2017. július 18. kedd

júl. 18
12:36
Túl az álomhatáron egy befalap-kategória: te miben tartod a megtakarításodat? (Privátbankár)
Júniusban 0,4%-os változást láthattunk a befektetési alapok vagyonában, ami 23 milliárd forintos pluszt jelent - az elmúlt hónapban több mint 31 milliárddal növekedett a befalapokban elhelyezett megtakarítás, amit ezúttal kissé csökkentett a hozam. Meglepő módon a pénzpiaci alapok között van olyan kategória, ahová már két hónapja dől a pénz - az ab
júl. 18
12:45
Új emberi erőforrások igazgató a Danubius Hotels Group központjában (HR Portál)
2017. július 17-től Dévényi Flóra Kornélia tölti be a Danubius Hotels Group emberi erőforrások igazgatói pozícióját - derül ki a cég sajtóközleményéből.
júl. 18
12:47
Elégedett a NAV az ADÓtraffipax eredményeivel (HR Portál)
Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán elmondta növeli az adóbevételeket, a kiadott nyugták és a bejelentett alkalmazottak számát az ADÓtraffipax, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának főoldalán megtalálható rovatban megyékre lebontva előre közlik, hogy melyik időszakban hova mennek ellenőrizni az adóhatóság munkatársai és mit vizsgálnak - írja az MTI.
júl. 18
12:51
Jó hír a nyaralóknak: már nem fenyegeti tűz Split városát (Portfolio)
A hétfőn késő este keletkezett tüzet sikerült megállítani a horvátországi Split városának határánál - jelentette a horvát sajtó. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kijelentette, hogy egyelőre nincs szükség a nemzetközi segítségre....
júl. 18
12:57
Eséssel indulhat a kereskedés (Portfolio)
Délután tovább esnek a nyugat-európai tőzsdék, a magyar tőzsde is már közel fél százalékot esett, ami főként a Richter-papírok egy százalékos árfolyamesésének tudható be. Nagyot esett a DAX 2017.07.18 12:46A negatív meglepetést...
júl. 18
12:59
Kibuktak Trump viselkedésén az amerikaiak (Portfolio)
Az amerikaiak 70%-a szerint elnökhöz méltatlanul viselkedik Donald Trump a januári beiktatása óta, 67%-a szerint pedig helytelen a Twitter-használata - ez derül ki abból az ABC News/Washington Post felmérésből, amelynek első eredményei már...
júl. 18
13:00
Ömlik a pénz, de ez nem old meg mindent (Kreatív Online)
A tao sokak szerint megásta a klasszikus sportszponzoráció sírját.
júl. 18
13:03
Kibertámadások érték a BKK online rendszerét (ProfitLine)
Rendszerszintű kibertámadásoknak volt kitéve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online jegy- és bérletvásárlási rendszere csütörtöki elindítása után, a rendszert sokkal biztonságosabbá tették, és nincs ok a leállítására - közölte a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
júl. 18
13:03
Kibertámadás érte a BKK online rendszerét (Portfolio)
Múlt héten elindult a BKK online bérlet- és jegyvásárlási rendszere, amelyet az első két napban rendszerszintű támadás ért - mondta el egy ma tartott sajtótájékoztatón Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes....
júl. 18
13:06
Megtámadták a BKK online jegy- és bérletvásárlási rendszerét (Privátbankár)
Pár napja működik csupán a BKK online jegy- és bérletvásárlási rendszere, máris kibertámadás érte.
júl. 18
13:15
Még tovább ütik a dollárt, már 265 forint alatt járunk (Portfolio)
Ma hajnalban hirtelen 1,15 fölé ugrott az euró a dollárral szemben, délelőtt pedig 1,1550 fölé lendült, azaz újabb 14 havi eurócsúcsot látunk. Ezzel együtt a főbb devizákból képzett dollárindex 10 havi mélypontra bukott. Amióta Donald...
júl. 18
13:18
Jött egy ötlet: így becsülné meg az ápolókat a kormány (Privátbankár)
Az ápolói mesterképzésre jelentkezőknek ösztöndíjat vezet be a kormány.
júl. 18
13:18
Társadalombiztosítás szülési és fizetés nélküli szabadság alatt (Adózóna)
Cikkünkben részletesen bemutatjuk a szülési és a fizetés nélküli szabadságra vonatkozó munkajogi és az ehhez kapcsolódó társadalombiztosítási szabályokat.
