Az amerikai Függetlenség Napja vasárnap volt, de "áttolták" hétfőre, az amerikai szünet pedig meglátszott a budapesti kereskedésen is tegnap. A budapesti részvénypiacon a forgalom és mozgás egyaránt gyérre sikeredett, alig volt kötés. A tételeknél sem volt jelentős elmozdulás, legfeljebb az utolsó öt percben. Az OTP részvények ára 5 forinttal, 0,10 százalékkal 4.785 forintra esett, forgalmuk 3,1…
Kedden vegyesen indíthatnak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miután a hétfői amerikai tőzsdeszünet, és az egyébként is eseménytelen vakációszezon miatt nem érkezett egyértelmű iránymutatás.
Az előző kormány elhibázott lépéseinek korrekcióját szolgálja az egészségügyi tárgyú törvények módosítása - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter keddre virradó éjjel az Országgyűlésben....
A tervezettnél nagyobb mértékű, öt százalékos inflációt jósol a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója erre az évre. Palócz Éva szerint ennek ellenére lassan, de folyamatosan javulnak majd a magyar...
Az Appeninn bejelentette, hogy megszerezte a Hattyúház Kft. 49%-os üzletrészét. A céltársaság kizárólagos tulajdonosa a Hattyúházként ismert budai 6,500 négyzetméteres irodaháznak. A társaság a...
A keddi kereskedésben az ázsiai piacoknak a nap végére sikerült ledolgozniuk a korai mínuszokat köszönhetően a shanghai-i piac erősödésének és az ausztrál alapkamat változatlanul hagyásának. Így...
Segítségért fordult az IMF-hez hat, Magyarországon működő nagy külföldi bank, hogy beszélje le a kormányt a tervezett banki különadóról - értesült egy osztrák napilap
Várhatóan ma menesztik az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vezetőjét. A jelenlegi országos tiszti főorvost, Falus Ferencet a Magyar Nemzet információi szerint Paller Judit válthatja. ...
Segítségért fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) hat, Magyarországon működő nagy külföldi bank, hogy beszélje le a kormányt a tervezett banki különadóról - értesült egy osztrák napilap. A Der...
Az 1950-es évek óta páratlan, ami történt, miszerint egy politikai nyilatkozatot kötelezően közzé kell tenni, ezért erre ellenzékként nem tudtak másként reagálni, mint hogy megpróbálják kifigurázni - közölte Molnár Csaba (MSZP).
Nincs szereptévesztésben a Költségvetési Tanács (KT), sőt éppen a törvényi kötelezettségéből fakadóan fejti ki véleményét az államháztartási törvény tervezett módosítása kapcsán - reagált az ezt...
Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke szerint legális díjtételek alapján kellene fizetni az orovosokat, így lehetne megszüntetni a hálapénzt - mondta a Magyar Rádiónak.
Stagnáló, oldalazó piacra számít ma is Králik István, a KBC Securities üzletkötője, Amerikából ugyanis nem jönnek ezúttal sem lényeges adatok. A tegnapi nap rávilágított arra, hogy menniyre...
Az ausztrál jegybank a várakozásoknak megfelelően 4.5 százalékon tartotta irányadó rátáját - derül ki az intézet ma hajnali közleményéből. Glenn Stevens, a Reserve Bank of Australia elnöke a...
A korábbi kínai jegybankelnök, Dai Xianglong szerint a dollár gyengülése fáj Kínának, hiszen a világ legnagyobb devizatartalékával rendelkező ország a tartalékot főként dollár eszközökben tartja....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,05 pontos emelkedéssel, 21.112,04 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékhez képest ez 0,13 százalékos erősödést jelent. Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék is.
Javulóban a nemzetközi befektetői hangulat, ami a dollár gyengülését hozta hajnal óta a piacokon, ez pedig a forintot támogató tényező lehet. A reggeli kereskedésben egyelőre csekély mértékű...
Mit jelent pontoson a "toxikus" jelző? Milyen veszélyei vannak a kozmetikázott, sőt toxikus ingatlanbecsléseknek? Mi lehet a megoldás? Baross Pállal, az RICS magyarországi vezetőjével beszélgettünk...
Erősödéssel zárt kedden a tokiói értéktőzsde irányadó mutatója, miután a jen erősödése megtorpant és a kínai ingatlanpiaccal kapcsolatos aggodalmakat a kereskedés folyamán ellensúlyozni tudta néhány részvény jó teljesítménye.
Harmadszor is nekifuthat a Ryanair az Aer Lingus felvásárlásának, az Európai Bíróság ugyanis ma dönt arról, hogy valóban korlátozza-e a versenyt a tranzakció - írja a Financial Times. A Ryanair,...
Hamarosan teljesen új jogszabályban rendezik a fiatal szakorvosjelöltek státuszát, feladatát, szakképzési és foglalkoztatási helyzetét - írja a Világgazdaság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,05 pontos emelkedéssel, 21.112,04 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött.
