A méhészkedés jelentősége megkérdőjelezhetetlen, a közvetlen gazdasági hatása milliárdokban mérhető, közvetve a megporzáson keresztül az ökológiai egyensúly fenntartásában, a biológiai sokféleség megőrzésében is nélkülözhetetlen - a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára szerint.
Bár a brit kormány nem hajlandó feltétel nélkül garantálni a náluk élő uniós állampolgárok meglévő jogosultságait a Brexit utáni időszakra, egyelőre úgy tűnik, ebből nem lesz gond: az EU is a legfontosabb prioritásként kezeli az ügyet, a tárgyalások során először erről fognak megállapodni, minden bizonnyal kölcsönösségi alapon.
Az elérhető választék bővülésével egyre többen döntenek új építésű lakás vásárlása mellett. A helyszínen, a lakás méretén és beosztásán túl azonban érdemes több dologra is odafigyelni, hogy elkerüljük a költözés utáni...
Cseh cég egy német cégnek értékesít szenet, amely azt eladja egy magyar cégnek, amely továbbértékeíti egy szlovák cégnek. Szerepeltetheti-e a magyar cég háromszögügyletként ezt az áfabevallásában? – kérdezte olvasónk. Dr. Kelemen László jogász, adószakértő válaszolt.
Ismét figyelmeztette Észak-Koreát rakétakísérleteivel kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök egy vasárnapi televíziós interjúban, ugyanakkor nyitva hagyta a kérdést, hogy milyen lépéshez folyamodhat az amerikai kormány.
Ötmilliárd forint keretösszegű programot indít a kormány a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása érdekében - jelentette be Czibere Károly, Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a héten fejezte be a 2015-ben veszteséget elszámoló cégek kockázatelemzését. Mintegy ezer érintett vállalkozás mentesülhet a szankciók alól, mert a revizorok támogató eljárás keretében keresik fel az érintetteket - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az
Az esztergomi bazilikában szentmisével kezdődött az országos búzaszentelő ünnepség szombaton, majd a résztvevők a város határában lévő búzatáblához vonultak, amelyet az ökumené szellemében katolikus, református és evangélikus lelkészek szenteltek meg.
Három havi csúcsot ért el áprilisban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek eredményét pénteken tették közzé.