Pár éve a Facebook-vezér szerette volna megvenni az akkor útjára induló, és a fiatal felhasználók között rendkívül népszerű Snapchatet, de az azt üzemeltető Snap vezetője hárította a gáláns ajánlatot. Most úgy tűnik, mégis Zuckerberg nevet a végén, hogy az elhíresült plakátot idézzük.
Diákmunkának megfelelő bért fizetnének a szakácsoknak az ismert énekes, Kovács Ákos éttermében. A hasonló tapasztalatú séfek viszont az általuk kínált kereset dupláját is hazavihetik havonta. Te dolgoznál ennyiért az énekes éttermében?...
Párom és én fogyatékkal élő gyermekünk után 10 éves koráig vagyunk jogosultak GYES ellátásra, aki jelenleg 4 éves.Anyagi megfontolásból úgy döntöttünk, hogy idei év szeptemberétől feleségem vissza megy dolgozni teljes munkaidőben és én veszem igénybe a GYES-t. Munkáltatómnál, ahol jelenleg is dolgozom folytatnám a munkát négy órás munka beosztásban GYES mellett. Kérdésem a következő lenne, hogy…
„Gyümölcs cefre átvételi elismervény”, illetve „Termelési nyilvántartás – Származási igazolás” néven új nyomtatványmintákat jelentetett meg honlapján a NAV.
Új, a kis- és középvállalkozások versenyképességét javító stratégián dolgoznak közösen a munkaadói, a munkavállalói, valamint a kormányzati oldal képviselői a nemzetközi szervezetekkel – értesült lapunk. A Vállalkozásfejlesztési Tanács minap megtartott ülésén a felek felvázolták azokat a problémákat, amelyek megoldása elsődleges, beleértve a kkv-k
Évek óta az önkormányzatnál dolgozom havi 54 ezer forintért, mint közmunkás és szeretnék plusz munkát vállalni szombat vagy vasárnapra a helyi Tüzépen(ez egy kft). Érdekelne, hogy napi bejelentéssel vagy megbízási szerződéssel tudnak engem alkalmazni a Tüzép? Nekem azt mondták,hogy aki közmunkás annak semmilyen más juttatás nem adható csak a közmunkabér. Szeretném megtudni,hogy ez igaz? Akkor a…
Nyolc év után a Görögországgal szemben folytatott túlzott deficiteljárás megszüntetését javasolja az Európai Bizottság a tagoszágoknak – jelentette be Pierre Moscovici pénzügyi EU-biztos szerdán Brüsszelben, hangsúlyozva, hogy a döntéssel egyúttal „új lap nyílhat nemcsak Athén, de az eurózóna számára is”.
Több mint 3 éve dolgozom egy munkahelyen. Most szeretnénk kisbabát. Viszont a munkahelyemen folyamatosan stresszben vagyok már, mert a főnökünk már mindenkivel kiabál. Naponta gyomorgörccsel járok be, ezért arra gondoltam, hogy felmondok közös megegyezéssel vagy akár azonnali hatályúval. Viszont ha most sikerülne teherbe esnem és felmondok, akkor minden támogatástól elesek? Illetve amíg tart pl.1…
Az elmúlt félmilliárd év legmelegebb éghajlata van kialakulóban a Földön - állítja egy, a nature.com hasábjain megjelent új tanulmány. A légköri szén-dioxid-koncentráció lassacskán az elmúlt 200 millió év legmagasabb szintjére emelkedik...
GYES-t követően szerettem volna visszamenni dolgozni, de azt jelezték vissza, hogy - korábbi létszámhelyem nem áll rendelkezésre az osztályon, az időközben végrehajtott szervezetfejlesztések miatt. A szervezetfejlesztések feladat átcsoportosításokkal is jártak, a korábban általam végzett feladat megszűnt az osztályon - ez nem igaz, mert most vettek fel valakit, aki szeptembertől fog dolgozni.…
Megunták a dolgozók a cég packázását, lép a szakszervezet: miután a munkáltató szembe ment a kollektív szerződéssel, feljelentést tett a szakszervezet Makón - derül ki a VDSZ sajtóközleményéből.
Az Európai Unióban a 16-74 éves korcsoportban az internetezők között legmagasabb arányban Magyarországon használnak közösségi oldalakat - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett, 2016-os adataiból.
A Hyperloop végrehajtotta az első olyan tesztet, ahol a rendszer minden eleme működött Hamarosan 1200 km/h sebességgel közlekedhetünk a városok között Egy lépéssel közelebb került az emberiség ahhoz, hogy csak mint a sci-fikben, elképesztő...
Az automatákat december 1-ig el kell látni automata felügyeleti egységgel, ami az értékesítési adatokat elküldi az adóhatóságnak, de a szervezet szerint a határidő tarthatatlan.
A kiemelt tóparti üdülőkörzetek közül leginkább a Velencei-tó környékén emelkedtek a lakásárak. A növekedés mértéke 37,1 százalék volt, míg a Balaton térségében 22,6 százalékos volt az áremelkedés az elmúlt három évben - közölte az FHB Bank üdülőpiaci elemzésében az MTI-vel csütörtökön.
2017. augusztus 15-én 10 órától tartja éves rendes közgyűlését a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.(BIF), a napirendi pontjai közül pedig egy igen érdekesnek ígérkezik. A közgyűlési meghívóban a szokásos...
