2017. július 6. csütörtök

júl. 6
12:12
Nagyot koppant a Sodexo (Menedzsment Fórum)
A vártnál kisebb forgalmat jelentettek, rontani kellett a forgalmi előrejelzésüket is.
júl. 6
12:12
A kárigény negyedére elég csak a Green Holidays biztosítéka (vg.hu)
Már kétmilliárd forintnyi kárigényt jeleztek a Green Holidays utasai, ami azért is nagy probléma, mert a társaságnak mindössze 500 milliós vagyoni biztosítéka van – írja a Magyar Nemzet.
júl. 6
12:14
Komoly csalódást okozott a Sodexo (vg.hu)
A francia Sodexo szolgáltatóvállalat a vártnál szerényebb forgalomnövekedésről jelentett a május végén záródott pénzügyi első kilenc hónapja alapján.
júl. 6
12:15
NGM: 900 milliárd volt a fél éves hiány (hirado.hu)
Az államháztartás központi alrendszerének (önkormányzatok nélküli) idei első féléves hiánya 911,2 milliárd forintot tett ki, az idei júniusi deficit 697,9 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
júl. 6
12:16
Hamarosan Amerikából folyhat a gáz a lengyelekhez (vg.hu)
Lengyelország rövid időn belül hosszabb távú szerződést köthet amerikai cseppfolyós gáz szállítására – jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök Varsóban, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtóértekezleten.
júl. 6
12:18
NGM: Nincs veszélyben a 2,4 százalékos hiánycél (vg.hu)
Az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya az év első felében 911,2 milliárd forintot tett ki – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca szerint a hiány alakulása a tervezettnek megfelelő, az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél pedig biztonsággal teljesíthető.
júl. 6
12:21
A franciák bíznak a gazdasági fellendülésben (TőzsdeFórum)
A francia GDP az eddig vártnál nagyobb mértékben nőhet az idén elsősorban annak a hatására, hogy a becsültnél jobban teljesít az euróövezet gazdasága.
júl. 6
12:30
Ugrottak az egyik magyar papírra a befektetők (Privátbankár)
3, 5 és 10 éves lejáratú kötvényeket értékesített ma az ÁKK.
júl. 6
12:33
Több információs füzetét módosította a NAV (Adózóna)
Igazodva a jogszabályváltozásokhoz, ismét több információs füzetének tartalmán módosított a NAV.
júl. 6
12:33
Az Amnesty International nem ért egyet az unió migrációs politikájával (ProfitLine)
Az Európai Unió (EU) migrációs politikáját bírálja csütörtökön közzétett, legújabb jelentésében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet, részben Brüsszelt téve felelőssé amiatt, hogy egyre több migráns fullad vízbe a Földközi-tengeren történő átkelés közben.
júl. 6
12:33
Régi trükkel próbálkoznak a nyugdíjasok vámszedői (Pénzcentrum)
Újabb "trükkös szakemberek" jelentek meg a TIGÁZ-DSO Kft. ellátási területén, akik ezúttal a Heves megyei Rózsaszentmártonban próbáltak készü-lék korszerűsítés címén pénzt beszedni. A csalók a Társaság megbízottainak adva ki...
júl. 6
12:35
Vigyázat! A megrendelő is felelős lehet a munkabaleset kapcsán (Adózóna)
A munkavédelmi hatóság adataiból kitűnik, hogy növekszik mind a halálos, mind a súlyos munkabalesetek száma. Ennek egyik oka, hogy a munkáltatók egy része mindaddig nem fektet kellő hangsúlyt a megelőzésre (illetve a szabálykövetésre), amíg személyesen nem találkozik a jogsértés következményeivel.
júl. 6
12:39
Szegeden fejlesztik az Élő Szervezetek Internetét (TőzsdeFórum)
Az élő szervezetekről adatokat gyűjtő, intelligens szenzorokra épülő rendszereket fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy 810 millió forintos uniós támogatást elnyert projektben.
