Egy éves csökkenő trend után 2017 második negyedévében újra növekedésnek indult a cégtörlés-számláló. Ráadásul a megszűnések mögött újra a felszámolások vannak felfutóban, tehát a cégstruktúra fertőzöttsége növekedőben van az Opten friss összeállítása szerint.
1 éves csökkenő trend után 2017 második negyedévében újra növekedésnek indult a cégtörlésszámláló. Ráadásul a megszűnések mögött újra a felszámolások vannak felfutóban, tehát a cégstruktúra fertőzöttsége növekedőben van – közölte az Opten.
Érdemi mozgás nem volt tegnap az amerikai tőzsdéken, a vezető részvényindexek értéke stagnált, ma hajnalban Ázsiában mérsékelten estek a vezető részvényindexek, Japánban is már volt kereskedés.A nyugat-európai tőzsdéken sem rózsás...
Donald Trump amerikai elnök gazdasági szankciókkal fenyegette meg Nicolás Maduro venezuelai elnököt arra az esetre, ha megvalósítja terveit, miszerint egy július 30-ai szavazáson a törvényhozás felett álló, úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlést...
A nyugat-európai tőzsdéken nem indult jól a kereskedés, a vezető részvényindexek értéke már közel fél százalékot esett. A magyar tőzsdén esnek a blue chipek, a kispapírok piacán ma is tépik a Mészáros-részvényeket. Tovább tépik...
Több mint hétszázmillió forintos bevétel eltitkolásával gyanúsít a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy gumiabronccsal kereskedő céget, melyet Komárom-Esztergom megyében jegyeztek be, de Pest megyében működött - tájékoztatta a szervezet sajtóreferense kedden az MTI-t.
Miközben fejvesztve menekülnek a befektetők a pénzpiaci, tőkevédett és kötvényalapokból, mert az alacsony hozamkörnyezetben már szinte semmit nem hoznak, az abszolút hozamú alapok, a vegyes alapok és az ingatlanalapok új reneszánszukat...
Bírsággal sújtott egy biztosításközvetítő céget az MNB mivel nem jelent meg személyesen a Pénzügyi Békéltető Testület előtti eljárásában és az ügyre vonatkozó válasziratát is csak késedelmesen küldte meg. Az MNB a tavalyi jogszabályi...
Diákmunka szempontjából a legfontosabb időszak a nyár. Sokan csak a szünidőben tudnak munkát vállalni. De vajon mennyit keresnek a diákmunkások a Spar, a Tesco, vagy a Lidl boltjaiban? - ennek járt utána a Pénzcentrum
Több mint hétszázmillió forintos bevétel eltitkolásával gyanúsít a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy gumiabronccsal kereskedő céget, melyet Komárom-Esztergom megyében jegyeztek be, de Pest megyében működött – tájékoztatta a szervezet sajtóreferense kedden az MTI-t.
Aki hitelt vesz fel, az többet fizet vissza, mint amennyit kapott. Ezt az alapigazságot egy német bank éppen most cáfolja meg: a negatív jegybanki kamatok miatt már létezik olyan lakossági hitel, amelynél a felvett összegnél kevesebbet kell...
Korábban kevesebb figyelmet kapott az az összefüggés, miszerint ahogyan a világ népessége és a globális átlaghőmérséklet emelkedik, a légkondicionálók iránti igény is egyre bővül, ami újabb jelentős tétellel járul hozzá a klímaváltozáshoz....
A kínai bankfelügyelet arra utasította az ország bankjait, hogy ígérjenek kevesebb hozamot az úgynevezett "vagyonkezelési termékeikre" (WMP) - többek közt így akarják mérsékelni az ország gazdaságának kockázatait és stimulálni a gazdaságot....
Az elmúlt hónapokban 10 500 vendégmunkás kapott munkavállalási engedélyt a magyar hatóságoktól - árulta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az RTL Klub Híradójának. A miniszter hozzátette: a kvóta 59 ezres nagyságrendű, tehát...
Már javában tart a nyár és vannak, akik mindössze néhány éjszakára keresnek szállást. Aki kiadja lakását, nyaralóját, nem árt, ha tisztában van az adózási szabályokkal. A szállásadónak ugyanis adót kell fizetnie, bevallást kell készítenie és a számláról, nyugtáról sem feledkezhet meg - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Folyamatos csökkenéssel tíz éve nem látott alacsony szint közelébe jutottak a világpiaci kakaóárak, a legnagyobb fogyasztónak számító kínaiak ugyanis váratlanul kevés kakaót importáltak, így a termelőknél dugig vannak a raktárak. Magyarországon is olcsóbb lett emiatt a csokoládé - igaz, nem annyiba kerül, mint 2007-ben.
A délelőtti kereskedés végére már látunk pluszokat is az európai tőzsdéken, felülteljesítőnek számítanak a régiós tőzsdék, ahol a magyar részvénypiac kivétel. A BUX index 0,2 százalékot esett. Rosszabb lett a ZEW hangulatindex...
