2017. december 20. szerda

dec. 20
16:03
Tájékoztatás az Inter IKEA Systems B.V. adózásának vizsgálata kapcsán (ProfitLine)
A nemzetközi és magyar sajtóban megjelent, az Inter IKEA Systems B.V. vállalatot érintő vizsgálat kapcsán az IKEA az alábbi tájékoztatást adja:
dec. 20
16:03
A Mészáros-papírok a magyar bitcoin (Portfolio)
Nagy a hasonlóság a Mészáros-papírok és a bitcoin között: az emberek többsége nem tudja, mit vesz, de mivel mindenki azt veszi, ezért úgy véli, csak felfelé mehet az árfolyam, ezért ő is beszáll - mondta el véleményét a magyar...
dec. 20
16:04
Elfogadta a jövő évi költségvetést a görög parlament (vg.hu)
Minimális többséggel jóváhagyta a görög parlament a jövő évi költségvetést, az utolsót, amelyet a válságellenes program keretében kellett kialakítani.
dec. 20
16:06
Bukarestben elutasították a Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését (hirado.hu)
Elutasította a román szabadalmi és védjegy hivatal az összes Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését – közölte a kolozsvári Maszol.ro hírportál szerdán. A székelyföldi Csíkszentsimonban működő cég többségi tulajdonosa, Lénárd András arról tájékoztatta a lapot: nem fellebbeznek a döntés ellen, visszavonják a romániai védjegykérelmet, mivel az európai un
dec. 20
16:06
Sokat ígér a FedEx szép eredménye (vg.hu)
A FedEx amerikai logisztikai vállalat negyedéves profitja felülmúlta a vártat, ami a globális keresletnövekedés hatásával magyarázható.
dec. 20
16:30
Penészes húst árusító boltot zárt be a Nébih (hirado.hu)
Súlyos higiéniai problémákkal és élelmiszer-biztonsági mulasztásokkal szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei egy fővárosi piac húsboltjában.
dec. 20
16:33
Átalakítaná a befektetési vállalatok szabályozását az EU (vg.hu)
Az Európai Bizottság a befektetési vállalkozásokra vonatkozó szabályok átalakításra tett javaslatot azzal a céllal, hogy a kis befektetési vállalkozások élete egyszerűbbé váljon, ugyanakkor a nagy, rendszerszempontból jelentős vállalkozások az európai bankokéval megegyező szabályrendszerhez tartozzanak – jelentette be Valdis Dombrovskis, az Európai
dec. 20
16:35
Penészes húst árultak egy budapesti piacon (vg.hu)
Több mint 3,2 tonna lejárt szavatosságú, jelöletlen, penészes, erősen szennyezett és szabálytalanul előállított hústermék megsemmisítését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Fény utcai piacon, és a hibák kijavításáig felfüggesztette az üzlet működését. A piac üzemeltetője azonnali hatállyal felmondta az üzlethelyiség b
dec. 20
16:37
A gazdasági növekedés lassulásával számolnak Horvátországban (vg.hu)
A horvát nemzeti bank (HNB) 3,3 százalékról 3,1 százalékra rontotta gazdasági növekedési előrejelzését 2017-re, jövőre pedig 2,9 százalékos növekedést jósol.
dec. 20
16:39
Több halat etetne velünk a kormány (vg.hu)
A kormány kiemelt célja a fejenkénti éves halfogyasztás növelése – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében megvalósuló „Kapj rá” halfogyasztást népszerűsítő kampány sajtótájékoztatóján.
dec. 20
16:41
A kőolaj jüanban történő határidős jegyzésére készül Kína (vg.hu)
Kína azt tervezi, hogy már a napokban elindítja a kőolaj jüanban történő határidős jegyzését a sanghaji tőzsdén.
dec. 20
16:42
410 millió forintos támogatást nyert Komló (Adózóna)
Komló 410 millió forintos támogatást nyert el iparterület-fejlesztésre európai uniós forrásból – közölte a mecseki város önkormányzata az MTI-vel.
dec. 20
16:48
Uniós figyelmeztetést kapott a Volkswagen (NRGreport)
Az Európai Bizottság és a tagállamok fogyasztói hatóságai felszólították a Volkswagent, hogy maradéktalanul teljesítse a dízelbotrányban érintett gépkocsik javítására tett kötelezettségvállalását - közölte az uniós bizottság.
