Kitart a jó hangulat a tőzsdéken, tegnap a Nasdaq és az S&P 500 új mindenkori csúcsra, míg ma reggel az MSCI Asia Pacific indexe 9 és fél éves csúcsra emelkedett. Ennek megfelelően Európában is szépen emelkednek a tőzsdék, a DAX például...
Hiába a jelentős hazai minimálbér-emelés, az uniós rangsorban a sor vége felé van Magyarország, és a változás ütemét nézve hamarosan például a román minimálbér megelőzheti a magyart.
Dr. Várszegi Zoltán (46) ügyvédnek, eddigi helyettesének adta át az irodavezetői pozícióját dr. Réti László (60), a 47 jogásszal működő Réti, Antall és Társai PwC Legal Ügyvédi Irodában. Július 1-jével partnerként csatlakozott az irodához dr. Martonyi Zoltán (41), aki 22 év után első, gyakornoki munkahelyére tér vissza - derül ki a cég lapunknak elküldött sajtónyilatkozatából.
A német SAP szoftvergyártó a vártnál magasabb második negyedéves forgalomról és csökkenő nyereségről számolt be. Az SAP második negyedéves nyeresége éves összehasonlításban 18 százalékkal, 666 millió euróra csökkent.
A várakozásokkal összhangban 0%-on tartotta irányadó kamatát az Európai Központi Bank. Emellett viszont kisebb meglepetést okozott az, hogy a döntésről kiadott rövid közlemény szövegén sem változtattak semmit, vagyis nem került ki...
Szigorodnak az ügyfél-átvilágítás és az ehhez kapcsolódó monitoring tevékenység szabályai a pénzügyi intézményeknél, az új rendelet előírásai csütörtöktől hatályosak - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) MTI-nek küldött csütörtöki közleményében.
Az egyetemi ponthatárok kihirdetésével pörög fel igazán az egyetemvárosi lakások és albérletek piaca. Az ingatlanok tovább drágultak, az elmúlt évben a frekventált fővárosi kerületekben átlag 25-30 százalékos, az érintett vidéki...
A 15 milliárdos keretösszeggel meghirdetett 3 éves magyar államkötvény aukcióra mindössze 6,9 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett ma, ezért az Államadósság Kezelő Központ úgy döntött, hogy inkább egyetlen fillérnyit sem ad...
A meghirdetett 40,3 milliárd forintnál alacsonyabb összegben, 34,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Irányváltás következik Németország Törökországgal folytatott viszonyában, mert az ankarai vezetés hátat fordít az európai értékeknek – jelentette be Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtökön Berlinben. Angela Merkel kancellár támogatásáról biztosította minisztere törekvéseit.
Mindössze a harmadát térítették meg a biztosítók a 2016-ban természeti csapások nyomán keletkezett károknak. A világ több pontján is katasztrófakötvényekből táplálkozó katasztrófabiztosítási alapok létrehozásával oldanák meg a kártalanítás egy részét, ám a rendszer még ingatag lábakon áll.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton. Az euró repo kamat 0,00 százalék, a betéti kamat mínusz 0,40 százalék. A döntés indoklásában a kormányzótanács megerősítette szándékát az eszközvásárlási program folytatása mellett a jelenlegi havi 60 milliárd eurós keret mellett legalább az év végéig, vagy…
Több mint négy százalékkal nőtt a vállalati hitelek piaca tavaly júniustól idén májusig az egy évvel korábbihoz képest. Az éven túli lejáratú hitelek aránya tovább emelkedik a portfólión belül. A piaci várakozások szerint az év egészében folytatódhat a bővülés.
A hétvégén a sok napsütés mellett záporokra, zivatarokra is készülni kell. Ezzel együtt fokozódik a kánikula, 36, 37 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben emelkedett a GDP-arányos államadósság az első negyedévben negyedéves összehasonlításban – derül ki az Európa Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által csütörtökön közölt adatokból.
Az Európai Unió (EU) tagországainak vámhatóságai több mint 41 millió darab hamis terméket foglaltak le tavaly az EU külső határain. Az áruk összértéke meghaladta a 670 millió eurót – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Az Egyesült Királyságnak tisztáznia kell az álláspontját az európai uniós kilépés legfőbb kérdéseire vonatkozóan a kiválási tárgyalások következő, augusztus végi fordulóján - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Michel Barnier...
