2017. május 17. szerda

máj. 17
13:15
Nézd meg a kártyádat! Lehet, beragadt pénzt találsz rajta (Privátbankár)
Május végéig el kell költeni a 2015-ben jóváírt összegeket a SZÉP-kártyán.
máj. 17
13:21
Megszavazta az Európai Parlament a Magyarországot elítélő határozatot (Menedzsment Fórum)
Annak is a keményebb változatát. Közelebb kerültünk a szavazati jog megvonásához.
máj. 17
13:27
Sok volt a gond NAV rendszereiben: ezeket sürgősen javítaniuk kell (Privátbankár)
Leellenőrizte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal informatikai rendszereit az Állami Számvevőszék.
máj. 17
13:36
A 2018-as büdzsé a munkából élők költségvetése (ProfitLine)
A nemzetgazdasági miniszter a munkából élők költségvetésének nevezte a 2018-as büdzsét szerdán a parlamentben. Azt mondta, a jövő évi költségvetés minden magyar ember számára megteremti a lehetőségét annak, hogy ismét léphessen egyet előre a saját életében.
máj. 17
13:36
Élesítette az "atombombát" az Európai Parlament Magyarország ellen (Portfolio)
A két javaslat közül a durvábbik határozatot hozta meg az Európai Parlament szerdán Magyarországgal kapcsolatban, így elindították az "atombombát", vagyis a 7. cikkely élesítésének ügyét. Az Európai Parlamentben 393 igen és 221 nem...
máj. 17
13:39
Távozik Németh Péter, a Népszava főszerkesztője (444.hu)
Közös megegyezéssel lép le, helyét a népszabadságos kontingenssel érkezett Horváth Gábor veszi át.
máj. 17
13:45
Te is szabadnapot veszel ki, hogy elmenj az orvoshoz? (Privátbankár)
Egy friss kutatás szerint a legtöbben így mernek csak elmenni vizsgálatra.
máj. 17
13:48
Negyvenkét éves mélyponton a brit munkanélküliség (Portfolio)
Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség az Egyesült Királyságban, ám ezzel egy időben a növekvő infláció miatt a reálbérek csökkenni kezdtek. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése...
máj. 17
13:54
Nyugdíjas vagyok, hova tegyem a pénzem? (Portfolio)
Nyugdíjasként elfelejthetjük az a 20%-os állami támogatást, amivel az állam a nyugdíjcélra megtakarítókat ösztönzi. Így is számos kiváló módja van annak, hogy az életünk alatt összegyűjtött pénzt biztonságban befektessük,...
máj. 17
14:00
Duplájára nőhetne az szja-ból felajánlható összeg (Adózóna)
A személyi jövedelemadóból felajánlható hányad duplázását javasolja a T/15428. számon előterjesztett adócsomaghoz benyújtott módosító javaslatában Fodor Gábor független országgyűlési képviselő.
máj. 17
14:03
Ilyen még sosem volt: a legkeményebb szankciót vetné be ellenünk Brüsszel (Privátbankár)
Már korábban is belengették, most az Európai Parlament is elkezdte tervezni az eljárást.
máj. 17
14:06
Csökkent a kórházi várakozási idő és a várólisták hossza (ProfitLine)
Nemcsak a kórházi várólisták hossza, hanem a várakozási idő is csökkent az elmúlt években - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
máj. 17
14:09
Már Dél-Korea is háborúra számít (Privátbankár)
Az új dél-koreai elnök, Mun Dzsein ma közölte, hogy megnőtt a konfliktus valószínűsége a másik Koreával miután az tovább erőlteti nukleáris és rakétaprogramját. Pár órával korábban még azt mondta, tárgyalni akar az északiakkal. Most egyszerre akar tárgyalni és szankciózni, kérdés, mire jut vele. A legnagyobb veszélynek háború esetén mégiscsak saját
máj. 17
14:09
100 százalékban támogatja a szerkesztőség az Index új főszerkesztőjét (444.hu)
Tóth-Szenesi Attilát 85-ből 85-en fogadják el új főnöknek.
