Emelkedő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 39 435,24 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 327,43 ponttal, 0,82 százalékkal alacsonyabb.
A magyar gazdaság legfőbb problémája jelenleg a munkaerőhiány, és egyelőre nem látszik a kiút, ugyanis nagyon alacsony a születésszám, ez ráadásul csak hosszú távon oldaná meg a kérdést. Rövid távon ható megoldásra van szükség...
Az Alpokban az elmúlt napokban már havazott, a nagyjából 40 centiméteres hótakaró pedig egyértelműen jelezte, hogy Svájcban elkezdődhet a síszezon. Jöjjön egy kis segítség azoknak, akik sítúra szervezésén gondolkodnak!
"Kiemelkedő évjárat", "kegyelmi állapot", "ezt csak elrontani lehet". Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el a szőlészek, borászok szájából a közelmúltban zárult 2017-es szürettel kapcsolatban.
A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index az előző év végi lassú csökkenés után 2017-ben nem változott. Ez alapján ez évben és a következőben kissé talán lassabban, de folytatódik a gazdaság egészének a javulása. A háztartásoknál átlagosan kedvező a - jövedelmek jelentős szóródás melletti növekedése által kiváltott - fogyasztás bővül
Negyven új Boeing 787-10 Dreamliner típusú repülőgépet rendelt az Emirates dubaji légitársaság vasárnap 15,1 milliárd dollár (több mint 4000 milliárd forint) értékben.
A német gazdaság versenyképességének érdekében rugalmasabbá kell tenni a munkaidőről szóló szabályokat – sürgeti a német kormány mellett működő független gazdaságpolitikai tanácsadó testület, az úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsa.
A líbiai parti őrség után az észak-afrikai arab ország rendőrségét is bevonná az Európai Unió (EU) az illegális migráció visszaszorításért folytatott együttműködésbe - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
A német gazdaság versenyképességének érdekében rugalmasabbá kell tenni a munkaidőről szóló szabályokat – sürgeti a német kormány mellett működő független gazdaságpolitikai tanácsadó testület, az úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsa.
A német gazdaság versenyképességének érdekében rugalmasabbá kell tenni a munkaidőről szóló szabályokat - sürgeti a német kormány mellett működő független gazdaságpolitikai tanácsadó testület, az úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsa.
A hétvégén átlépte a magyar filmek idei nézettsége az egymillió főt. A magyar alkotások 2008 óta nem látott magas nézőszámát nyereményjátékkal ünnepelte a Magyar Nemzeti Filmalap és a Cinema City Magyarország.
Tóth Ákos, az Utazómajom alapítója, nem üzleti megfontolásból indította el oldalát, pusztán szenvedélyből. Elmondása szerint pont ez a sikerének a kulcsa: nem a pénz motiválta. Mára már 400 ezer követője van Facebookon.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap vietnami sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy napon barátok lesznek Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Társadalmi vitára bocsátották a borszőlő ültetvények telepítését, illetve a mezőgazdasági és feldolgozó üzemek energiahatékonysági pályázatait – hívta fel a Világgazdaság figyelmét Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Száz pályázat támogatásával eddig mintegy nyolc milliárd forint európai uniós támogatásról döntöttek a kertészeti ágazaton belül hűtőházak építésére – mondta a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Csornán, a Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet 256 millió forintból felépülő hűtő
A december 21-i katalán parlamenti választásokon a "csendes többség" váltsa hangját szavazatra - szólított fel Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap a konzervatív Néppárt (PP) barcelonai rendezvényén.
Agnes Varda francia filmrendező, Donald Sutherland színész, Charles Burnett forgatókönyvíró-rendező és Owen Roizman operatőr Oscar-díjat kapott életművéért a szombat este Hollywoodban megrendezett Kormányzók bálján, amelyen tiszteletbeli Oscarral jutalmazta az amerikai filmakadémia Alejandro González Inárritu bevándorlókról szóló virtuálisvalóság-f
Megkezdődik hétfőn a Fiatal vállalkozók hete, amelynek fő témája, hogy miként lehet segíteni a 18-40 éves korosztályt abban, hogy vállalkozóvá váljon, és ha vállalkozik, milyen módon lehet sikeres - mondta a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.
A legfejlettebb okostelefonoknak köszönhetően ma már bárki készíthet és feltölthet a közösségi oldalára 360 fokos (panoráma) videókat. A technológia hamarosan az esti tévéhíradóban és kedvenc televíziós show-műsorainkban is megjelenhet.
A hatályos jogszabályok szerint belföldi vevők részére el kell-e küldeni a számlát postai úton vagy elegendő e-mailben, és majd az ügyfél kinyomtatja a számlát? A számla másolati példányait ki kell-e nyomtatni megőrzésre? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Az országgyűlés döntése értelmében július 1-től megkezdhették működésüket a nyugdíjas-szövetkezetek, amelyek a diákmunkához hasonlóan működő álláslehetőséghez juttatják a nyugdíjasokat. A Debrecenben is irodát nyitó Keleti Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet vezetőjét, Nagy Gábort kérdeztük a nyugdíjasok előtt álló nagy lehetőségről.
A válság elmúltával újra évi kb. 150 ezer ingatlan cserél gazdát a hazai piacon, nem túlzás tehát összességében több ezermilliárdos piacról beszélni. Ráadásul a fellendülés, így a bővülés vége még nem látszik: csak tavaly 15 százalékkal, idén akár újabb egytizedével nőnek a lakásárak.
Ezek voltak a 45. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb hírei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre. Ebben a szakmában lehet most nagyot kaszálni MagyarországonA munkaerőpiac folyamatosan változik...
A szociális szövetkezetek száma és árbevétele egyaránt nőtt 2016-ban, és a bővülés idén sem állt le - derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.
Pár éven belül több ezer új lakóingatlan kerül átadásra a fővárosban, eltérő azonban a számuk az egyes kerületekben. A budai elitkerületek, illetve a pesti oldal belvárosa tipikusan az a terület, ahol nagyon kevés az új projekt, míg...
A fűtéskorszerűsítési, a konyhai és a mosodai beruházásokkal évente 40 millió forintot takarít meg a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház, ezt az összeget a betegellátás színvonalának fejlesztésére fordítják - mondta az intézmény főigazgatója.
Az első részeredmények szerint Borut Pahor hivatalban lévő államfő nyeri a szlovéniai elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulóját - a már feldolgozott öt százaléknyi szavazat közel 53 százalékát Borut Pahorra adták le.
Emelkedő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 39 435,24 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 327,43 ponttal, 0,82 százalékkal alacsonyabb. A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 99,8 milliárd forintot, az előző heti négynapos kereskedési héten elért 59,27 milliárd forint után, a v
A Nemzetgazdasági Minisztérium azt tervezi, hogy valamiféleképp fizetőssé teszi az elektromos autók töltését, az áramból adóval terhelt üzemanyag lesz a töltéskor.