A német ifo gazdaságkutató intézet euróövezeti gazdasági hangulatindexe két egymást követő negyedévi visszaesést követően az idei első negyedévre vonatkozóan kissé javult - közölte csütörtökön az ifo intézet az MTI-vel.
A főbb nyugat-európai tőzsdék mindegyike a pozitív tartományban tartózkodik, miközben a befektetők arra számítanak, hogy az EKB továbbra is a rekord-alacsony 1%-os szinten tarja az eurozóna...
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. a 2011 októberében kezdődött idei üzleti évében forintban számolva lényegében változatlan árbevételre számít - mondta el Poroszlai Csaba, az Egis gazdasági igazgatója a csütörtökön Budapesten tartott tájékoztatón.
Van egy minimális létszám, amely alatt gazdaságtalan egy felsőoktatási intézmény vagy kar fenntartása, az akkreditációs követelmények miatt a költségek alig csökkenthetők; három nagy...
A kormányok, a bankok, a felügyelet, a nemzeti bank és a lakosság is felelős a devizahitelezés elterjedéséért - állapítja meg a deviza-eladósodás okait vizsgáló albizottság jelentése. Az Index...
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 43 milliárd forintos kerettel meghirdetett három kötvényaukcióra összesen csak 62,2 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, ezt látva pedig az...
A GE Foundation és az Institute of International Education (Nemzetközi Oktatási Intézet (IIE) immár tizedik alkalommal hirdeti meg a Scholar-Leaders ösztöndíjprogramot Magyarországon.
Az IT-szektor gyors reakciójának köszönhetően a válságban villámgyorsan jelennek meg olyan innovációk, amelyek a nehéz üzleti környezetben is képesek a vállalatok szűkülő forrásainak hatékony hasznosítására. Ilyen eszközök például a távmunka és a felhő alapú alkalmazások, vagy a kettő ötvözetéből alakult új megoldás, a crowdsourcing.
Az új csődtörvényben és a kapcsolódó jogszabályokban tovább szigorították a cégvezetők felelősségének megállapítására, a cégalapításra és a vagyonátruházásra vonatkozó szabályokat - írja a Napi Gazdaság.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 43 milliárd forintos kerettel meghirdetett három kötvényaukcióra összesen csak 62,2 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, ezt látva pedig az...
A várt csökkenés helyett 2 százalékkal emelkedtek a globális élelmiszerárak januárban az előző hónaphoz képest az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön publikált adatai...
A kormány a tegnapi ülésén megvitatta azt a korábban kiszivárgott törvénytervezetet, mely kiszélesíti az árfolyamgátas rendszert: abban a lízingesek is részt vehetnek, valamint a program véghatáridejét is kitolták. A kormány rábólintott az előterjesztésre, a héten az Országgyűlés elé viszik a törvényjavaslatot.
A Posta Biztosító meghosszabbítja utasbiztosítási szerződését azon ügyfeleknek, akik a Malév leállása miatt rekedtek külföldön, így aki a leállás időpontjában, február 3-án érvényes utasbiztosítási szerződésben állt vele, s hazatérésekor bizonyítani tudja, hogy a légitársaság leállása miatt nem tudott hazautazni és a külföldön töltött idő alatt szenvedett kárt, annak minden esetben megtéríti a…
A Kormány a tegnapi (február 8.) ülésén elfogadta az árfolyamgát intézményének módosítását a Bankszövetséggel tavaly decemberben kötött megállapodásnak megfelelően....
CIB Aranytartalék 2 néven új tőkevédett alapot indít a CIB Alapkezelő, amelynek hozama 85 százalékban az aranytól, 15 százalékban az ezüsttől függ majd. Az alapkezelő bízik az arany jövőjében, nagy világcégek által adott 2012-es prognózisok átlaga alapján 21 százalékos áremelkedés várható a nemesfémtől ebben az évben, és a 2013-as prognózisok is 16 százalékot vetítenek előre.
Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
Az Ifo gazdaságkutató euróövezeti hangulatindexe két egymást követő negyedéves visszaesés után enyhe javulást mutatott. A javulás ellenére az üzleti hangulat még így is a hosszú távú átlag alatt áll. Az euróövezet országai közül egyedül Szlovénia és Luxemburg tekint optimistán a jövőbe.
Már napok óta kíváncsian várunk és készülünk a görög megoldásra és az arany grafikonjának esetleges megfáradására. Mikor korrigál vissza a nemesfém, mikor jöhet el megint az erős medvék ideje? Kérdezhetik sokan, de az arany egyelőre tartja magát és tapasztja magát az 1730 és 1750-es szintek közé.
Kartelleztek az útépítőcégek a 2001-ben és 2002-ben kiírt fővárosi útépítési munkák elnyerése érdekében - mondta ki a Kúria döntése. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2005-ben tárta fel a versenykorlátozó megállapodást, ami miatt nyolc vállalkozásra összesen 593,9 millió forint bírságot szabott ki.
Minden akadály elhárult a Ryanair budapesti bázisnyitása elől - közölte mai sajtótájékoztatóján az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója, Michael O'Leary. Sikerült elérni a megállapodást a...
A befektetők és elemzők is egyre nagyobb érdeklődéssel figyelik a Malév csődjéből fakadó, költségvetésre leselkedő több száz milliárd forintos veszélyeket. Egyes szakértők szerint az IMF nem fogja...
A várt csökkenés helyett 2 százalékkal emelkedtek a globális élelmiszerárak januárban az előző hónaphoz képest az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön publikált adatai szerint.
Minden akadály elhárult a Ryanair budapesti bázisnyitása elől - közölte mai sajtótájékoztatóján az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója, Michael O'Leary. Sikerült elérni a megállapodást a...