júl. 18
13:21
Meglepetés a Bank of Americától (Portfolio)
A Bank of America az elemzők által várt 43 centnél nagyobb, 46 centes egy részvényre jutó eredményről, és a várt 21,78 milliárdos bevételnél szintén nagyobb, 22,83 milliárd dolláros bevételről adott számot az idei második negyedévre...
júl. 18
13:33
Franciaország védjegyet ad a biztonságos párizsi turisztikai helyeknek (ProfitLine)
Védjeggyel igazolja a biztonságot a párizsi prefektúra az ellenőrzött turisztikai helyeken a francia fővárosban annak érdekében, hogy ismét minél több turista látogasson Párizsba, és érezze magát ott biztonságban.
júl. 18
13:39
Új sikersorozatokkal robbantott a Netflix (Portfolio)
Új sorozatokkal és új évadokkal robbantott a Netflix a második negyedévben, ami megdobta az előfizetői számát is: a vártnál sokkal több új előfizetője lett - derült ki a gyorsjelentésből. A bevétel és a profit az elemzői konszenzusnak...
júl. 18
13:39
Hatalmas veszteségeket okoznak a kibertámadások (AQUA)
Egy, az egész világra kiterjedő súlyos kibertámadás átlagosan 53 milliárd dolláros (14,3 ezer milliárd forint) gazdasági veszteséget okozna, ami egyenértékű egy természeti katasztrófa okozta kárral – idézi a Reuters hírügynökség a Lloyd’s of London biztosítótársaság jelentését.
júl. 18
13:45
Jó hír a nyaralóknak: már nem fenyegeti tűz Splitet (Portfolio)
A hétfőn késő este keletkezett tüzet sikerült megállítani a horvátországi Split városának határánál - jelentette a horvát sajtó. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kijelentette, hogy egyelőre nincs szükség a nemzetközi segítségre....
júl. 18
13:47
Megerősítette dobogós helyét a magyar tőzsde (Portfolio)
A régiós tőzsdék többségén júniusban is emelkedett a forgalom, a legnagyobb mértékű emelkedés Bukarestben volt (+73 százalék), a ljubljanai tőzsde forgalma viszont újra esett. A régiós tőzsdék sorrendje forgalmuk alapján nem változott...
júl. 18
13:51
Eséssel indulhat a kereskedés (Portfolio)
Délután tovább esnek a nyugat-európai tőzsdék, a magyar tőzsde is már közel fél százalékot esett, ami főként a Richter-papírok egy százalékos árfolyamesésének tudható be. Tovább esnek a tőzsdék 2017.07.18 13:43A német tőzsde...
júl. 18
13:53
Szép számokat jelentett a Goldman, mégis menekülnek a befektetők (Portfolio)
A várt 7,52 milliárd dolláros második negyedéves bevétel helyett 7,89 milliárd dollárt ért el a Goldman Sachs amerikai befektetési bank, míg az egy részvényre jutó eredményük a várt 3,72 dollár helyett 3,39 dollár lett. A nyitás előtti...
júl. 18
14:03
Szerdán nyitja meg kapuit a Campus Fesztivál (ProfitLine)
Épül a fesztiválváros a debreceni Nagyerdőben, ahol szerdán nyitja meg a kapuit a jubileumot ünneplő Campus Fesztivál - közölte a fesztivál sajtófőnöke kedden az MTI-vel. Idén 30 méteres óriáskereket is felállítanak a helyszínen, ahonnan rá lehet majd látni a nagyszínpadra, a fesztiválterületre és a városra is.
júl. 18
14:09
Megérkezett az MNB döntése (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2017. július 18-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat mértékét. A jegybanki alapkamat mértéke 0,90%. A kötelező jegybanki tartalék után fizetett kamat mértéke 0,90%. A döntés...
júl. 18
14:12
700 millió forintot csalhatott el egy gumiabronccsal kereskedő cég (Menedzsment Fórum)
Fiktív számlákkal tüntették el a bevételt. Benne lehetett a könyvelő is.
júl. 18
14:12
Betelt a pohár: ez lehet a válasz a multiknak, akik a gagyit küldik keletre (Privátbankár)
A szlovákoknak elege lett Brüsszel tétlenségéből a kettős élelmiszerminőség ügyében.
