41 ezer ügyfél esetében 110 milliárd forintnyi hitel-átsrukturálást végzett el eddig az OTP. Nyugodtan alhatnak a bank ügyfelei, ezt bizonyítja, hogy Tier1 tőkemutatója alapján a második helyen...
Immár hetedik napja emelkednek a fejlett nyugat-európai tőzsdék, melyek közül a német DAX 0.1, a francia CAC-40 0.5, az angol FTSE-100 pedig 0.2%-os pluszban áll. A mai jó hangulatot támogatja a...
Némileg csökkenő ütemben, de továbbra is hónapról hónapra nő a Központi Hitelinformációs Rendszerben tároltak száma hazánkban. Õk azok, akik legalább 90 napon keresztül nem tudták fizetni...
Egyelőre csak annyi biztos, hogy a független színházaktól fűnyíróelven vonnak el 34 százaléknyi támogatást. Hogy a tizenegymilliárd többi részét mely területeken fognák meg, még titok - írja az Index...
Több, mint 500 millióan élnek az Európai Unió 27 tagállamában a 2010. január elsejei állapotokat tükröző Eurostat-adatok szerint. Egy év alatt ez 1.366 milliós népességnövekedésnek felel meg uniós...
A szálláshelyszolgáltatók és vendéglátóipari cégek felszámolásának rekordját hozta az idei év első fele - közölte az Opten Informatikai Kft. szerdán. (MTI)
Ismét nyereséget könyvelhetett el a PSA Peugeot Citroen az év első felében az autópiac fellendülésének, a kínai kereslet növekedésének, a költségcsökkentésnek, és számos új modell bevezetésének köszönhetően.
A rendszerfelállítás mint fejlesztési módszer rövid idő alatt képes döntő fontosságú információt adni a szervezeti dinamikáról, az egyes szervezeti egységek közötti kapcsolatokról, konfliktusok forrásáról. Ezen módszerről az egyik alapítóval, Dr. Matthias Varga von Kibéd professzorral Marek István beszélgetett.
Nyugat-európai és amerikai menedzsment kurzusok felvételije nehezen kerülhető meg GMAT (Graduate Management Admission Test) kitöltése nélkül. A négyórás megmérettetésen a pályázó vizsgázik angolból, matematikából, szövegértésből és gyorsaságból is. Az MBA képzés akár 230 ponttal elérhető.
Ismét nyereséget könyvelhetett el a PSA Peugeot Citroen az év első felében - a tervek szerint hamarosan a bevételek több mint fele Európán kívülről származik majd
Egy felmérés szerint az amerikaiak egyre többet interneteznek, de az ott igénybe vehető szolgáltatásokért nem fizetnének, ugyanakkor a reklámok is zavarják őket. Halkan kérdezzük: akkor miből éljenek meg az internetes vállalkozások...?
Az idei második negyedévben 1,1%-kal nőtt a gazdaság az előző évihez képest, a megelőző hónaphoz képest pedig 6,6%-os a növekedés - Litvánia előzetes GDP-adatai meglepően kedvezőek, éves alapú...
A tavalyi magyar nagydíj előtt bombaként robbant a hír, mely szerint a száguldó cirkusz történetében első alkalommal jelent meg állandó szponzorként egy magyar tulajdonú cégcsoport. A Pénzcentrum.hu Nagy Zsoltot, a Hell Energy Magyarország Kft. globális marketingigazgatóját kérdezte az együttműködés eddigi eredményeiről, a nemzetközi piacok meghódításáról, a futamról, a szponzorált csapatról és a…
A nemrégiben elfogadott amerikai pénzügyi reformcsomag megújulásra és szervezeti innovációra készteti többek közt az amerikai bankszektort. A kockázatosabb banki tevékenységek korlátozása trükkös...
A német költségvetési helyzet stabilitása érdekében az ország pénzügyminisztere tegnap olyan tervezetet jelentetett meg, ami szerint csökkentenék az ipari társaságok számára nyújtott energetikai...
Dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt - mondta Budai Gyula miniszterelnöki megbízott
A miniszter átadhatja a minisztérium - költségvetési fejezet - kincstári számlái feletti rendelkezési jogát a közigazgatási államtitkárnak, a nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendelete a legutóbb...
A tegnap 2% feletti emelkedést követően mára elbizonytalanodni látszanak a vevők, a fejlett nyugat-európai piacokon is kisebb profitrealizálás kezdődött. A BUX jelenleg 11.6 milliárd forintos...
A "Mobil in Deutschland e.V." elnevezésű közlekedési szervezet által készített felmérésben a Germanwings első helyezést ért el. A szervezet hét nagy diszkont légitársaságot, valamint a Lufthansát értékelte meghatározott kritériumok alapján....
Az MTV Networks három magyar csatornáját menekíti cseh médiahatóság alá. A készülődő új médiaszabályozás előtt a döntést piaci stratégiaváltással indokolják. Az EU-ban ennek semmi akadálya, itthon volt már ilyenre példa
Hétfőn újra Bukarestbe érkezett a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége, hogy az idei és a jövő évi költségvetésről tárgyaljon a román vezetéssel tíz napon át. A mostani tárgyalásoknak azonban már nem...
Vegyes gyorsjelentést tett közzé a Boeing, a repülőgépgyártó vállalat a bevétel tekintetében az elemzői konszenzustól elmaradó számokat közölt, viszont az EPS-szintjén felülteljesítette a...
A délelőtti kereskedésben a pénzügyi szektor húzta felfelé az európai részvényindexeket, köszönhetően a Deutsche Bank egész európai bankszektorra vonatkozó felminősítésének.
