Születésem óta fogyatékkal élek, nyitott hátgerinccel illetve donga lábbal születtem. 1996-ban egy fekély miatt a bal lábszáramat is amputálni kellett térd alatt. Mióta az eszemet tudom kapom a kiemelt családi pótlékot illetve a rokkantsági járadékot. 2010 óta aktívan dolgozó nő vagyok /II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. ügyfélszolgálati asszisztens/
Az insurtech és fintech trenddel ijesztgetik a pénzintézeti szektort, pedig ez egy téves elképzelés, nincs másról szó, mint hogy a biztosítási és banki tevékenység a digitalizáció révén hatékonyabb lesz - jelentette ki Windisch László...
Gyűjteményt tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2018. július 1-jétől teljesítendő online számla-adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó, gyakran ismételt kérdésekre adott válaszokból.
Megkezdődött a Paks II beruházás első tíz, 98 millió eurós összértékű fővállalkozói számlájának kifizetése, a napokban megkezdődik az orosz hitel lehívása is.
Enyhén csökkent a BMW AG nyeresége a harmadik negyedévben a beruházások és a kutatás-fejlesztési költségek növekedésének következtében – derül ki a német autóipari konszern honlapján kedden közzétett eredmény beszámolóból.
Munkahelyteremtő beruházásokra több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 262 mikro-, kis- és középvállalkozás a nemzetgazdasági miniszter döntése alapján. A támogatással mintegy 2100 új munkahely létesítéséhez, valamint 4400 munkahely megőrzéséhez járul hozzá a kormányzat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ked
Az ázsiai értékpapírok idén az elmúlt tíz év legjobb hozamát produkálhatják. Az év eleje óta 26 százalékos növekedést láthattak a befektetők és akár még folytatódhat a trend, de talán nem most kell túlallokálni.
Ma hirdetett első körben nyerteseket a Nemzetgazdasági Minisztérium azon a magyar költségvetési forrásból finanszírozott pályázaton, amelyet csak a nyáron tettek közzé és munkahelyteremtő beruházásokat támogatnak általa. A 10 milliárdos...
Mindenképp tárgyal egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a Vietnamban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés szervezetének csúcstalálkozóján – erősítette meg a Kreml.
Egy állásinterjún nem csak az a fontos, hogy a HR-esek kérdéseire jól válaszolj, hanem az is, hogy te magad jó kérdést tegyél fel. Vannak olyan dolgok, amikre nem szabad rákérdezni - ezeket gyűjtötte össze a Forbes.
A Volánbusz Közlekedési Zrt. működésének szabályozottsága, vagyongazdálkodása összességében megfelelt az előírásoknak, és a vagyon értékének gyarapításáról is gondoskodtak – állapította meg a 2012 és 2015 közötti időszakról elvégzett ellenőrzését összegző, kedden kiadott jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Új színházi játszóhely nyílik Budapesten: a Nemes Színpad a kelenföldi Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban várja a közönséget első előadásaival, amelyeket a héten mutatnak be.
A világon először rendeznek Zsolnay aukciót: november 20-án a Kongresszusi Központban a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyai kerülnek kalapács alá - tájékoztatta a Portfolio-t a szervező Virág Judit Galéria....
Orbán Viktor miniszterelnök - Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter előterjesztésére - Kiss Ádámot bízta meg november 16-ától, három évre a Dunaújvárosi Egyetem kancellári teendőinek ellátásával - írja az MTI.
Időről-időre bemutatjuk azokat a tipikus hibákat, melyeket a felek, azaz a munkáltatók, illetve a munkavállalók a munkaviszony megszüntetésével összefüggésben elkövetnek. Három területet veszünk szemügyre: a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményét, a munkáltatói felmondás indoklását, valamint az azonnali hatályú felmondás szükségtelen alkalmazását.
Már soha nem lesz olyan lassú a változás, mint napjainkban – idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung első emberét Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program kormánybiztosa.
Októberben 181,9 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere, az első tíz hónapban ezzel 1418,2 milliárd forintra emelkedett a deficit - jelentette kedden az előzetes adatok alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Elkezdődnek a Paks beruházás keretében elvégzett munkálatok első kifizetései - jelentette be dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár.
Elegendőek a gáztartalékok a téli hónapokra, a tárolókban 4,3 milliárd köbméter, a biztonsági készletben 1,2 milliárd köbméter gáz áll az ország rendelkezésére - közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén.
Az elmúlt napokban limittel emelkedett, ma azonban elképesztő mozgások után limittel esik több hazai kispapír árfolyama Hír nem is nagyon kell a mozgásokhoz, a befektetők egy részét ma a profitrealizálók által gerjesztett eladási hullám...
Vitanapot tartott hétfőn az Országgyűlés az LMP kezdeményezésére a devizahitel-károsultak további megsegítéséről. Az ellenzéki párt azért kezdeményezte az eszmecserét, mert szerintük miközben a kormánytöbbség lezártnak tekinti a devizahitelesek ügyét, közülük jelenleg több ezren állnak kilakoltatás előtt, még mindig rengeteg peres eljárás indul, a
A visegrádi országok összehangolt fellépéssel kiemelkedő eredményeket érhetnek el a mezőgazdaság egyre több területén - mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői, brüsszeli ülését követően.
A magyar mezőgazdaság Európa leggyorsabban fejlődő mezőgazdasága, és az a cél, hogy ez a jövőben is így maradjon – mondta Fazekas Sándor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán kedden a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Agrárium-vidékfejlesztés helyzete című konferenciáján.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslései szerint Szerbiában 2017-ben két százalékkal növekedhet a bruttó hazai termék (GDP), míg jövőre 3,5 százalékos GDP növekedésre lehet számítani.
Az Otthontérkép.hu legfrissebb, több mint 1300 ember részvételével készült kutatása szerint az emberek többsége saját tulajdonú lakásban él, de néhány év múlva szívesen tovább állna. A felmérésből kiderül, hogy a legtöbben 3 szobás otthonra vágynak, melynek ára 15 és 35 millió forint között van és lehetőleg távol a nyüzsgő belvárostól.
Jelenleg Budapesten sziget üzemű távhőtermelés folyik, azonban ezek összekötése és az egységes budapesti távhőrendszer megteremtése már elkezdődött konkrét projekt keretében - mondta Balog Róbert, a Főtáv Zrt. kiemelt ügyfelek...
Lengyelország új nemzetközi szerződések megalkotását és az EU eddigieknél sokkal szigorúbb fellépését sürgeti az offshore adóelkerülési lehetőségek megszüntetése érdekében a Paradise-botránnyal összefüggésben – írja a 888.hu