máj. 17
14:12
Nem lesz mélygarázs a Közlekedési Múzeum alatt (Portfolio)
A kormány döntése értelmében nem épül mélygarázs a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum alatt, a járművek kiállítására egy új múzeumi területet hoznak létre a Városligeten kívül. Nem lesz mélygarázs a Magyar Műszaki...
máj. 17
14:15
Egyre nagyobbakat harap ki Európából a Huawei (Menedzsment Fórum)
Másfélszeresére növelték okostelefon-eladásaikat Kelet-Közép-Európában.
máj. 17
14:18
Putyin kiállt Trump mellett: nincs szó hírszerzési titkok kiszivárogtatásáról (Portfolio)
Donald Trump semmilyen titkos információt nem árult el az orosz külügyminiszternek múlt heti találkozójukon, amit be is tud bizonyítani - fogalmazott Vlagyimir Putyin orosz elnök egy mai sajtótájékoztatóján. A Trump körül az utóbbi...
máj. 17
14:20
Beindult a hazai építkezési láz (Portfolio)
Az utóbbi időben a válság éveihez képest bőven ellátták munkával a hazai építőipart a különböző szektorok megrendelői. Az ínséges időkben leépített kapacitásokért most több szektor is versenyez. A 2017 első negyedévéről készített...
máj. 17
14:24
Megint drágul a benzin (Infostart)
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.
máj. 17
14:33
Távozik a Népszava főszerkesztője (Menedzsment Fórum)
Május végén közös megegyezéssel távozik a Népszava főszerkesztői posztjáról Németh Péter; a szerkesztőség munkáját megbízott főszerkesztőként Horváth Gábor jelenlegi felelős szerkesztő irányítja - közölte szerdán a kiadó.
máj. 17
14:36
Az Equilor a kormánynál kisebb gazdasági növekedésre számít (ProfitLine)
Az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése alapján a cég a kormánynál és az MNB-nél kisebb gazdasági növekedésre számít, a cég az idén 3,4 százalékos, jövőre 3,3 százalékos GDP-bővülést prognosztizál, amit azzal indokol, hogy az uniós források lehívása elmaradhat a kormányzati várakozásoktól.
máj. 17
14:39
15 milliárd forint körüli pénzt töm az Eximbank és az MKB Mészáros Lőrinc legújabb projektjébe (444.hu)
A hatmilliárdos közvetlen állami támogatáson felül. Vidd a pénzünk, Lőrinc, vidd már!
máj. 17
14:45
Az ENSZ-főtitkár szerint egység nélkül Európa el fog bukni (Privátbankár)
Egy erős, egyesült Európa lehet csak alapvető pillére az Egyesült Nemzetek Szervezetének.
máj. 17
14:51
50 millióval drágul a Liget-projekt a vizes vb miatt (Menedzsment Fórum)
Pozitívabb köntösben: legalább most nem konkrétan maga a vébé lett drágább! :-)
máj. 17
14:57
42 éve nem láttak ilyet Nagy-Britanniában (Privátbankár)
Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, de ezzel egy időben csökkentek a reálbérek is.
máj. 17
15:03
Példátlan döntés Magyarországról az Európai Parlamentben (Adózóna)
Az európai parlament ma meggyőző többséggel jelentős számú néppárti képviselő támogatásával elfogadta azt a négypárti javaslatot, amely felszólítja a Bizottságot a magyarországi helyzet szoros nyomonkövetésére, és az Európai Parlament belügyi, állampolgári, jogi és igazságügyi bizottságát, hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyek – az eddig soha nem alkalmazott – 7.cikkely aktiválásához…
máj. 17
15:06
Vizsgálat indult a Volkswagen-csoport vezetője ellen (ProfitLine)
A stuttgarti ügyészség szerdán bejelentette, hogy piaci árfolyamok manipulálásának gyanúja miatt hivatalos vizsgálatot indítottak a Volkswagen (VW) autógyártó csoport részvényeinek többségével rendelkező Porsche Automobil Holding SE vezetésének több tagja, köztük a VW jelenlegi vezetője, Matthias Müller ellen.
