2017. május 22. hétfő

máj. 22
16:31
50 milliós bírság az ELMŰ-nek (vg.hu)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 50 millió forintos bírsággal sújtotta az ELMŰ Nyrt.-t a behajtási költségátalány jogsértő alkalmazása miatt. Korábban a Tigáz Zrt.-t ugyanilyen jellegű jogsértés miatt 100 millió forintra bírságolta a Hivatal, ezt a bírságot a bíróság első fokon jogszerűnek ítélte.
máj. 22
16:33
Matolcsyék most sem veszik elő az ollót? (Privátbankár)
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint a belátható előrejelzési távlatban nem változik az MNB kamatpolitikája.
máj. 22
16:33
Délutánra a vevők is megérkeztek a tőzsdére (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsdén délutánra megjelentek a vevők, a BUX fél négyre 6,1 milliárd forintos forgalmat követően 0,2 százalékkal 34 900 pontra emelkedett, miután a délelőtt nagy részét piros zónában töltötte. A blue chipek közül az OTP, a Mol és a Magyar Telekom is nyereséget hozott a befektetőknek. A bankpapír 0,3 százalékkal 8930, az olajrészvény 0,2 százalékkal 22 380, a távközlési részvény…
máj. 22
16:36
Kína szorosabb kereskedelmi együttműködésre biztatja az Egyesült Államokat (ProfitLine)
A kínai kereskedelmi miniszter az APEC találkozó keretében ült tárgyalóasztalhoz az amerikai féllel.
máj. 22
16:39
Tankolni készülsz? Megint jött egy kellemetlen hír (Privátbankár)
Úgy látszik, ez lett most a sztenderd szerdai program a benzinkutakon.
máj. 22
16:42
Hatalmas összeget kaphatnak akár új munkavállalók felvételére is (Infostart)
Közintézmények kaphatnak uniós pénzt humánerőforrás-fejlesztésre.
máj. 22
16:45
Putyin elutazik – és nem is akárhova (Privátbankár)
Rendesen belecsapott az elnöki munkába Emmanuel Macron.
máj. 22
16:48
Lejárató propagandát folytatnak Nyugaton a hazai fuvarozók ellen (hirado.hu)
A német közszolgálati csatorna is bekapcsolódott a közép-európai fuvarozók elleni hadjáratba.
máj. 22
16:51
Felgyorsulhat az ügymenet (AQUA)
Nem kedvelik a kereskedők az akadékoskodó vásárlókat, akik egy balul sikerült beszerzés után csalódottságukban a panaszkönyvben rögzíttetnék, mi a gondjuk a beszerzett termékkel, illetve mit várnak el a pénzükért cserébe. A hatósági tapasztalatok szerint a reklamációk felénél akad valamilyen hiányosság, holott jogszabály írja elő a vitás ügyek korr
máj. 22
17:00
Brüsszel nem akar megállni, a kormány orrára koppintott (Portfolio)
A magyar kormánynak csökkentenie kellene az alacsony keresetűek adóterhelését, valamint erősítenie kéne a közbeszerzések átláthatóságát és az itt megvalósuló versenyt, és jobb korrupcióellenes keretrendszert kellene kidolgoznia. A...
máj. 22
17:06
Globális kihívások előtt a vetőmag szektor (ProfitLine)
Hatvankét ország csaknem 1700 szakemberének részvételével kezdődött ma és négy napon át tart a 2017-es ISF Vetőmag Világkongresszus Budapesten. Mint a konferencia megnyitóján elhangzott: a rendezvény kiváló alkalmat teremt arra, hogy a szakmai közönség még jobban megismerhesse a külföldön is keresett magyar vetőmagokat.
máj. 22
17:06
Tovább emelkednek az üzemanyagárak (Portfolio)
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Az emeléssel a benzin átlagára 352 forintra, a gázolajé 349 forintra nő. A 95-ös...