2011. január elsejétől valóra válhat a hazai fuvarozók régi álma, bevezethetik a kereskedelmi gázolajat, ami által a személy- és teherfuvarozók literenként 8 forintos kedvezményt kapnak az üzemanyag...
Elkészült a RERA (Real Estate Research Association - Ingatlanpiac-kutatók Egyesülete) negyedéves irodapiaci beszámolója, amelyben a budapesti irodaállomány legfrissebb adatait vizsgálja. Az...
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ZÁRVA - az amerikai részvénypiac tegnap a...
Az elkövetkezendő néhány hétben fog eldőlni, hogy az aranyárfolyam újbóli csúcstámadásba lendül-e, vagy egy jótékony korrektúrát hoz a nyári vakáció. Az azonban biztos, hogy az elkövetkezendő évtized az arany és az ezüst évtizede lehet, átlagosan évi 5-10 százalékos árfolyamnövekedéssel
Emelkedéssel indult a nap az európai börzéken, a BUX index ennek megfelelően 1.7%-kal került feljebb. A hazai piac forgalma eddig 1 milliárd forintos, ami nem nevezhető túl acélosnak. Az amerikai...
Még csak az év felénél járunk, de az Út a munkához program előirányzott éves kerete már 65%-os kihasználtságnál tart. A Nemzetgazdasági Minisztérium a program átalakítására készül - írja a Napi Gazdaság....
A 2009-ben telepített új áramtermelő kapacitás 62%-köthető megújuló energiaforrásokhoz, derül ki az Európai Bizottság által publikált tanulmányból. Ez összesen 17 GW-nyi zöld áramtermelő kapacitást...
El tudja képzelni a rémisztő pillanatot, amikor a nyaralás megismételhetetlen képeit egyszer csak hiába próbálja elővarázsolni fényképezőgépe vagy videokamerája memóriakártyájáról? A Generali csoport ...
Eva mellett fizetett szja-t vissza lehet igényelni? Mi a teendője a nyugdíj mellett tőzsdéző adózónak? Rokkantnyugdíjas családtag milyen feltételekkel dolgozhat betéti társaságban? Az olvasók kérdéseire az APEH munkatársai válaszolnak.
Az élőmunka költség nagymértékben képes befolyásolni egy szervezet eredményességét. A legeredményesebb vállalatok az EE gazdálkodást általános tervezési stratégiai feladattá teszik. Kihívást jelent, hogy miként lehet mozgósítani munkavállalóinkat a cégszintű feladatok minél jobb teljesítése érdekében.
Az amerikai piacok zárva tartottak hétfőn, így eléggé eseménytelen és főleg forgalom nélkül zajlott a tőzsdei kereskedés világszerte a Függetlenségi napi ünnepségek miatt. A következő amerikai szünnap szeptember 6-án, a munka ünnepén lesz.(Solar Capital)
Nos igen, a DAX technikailag kedvezőbb helyzetben van az amerikai társakénál, de azért nem olyan, ami egy hosszútávú befektetéskor kívánatos.(Solar Capital)
A sikeresnek elkönyvelt tőzsdei belépő után az Appeninn bejelentette, hogy megvásárolta a Hattyúház tulajdonosának, a Hattyúház Kft.-nek a 49%-os üzletrészét. A pénteki kereskedési napon a 10....
Még a soros elnökséget július elsején átvevő Belgium se nyújtotta be időben azt a cselekvési tervet, amely a megújuló energiaforrásokra vonatkozó célkitűzéseinek teljesítését részletezi. A Bizottság...
A hangulat-indikátorok közül legalább egy még mindig túl nagy vételi kedvet jelez annak ellenére, hogy a piacok jelentős korrekciókon vannak túl. Ez általában bear piacot vetít előre, mivel ezek a...
A dollár csendes gyengülése nem annak köszönhető, hogy Európában annyit javult volna a helyzet, sőt. Inkább az amerikai álom korrodálódása okozta ezt a kis bicsaklást - véli Márvány Zsolt, a...
Riasztó a gyermekszegénység itthon és Európában. Magyarország lakói közül 13 százalékot tartanak szegénynek, viszont a gyermekeket alapul véve 20 százalék fölötti a becsült adat. A kutatók szerint a gyermekszegénység szorosan összefügg a foglalkoztatási szinttel, a családok jövedelmi viszonyaival és a képzetlenség is döntő. A Nyírségben a helyzet aggasztó, amelyen a több milliárdot felőrlő képzési…
Segítségért fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) hat, Magyarországon működő nagy külföldi bank, hogy beszélje le a kormányt a tervezett banki különadóról - értesült egy osztrák napilap. (MTI)
Bár a globális válság több nyugat-európai üzem bezárására késztette a gumiabroncsot gyártó vállalatokat, hazánkban továbbra is bővít a Hankook és Continental - írja a Világgazdaság.