Partnerséget kínál a fogyasztóvédelmi hatóság a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv); az együttműködés részleteit keret-megállapodásban rögzítik az Észak-alföldi Régióban - közölte Jeney Géza, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális igazgatója szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. (MTI)
Enyhén nőtt az elemzők szerint az újbóli recesszió veszélye Nagy-Britanniában, de valószínűtlen, hogy a megszorító intézkedéseket tartalmazó új költségvetés negatív növekedést von maga után a következő évben. (MTI)
Nagyjából 100 nappal a választások után még kitart a kormánypártok kétharmados támogatottsága, miközben az ellenzéki pártok támogatottsága 10% alá olvadt. Április óta változás, hogy a Nézőpont Intézet friss felmérése szerint már a Jobbik a második legnagyobb politikai erő Magyarországon
Öt dolgozóját küldte el a Budapest Airport, mert őket teszik felelőssé, hogy Ferihegy elbukott a repülésbiztonsági felülvizsgálaton. Az egyik ottani szakszervezet azt kifogásolja, hogy a biztonsági vezetőket nem érinti az elbocsátás.
A szálláshelyszolgáltatók és vendéglátóipari cégek felszámolásának rekordját hozta az év első fele. Ennek ellenére háromszor annyi vállalkozás alakul, mint amennyit felszámolnak vagy amennyit idén töröltek....
Alapvetően az Európai Uniótól származó forrásokra támaszkodna és 7 kitörési pontot azonosít a jövő január 15-én elinduló új Széchenyi Terv, amelynek fő célkitűzése, hogy a következő 10 évben 1 millió...
A Költségvetési Tanács elnöke szerint akár 4,2%-ig is elszállhat a hiány, de teljesíthető az elvárt szint. Kopits György szerint az IMF-nek nem áll jól, ha elnéző akar lenni
Alapvetően az Európai Uniótól származó forrásokra támaszkodna és 7 kitörési pontot azonosít a jövő január 15-én elinduló új Széchenyi Terv, amelynek fő célkitűzése, hogy a következő 10 évben 1 millió új, adózó munkahely jöjjön létre a magyar gazdaságban - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által ma kiosztott vitairatból. Amint az várható volt, a program alapvetően a kis- és közepes…
A görög pénzügyminiszter szerint hazája eltökélt, hogy megmutassa, képes túlteljesíteni az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által előirányzott pénzügyi célokat
Ma mutatja be Orbán Viktor miniszterelnök azt a vitairatot, ami az Új Széchenyi-terv alapját képezi. Az első program 2001-2002-ben több százmilliárd forintból gazdálkodott. Sajtóértesülések szerint azonban a második ütemre csak 100 milliárd forint áll rendelkezésre, ami igen kevés, adta hírül a Magyar Rádió reggeli műsora.
Internetes játékok fejlesztőivel tárgyal a Google arról, hogy egy olyan online közösségi oldalt hozzanak létre, mely versenyre kelhet a Facebook-kal - írja a Wall Street Journal meg nem nevezett...
A kormány által ma nyilvánosságra hozott, az új Széchenyi Tervet bemutató vitairat 7 kitörési pontot és ehhez társítva 7 programcsoportot jelöl meg a következő egy évtized fejlesztéspolitikájában,...
Az idei első félévi román államháztartási hiány mértéke megfelel a Románia által a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalt kötelezettségeknek - közölte szerdán a román pénzügyminisztérium. (MTI)
Ha megvalósul a kormány 29 pontos programja, akkor az idén teljesíthető a kitűzött hiánycél, miközben a kivetett bankadó -, amelynek nagy részét az ügyfelek fizetik meg - lefékezi a gazdasági növekedést - fejtette ki Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke egy lapinterjúban. (MTI)
Visszaesett a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező dél-koreai LG Electronics profitja a második negyedévben, mert gyenge volt a kereslet a mobilkészülékek iránt, és a készülékek ára is csökkent. Növekedett viszont a televízió, és a háztartási elektronikai üzletág.
Az Új Széchenyi-tervben az egészségipart, a zöld gazdaságfejlesztést, a lakásprogramot, az üzleti környezet fejlesztését, a tudomány-innováció-növekedés területét, a foglalkoztatást és a közlekedést határozta meg a kormány kitörési pontként - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Új Széchenyi-terv vitairatának ismertetésén szerdán Budapesten a Marriott szállodában.
Fellegi Tamás miniszter szerint a kormány célja az Új Széchenyi Tervvel, hogy gyorsan, hatékonyan, összehangoltan tudják eljuttatni a hazai és uniós összevont forrásokat a kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv). A szándék, hogy a ciklus végéig összesen ezer milliárd forintot biztosítsanak erre a célra az összevont forrásokból.
Vitára bocsátja és gazdasági konzultációsorozatot indít a kormány az új Széchenyi Tervről, amelynek elkészült a koncepciója - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter
2010 első harmadévében visszaestek a magyar háztartások alkoholmentes hidegital vásárlásai. Mind gyümölcsléből, mind pedig szénsavas üdítőitalokból kevesebbet vásároltunk - állapítható meg a GfK Hungária Háztartáspanel 2010-ben mért eredményeiből. Ez alól a 100 százalékos gyümölcslevek szegmense jelent kivételt, mivel a szegmens mennyiségi piacrésze 2008 óta folyamatosan nő. Hazánkban a szénsavas…
Sorozatban már második hónapja csökkent a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban. Júniusban 1%-kal estek vissza a megrendelések a mjáusi 0.8%-os havi csökkenés után, miközben az...
Ismét különutas véleményt fogalmazott meg a Center for Economic and Policy Research, ezúttal a legfrissebb magyarországi eseményekkel kapcsolatban. A washingtoni székhelyű kutatóintézet igazgatója,...