júl. 6
12:45
Olaszországban a legmagasabb a gazdaságilag inaktívak aránya az EU-ban (GazdaságPortál)
Az uniós tagállamok közül Olaszországban a legmagasabb a gazdaságilag inaktívak aránya a teljes, 15-64 éves korcsoportba tartozó népességhez viszonyítva – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett, 2016-ra vonatkozó adataiból. Tavaly az Európai Unióban mintegy 89 millió volt a gazdaságilag inaktívak száma, azaz a 15-64 éves korcsoportba tartozó népességhez…
júl. 6
12:45
Mindenképp földbe kerül az áram a Mátrában (vg.hu)
Ahol tudja, föld alá viszi a mátrai áramkábeleket az ÉMÁSZ, ám sok helyen lehetetlennek tűnik a küldetés. Többirányú betáplálással és automatizált hibaérzékelő megoldással próbálják biztosítani az ellátást.
júl. 6
12:47
Bővítené a magyar-orosz együttműködést az agrártárca (vg.hu)
Magyarország egyik legfontosabb stratégiai partnere Oroszország, ezért Magyarország továbbra is érdekelt a magyar-orosz mezőgazdasági együttműködés kiszélesítésében, ebben fontos szerepe van az embargó hatálya alá nem tartozó termékek exportjának is – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.
júl. 6
12:48
Már tesztelik a felújított katasztrófa-metrókocsikat (Menedzsment Fórum)
Ha azt látja, hogy megint a peronnal ellentétes oldalon nyílik ki a szerelvények ajtaja, ne dühöngjön: ez most direkt van, mondja a BKV.
júl. 6
12:49
Állami forrás és létszámleépítés ment meg egy bankot (vg.hu)
Az olasz kincstár szerint a Monte dei Paschi teljes tőkehiánya 8,1 milliárd euró, valamivel kevesebb az Európai Központi Bank (EKB) által előzetesen becsült 8,8 milliárdnál.
júl. 6
12:51
EU-Japán: megvan a politikai megállapodás (Portfolio)
Hosszú tárgyalások után megkötötték a politikai megállapodást az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről a felek képviselőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján. A dokumentumot - amely még nem...
júl. 6
12:51
Tízezreket kérne a szakszervezet a Tesco-dolgozóknak (vg.hu)
Harmincezer forintos havi béremelésre van szükség a Tescónál a szakszervezet szerint – ez a jobban kereső ötezer embert érintené.
júl. 6
12:54
Mégis lehet pénzért boldogságot venni? Csak ha jól költöd el (Privátbankár)
Egy új kutatás arra jutott, hogy igenis lehet pénzért boldogságot venni, de csak akkor, ha megfelelő módon költjük el ezt a pénzt. Mindenkit más dolog tesz boldoggá, a személyiségünktől függ. Van, akit egy utazás, mást pár könyv, megint mást esetleg a spórolás. Az amerikaiak mindenesetre rengeteget költenek luxusra.
júl. 6
12:57
10 éves csúcson az OTP (Portfolio)
Míg a nyugat-európai tőzsdék jellemzően oldalaznak a hét folyamán addig a magyar tőzsdén zajlanak az események, ma kezdődött a kereskedés a Waberer's részvényeivel, míg az OTP árfolyama 10 éves csúcsra emelkedett.Ugrál a magyar tőzsde...
júl. 6
12:59
A törökök elutasítják a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését (Portfolio)
Törökország minden olyan javaslatot visszautasít, amely európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztését veti fel - jelentette ki csütörtökön Ankarában Ömer Celik török Európa-ügyi miniszter. Az Európai Parlament csütörtökön...
júl. 6
13:03
8,8 százalékkal nőtt az ipari termelés (ProfitLine)
Az ipari termelés volumene 8,8 százalékkal meghaladta májusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,2 százalékkal emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön, első becslése alapján.
júl. 6
13:03
Holnap vizsgálja az országot a Moody's (TőzsdeFórum)
Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service. Londoni pénzügyi elemzők azt valószínűsítik, hogy a nemzetközi hitelminősítő nem módosítja a "Baa3" szintű, befektetési ajánlású magyar adósosztályzatot...