máj. 17
15:09
Nem a Városligetben, hanem a rozsdaövezetben lesz a Közlekedési Múzeum (Menedzsment Fórum)
A ligetbe nem fér be.
máj. 17
15:09
A kutya sem akar Trumpnak dolgozni – vezető nélkül marad az FBI? (Privátbankár)
Minden lehetséges és ígéretes jelölt messzire kerüli a munkát.
máj. 17
15:15
Mennyivel lettek gazdagabbak a magyar háztartások? (Privátbankár)
Március végére 45 082 milliárd forintra nőtt a háztartások pénzügyi eszközeinek állománya.
máj. 17
15:18
Hihetetlen, de 83 ezer forinttal nőtt minden magyar vagyona (Infostart)
2017 első negyedévében tavaly év végéhez képest 812,5 milliárd forinttal növekedett a háztartások vagyona a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint.
máj. 17
15:18
Ez már egy másik generáció - az Y-ok (HR Portál)
A munkaerőpiac egyik legaktívabb és legnépesebb életkori csoportja az Y generáció. Bár a számok cáfolják, a tapasztalatok szerint az ő esetükben is nehezen találkoznak a munkáltatók és a munkavállalók igényei. Az Y generáció tagjai fiatalok, mobilak, bátrak. A munka világában igazi mintaváltó nemzedék. Mi lehet náluk a motiváció kulcsa?
máj. 17
15:36
Sok magyar küszködik magas vérnyomással (ProfitLine)
A háziorvosi szolgálathoz bejelentkezett magasvérnyomás-betegségekben szenvedő 19 évesek és idősebbek (tízezer lakosra jutó megbetegedés)
máj. 17
15:36
Osztalékot fizet az Erste (Portfolio)
Az osztrák Erste Group éves közgyűlése részvényenként 1 eurós osztalék kifizetéséről döntött, ami 34%-os osztalékfizetési rátát jelent - írják a beszámolójukban. Az Erste Group 1,26 milliárd eurós nettó profitot szerzett meg...
máj. 17
15:38
Itt a kütyü, ami az agyhullámaidat figyeli - Kipróbáltuk (Portfolio)
A technológiai fejlődés sokszor ijesztő. És nem is kell elmennünk a Terminátor-filmekig, vagy akár a Mátrix-trilógiáig, elég, ha belegondolunk, hogy bármikor vehetünk pár száz dollárért egy olyan kütyüt, ami az agyhullámainkat olvassa....
máj. 17
15:39
Akkor most mégsem beszélt Trump? Reagáltak az oroszok (Privátbankár)
Putyin szerint a politikai skizofrénia jele Trumpot titkok kiadásával vádolni.
máj. 17
15:39
Egyre inkább felértékelődik Budapest belvárosa (AQUA)
Az új lakásfejlesztések jellemzőit, az ingatlanárakat és a gazdasági környezetet elemezték a Napi.hu tegnapi ingatlankonferenciájának felszólalói. Horváth Áron, az Eltinga Kutatóközpont vezetője kifejtette: Budapest lakáspiaca egészen máshogy alakul az elmúlt években, mint ami az 1998 és 2006 közötti időszakban megfigyelhető volt.
máj. 17
15:42
Élet a vizes vb után: történelmi hajóbemutatókra használják majd az új kikötőket (Menedzsment Fórum)
Helyszín lesz bőven.
máj. 17
15:42
Még milliárdok várnak sorsukra (Infostart)
Két héttel a lejárat előtt még mintegy 2,3 milliárd forint 2015-ös juttatás vár felhasználásra a Széchenyi Pihenőkártyákon - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából.
máj. 17
15:42
1 eurós osztalékot fizet az Erste (Portfolio)
Az osztrák Erste Group éves közgyűlése részvényenként 1 eurós osztalék kifizetéséről döntött, ami 34%-os osztalékfizetési rátát jelent - írják a közleményükben. Az Erste Group 1,26 milliárd eurós nettó profitot ért el 2016-ban...
