A tavaly év végi 74,1%-ról 74,6%-ra visszaugrott az első negyedévben a magyar államadósság bruttó, konszolidált, névértéken számított állománya a GDP arányában - közölte az előzetes adatot ma reggel a Magyar Nemzeti Bank. A háztartások...
Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vettek őrizetbe több, a Röszkei Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészt, az ügyészség tíz ember esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését - közölte...
Az átlagos irodákban egy munkavállalóra 10-13 négyzetméternyi terület jut, de egyes munkakörökben, különösen a szolgáltató szektor (SSC) irodáiban előfordulhat, hogy ennek értéke mindössze 7-8 négyzetmétert tesz csak ki. Egy nagyobb...
Három év alatt több mint 24 millió forintot sikkasztott el egy abonyi polgármesteri hivatali dolgozó, aki ellen vádat emeltek - közölte a Pest megyei főügyész szerdán. Szabó Ferenc közleményében az áll: a vádlottnak az abonyi polgármesteri...
Országosan több százezer olyan, 5 millió forint alatti lakás vagy nyaraló található, amely kis törlesztő részletű hitel segítségével meg lehetne venni.
A stuttgarti ügyészség szerdán bejelentette, hogy piaci árfolyamok manipulásának gyanúja miatt hivatalos vizsgálatot indítottak a Porsche autógyár vezetésének több tagja, köztük a Volkswagen-csoport jelenlegi vezetője, Matthias Müller ellen.
A Cvonline, Magyarország egyik legnagyobb állásportálja, szeretné egyszerűvé tenni a munkaerő-keresést, ezért honlapunkon található megújított álláshirdetési csomagjaink közül gyorsabban kiválaszthatja az Ön igényeinek megfelelőt. Az egyszerű használat mellett az volt a célunk, hogy olyan szolgáltatásokat ajánljunk, amelyek több évtizedes tapasztalatunk alapján a leghatékonyabban segítik a…
Újabb magas célár érkezett az OTP-re, ezúttal a Citi ajánlja vételre a magyar bank papírjait. Tegnap a Morgan Stanley, ma pedig a Citi emelte meg alaposan az OTP-célárát, a Morgan Stanley 10 143 forintra emelt, a Citi pedig 9 965 forintra....
Mint arról korábban beszámolt a Magyar Nemzet, az Emberi Erőforrások miniszterének május 15-én a Kálvin téren volt jelenése. Balog Zoltán szolgálati autója az esemény ideje alatt a Múzeum utcai kanyarodósávban parkolt le, blokkolva a biciklisek útját. Persze mindez teljesen szabálytalan.
Számos munkásszállót húzhatnak fel a jövőben Magyarországon, összesen 18 ilyen létesítményt alakíthatnak ki, ahol 4000 ember elhelyezésére nyílhat lehetőség - írja az Index. 18 munkásszállót alakíthatnak ki a jövőben Magyarországon...
Nagy kihívások elé állítják az utóbbi években tapasztalt befektetői fókuszváltások az alapkezelőket, az eddig többnyire aktív vagyonkezelésre építő szolgáltatók kénytelenek a passzív és vegyes vagyonkezelés felé fordulni, ha...
Sokat javult az utóbbi években a megváltozott munkaképességű munkavállalók helyzete, kedvezőbb szabályozói környezet mellett megduplázódott, már 80 ezer főt foglalkoztatnak, de további szemléletváltásra van szükség a versenyszférában is.
A 13. havi nyugdíj visszaadását, az egészségügyi és a gyógyszerellátás rendszerének teljes újragondolását, a nyugdíjminimum emelését, biztonságot nyújtó rokkantnyugdíjat ígért az MSZP miniszterelnök-jelöltje az országos nyugdíjasparlament szerdai rendezvényén.
Leadta megkésett éves jelentését a BIF, így visszaengedték a tőzsdére - az új számok alapján viszont meg kellett emelniük a korábbi vételi ajánlat összegét, ami így már milliárdos hasznot hozhat a tökéletes időzítéssel megjelent titokzatos svájci befektetőnek, ami mögött magyarokat sejtenek.
Folytatódik a felvásárlási csata a Stada körül A kínai Shanghai Pharmaceutical érdeklődik a cég iránt A legutóbbi ajánlat 5,32 milliárd euróra értékelte a német vállalatot Folytatódik a felvásárlási csata Tovább folytatódhat...
A hosszú várakozási idő miatt a magyar munkavállalóknak a 75 százaléka úgy érzi, hogy csak akkor tud elmenni orvosi vizsgálatokra, ha szabadságot vesz ki. A hazai munkavállalók felismerték, hogy egyre nagyobb szükség van az egészségügyi...
Jogi eljárást indít Olaszország ellen az Európai Unió szerdán, mert megítélése szerint nem tett meg mindent a Fiat Chrysler kibocsátási tesztjeinek manipulálására utaló gyanú eloszlatása érdekében - értesült brüsszeli forrásból...
A Magyarország nukleáris áramtermelési kapacitásának fenntartását szolgáló beruházás, a Paks II projekt belépett a megvalósítási szakaszba, habár a létesítési engedélyhez szükséges dokumentáció összeállítása még folyamatban van. Azonban számos olyan terep- és infrastrukturális munkát el lehet végezni a következő egy-két évben, amelyek biztosítják m
A 13. havi nyugdíj visszaadását, az egészségügyi és a gyógyszerellátás rendszerének teljes újragondolását, a nyugdíjminimum emelését, biztonságot nyújtó rokkantnyugdíjat ígért az MSZP miniszterelnök-jelöltje az országos nyugdíjasparlament szerdai rendezvényén.