máj. 22
17:09
Tarlós: senki sem akarja bezáratni a Budapest Parkot (vg.hu)
Tarlós István főpolgármester hétfői közleménye szerint „a főváros nem kívánja csorbítani vagy elvenni” a Budapest Parkban a fiatalok jelenlegi szórakozási lehetőségét.
máj. 22
17:11
Hétmilliárdot költhetnek a dolgozókra a kórházak (vg.hu)
Humánerőforrás-fejlesztésre pályázhatnak uniós forrásból közfinanszírozott egészségügyi intézmények, a keretösszeg 7 milliárd 120 millió forint – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár.
máj. 22
17:12
Brüsszel nem akar megállni, Orbánék orrára koppintott (Portfolio)
A magyar kormánynak csökkentenie kellene az alacsony keresetűek adóterhelését, valamint erősítenie kéne a közbeszerzések átláthatóságát és az itt megvalósuló versenyt, és jobb korrupcióellenes keretrendszert kellene kidolgoznia. A...
máj. 22
17:13
Tetemes adósság jár a diploma mellé (vg.hu)
Amíg 2003-ban még a háztartási adósságállomány 3,3 százalékát adta a diákhitel, s állománya 240,7 milliárd dollár volt, addig mára ez az arány már 10,6 százalékosra nőtt, a teljes tartozás 1340 milliárd dollárra hízott.
máj. 22
17:15
Nyugdíjemelésre nem ad pénzt a valutaalap (vg.hu)
Ron van Rooden vezetésével ismét Ukrajnába látogatott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége. A legutóbbi, egymilliárd dolláros lehívás felhasználását kívánják ellenőrizni, és előkészítik az ötödik hitelrészlet kiutalását.
máj. 22
17:17
Létezik, de drága a lignit környezetkímélő hasznosítása (vg.hu)
Tisztaszén­üzemű amerikai ligniterőművet és szén-dioxid-kibocsátás nélküli gázerőművet tanulmányozott nemrég az energiahivatal elnökhelyettese.
máj. 22
17:18
100 milliárd értékben kötött üzleteket az MNB a hétfői aukción (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 6 és 12 hónapos futamidejű, úgynevezett "finomhangoló" devizaswap (kamatcsere) tendert tartott, amelyeken 100 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat.
máj. 22
17:18
Ide menj idén nyaralni: százezreket spórolhatsz a családnak (Pénzcentrum)
Nemcsak az akciókat érdemes figyelni, ha külföldi webshopból rendelünk, a kedvező árfolyamon vásárlással ugyanis jelentős összegeket spórolhatunk. Az elmúlt hetekben az amerikai dollár jelentősen olcsóbb lett, ennek köszönhetően pedig...
máj. 22
17:19
Meglepő hang a német kormányból: van, aki elengedné a görög adósságot (vg.hu)
A görög államadósság törlesztésének enyhítését sürgette Sigmar Gabriel német külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa egy hétfői nyilatkozatában, szembefordulva Wolfgang Schäuble kereszténydemokrata (CDU) pénzügyminiszterrel.
máj. 22
17:20
50 milliós bírságot kapott az Elmü (Menedzsment Fórum)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 50 millió forintra bírságolta az Elműt a behajtási költségátalány jogsértő alkalmazása miatt.
máj. 22
17:21
Japánba is kerül a jászberényi hűtőkből (vg.hu)
Az Electrolux által gyártott termékek csaknem 14 százaléka Magyarországon készül, így a hazai gyártás a cégcsoport globális értékesítésében is komoly szerepet játszik – mondta az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója hétfőn Jászberényben.
máj. 22
17:23
A magyar cégek is nyitottak a modern technológiára (vg.hu)
Új hozzáállást követel meg a vállalatok vezetőitől a technológiai fejlődés robbanásszerű növekedése, miután alapjaiban forgatja fel komplett iparágak korábbi szabályait.