máj. 17
15:44
Nemzetközi bűnszervezetben vett részt a Deutsche Bank? (Portfolio)
Bíróság elé áll a Deutsche Bank Milánóban. Azzal vádolják a német pénzintézetet, hogy segítettek az olasz Banca Monte de Paschi die Sienának elrejteni a veszteségeiket egy nemzetközi bűnszövetkezet részeként. Az ügyészek a Deutsche...
máj. 17
15:46
Hamarosan elérhető a 25 milliárdos innovációs EU-pénz (Portfolio)
Közel 25 milliárd forint pályázható innovációs projektekre a Vidékfejlesztési Programban - mondta Nagy Attila, a Miniszterelnökség Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Stratégiai Főosztályának főosztályvezetője Debrecenben....
máj. 17
15:51
Fogy a türelem: kezd elege lenni az EU-nak Magyarországból (Privátbankár)
Újabb felszólító levelet kaptunk a menekültügyi szabályozás miatt.
máj. 17
15:57
Augusztusban nyit a Bayern München 70 millió eurós akadémiája (Menedzsment Fórum)
Ez lesz a bajorok válasza a barcás La Masiára.
máj. 17
16:00
Budapesten nyílik a régió első Hard Rock hotelje (Portfolio)
A pesti bulinegyed közepén nyílik meg a régió első Hard Rock hotelje. A seminole indiánok által birtokolt világcég egy 133 szobás, négycsillagos szállodát avat várhatóan 2019 elején - írja a Napi.hu. Erőteljes európai terjeszkedésbe...
máj. 17
16:06
A munka miatt sokszor elmarad az orvosi vizsgálat, vagy a szabadságot vesznek ki rá (Adózóna)
A magyar munkavállalók 75 százaléka úgy érzi, hogy a hosszú várakozási idők miatt csak akkor tud elmenni a szükséges orvosi vizsgálatokra, ha szabadságot vesz ki – derült ki az OTP Egészségpénztár megbízásából készült felmérésből. A legnagyobb hazai pénztár 15. születésnapi rendezvényén kiderült továbbá, hogy a hazai munkavállalók egyre inkább elkezdték felismerni az egészségügyi öngondoskodás…
máj. 17
16:06
Nagyot ugrott az európai üzleti hangulat (ProfitLine)
Nagyot ugrott Európában az üzleti hangulat a ZEW felmérése alapján. Németországban a jelenlegi gazdasági helyzetet mérő index értéke 80,1 pontról 83,9 pontra emelkedett, felülmúlva a 82,0 pontos várakozást. A jövővel kapcsolatos várakozásokat mérő alindex is emelkedett 19,5 pontról 20,6 pontra, de ez alulmúlta a várakozásokat. Igazán nagy megugrás
máj. 17
16:12
Téli olimpia 2026: a MOB nem tud róla, Kósa szűkszavúan cáfolt (Portfolio)
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Fábián László elképzelhetőnek tartja, hogy egy-egy magyar szempontból sikeres téli sportág szövetségében felmerülhet egy esetleges téli olimpia magyarországi rendezésének ötlete, de a Magyar...
máj. 17
16:15
Új országos HR vezető a Continental-nál (Menedzsment Fórum)
Markus Strothjohann személyében új országos HR vezetőt nevezett ki a Continental Csoport.
máj. 17
16:15
Csak vér, verejték és könnyek – befektetés, amin mindenki egyszerre bukik? (Privátbankár)
Lehet, hogy megtaláltuk a világ legrosszabb üzletét? Az amerikai gáz sokszor nagyjából együtt mozog az olajjal, máskor mintha kissé lemaradva követné annak árváltozásait. Érdekes módon azonban aki az utóbbi időben ehhez a befektetéshez nyúlt, szinte csak vért, verejtéket és könnyeket aratott.

Keresés