Egyelőre nincs újabb szabadalma, de ha lesz, nem titkolja el a nyilvánosság elől. Feleségének nincs újabb barter üzlete, de nem is jártas benne, mert otthon nem a munka a téma - Rogán Antal nyilatkozta a hvg.hu-nak.
Nem érti a nemzetgazdasági miniszter, miért nem kaptak még egy forint támogatást sem a Vállalkozz itthon, fiatal! nevű kormányprogram résztvevői, amelyet ő jelentett be több mint egy éve - ezt mondta az RTL Klub híradójának Varga Mihály...
Összesen 148 mikro-, kis- és középvállalkozás csaknem 10 milliárd forint uniós támogatást nyert el versenyképességének növelésére, a pénzből új termékeket hozhatnak létre, új technológiákat fejleszthetnek ki, illetve új szolgáltatásokat alakíthatnak ki - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelő
A technológia korábban soha nem látott tempóban fejlődik napjainkban, ehhez azonban nagyon nehezen tudunk alkalmazkodni. A fejlődés ugyanis átformálja az otthoni és a munkahelyi életünket is, a különböző szociális és gazdasági problémák megoldása azonban újabb és újabb kérdéseket vet fel. A mostani óvodások 65 százaléka olyan munkakörökben fog dolg
Trump hivatalba lépése óta az európai választások tartják lázban a befektetőket: a francia fejlemények pozitív jövőképet mutattak a piaci szereplőknek, amit az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint várhatóan a brit...
A Cvonline.hu, Magyarország egyik legnagyobb állásportálja, szeretné egyszerűvé tenni a munkaerő-keresést, ezért honlapunkon található megújított álláshirdetési csomagjaink közül gyorsabban kiválaszthatja az Ön igényeinek megfelelőt. Az egyszerű használat mellett az volt a célunk, hogy olyan szolgáltatásokat ajánljunk, amelyek több évtizedes tapasztalatunk alapján a leghatékonyabban segítik a…
A stuttgarti ügyészség szerdán bejelentette, hogy piaci árfolyamok manipulásának gyanúja miatt hivatalos vizsgálatot indítottak a Porsche autógyár vezetésének több tagja, köztük a Volkswagen-csoport jelenlegi vezetője, Matthias Müller...
Hol vásárolnak lakást a fiatalok Budapesten és hol az idősebbek? Mely területeket „foglalták el’ a befektetők a fővárosban? A Duna House utána járt mekkora lakást kaphatunk a pénzünkért az egyes kerületekben és ezek mely vásárlói típust vonzzák leginkább.
Rossz a hangulat az európai részvénypiacok többségén, ami részben annak tudható be, hogy tegnap estek az amerikai részvényindexek Donald Trump FBI-botránya miatt. A magyar tőzsdén bőven akadnak izgalmak a kezdeti esést emelkedés, majd...
Ma ülnek tárgyalóasztalhoz a kormány delegáltjai és a Közép-európai Egyetem (CEU) vezetői, hogy a lex CEU-ról egyeztessenek, csak éppen a miniszterelnök által a tárgyalások levezénylésére kinevezett Altusz Kristóf nem lesz ott a találkozón...
A politikai események a kötvénypiaci résztvevőknek is okoznak nehézségeket, ráadásul Európában az alacsony volumenű államkötvény-kibocsátások is megnehezítik a befektetők dolgát. A Fidelity International londoni konferenciáján elárulták...
Az aktív nyugdíjasok visszavezetését a munkaerőpiacra, tudásuk hasznosítását, elszigetelődésük enyhítését szolgálná a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozása – indokolják a nemrégiben a parlament elé terjesztett törvényjavaslatukat fideszes képviselők.
Javában zajlik a Fidelity International évente megrendezésre kerülő londoni médiafóruma, ahol az alapkezelő szakértői az alapkezelői piac előtt álló kihívásokról, a választások és politikai kockázatok piacokra gyakorolt hatásairól...
Tervet meghaladó növekedéssel zárta a tavalyi évet a központi értéktári és klíringszolgáltatásokat nyújtó KELER Csoport - derült ki a társaság budapesti közgyűlésén. A KELER Központi Értéktár Zrt. bevétele 4,5 százalékkal nőtt, a KELER KSZF Zrt. pedig 11 százalékos emelkedéssel zárta az évet. A vállalatcsoport idén tovább folytatja a külföldi terje
A nemzetgazdasági miniszter a munkából élők költségvetésének nevezte a 2018-as büdzsét szerdán a parlamentben. Azt mondta, a jövő évi költségvetés minden magyar ember számára megteremti a lehetőségét annak, hogy ismét léphessen egyet előre a saját életében - írta az MTI.
Hamarosan egy új sorozatban tűnik fel a Gilmore Girlsből ismert Laura Graham, Lindát fogja alakítani a HR-ről. A még csak készülő sorozat, a Linda from HR, egykamerás megoldással készülő, harminc perces családi vígjátéksorozat.
Az idei első negyedévében az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó többlete 230 milliárd forint volt, a negyedéves GDP 2,8 százalékát tette ki, az előző negyedéves kiugró 877 milliárdos, a GDP arányában 9,1 százalékos hiány után - jelentette szerdán a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy a 2015-ös EU-s megállapodásnak megfelelően a kormány kezdje el 1294 menedékkérő átvételét Görög- és Olaszországból - írja az Európai Bizottság tegnapi közleményére hivatkozva...
Javában zajlik a Fidelity International évente megrendezésre kerülő londoni médiafóruma, ahol az alapkezelő szakértői az alapkezelői piac előtt álló kihívásokról, a választások és politikai kockázatok piacokra gyakorolt hatásairól...