A hazai börzét ismét a Konzum vezeti mind forgalomban, mind árfolyam emelkedésben. Erősödik az euró avagy gyengül a dollár. Jó negyedévről számolt be a Netflix.
Időközönként felmerül a feltétel nélküli alapjövedelem koncepciója, így érdemesnek láttuk áttekinteni ennek lehetséges gazdasági és társadalmi hatásait. Az MNB közgazdászainak véleménye szerint a feltétel nélküli alapjövedelem...
Nemzetközileg elismert szakértőt nevezett ki partnernek a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda. Dr. Vági József a Banki és Finanszírozási csoport vezetőjeként folytatja tovább pályafutását Magyarország egyik vezető ügyvédi irodájában.
2016 augusztusában Pető Zoltán még az MR2 Petőfi Rádió főszerkesztője volt, majd csatornaigazgató lett. Most Sályi Lőrincet váltja a hirado.hu főszerkesztőjeként - írja a 24.hu
Értelmezési gondot jelent a munkáltatóknak a felmentési időre járó szabadság, valamint a "túlvett" szabadsággal való munkavállalói elszámolás kérdése. Előbbire a Kúria pontot tett - Kéri Ádám, a KRS Ügyvédi Iroda ügyvédje megnézte, mi a vita alapja és sorra vette a megoldásokat.
Sokkal többször lépik túl a sebességkorlátozást az autósok, ha melegebb az idő. A vezetési hibák 43 százaléka gyorshajtás, ezek 8,5 százalékánál pedig több mint 30 km/h-val lépik túl a megengedett sebességet az autósok - derül ki a K&H Biztosító telematikai projektjének legfrissebb adataiból. A közlekedésbiztonság azonban javítható az új technológi
Bírsággal sújtott egy biztosításközvetítő céget az MNB, mivel nem jelent meg személyesen a Pénzügyi Békéltető Testület előtti eljárásában, s az ügyre vonatkozó válasziratát is csak késedelmesen küldte meg. Az MNB a tavalyi jogszabályi szigorítás óta első alkalommal szabott ki bírságot a pénzügyi fogyasztói jogviták rendezéséhez kapcsolódó együttműködési kötelezettség megsértése miatt.
Az adóhivatal akár 20 millió forint büntetést is kiszabhat egyes vállalatokra, ha azok nem teljesítenek egy új előírást. Egy május végén hatályba lépett jogszabály ugyanis új bejelentési kötelezettségeket ír elő a Magyarországon működő multinacionális vállalatoknak a transzferárazással, pontosabban az országonkénti jelentéssel kapcsolatban.
A lakásvásárlás egyik fontos eleme a hitel kiválasztása, ezzel ugyanis több évtizedes elköteleződésről döntünk. Nem árt már az új otthonunk kiválasztása előtt körülnézni a bankoknál, kiválasztani a hiteltípust és akár előzetes...
Ma már nem kritérium az álláshirdetésekben a többéves munkatapasztalat, és az alacsony végzettséggel ellátható munkakörökbe sem lehet embert találni – közölte legfrissebb adataira hivatkozva a Profession.hu állásportál.
A Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatója, Gary Cohn most a legesélyesebb a Fed-elnöki posztra - írta négy saját forrására hivatkozva még múlt héten a Politico. Ez tehát azt jelentené, hogy Donald Trump jó eséllyel nem jelölné újabb ciklusra...
Az írókat, költőket, esszéírókat tömörítő PEN International szervezet csaknem 100 éves fennállása alatt még soha nem fordult elő, hogy egyetlen országban annyi író legyen egyszerre rács mögött, mint jelenleg Törökországban - állapítja meg nyilatkozatában a PEN International.
Noha a vártnál gyengébb lett a német ZEW gazdaságkutató intézet júliusi gazdasági hangulatindexe, a németországi gazdasági helyzet megítélése lényegében nem változott a befektetők körében, az euróövezeti gazdaság megítélése pedig határozottan javult.
A mai napon az Oracle 1000 új nyitott pozíciót jelentett be Európa, a Közép-Kelet és Afrika térségeiben. A “Change Happens Here” (A változás itt történik) szlogen alatt futó toborzási kampányban olyan ambiciózus, a digitális megoldások iránt nyitott értékesítési munkatársakat keres, akik képesek az Oracle felhőszolgáltatási üzletágának növekedését hatékonyan támogatni - derül ki a cég lapunknak…
Ahogyan a világ népessége és a globális átlaghőmérséklet emelkedik, a légkondicionálók iránti igény is egyre bővül, ami újabb jelentős tétellel járul hozzá a klímaváltozáshoz.
A fenti kérdés sokakban felmerül, amikor honlapjukon, blogjukon képeket, híreket osztanak meg. A legtöbben erre azt válaszolják, hogy ha nyilvánosságra hozták a képeket, akkor miért ne lehetne őket szabadon átvenni? Az Instagram szolgáltatásának felhasználási feltételei – melyet valljuk be, sokunk különösebb elolvasással való bajlódás nélkül elfoga