé teszik a talajt.
Hazánkban a felnőttek 30 százaléka nem minden nap, vagy egyáltalán nem szokott reggelizni. Több mint 1,5 millióan reggeliznek házon kívül, akik elsősorban a fiatalabb, 18-39 éves korosztályból kerülnek ki. A magyarok számára azonban még mindig különlegesnek számít az éttermi reggeli - ezért is húztak most bele a gyorsétteremláncok....
A BKV mellett más fővárosi tulajdonú társaságoknak és a hírek szerint Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes családi cégének is dolgozott a Horváth, Dóczi és Lehmann (HDL) ügyvédi iroda, melynek vezetőjét, Horváth Iván ügyvédet a BKV-s nyomozással kapcsolatban tegnap bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsították meg és az esti órákban is tartott a kihallgatása.
Balassagyarmaton önálló frakciót alakított négy, Szili Katalin mozgalmához tartozó képviselő. Hasonló hajszálrepedések mutatkoznak Békéscsabán, Törökbálinton, Budaörsön, Baján is
Egyetlen nő sem lesz tagja a második Orbán-kormánynak, pedig még Iránnak is van egy női minisztere. A parlamenti összetétel - a korábbiakhoz hasonlóan - is igen macsósra sikerült, hiszen csak 35 női képviselő lesz, holott jelentkező akadna bőven. A "háromharmadba" úgy tűnik nem számolták bele a nőket.
Thaiföldön az ellenzéki tüntetők elutasították Abhiszit Veddzsadzsiva kormányfő ajánlatát, amely szerint november 14-én tartanák meg az előre hozott parlamenti választásokat.
Magára vállalta a New York-i merényletkísérletet az a pakisztáni születésű amerikai férfi, akit közép-európai idő szerint keddre virradóra vettek őrizetbe a Kennedy nemzetközi repülőtéren. A 30 éves Faisal Shahzadot egy Dubaiba induló járatról szállították le, a gép már a kifutópálya felé indult, amikor leállították, és valamennyi utast leszállították.
A Francia Köztársaság Ítélőszéke, így hívják azt a rendkívüli bíróságot, amely a múlt hét végén egy esztendős fölfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Charles Pasquát, több gaulle-ista kormány egykori miniszterét, a szenátus volt elnökét.
A magyar társadalom több évtizede erkölcsi, gazdasági és szellemi értelemben is lejtőn van, ezen az államnak és az állampolgároknak egyszerre kell változtatniuk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bogár László közgazdász, egyetemi tanár, aki szerint a következő kormány gazdaságpolitikájának egyik fontos feladata lehet a vállalkozói szférának nyújtott állami támogatások szigorítása.
Ismét fókuszba keról az országimázs. Már csak a 2011-es EU-elnökség miatt is. Országimázsközpont azonban a régi formájában nem lesz. A költések - az ígéretek szerint - transzparensek lesznek, a mákosbejglizés ideje lejárt