Az első közbeszerzési eljárást a túlárazott ajánlatok miatt eredménytelennek nyilvánították, a következő fordulóban némi árcsökkentést követően végül sikerült szerződést kötni.
A NAV munkatársai olyan őrzés-védelemmel foglalkozó bűnözői csoportra csaptak le, amely sem adót, sem járulékot nem fizetett, és ezzel több, mint 212 millió forint kárt okozott az államnak - írja az ado.hu oldal.
Enyhe negatív meglepetést okozott az elemzőknek a béremelkedés ütemének májusi lassulása az áprilisihoz képest, amit elsősorban szezonális hatásokkal magyaráztak
A Mol Nyrt. az Evonikkal és a thyssenkruppal kötött megállapodást petrolkémiai beruházásainak megvalósításához, a szerződések az úgynevezett HPPO (hidrogén-peroxidból propilén-oxid) technológia licencének és tervezési dokumentációinak beszerzésére vonatkoznak - közölte a Mol a tőzsde honlapján csütörtökön.
Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elektronikus fizetés ösztönzése kapcsán új, mindenki számára elérhető bankszámla-konstrukció bevezetéséről tárgyal a Nemzetgazdasági Minisztérium - mondta a Figyelőnek Hornung Ágnes, a tárca pénzügyekért felelős államtitkára....
A Nemzetgazdasági Minisztérium által csütörtökön közzétett részletes adatokból kiderül, miért volt júniusban kimagasló, 700 milliárd forint körüli a költségvetés hiánya. Ahogyan arról két héttel ezelőtt beszámoltunk, júniusban...
Emelkedett a brit-holland Unilever eladása és nyeresége a június végével záródott első fél évben, az American Express viszont csökkenésről tud beszámolni.
A Dell Technologies jelentése szerint 2030-ra minden szervezet technológiai szervezetté válik, és a vállalatoknak már most el kell gondolkozniuk infrastruktúrájuk és munkaerejük „jövőállóságán”.
Mielőtt bárki a szívéhez kapna, szögezzük le, senkinek sem lesz kötelező különféle képzések elvégzése. Azt azonban be kell látni, hogy a sikeres munka érdekében már nem elég, ha csak a saját területünkön vagyunk uptodate-ek, a munkánkhoz szorosan kapcsolódó határterületek ismerete is elengedhetetlen. A HR esetében ez a megkerülhetetlen társszakma mára a marketing lett.
A háborúhoz állítólag leginkább pénz kell, sok-sok pénz, az Iszlám Állam pedig területeivel együtt nemsokára teljesen el fogja veszíteni a bevételi forrásait is. Ez azt jelenti, hogy akkor végre megszabadulunk tőlük? Nem, állítólag előrelátók voltak, és időben új üzleti modellre tértek át.
A rendkívüli mértékben eladósodott amerikai gazdaság, de az egész világ, amely eddig a laza monteáris politika haszonélvezője volt, a recesszió kockázatát futja, ha a rövid lejáratú kamatokat "normalizálják" a jegybankok - véli a "Kötvénykirályként"...
Nem tartozik a szólásszabadság hatálya alá az interneten terjesztett iszlamista gyűlöletbeszéd - mondta ki csütörtöki ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
Biztatónak nevezte az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások e heti második fordulóját csütörtökön David Davis brit Brexit-ügyi miniszter, aki szerint több területen is sikerült előrelépést elérni.
Az Abigail Galéria és Aukciós Ház 16 éves múltra tekint vissza, pályafutása alatt végig sikeres árveréseket tartott, még a válság idején is. Az elmúlt évben azonban inkább tematikus értékesítéses kiállításokat rendezett és hagyatékokat gondozott. A váltás okairól kérdeztük a galéria tulajdonosát, Hajdú Katalint.
Az európai terrortámadások miatt a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtéren decembertől bevezetik a biometrikus arcfelismerő rendszert – írta a Kurier című osztrák lap szerdai számában.
Legalább ötven százalékban nőknek kell vezetniük azokat a vállalkozásokat, amelyek indulhattak a Women Startup Competition londoni döntőjén. A két hazai döntős közül az egyik, a HeatVentors különdíjat nyert.