dec. 20
17:03
Verseny folyik a jó szakemberekért Kelet-Magyarországon is (ProfitLine)
A munkavállalók hiánya mellett már a meglévő állomány megtartása is komoly nehézségeket okoz a cégeknek. A probléma okai között szerepel a nagyszámú külföldre vándorlás, illetve az országon belüli mobilitás. A termelő vállalatoknál például eddig nem tapasztalt méreteket öltött a munkaerő elvándorlása. Egyes gyártó cégeknél az emberhiány következmén
dec. 20
17:03
Semjén: vétózni fog Magyarország a lengyelekkel szembeni eljárásnál (Portfolio)
Példátlannak és elképesztőnek nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Európai Bizottság szerdai döntését, amellyel megindította az európai uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben a vitatott...
dec. 20
17:06
Ömlött a tőke az ingatlanalapokba (vg.hu)
Az év legnépszerűbb alapja két számjegyű hozamot ért el az év eleje óta. Több tízmilliárd forint áramlott a magas hozammal kecsegtető konstrukciókba és az ingatlanalapokba.
dec. 20
17:08
Orbán Viktor: három kincse van a magyar gazdaságnak (vg.hu)
Magyar kézben lévő föld nélkül nem lehetne saját jövője Magyarországnak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országházban, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének alakuló ülésén.
dec. 20
17:10
Nyolcvanmilliárdos innovációs forrásra pályázhatnak a cégek (vg.hu)
Közzétették a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018. évi programstratégiáját, amelyben a meghirdetendő pályázati konstrukciók teljes keretösszege 81,85 milliárd forint – közölte Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöke szerdán.
dec. 20
17:12
Javultak a rákos megbetegedések gyógyulási mutatói (vg.hu)
Az ezredforduló óta jelentősen nőtt Magyarországon az onkológiai betegségek előfordulása, ugyanakkor 11-12 százalékkal javultak a gyógyulási mutatók – mondta Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár.
dec. 20
17:15
Háromhetes csúcsáról pattan a forint (Portfolio)
A nap első felében az erősödés felé mozdult a forint az euróval szemben, így 313 alá esett a jegyzés különösebb hír nélkül. Délután azonban nem tudott tovább erősödni a forint.Csendes kereskedés 2017.12.20 16:58Szűk sávban mozgott...
dec. 20
17:18
Ezt feltétlenül olvasd el, mielőtt a bitcoinhoz nyúlnál (Privátbankár)
Olyan, mint a családi ezüst: megenni nem lehet, eladni nem érdemes. Megvetted a bitcoint, nyertél rajta, és el akarnád adni? Ne tedd, mert lehet, hogy a nyereségednél is több adót kell majd kifizetned utána. Elvásárolni is felettébb nehéz, az átutalása pedig drága lett és lassú.
dec. 20
17:27
Itt van az időpont, amikor kemény tárgyalásokra számíthat Merkel (Portfolio)
Január 7-én kezdődik és 12-ig tarthat a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének egyeztetése a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) a közös kormányzás lehetőségeiről - közölték...
dec. 20
17:39
Orbán Viktor: három kincse van a magyar gazdaságnak (vg.hu)
Magyar kézben lévő föld nélkül nem lehetne saját jövője Magyarországnak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országházban, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének alakuló ülésén.
dec. 20
17:41
Védjegyet sem kaphat a Tiltott Csíki Sör Bukarestben (vg.hu)
Bukarestben elutasították a Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését, de a tulajdonos szerint ez nem befolyásolja a cég tevékenységét.
dec. 20
17:43
Akár egymilliót is érhet a használt sütőolaj (vg.hu)
A Mol az eddigi 188 hely mellett újabb 168 töltőállomásán teszi lehetővé a használt sütőolaj környezetbarát elhelyezését. A karácsonyi ünnepek alatti sütés-főzés miatt jelentősen nő a családok étolaj felhasználása, ezért a Mol akciót is indít, hogy a környezettudatosságra és a használt sütőolaj környezetbarát elhelyezésére felhívja a figyelmet.