júl. 18
14:15
Átneveznék Csongrád megyét (Portfolio)
Lázár János kérésére Csongrád megye neve is megváltozhat - írja a Magyar Nemzet. A közgyűlés már megszavazta, de ahhoz, hogy hivatalos legyen a parlamentnek is meg kell szavaznia a névváltoztatást. A Csongrád megyei közgyűlés már...
júl. 18
14:18
Unalom a kánikulában – semmit sem léptek Matolcsyék (Privátbankár)
Szokás szerint unalomba fulladt a Monetáris Tanács ülése.
júl. 18
14:21
Hatalmas lehet a bírság a transzferár-bejelentés elmulasztása miatt (Adózóna)
Az adóhivatal akár 20 millió forint büntetést is kiszabhat egyes vállalatokra, ha azok nem teljesítenek egy új előírást. Egy május végén hatályba lépett jogszabály ugyanis új bejelentési kötelezettségeket ír elő a Magyarországon működő multinacionális vállalatoknak a transzferárazással, pontosabban az országonkénti jelentéssel kapcsolatban.
júl. 18
14:21
Szép számokat jelentett a Goldman, mégis menekülnek a befektetők (2.) (Portfolio)
A várt 7,52 milliárd dolláros második negyedéves bevétel helyett 7,89 milliárd dollárt ért el a Goldman Sachs amerikai befektetési bank, míg az egy részvényre jutó eredményük a várt 3,72 dollár helyett 3,39 dollár lett. A nyitás előtti...
júl. 18
14:30
Sportműsorok előtt nyaral a magyar (Menedzsment Fórum)
A páratlan években ugyan ritkábban kerül a tévénézők fókuszába a sport, ám ezúttal a hazai rendezésű világbajnokság vélhetőleg új helyzetet teremt.
júl. 18
14:30
Orbán: a zsidó élet reneszánsza van Magyarországon (Privátbankár)
Gyanúsan tünedeznek el a Soros-plakátok, a miniszterelnök emellett hadat üzent az antiszemitizmusnak.
júl. 18
14:32
Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács (Menedzsment Fórum)
Áll a 0,90 százalékos szint, mint a cövek.
júl. 18
14:33
Idén tízezer fiatal vehet részt nemzetiségi táborokban (ProfitLine)
Háromszázhatvanmillió forintból mintegy tízezer fiatal vehet részt idén nemzetiségi táborokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a városlődi Iglauer Parkban kedden, sajtótájékoztatón.
júl. 18
14:33
Eséssel indulhat a kereskedés (Portfolio)
Délután tovább esnek a nyugat-európai tőzsdék, a magyar tőzsde is már közel fél százalékot esett, ami főként a Richter-papírok egy százalékos árfolyamesésének tudható be. Három napja emelkedik az arany 2017.07.18 14:24Három napja...
júl. 18
14:33
Így szedte meg magát a magyar nyugdíjguru (Pénzcentrum)
Áprilisban volt egy éve, hogy felmondott, azóta "nyugdíjasként" él Takács Szabolcs, aki a Pénzcentrumon számol be arról hétről hétre, hogy csinálta. Első körben elkezdett kiadási naplót vezetni, aztán megnézte, mi az a minimális megélhetési...
júl. 18
14:35
Magyarországra is jönnek a Visa kártyás PayPal számlák (Portfolio)
A Visa és a PayPal ma bejelentette, hogy az európai országokra is kibővíti stratégia együttműködését - olvashat a társaságok közleményében. Az online, alkalmazáson belüli és bolti fizetések adaptációjának felgyorsítása érdekében...
júl. 18
14:36
El sem hinnéd, melyik ország követeli életmentő civil szervezetek megbüntetését (Privátbankár)
Különösen a nyári szabadságolások, a tömegesen nyaralni induló autósok időszakának kellős közepén nem igazán örülnek Németországban annak, hogy Ausztria ismét a Brenner-hágó lezárásával fenyegetőzik a menekültek miatt. Az olaszok is kivannak akadva, ahol a tengerből kifogott menekültek landolnak. A osztrákok a tengeren életeket mentő civil szerveze
júl. 18
14:45
Egy gombnyomással készen állunk a rövidpályás vb-re (Portfolio)
Budapest rendezheti a 2024-es rövid pályás úszó-világbajnokságot, de ez nem változtat azon a terven, hogy a mostani vizes vb után elbontják a Duna Aréna lelátójának nagyobb részét. Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős...
