2010. május 5. szerda

máj. 5
6:06
Tovább tüntet a thai ellenzék (Kripto Akadémia)
Thaiföldön az ellenzéki tüntetők elutasították Abhiszit Veddzsadzsiva kormányfő ajánlatát, amely szerint november 14-én tartanák meg az előre hozott parlamenti választásokat.
máj. 5
6:08
Pakisztáni-amerikait vettek őrizetbe (Kripto Akadémia)
Magára vállalta a New York-i merényletkísérletet az a pakisztáni születésű amerikai férfi, akit közép-európai idő szerint keddre virradóra vettek őrizetbe a Kennedy nemzetközi repülőtéren. A 30 éves Faisal Shahzadot egy Dubaiba induló járatról szállították le, a gép már a kifutópálya felé indult, amikor leállították, és valamennyi utast leszállították.
máj. 5
6:10
Ex-miniszter sajátos korrupciós pere (Kripto Akadémia)
A Francia Köztársaság Ítélőszéke, így hívják azt a rendkívüli bíróságot, amely a múlt hét végén egy esztendős fölfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Charles Pasquát, több gaulle-ista kormány egykori miniszterét, a szenátus volt elnökét.
máj. 5
6:12
Slotáék nem kérnek elnézést (Kripto Akadémia)
Dusan (c)trauss, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szóvivője szinte elcsodálkozott azon a kérdésen, vajon bocsánatot kér-e Ján Slota, esetleg a pártja azon közönséges kijelentésekért, melyeket a pártvezér a közszolgálati Szlovák Televízió (STV) vasárnapi vitaműsorában hangoztatott.
máj. 5
9:06
Ma is kimarad több repülőjárat (Kripto Akadémia)
A görögországi légiirányítók sztrájkja miatt a Malév egyik athéni járata kimarad, a skót és az északír légtér vulkáni hamufelhő miatt elrendelt zárlata miatt pedig az oda irányuló járatok sem közlekednek - mondta az MTI-nek szerdán reggel Szilágyi Károly, a Budapest Airport (BA) szóvivője.
máj. 5
9:42
Börtönlázadás Venezuelában, nyolc fegyenc meghalt (Kripto Akadémia)
Nyolc fegyenc meghalt és három megsebesült, amikor Venezuela egyik leghírhedtebb börtönében lázongás tört ki - közölték a börtönhatóságok.
máj. 5
10:00
Holttestekkel teli kútban élte túl a mexikói túsz (Metropol)
Elrablói holttestekkel teli kútba dobtak egy elrabolt nőt Mexikóban, az áldozat azonban túlélte, és sikerült megmenekülnie.
máj. 5
10:54
Pakisztánba szökött volna a New York-i merényletkísérlet gyanúsítottja (Kripto Akadémia)
Pakisztánba készült eljutni a Times Square-i merényletkísérlet gyanúsítottja, amikor leszedték őt egy Dubajba induló, már felszálláshoz készülő repülőgépről - közölte szerdán az illető légitársaság.
máj. 5
11:12
Ortodox zsidó okozott pánikot Amszterdamban (Metropol)
Riadalmat keltett egy ordítozó férfi egy II. világháborús amszterdami megemlékezésen: a tülekedésben több mint harmincan megsérültek, Beatrix királynőnek pedig sietve kellett távoznia a helyszínről. Nézze meg a történteket videón!
máj. 5
11:12
Nem várhatóak reformok az Orbán-kormánytól (Kripto Akadémia)
A Sme című szlovák liberális napilap szerdai elemzése szerint Orbán Viktor kormányának személyi összetétele azt jelzi, hogy Magyarországon nem várhatóak reformok.
máj. 5
11:30
Romaellenes óriásplakáttal kampányol a SNS (Metropol)
Nyíltan romaellenes óriásplakátokkal indította útjára választási kampányát a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).
máj. 5
12:24
New Yorkból Pakisztánba szökött volna a gyanúsított (Metropol)
Pakisztánba készült eljutni a Times Square-i merényletkísérlet gyanúsítottja, amikor a New York-i Kennedy nemzetközi repülőtéren leszedték egy Dubajba induló, már felszálláshoz készülő repülőgépről - közölte szerdán az illető légitársaság.
máj. 5
12:24
Vilmos herceg eljegyzés előtt? (Kripto Akadémia)
A brit sajtót továbbra is élénken foglalkoztatja Vilmos herceg gyűrűje.