máj. 22
17:24
Ötven milliárdot költhet el Hajdú-Bihar megye (Portfolio)
Hajdú-Bihar megye települései 50 milliárd forintot használhatnak fel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból, eddig 30 milliárd forint odaítéléséről született döntés - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági...
máj. 22
17:27
Palira vették a vásárlókat a boltokban (AQUA)
Továbbra is népszerű kereskedői fogás a vásárlók becsalogatása az üzletbe hangzatosan meghirdetett alkalmi akciókkal. Időnként megbuknak a nagyobb áruházláncok a hatóság előtt azzal, hogy vásárlócsalogató reklámjukkal megtévesztik a fogyasztót.
máj. 22
17:30
Akár az IMF-et is kiváltanák az EU átalakításakor (Infostart)
Elkezdték kidolgozni az EU továbbfejlesztését célzó német-francia javaslatokat.
máj. 22
17:30
Eddig mindenki másképp csinálta - Egységes(ebb)é válik a megújuló energia támogatása Európában? (Portfolio)
Az Európai Unió az egyes országokban alkalmazott megújuló energia támogatási rendszereket tekintve is sokszínű képet mutat - ismertette Dr. Ferenczi Kristóf, a Kinstellar nemzetközi ügyvédi iroda energiajogi csoportját vezető partnere...
máj. 22
17:33
Törökök, románok jöttek Ausztriába dolgozni, a magyarok mentek el (Privátbankár)
Bár most csökkent az Ausztriában dolgozó külföldiek száma, ez csak szezonális jelenség, egy évvel ezelőtt ugyanis ugyanez történt, majd nyáron és télen újra növekedett a létszám. A román és török állampolgárok, a lengyelek létszáma növekedett, a németeké, magyaroké, szlovákoké csökkent.
máj. 22
17:36
A politikai bizonytalanság ellenére is adják az aranyat az alapok (ProfitLine)
A legutóbbi COT-riport által vizsgált időszakban (május 10 – május 16) az alapok tovább csökkentették az árnövekedésre játszó pozícióikat aranyban és ezüstben. Mindez annak ellenére történt, hogy Washingtonban nőtt a politikai bizonytalanság, ami a múlt hét közepén az ár megugrásához vezetett. Ebben a hónapban eddig 58%-kal csökkent az arany long p
máj. 22
17:54
Kirúgja Varga Mihály a befuccsolt Vállalkozz itthon fiatal! programért felelős vezetőt (Adózóna)
Nem járt el kellő körültekintéssel a Vállalkozz itthon fiatal! program lebonyolításában az OFA Nonprofit Kft. – állapította meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ezért Varga Mihály miniszter a mai napon kezdeményezte Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója munkaviszonyának megszüntetését.
máj. 22
17:54
Elképesztő, mit művel az euró - Lehet ezt még fokozni? (Portfolio)
Több mint egy éve nem volt olyan gyenge hete a dollárnak, mint a múlt héten: az euró pár nap alatt több fontos technikai szintet is úgy tört át, mintha ott sem lettek volna. A Trump-eufóriából való feleszmélés, illetve a javuló eurózónás...
máj. 22
18:03
Az MNB 100 milliárd forintért kötött üzletet (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 6 és 12 hónapos futamidejű, úgynevezett „finomhangoló” devizaswap (kamatcsere) tendert tartott, amelyeken 100 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat.
máj. 22
18:05
Június közepén indul az egyezkedés a Brexitről (vg.hu)
Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unió a június 8-án esedékes előrehozott brit parlamenti választások után tizenegy nappal kívánja elkezdeni az érdemi tárgyalásokat Londonnal a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről.
máj. 22
18:06
Vlagyimir Putyin Franciaországba látogat (ProfitLine)
Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására május 29-én Versaille-ba látogat - erősítette meg a Kreml hétfőn az Elysée-palota bejelentését.
máj. 22
18:07
A hónap végén Párizsba látogat Putyin (vg.hu)
Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására május 29-én Versailles-ba látogat – erősítette meg a Kreml hétfőn az Elysée-palota bejelentését.
