A kilakoltatási moratórium 2011 március elsejéig történő meghosszabbítását kezdeményezte a kormány. A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításáról benyújtott előterjesztés szerint nem csak december elsejétől, hanem már a kilakoltatást elrendelő bírósági végzés kézhezvételét követő naptól - legkorábban így a törvény hatálybalépését követő naptól - el kellene halasztani a lakáskiürítést a…
Tartják a pluszokat a vezető európai részvényindexek, a DAX továbbra is kismértékű, 0.5%-os, a brit FTSE-100 pedig 1.4%-os emelkedést mutat. Akárcsak tegnap az amerikai tőzsdéket, ma az európai...
Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, szerinte ez kiderül a benyújtott törvényjavaslatból is.
Kétszeres túljegyzés mellett a meghirdetett 50 milliárd forintnak megfelelő összegben értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján. Az átlaghozam kissé tovább nőtt a két héttel ezelőtti aukcióhoz képest.
Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, szerinte ez kiderül a benyújtott törvényjavaslatból is.
Nyilvánosan is bírálta Traian Basescu román államfő a bukaresti kormányt amiatt, hogy július 1-től öt százalékponttal emelte a forgalmi adót (áfa) ahelyett, hogy valamennyi jövedelmet, beleértve a kisnyugdíjakat is adókötelessé tett volna. (MTI)
Ezúttal a nyugdíjreform elleni tiltakozásul vonulnak az utcára a dolgozók Görögországban: a dél körül kezdődő tiltakozó megmozdulásokkal párhuzamosan a szakszervezetek 24 órás sztrájkot hirdettek.
Nem változtatott irányadó rátáján (0.5%) a Bank of England monetáris tanácsa. Tekintettel arra, hogy az elemzők egyhangúlag tartásra számítottak, a bejelentés semmilyen meglepetést nem okozott a...
Egymillió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra egy ügyfél téves tájékoztatása miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), egyben kötelezte arra, hogy tartsa be a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályokat....
Forrong az európai befektetési piac, az alapkezelők az új, transzparensebb szabályoktól várják, hogy új lendületet kapjon a szektor, az öreg kontinens pedig a világ alappiacának valódi központjává...
Továbbra is a jelenlegi történelmi mélyponton, a tavaly március óta érvényben lévő fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a brit jegybank, a döntés megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
Az OTP Bank nem örül a bankadónak, de a hitelintézet jövedelmezősége elbírja a különadót, és hitelezési aktivitását sem kell visszafognia a következő években emiatt - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Szarvas Ferencet nevezi ki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt....
Az Európai Központi Bank (EKB) a várakozásoknak megfelelően ma sem változtatott irányadó rátáján (1%-on maradt). Annak ellenére, hogy a jegybankárok döntésében semmi meglepő nem volt, Jean-Claude...
Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, szerinte ez kiderül a benyújtott törvényjavaslatból is.
Ahogyan az várható volt, a Bank of Englandhoz hasonlóan az EKB kormányzó tanácsa sem változtatott a jelenlegi alapkamatszintjén a mai ülésén, amely így továbbra is 1,00 százalék maradt.
Szarvas Ferencet nevezi ki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának a nemzeti fejlesztési miniszter. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. jelenlegi vezérigazgatója augusztus elsején foglalja el új pozícióját - közölte a tárca csütörtökön.
Ezúttal a nyugdíjreform elleni tiltakozásul vonulnak az utcára a dolgozók Görögországban: a dél körül kezdődő tiltakozó megmozdulásokkal párhuzamosan a szakszervezetek 24 órás sztrájkot hirdettek.
Leállította az előző generációs 5-ös BMW M-változatának gyártását a BMW. A típus a bajor autógyár elmúlt 5 évének egyik legnagyobb sikere, utódjára már nem kell sokat várni....