máj. 5
13:18
Elsüllyedt a lakásuk (Kripto Akadémia)
Fókák tucatjai heverésznek a Baja California mexikói szövetségi államban fekvő Ensenada kikötőjében.
máj. 5
13:36
Eldurvult a választási kampány Csehországban (Metropol)
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) szerdán felhívással fordult Václav Klaus államfőhöz és a demokratikus pártokhoz, hogy nyilvánosan utasítsák vissza azt az erőszakot, amely a jelenlegi választási kampányban a szociáldemokraták nagygyűlésein volt tapasztalható.
máj. 5
13:36
Hasznos szavazást kér a Labour (Kripto Akadémia)
A konzervatívok gazdasági tervei azt sugallják, hogy kisebb államot, nagyobb adócsökkentéseket terveznek, mint ellenfeleik.
máj. 5
13:38
Félredobta a Nyugat - Csalódott az államfő (Kripto Akadémia)
Aljakszandr Lukasenka úgy véli, keveset kapott az Egyesült Államoktól és az Európai Uniótól a kapcsolatok javításáért tett erőfeszítéseiért cserébe.
máj. 5
13:40
Elég volt a névtelen kommentekből! (Kripto Akadémia)
A névtelen online hozzászólások lehetőségének megszüntetésére készülnek Kínában az interneten terjedő "káros információk" kiszűrése érdekében - ez derül ki a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) című pártlap írásából.
máj. 5
13:54
Paroubek, Csehország első meggyilkolt elnöke? (Kripto Akadémia)
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) szerdán felhívással fordult Václav Klaus államfőhöz és a demokratikus pártokhoz, hogy nyilvánosan utasítsák vissza azt az erőszakot, amely a jelenlegi választási kampányban a szociáldemokraták nagygyűlésein volt tapasztalható.
máj. 5
13:56
Szövetségest talált Teherán? (Kripto Akadémia)
Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök üdvözölte azt, hogy Brazília kész közvetíteni a nukleáris programjáról a Nyugattal zajló vitában.
máj. 5
14:30
Sztálin Szentpéterváron (Kripto Akadémia)
Sztálin képével díszített autóbusz jelent meg szerdán Szentpéterváron, amely a város főutcáján, a Nyevszkij proszpekten közlekedik A diktátor személyével kapcsolatban a második világháborús győzelem 65. évfordulója közeledtével szinte az egész volt Szovjetunióban kiéleződött a viszály.
máj. 5
14:48
Rendőri riadókészültség Athénban (Metropol)
A tűzoltóság beszámolója szerint három ember halt meg annak következtében, hogy szerdán Athén központjában tüntetők felgyújtottak egy épületet. Két újabb épületet gyújtottak fel a tüntetők. A rendőrséget riadókészültségbe helyezték.
máj. 5
14:57
Horvátország háborús bűnösök nevét tartalmazó listát adott át Szerbiának (Infostart)
A horvát igazságügyi hatóságok listát állítottak össze szerb kollégáik számára azokról a személyekről, akiket háborús bűncselekmények elkövetésével vádolnak.
máj. 5
14:59
Sztálinnak állítottak szobrot Ukrajnában (Infostart)
A dél-ukrajnai Zaporizzsjában szerdán ünnepélyesen felavatták Joszif Sztálin egykori szovjet kommunista pártfőtitkár szobrát, amely a független Ukrajna első Sztálin-emlékműve.
máj. 5
15:01
Halálos áldozatai is vannak az athéni épület felgyújtásának (Infostart)
A tűzoltóság beszámolója szerint három ember halt meg annak következtében, hogy szerdán Athén központjában tüntetők felgyújtottak egy épületet.
máj. 5
15:42
Tisztes környezetből került ki a new york-i támadó (Metropol)
Ahogyan az al-Kaida néhány hírhedt tagja, a sikertelen Times Square-i merényletkísérlet elkövetésével vádolt pakisztáni-amerikai férfi is olyan jómódú, tisztes környezetből került ki, amely nem utal radikalizmusra.
máj. 5
15:51
Bulgáriában a közkiadások csökkentéséről döntött a kormány (Infostart)
Bulgáriában a közkiadások 20 százalékos csökkentéséről döntött a kormány. Az intézkedéstől mintegy 900 millió leva, vagyis csaknem 607 millió dollár megtakarítást várnak.