dec. 20
17:54
Új felhasználási módot találnak a magyar szénvagyonnak (Infostart)
Támogatási szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálattal egy június végére elkészülő tanulmányról a hazai szénvagyon hasznosítására. Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak azt mondta, hogy a klímaváltozás miatt megváltozott a szén szerepe az energiaellátásban, a párizsi
dec. 20
17:57
Románia ellen is bekészíthetik az EU atomfegyverét (Portfolio)
Klaus Iohannis román elnök szerint "nyilvánvalóan fennáll a kockázata" annak, hogy az Európai Bizottság (EB) Romániával szemben is elindítja az uniós alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárást, miután a kormánytöbbség Románia...
dec. 20
18:03
Jegesmedve érkezett a Nyíregyházi Állatparkba (ProfitLine)
Új jegesmedve érkezett a Nyíregyházi Állatparkba. Sznyezsanát, a 3 éves nőstényt, amelyet a Moszkvai Állatkerttől kapott ajándékba a sóstói intézmény, szerdán mutatták be a sajtónak.
dec. 20
18:03
Légy résen a karácsonyi nagybevásárlás során: sok a csaló (Pénzcentrum)
A karácsonyi bevásárlás utolsó hetében különösen nagy kockázatot jelentenek a hamisított és ellenőrizetlen forrásból származó termékek megjelenése, ezért különösen körültekintően érdemes vásárolni. A karácsonyi bevásárlás...
dec. 20
18:12
Egyre többen hagyják a karácsonyi főzést a szállodákra (hirado.hu)
Többen foglalnak szállást az ünnepekre, mint az előző években, és év végén jelentősen megélénkül a turizmus Magyarországon.
dec. 20
18:12
Sikeres évet zárt a Penny Market (vg.hu)
A vállalat idén adta át 212. hazai üzletét és harmadik magyarországi logisztikai központját, a növekedés pedig a munkatársak számának gyarapodásában és a számukra nyújtott juttatásokban is megmutatkozik.
dec. 20
18:14
Életeket menthettek a pénzügyőrök (vg.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei metil-alkoholt tartalmazó folyadékot foglaltak le Hajdú-Bihar megyében.
dec. 20
18:18
Lemondott egy korrupt politikus – persze nem nálunk (Privátbankár)
Lemondott David Bitán, az izraeli kormánykoalíció elnöke az ellene folyó korrupciós nyomozások miatt.
dec. 20
18:36
Diákok és nyugdíjasok foglalkoztatásával enyhítik a munkaerőhiányt (hirado.hu)
A kiskereskedelemben a diákok és nyugdíjasok foglalkoztatásával, folyamatos munkaerő felvétellel, illetve úgynevezett toborzási bónusszal próbálják enyhíteni a munkaerőhiány negatív hatásait az ünnepi időszakban, különösen a karácsony előtti napokban – közölték az ágazatban dolgozó cégek szerdán az MTI-vel.
dec. 20
18:39
Lengyelország elleni eljárás: Junckerhez repül az új kormányfő (Portfolio)
Rövid, nem kimondottan konfrontatív nyilatkozatot adott ki a lengyel miniszterelnöki hivatal Twitter-fiókjára feltett nyilatkozatában az új lengyel kormányfő azután, hogy az Európai Bizottság ma elindította a 7-es cikkely szerinti eljárást...
dec. 20
18:45
Több százezer Audit hív vissza Németországban az autógyártó (Portfolio)
Az Audi német autógyártó 330 ezer járművét hívja vissza ellenőrzésre Németországban a kiegészítő fűtés (állófűtés) esetleges meghibásodása miatt. Az Audi szóvivője szerdán azt mondta, hogy a 2011 áprilisa és a 2015 májusa...
dec. 20
18:45
Rengeteg autót hív vissza az Audi (vg.hu)
Az Audi német autógyártó 330 ezer járművét hívja vissza ellenőrzésre Németországban a kiegészítő fűtés (állófűtés) esetleges meghibásodása miatt.