Magyarország várható földgázfogyasztása csütörtökön 73 millió köbméter, a szerdaival gyakorlatilag megegyező lesz az FGSZ Földgázszállító Zrt. tájékoztatása szerint.
A frankfurti tőzsde szigorítja a szabad piaci kategória szabályozását és egy piaci szegmenst teljes egészében be is zár, mert már aggódik a saját hírneve miatt. Ezen a területen ugyanis egymást érik a csalások, árfolyam-manipulációk, az utóbbi három évben négy bűnszövetkezet-szerűen működő csoportot azonosítottak.
A kormányok, a bankok, a felügyelet, a nemzeti bank és a lakosság is felelős a devizahitelezés elterjedéséért – idézi az index.hu csütörtökön a deviza-eladósodás okait vizsgáló parlamenti albizottság jelentését.
Minden akadály elhárult a Ryanair budapesti bázisnyitása elől - közölte mai sajtótájékoztatóján az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója, Michael O'Leary. Sikerült elérni a megállapodást a...
Kitartott a magyar piac gyenge teljesítménye a délelőtt folyamán, a BUX a negatív nyitást követően tovább csökkent, jelenleg 1,3%-os mínuszban tartózkodik a magyar benchmark. Az esést a MOL vezeti,...
A vállalatvezetők és HR munkatársak döntő többsége szerint az állam által bevezetett új cafeteria utalvány nem feltétlenül kielégítő megoldás az alkalmazottaknak. 10 százalék alatti azoknak az aránya, akik teljesen elégedettek - derül ki az Edenred 2012-es cafeteria-változások hatását vizsgáló kutatásából.
Magyarország várható földgázfogyasztása csütörtökön 73 millió köbméter, a szerdaival gyakorlatilag megegyező lesz az FGSZ Földgázszállító Zrt. tájékoztatása szerint.
Az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően az érvényben lévő 0,5 százalékos irányadó kamatszintjén nem változtatott a Bank of England monetáris tanácsa, ugyanakkor az eszközvásárlási programját 50 milliárd fonttal 325 milliárd fontra bővítette.
A várakozásoknak megfelelően 50 milliárd fonttal növelte likviditásfokozó programjának keretösszegét a Bank of England, az irányadó ráta szintje pedig nem változott (0,5%). 275 milliárdról 325...
Összességében hárommilliárd forinttal kevesebb kötvényt adtak el a csütörtöki aukción a tervezettnél, úgy, hogy az egyik sorozat összértékét kétmilliárddal növelték, a másikét azonban ötmilliárddal csökkentették. A hozamok így stabilak voltak.
A várt csökkenés helyett 2 százalékkal emelkedtek a globális élelmiszerárak januárban az előző hónaphoz képest az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön publikált adatai szerint....
A várt csökkenés helyett 2 százalékkal emelkedtek a globális élelmiszerárak januárban az előző hónaphoz képest az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön publikált adatai...
Amellett sem tudta megõrizni tegnap elért négyhavi csúcsát a forint, hogy a nemzetközi befektetõi hangulat továbbra is bizakodó maradt. A forint ma fokozatosan gyengült az euróval...
Pénteken Dublinban véglegesítik azt a megállapodást a Ryanair, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel a budapesti repülőtér használatáról, amit csütörtökön Budapesten jelentett be Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója.
A Magyar Lízingszövetség mintegy 40 tagvállalatának adatai szerint tavaly éves átlagban mintegy 20 százalékkal bővült a hazai lízingpiac, ezen belül 2011 minden negyedévében növekedést mutatott - mondta Lévai Gábor, a szövetség főtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap, valamint a Der Standard című osztrák napilap csütörtökön Orbán Viktor országértékelő beszédével összefüggésben közölt cikket, míg a londoni Financial Times az egyházügyi törvényről, a brüsszeli European Voice és a francia Les Échos pedig az EU kötelezettségszegési eljárásaival kapcsolatban jelentetett meg írást.
Ma sem változtatott az irányadó ráta szintjén (1%) az Európai Központi Bank. Az elhúzódó görög tárgyalások miatt azonban a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztató érdekes lehet. Sokan arra számítanak,...
Változatlan szinten, a csaknem három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartotta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, ugyanakkor megemelte a mennyiségi enyhítésre szánt keretet.
Az új szlovák csődtörvény szerint a külföldi és a szlovák cégvezetők 4 évre visszamenőleg is felelősségre vonhatóak lesznek, ha nem kezelték szabályszerűen a vállalat csődhelyzetét. Az új szabály szerint a vezetőknek minden esetben kérvényezniük kell a csődeljárást, ha a cég összes tartozása, függetlenül azok lejáratától meghaladja a társaság vagyonát.
Az európai tengerek halállományának túlhalászata elleni tiltakozásul és az EU fenntartható halászati reformjára való figyelemfelhívásként a Greenpeace aktivistái kikötőbe szorítottak egy óriás halászhajót.
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) azzal számol, hogy nem éri kár a nyári charterutasokat a Malév leállása kapcsán, mivel már elkezdték az átfoglalásokat. Az utazási irodákat ugyan nem terheli felelősség, de az az érdekük, hogy megpróbálják az eredeti kondíciókkal lebonyolítani az utakat.
Hogyan árazzák az ingatlanokat a befektetők, értékbecslők egy olyan világban, ahol naponta dőlnek meg korábban megkérdőjelezhetetlennek tűnt fundamentumok. Mi alakítja az ingatlanárakat a jelenlegi bizonytalan környezetben? Mit csinálnak a bankok a bedőlt projektekkel? Milyen segítséget nyújt az RICS az értékbecslőknek?...