júl. 6
13:09
Mészáros Lőrinc cégét fogja reklámozni az Európa-ligában az Eszék (444.hu)
Semmi akadálya, hogy az egész világ megismerje a csodamilliárdos szakértelmét.
júl. 6
13:12
Kiakadtak a szociális szféra dolgozói – ezt hogy gondolta a kormány? (Privátbankár)
Nagyon nem tetszik nekik, hogy a kormány innen nyom még több pénzt a vizes világbajnokságba.
júl. 6
13:12
Idén is leépít az Intel (HR Portál)
A tavalyi 12 ezres leépítést követően, most 140 dolgozóját küldi el a főleg chipeket gyártó cég, az Intel. Az angol és az amerikai telephelyről is várható leépítés, ugyanis a vártnál jóval kisebb kereslet volt az IoT termékek iránt - írja a BitPort.
júl. 6
13:18
Rossz hír az élelmiszerárakról (Infostart)
A tejtermékek ára emelkedett meg a legnagyobb mértékben, de a főbb élelmiszercsoportok szinte mindegyikében drágulás tapasztalható.
júl. 6
13:21
Sorsukra hagyják az oroszok az olajtermelőket? (TőzsdeFórum)
Csapást mérhet az OPEC termelési kvótájára, hogy Oroszország ellenzi a megállapodás elmélyítését.
júl. 6
13:27
Az EP sorompót fektetne a török csatlakozás elé (Portfolio)
Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amennyiben Ankara változatlan formában végrehajtja a széles körben bírált...
júl. 6
13:30
Elég volt: ezért bukhatja Törökország az EU-s csatlakozást (Privátbankár)
Elfogyott a türelem az Európai Parlamentben, tesszük hozzá, jogosan.
júl. 6
13:33
Holnap vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's (ProfitLine)
Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service. Londoni pénzügyi elemzők azt valószínűsítik, hogy a nemzetközi hitelminősítő nem módosítja a "Baa3" szintű, befektetési ajánlású magyar adósosztályzatot, sem annak stabil kilátását, mivel nemrégiben javította a besorolást a jelenlegi szintre.
júl. 6
13:33
Nagy a hiány: most minden véradóra szükség van (Pénzcentrum)
Augusztus végéig több mint ezer véradást szervez országszerte a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A két szervezet a "Nyári feltöltődés? Tölts fel másokat is! Adj vért!" elnevezéssel meghirdetett véradókampányával...
júl. 6
13:33
Megint kapaszkodik a dollár és a forint (Portfolio)
Csütörtök reggel még erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, majd délelőtt a júniusi költségvetési adat után fordult a kocka. A nemzetközi piacon is ingadozik a hangulat, a dollár gyengülésbe váltott. Majdnem 310-ig esett...
júl. 6
13:36
Adótartozása van? Ilyen lépésekre számíthat a NAV-tól (Adózóna)
NAV-on belül az utóbbi években nagyobb hangsúlyt helyeztek a végrehajtás hatékonyságának növelésére. Bár a jogszabályi háttér változatlan, a helyszíni végrehajtások számának a növelését tűzte ki célul a NAV. Az elsődleges cél az adótartozások minél előbbi behajtása, az adótartozás összegétől függő eljárások révén – írja blogjában dr. Fekete Zoltán Titusz (RSM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi…
júl. 6
13:39
A múlt heti szünet után ma ismét porondra lép Lázár (Portfolio)
A meghívó szerint fél kettőkor kezdődik a 94. Kormányinfó, melyen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő beszámolnak arról, mit és miért tesz a kormány. A múlt héten elmaradt a Kormányinfó...
júl. 6
13:39
Csökkentek az amerikai gyáripari megrendelések májusban (GazdaságPortál)
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai gyáripari megrendelések májusban. Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán azt közölte, hogy a májusi rendelésállomány 0,8 százalékkal csökkent az előző havi 0,3 százalékos visszaesés után. Elemzők átlagosan 0,5 százalékos májusi csökkenést vártak a gyáripari rendelésekben. Idén ez a második hónap, amikor az amerikai gyáripari megrendelések…
júl. 6
13:42
Brutálisan megdrágultak a tejtermékek világszerte (Menedzsment Fórum)
Egy év alatt több mint 50 százalékkal ment fel az áruk. A gabona- és húsfélék is komoly drágulásban vannak.