dec. 20
18:47
Ügyesebben legóznak a hordókkal Bátaapátiban (vg.hu)
Évente összességében egymilliárd forinttal kevesebbet kell fizetniük az arra kötelezett társaságoknak a Központi Nukleáris Alapba annak köszönhetően, hogy a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK) új módszerrel és a korábbinál olcsóbban tárolja a kis- és közepes radioaktivitású hulladékokat – válaszolt a Világgazdaságnak az RHK ügyvezető igazgató
dec. 20
18:48
Villamos energia: továbbra is lehet hatósági ár, feltételekkel (Adózóna)
A tagállamok bizonyos feltételek mellett a jövőben is fenntarthatnák a villamos energia árszabályozását a háztartási és az ipari fogyasztók esetében, és még a hatósági árak kivezetésére sem kötelezné őket az a politikai megállapodás, amiről hétfő éjszaka egyeztek meg az energiaügyi miniszterek. A Tanács az úgynevezett tiszta energiacsomag négy lényeges eleméről is elfogadta a közös álláspontot,…
dec. 20
18:51
Itt van az időpont, amikor kemény tárgyalásokra számíthat Merkel (2.) (Portfolio)
Január 7-én kezdődik és 12-ig tarthat a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének egyeztetése a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) a közös kormányzás lehetőségeiről - közölték...
dec. 20
19:00
Lehanyatlott a német piac, erősödik a forint (Privátbankár)
Néhány európai tőzsdén esés bontakozott ki napközben, de a német index jóval nagyobbat esett, mint a többiek. A hazai börzén a reggeli pluszok eltűntek, csak a Richternek sikerült megőriznie egy kis nyereséget. A forint kissé erőre kapott, a dollár gyengült. A magasban, 2 és fél éves csúcs közelében tartózkodik az olajár.
dec. 20
19:03
Lezárul az Erzsébet-utalványok kézbesítése (ProfitLine)
Lezárul az Erzsébet-utalványok kézbesítése, a hét közepéig mindenki megkapta a juttatást vagy - ha nem volt otthon - az erről szóló értesítőt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 20
19:06
Alternatív megoldásokkal próbálkoznak a hazai üzletek (Infostart)
A kiskereskedelemben a diákok és nyugdíjasok foglalkoztatásával, folyamatos munkaerő felvétellel, illetve úgynevezett toborzási bónusszal próbálják enyhíteni a munkaerőhiány negatív hatásait az ünnepi időszakban, különösen a karácsony előtti napokban - közölték az ágazatban dolgozó cégek szerdán.
dec. 20
19:12
Titkosította a kormány a pár ezer év alatt megtérülő Budapest-Belgrád vasútépítés megvalósíthatósági tanulmányát (444.hu)
A fejlesztési minisztérium válaszaiból az derül ki, hogy a kínaiak semmiféle garanciát nem adtak arra, hogy használni is fogják a horribilis pénzért nekik felújított vasutat.
dec. 20
19:18
Nem hatotta meg a történelmi uniós eljárás a lengyel elnököt (vg.hu)
Aláírja a lengyel államfő azt a két, a lengyelországi igazságügyi reformot előkészítő törvényt, amely miatt az Európai Bizottság a nap folyamán az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást kezdeményezett Varsóval szemben – ezt maga Andrzej Duda lengyel államfő közölte szerdán.
dec. 20
19:20
Német kormányalakítás: Merkel távozhat? (vg.hu)
Nem sikerül az újabb nagykoalíció megalakítása Németországban, ezért előrehozott választást kell kiírni, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) már nem Angela Merkel vezetésével vesz részt – véli a Bild című lap szerdai értesülése szerint a CDU egyik tekintélyes vezetője, Norbert Lammert.
dec. 20
19:27
Csökken az Innovációs Alap 2018-as pályázati keretösszege (Portfolio)
Az idei évi 90,2 milliárdról 81,85 milliárd forintra csökken a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018-as programstratégiája szerint a meghirdethető pályázatok teljes keretösszege - derült ki a Magyar Közlönyben megjelent...
dec. 20
19:39
Elfogadták a végső amerikai adócsomagot - Nincs már örömünnep a tőzsdéken (Portfolio)
Több hétig tartó szavazási eljárás után ma a Képviselőház is megadta a végső felhatalmazást az évtizedek óta legátfogóbbnak mondott amerikai adócsomagra, így most már csak Donald Trump elnök aláírása hiányzik, hogy a változások...
dec. 20
19:48
Bukarestben elutasították a Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését (Menedzsment Fórum)
De a tulajdonos szerint ez nem befolyásolja a cég tevékenységét.
dec. 20
19:50
Holdingba mentik át az Agrokor "egészséges" vállalatait (Menedzsment Fórum)
A régi Agrokorban azok a cégek maradnak, amelyek nem tudják visszafizetni hiteleiket.

Keresés