máj. 5
16:00
Utcát neveztek el Kaczynskiről Tbilisziben (Metropol)
Utcát neveztek el Grúzia fővárosában a repülőszerencsétlenségben meghalt lengyel elnök, Lech Kaczynski tiszteletére.
máj. 5
16:18
Olajkatasztrófa: megszüntették az egyik szivárgást (Metropol)
Megszüntették a három közül az egyik mélytengeri szivárgást a Mexikói-öbölben - közölte szerdán a kárelhárítási munkálatokat felügyelő amerikai parti őrség.
máj. 5
16:27
Az EP a cianidos bányászati technológiák betiltása mellett (Infostart)
Megszavazta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely felszólítja az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezze a cianidos bányászati technológiák teljes betiltását az unióban 2011 vége előtt.
máj. 5
16:36
Olajfolt keletkezett a Dunán (Metropol)
Leállították a hajóközlekedést a Duna szinte teljes bécsi szakaszán szerdán, miután a fővárostól mintegy harminc kilométerre dieselolaj ömlött a folyóba - közölte a felső-ausztriai tűzoltóság.
máj. 5
16:36
Merkel köszöntötte születésnapján Helmut Kohlt (Kripto Akadémia)
Az egykori NDK-ban élők millióinak nevében mondott köszönetet korábbi elődjének, Helmut Kohlnak a német újraegyesülés előmozdításáért szerdán Angela Merkel kancellár.
máj. 5
16:54
A síita főpapok kezében lesz a végső döntés az iraki belpolitikában (Metropol)
A síita főpapok kezében lesz a végső döntés az iraki belpolitikában annak a megállapodásnak az alapján, amelyet két síita párt kötött az új kormány megalakításáról - jelentette szerdán az amerikai hírügynökség, amely hozzájutott a dokumentum egy példányához.
máj. 5
16:54
Fúrótorony - megszűnt az egyik szivárgás (Kripto Akadémia)
Megszüntették a három közül az egyik mélytengeri szivárgást a Mexikói-öbölben - közölte szerdán a kárelhárítási munkálatokat felügyelő amerikai parti őrség.
máj. 5
17:57
Olajfolt a Dunán Bécsnél (Infostart)
Leállították a hajóközlekedést a Duna szinte teljes bécsi szakaszán, miután az osztrák fővárostól mintegy harminc kilométerre dieselolaj ömlött a folyóba. A forgalom a tisztítási munkák után állhat helyre.
máj. 5
18:24
Összehangolt tálib támadások Afganisztánban (Metropol)
Összehangolt támadásokat indított több tálib harcos szerdán a délnyugat-afganisztáni Nimrúz tartomány székhelyén, Zarandzsban közigazgatási épületek ellen - közölték hivatalos források és maguk a lázadók.
máj. 5
18:51
Irán újabb hadműveletet kezdett a stratégiai jelentőségű Perzsa-öbölben (Infostart)
Irán újabb hadműveletet kezdett a stratégiai jelentőségű Perzsa-öbölben, alig egy hónap alatt már a másodikat.
máj. 5
19:27
Korlátozások lesznek a moszkvai repülőtereken (Infostart)
Korlátozások lesznek a moszkvai repülőtereken és légtérben május 6. és 10. között.
máj. 5
19:29
Összehangolt támadást indítottak a tálibok (Infostart)
Afganisztán délnyugati részén közigazgatási épületek ellen indítottak összehangolt támadást a tálibok; az akcióban 13 ember halt meg, köztük 9 terrorista. Nyolcan öngyilkos merényletet követtek el, egy lázadót pedig rendőrök lőttek le.
máj. 5
19:31
Romániában ismét vádat emeltek Adrian Nastase ellen (Infostart)
Romániában ismét vádat emeltek Adrian Nastase ellen; a volt miniszterelnököt egyebek mellett kenőpénz elfogadásával és zsarolással vádolják.
máj. 5
21:42
Washingtonban lehet Oszama bin Laden (Metropol)
Az iráni elnök szerint világ legkeresettebb embere, Oszama bin Laden nem egy távoli, elhagyatott helyen, barlangban rejtőzik, hanem a Föld sokkal kellemesebb részén, nevezetesen Washingtonban van.
máj. 5
23:48
Oszama bin Laden Washingtonban? (Kripto Akadémia)
Az iráni elnök szerint világ legkeresettebb embere, Oszama bin Laden nem egy távoli, elhagyatott helyen, barlangban rejtőzik, hanem a Föld sokkal kellemesebb részén, nevezetesen Washingtonban van.

Keresés