júl. 6
13:45
A kormány gázszerelőknek adná a kéményseprők munkáját (HR Portál)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) módosítani tervezi azokat a rendeleteket, amely többek között a gázszerelők nyilvántartásáról is szólnak. A szakszervezet tiltakozik a rendeletmódosítás ellen - írja a hvg.hu.
júl. 6
13:45
Drága az OTP? (Portfolio)
A címben feltett kérdésre az a válasz, hogy igen, és a miértre az a válasz, hogy azért, mert jó. Organikusan és akvizíciókkal is nő a bank, a bevételek és a profit is bővül, ráadásul kiemelkedő profitabilitás mellett működik a bank...
júl. 6
13:45
Az elemzők egy része bízik az ipari fellendülésben (TőzsdeFórum)
Erős teljesítményt várnak az ipartól az idén az MTI-nek nyilatkozó elemzők, a termelés akár 7 százalékkal is nőhet az év egészében.
júl. 6
13:47
A megrendelő is felelős lehet a munkabaleset miatt (HR Portál)
Ahogy arról nemrégiben mi is beszámoltunk továbbra sem csökkenek a munkabalesetek. Ennek egyik oka, hogy a munkáltatók egy része mindaddig nem fektet kellő hangsúlyt a megelőzésre (illetve a szabálykövetésre), amíg személyesen nem találkozik a jogsértés következményeivel - írja a HVG adózóna.
júl. 6
13:51
Élménypark nyílik az ismert horvát üdülőhelyen (Portfolio)
Élménypark nyílik július 15-én a horvátországi Zadar városától harminc kilométerre fekvő Tengerfehérváron - derül ki az Index.hr oldaláról. A négy és fél hektáron elterülő Fun Park Mirnovec elnevezésű élménypark Horvátország...
júl. 6
13:51
Törökország nem mond le az EU-csatlakozásról (vg.hu)
Törökország minden olyan javaslatot visszautasít, amely európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztését veti fel – jelentette ki csütörtökön Ankarában Ömer Celik török Európa-ügyi miniszter.
júl. 6
13:53
BKV: nincs probléma az új metróval, csak tesztelés zajlik (vg.hu)
Ismét megszólalt a BKV Zrt. a felújított 3-as metrók kapcsán. Szerintük azzal, hogy a felújított szerelvények ajtajai nem az utasok felőli oldalon nyílt ki természetes, hiszen a kocsikat csak tesztelték.
júl. 6
13:54
A Nap Száma: hány kiló dinnyét eszik meg egy átlag magyar? (Privátbankár)
Finom és sok dinnye teremhet az idén: görögdinnyéből várhatóan 200 ezer tonna, sárgadinnyéből 18 ezer tonna lesz.
júl. 6
13:55
Üzentek Londonnak: „Nem lehetsz félig kinn, félig benn” (vg.hu)
Semmi nem igazolhatja az Egyesült Királyság „rendezetlen kiválását” az Európai Unióból, mindkét fél számára ártalmas lenne, ha megállapodás nélkül szűnne meg a brit EU-tagság – hangsúlyozta Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója csütörtökön Brüsszelben.
júl. 6
13:57
Egyre gyakrabban csap le a NAV – ezt tehetjük ellene (vg.hu)
Az adóhatóság az utóbbi években nagyobb hangsúlyt helyez a végrehajtás hatékonyságának növelésére. A jogszabályok nem változtak, de a helyszíni végrehajtások számának növelését tűzte ki célul a NAV.
júl. 6
13:59
Akadálymentes a vizes vb és a jegyvásárlás is (vg.hu)
A budapesti vizes vb helyszínéül szolgáló Duna Aréna akadálymentes, a kerekesszéket használók pedig online is megvásárolhatják jegyüket a jövő pénteken kezdődő sporteseményre – közölte Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. csütörtöki sajt

Keresés