máj. 22
18:09
Ketyeg az óra (vg.hu)
máj. 22
18:11
2019 előtt nem számolnak az MNB kamatemelésével (vg.hu)
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint a belátható előrejelzési távlatban nem változik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatpolitikája.
máj. 22
18:13
Belefullad a koszba az ibizai repülőtér (vg.hu)
Tarthatatlan állapotok uralkodnak Ibiza szigetének repülőterén, ahol már hat napja sztrájkolnak a takarítók, követelve elmaradt bérük kifizetését – derül ki a spanyol sajtó beszámolóiból.
máj. 22
18:18
Öveket becsatolni: 18 intő jel, amelyek csúnya esést vetítenek előre (Portfolio)
A múlt hét közepén globális eladási hullám indult el a tőzsdéken, miután egyre több botrány körvonalazódik az amerikai elnök körül, amelyek akár egyenként is alkalmasak arra, hogy Donald Trump bukását okozzák. A sokak által régen...
máj. 22
18:18
Már csak néhány órád maradt: ezeket a postákat még biztos eléred (Pénzcentrum)
Ma éjfélkor lejár az adóbevallás benyújtásának határideje. Ha bármit pótolnod kell, gyorsan tedd meg online, ügyfélkapun keresztül, vagy ha papíralapon kérted a tervezetet és javítanod kellett, akkor ma éjfélig mindenképp menj postára....
máj. 22
18:21
Teljesen irreális, amiről a németek álmodnak? (Privátbankár)
Nem igazán van egyetértés abban, hogy mennyire reális az egymilliós elektromos autó a német utakon 2020-ra.
máj. 22
18:27
Elvesztette a szeméttel vívott csatát az ibizai repülőtér (Privátbankár)
Sztrájkolnak a takarítók, úgyhogy képzelhetik, milyen állapotban van a hely.
máj. 22
18:30
Ötvennmilliós bírság az Elműnek a behajtásokkal kapcsolatban (Infostart)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 50 millió forintra bírságolta az Elműt a behajtási költségátalány jogsértő alkalmazása miatt.
máj. 22
18:36
Tovább csökkent az álláskeresők száma (ProfitLine)
A nyilvántartott álláskeresők száma 9,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 307 400 álláskereső szerepelt, több mint 30 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
máj. 22
18:45
Foglalkoztatási szolgálat: tovább csökkent az álláskeresők száma (AQUA)
A nyilvántartott álláskeresők száma 9,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 307 400 álláskereső szerepelt, több mint 30 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
máj. 22
18:48
Mindent vesznek, amit érnek a befektetők (Portfolio)
Hétfőn tovább erősödnek a vezető amerikai részvényindexek, miközben a gyenge dollárnak köszönhetően közel 3 hetes csúcsra ugrott az arany árfolyama és folytatódott az olaj világpiaci árának emelkedése is. Utóbbiban az is szerepet...
máj. 22
18:57
Szép kis vállveregetést kaptak az olaszok, pedig még messze nincs minden rendben (Privátbankár)
Jó számokat produkált az unió egyik fekete báránya, az Európai Bizottság elégedett.
máj. 22
19:00
A német külügyminiszter szerint történelmi lehetőség előtt áll Európa (Portfolio)
Emmanuel Macron megválasztása Franciaország elnökének történelmi lehetőség az európai integráció előmozdítására - hangsúlyozta Sigmar Gabriel német külügyminiszter hétfőn a francia diplomácia vezetőjével, Jean-Yves Le Driannal...
máj. 22
19:03
A hadiipari részvényeknek jó napja volt, pluszba kapaszkodott a BUX (Privátbankár)
Európában bizonytalan vagy mínuszos volt a tőzsdeindexek többsége, az USA-ban azonban folytatódik a rali. Az arab országokkal kötendő fegyverszállítási megállapodások nyomán főleg a hadiipari részvények mentek fel. A dollár gyengécske, erős viszont a forint.

Keresés