júl. 18
14:48
Helyén maradt a kamat, de lazítás jöhet (Menedzsment Fórum)
A várakozásoknak megfelelően az alapkamatot 0,9 százalékon hagyta a magyar jegybank. A vártnál alacsonyabb infláció és az erős forint azonban a nem konvencionális eszközökkel történő lazítás irányába mutat.
júl. 18
15:03
Veszprém élhetőbb és stabilabb várossá válik az elkövetkező években (ProfitLine)
A Modern városok program beruházásainak köszönhetően Veszprém még élhetőbb és gazdaságilag stabilabb várossá válik az elkövetkező években - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.
júl. 18
15:06
Végre megállt a kórházak eladósodása (Menedzsment Fórum)
Az adóhatóság már több mint egymilliárd forinttal tartozik.
júl. 18
15:09
Építkezési lázban ég a főváros (Portfolio)
Az idei év az új lakások éve lesz, hangzik el egyre többször a lakáspiaccal foglalkozó szakértők szájából. A fővárost járva egyre több helyen látunk bekerített területeket, ahol éppen valamelyik beruházó cég dolgozik legújabb...
júl. 18
15:15
Odaadja az idei mentőövet Pécsnek a kormány, de még így is hatalmas a deficit (Portfolio)
Miután múlt héten Páva Zsolt pécsi polgármester elismerte, hogy a városi cégekkel együtt legalább 9 milliárdos hiánya van a városnak, ma azt jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, hogy 1,77 milliárd forintos támogatást...
júl. 18
15:24
Biciklizni nem lehet rajta, de a Szivekhez köthető lakóparkot már promózzák a 400 milliós bringahídon (Menedzsment Fórum)
Most már nem is tesznek úgy, mintha.
júl. 18
15:24
A bevételek tükrözik az adóellenőri látogatásokat (Adózóna)
Növeli az adóbevételeket, a kiadott nyugták és a bejelentett alkalmazottak számát az ADÓtraffipax, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának főoldalán megtalálható rovatban megyékre lebontva előre közlik, hogy melyik időszakban hova mennek ellenőrizni az adóhatóság munkatársai és mit vizsgálnak – mondta Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
júl. 18
15:33
Pénzhamisítás miatt fogtak el három férfit Zalában (ProfitLine)
Előzetes letartóztatásba került Zalaegerszegen három férfi, aki több százezer forint összegű hamis pénzzel próbált út menti árusoknál fizetni - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
júl. 18
15:33
Megismételte figyelmeztetését az MNB, elmaradt a forintgyengülés (Portfolio)
Lényegében az egy hónappal ezelőtt alkalmazott, nagyon laza monetáris politika fenntartását ígérő üzenetet ismételte meg a mai kamatdöntési közleményben a Magyar Nemzeti Bank, de ez a múltkorival ellentétben már nem számít váratlannak...
júl. 18
15:39
Még tovább ütik a dollárt, már 265 forint alatt járunk (Portfolio)
Ma hajnalban hirtelen 1,15 fölé ugrott az euró a dollárral szemben, délutánra pedig már 1,16 közelébe lendült, azaz újabb 14 havi eurócsúcsot látunk. Ezzel együtt a főbb devizákból képzett dollárindex 10 havi mélypontra bukott. Amióta...
júl. 18
15:42
Nagy pénzt hoz az internetes tévézés (Menedzsment Fórum)
Egyre nagyobb üzlet immár nem csak az USA-ban, hanem világszerte az internetes műsorterjesztés. A szektor egyik nagyágyúja ismét komoly növekedésről számolt be, ami a részvényesek számára is komoly nyereséget hoz.
júl. 18
15:57
Félnek Párizsban a brexittől (AQUA)
Aggodalmat keltett Párizsban Brüsszel javaslata, hogy a brit EU-kilépéssel összefüggésben az uniós tagállamok szálljanak be a közös agrárpolitika (KAP) – a közös EU-büdzsé legnagyobb, mintegy évi 50 milliárd eurós szelete – finanszírozásába, számolt be róla az Eur­active brüsszeli hírportál.

Keresés