Lemond tisztségéről a GYSEV Zrt. elnöke; Szabó András a cég vasutasnapi rendezvényén közölte, hogy július 20-án távozik, azaz egy nappal a társaság közgyűlése előtt. Mint mondta, elnökként az a fela...
Múlt héten 454 ezren fordultak első alkalommal munkanélküli segélyért az USA-ban. A friss adat kedvezőbb a várakozásoknál, mivel az elemzői konszenzus 458 ezres értéket vetített előre. A...
Az Otthon Centrum elemzése szerint az ingatlanpiaci ár- és forgalomesés elérte a mélypontját, és már a fellendülés jelei tapasztalhatók. Az OTP Bank a forintalapú hitelkérelmek számának folyamatos növekedését tapasztalja; a folyamat erősítése érdekében a hitelbírálat során figyelembe vehető jövedelmek körét is bővítik - hangzott el az Otthon Centrum és az OTP Bank közös háttérbeszélgetésén
A tegnapi 3 százalékos emelkedést követően ma eddig nyugodt hangulat látszik kibontakozni az amerikai tőzsdéken, a határidős indexek ugyanis csak kismértékű, pozitív irányú elmozdulásokat mutatnak. A...
A vártnál kedvezőbb amerikai heti friss segélykérelmek számáról szóló statisztika, illetve az, hogy megemelte az eurózóna idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését az Európai Központi Bank elemző...
Az irányadó ráta szintje megfelelő, a növekedési és inflációs kilátásokat övező bizonytalanság pedig még mindig nagy - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a kamatdöntés...
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellentétben 21.000 fővel 454.000 főre csökkent az előző héten mért 475.000 főről. Az előzetes elemzői várakozások 461.000 főre történő csökkenéssel számoltak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 290,82 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 22.425,04 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 763,90 pontos, 3,53 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 473,08 ponttal magasabb.
Az ukrán parlament csütörtökön mégis jóváhagyta az IMF által megkövetelt költségvetési megszorításokat, miután első olvasatban még elvetette azokat. A törvényjavaslatot azért kellett jóváhagyni, hogy az IMF folyósítsa az Ukrajna által nemrég kialkudott új készenléti hitelt.
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service, tekintettel a továbbra is kedvezőtlen hazai és globális gazdasági viszonyokra, amelyek a bankok működési környezetére és a bankrendszeren belül érvényesülő kockázatokra is hatással vannak - áll a nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban kiadott szektorelemzésében.
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service, tekintettel a továbbra is kedvezőtlen hazai és globális gazdasági viszonyokra, amelyek a bankok működési környezetére és a bankrendszeren belül érvényesülő kockázatokra is hatással vannak - áll a nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban kiadott átfogó szektorelemzésében, amely szerint a tervezett…
Geotermikus távfűtőmű épül Szentlőrincen, a beruházás alapkövét csütörtökön tették le. A tervek szerint novembertől már termálvízzel fűtik a baranyai város közintézményeit és közel ezer lakást.
További emelkedéssel növelték előző napi tetemes nyereségeiket a New York-i tőzsdeindexek a munkanélküliségi kérelmek vártnál nagyobb csökkenése hatására.
A Transparency International szerint egy új törvényjavaslat alapján a nyilvánosság nehezen szerezhetne tudomást az állami cégeknél lévő gyanús ügyekről
Dr. Csillag Dezsőné az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal új főosztályvezetője - tudatta közleményben szerkesztőségünkkel az adóhatóság. Vida Ildikó elnök döntése alapján a mai naptól elnökhelyette...
Az OTP Bank nem fogja áthárítani a bankadót az ügyfelekre, és az elvonás nem fogja befolyásolni a hitelezési aktivitását sem - mondta Illés Zoltán, a hitelintézet ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen. (MTI)
Az elmúlt heteket jellemző negatív tendenciának tegnap egy csapásra vége szakadt a részvény és nyersanyagpiacokon egyaránt. Az indexek jelentősebb emelkedést tudtak produkálni, ami hangulati alapon...