Franciaország és Németország megállapodott abban, hogy közös európai légi harci rendszert fejleszt ki a jelenlegi harci repülőgépek hosszú távú lecserélésére - közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal a két ország együttes...
A martonvásári Keramix Lighting a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal együttműködve exportpiacokra léphet török partnere megbízásából gyártott LED-es világítástechnikai termékeivel.
Európáról Amerikára is átragadt az általános jó tőkepiaci, a vezető részvényindexek a technológiai papírokkal az élen mérsékelten emelkednek. Tegnap történelmi csúcson zárt a Dow Jones, ma pedig igaz mérsékelten, de tovább emelkedik...
2017. augusztus 15-én 10 órától tartja éves rendes közgyűlését a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.(BIF), a napirendi pontjai közül már rögtön első igencsak érdekesnek ígérkezik. A közgyűlési meghívóban...
Bemutatta csütörtökön a brit kormány azt az átfogó törvénytervezetet, amelynek sarkalatos elemei közé tartozik a brit EU-tagságot rögzítő, 45 éve elfogadott törvény visszavonása és az uniós eredetű jogszabálytömeg átvezetése a brit jogrendszerbe.
Még sohasem zárt a BUX index 36 ezer pont felett, pedig már többször ostromolta. Az új csúcs főleg a Mol megugrásának köszönhető, de az OTP is csak pár forintra van éves csúcsától. A világ nagy tőzsdéin is tartott az emelkedés és dőltek a rekordok, de csak finoman és mértékkel. A forint kissé erősödött, az olaj hullámvasúton, az arany ismét elnehez
Új turisztikai szlogennel állt elő Balatonboglár: a „Boglár Veled kerek” a tóparti város szimbolikus gömbkilátója köré építi modern város- arculatát, amit korszerű brandként a balatoni régióban elsőként alakít ki.
Az idei év legjobb befektetései között voltak a kriptovaluták, ám az egyik legnagyobb befektetési bank, a Morgan Stanley elemzője szerint nem tart már sokáig a szárnyalás.
Közös megegyezéssel vonultam nyugállományba. 35 év szolgálati viszonyom van, 1999. május 31 az időpont. Nem kaptam végkielégítést. A napokban és korábban is több alkalommal arról biztosítottak, hogy az bizony járandóságom volt, akkor szeretnem utólag megkapni.
A 2016-os amerikai elnökválasztás idején elkövetett hackertámadások ügyében nyolc hónapja folyó amerikai vizsgálatok nem szolgáltattak bizonyítékot orosz beavatkozásra, csak alaptalan feltételezéseket produkáltak - állította Szergej...
Naponta átlagosan 4961 lépést tesznek meg az emberek világszerte - derült ki az amerikai Stanford Egyetem elemzéséből, amely szerint a magyarországi átlag 5300-5500 lépés között van.
A munkáltatói járulék 22 százalékról 20 százalékra csökken 2018-ban. Amennyiben a bérnövekedés 2017 első kilenc hónapjában meghaladja a 11 százalékot, akkor további 0,5 százalékponttal csökken a járulék 2018-ban - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2016 őszén.
Jelenlegi munkahelyemen 3 hónap felmondási idő van megjelölve a munkaszerződésben, amely kötelezően letöltendő. 8 hónapja dolgozom a cégnél. A vezetőség pedig sajnos nem hajlandó eltekinteni a felmondási időtől. Van-e valamilyen módja, hogy ez csökkenthető legyen? Új munkahelyemen számítanak rám, 3 hónapot érthető okokból nem tudnak várni rám.
Már a múlt héten az Index megírta, hogy a BKK várhatóan 13-14-én elindíthatja az új online jegyértékesítési rendszerét, most pedig ennek megfelelően a hivatalos bejelentés is megérkezett, mától a mobilokon tárolt digitális bérletekkel...
Szappanoperákkal, valóságshow-kkal és focival indult, mára az elnök által fenyegetett bevándorlók első számú hírforrása lett a Univision, az USA legnagyobb spanyol nyelvű televíziós vállalkozása.
A kislányom 30 éves, sajnos születése óta óta súlyosan mozgássérült. Jelenleg rokkantsági járadékban részesül. Szerencsére közmunkaprogram keretén belül ötödik éve adatfeldolgozói munkakörben dolgozik. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e lehetőség arra, hogy amennyiben a rokkantsági ellátásról lemondana, kérelmezhetné-e a megváltozott munkaképességűek ellátását.
A várakozásokkal szemben havi összevetésben emelkedtek, éves szinten pedig az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak az Egyesült Államokban júniusban.
Több ezer ital- és ételautomata tűnhet el és üzemeltető cégek is megszűnhetnek, mivel az új jogszabály hátrányosan érinti a működtetőket, egyes előírásai pedig teljesíthetetlenek – közölte a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
Európáról Amerikára is átragadt az általános jó tőkepiaci, a vezető részvényindexek az acélipari vállalatok papírjaiban az élen emelkednek, miután Donald Trump bejelentette, hogy fontolóra veszi az importvámok csökkentését az acélra.Bezárt...
Egyre népszerűbb a Széchenyi Pihenőkártya a munkáltatók és a munkavállalók körében, a kártyák száma, a feltöltött és a felhasznált összeg is emelkedik - tudta meg az MTI a kártyakibocsátóktól.
Egyre népszerűbb a Széchenyi Pihenőkártya a munkáltatók és a munkavállalók körében, a kártyák száma, a feltöltött és a felhasznált összeg is emelkedik – tudta meg az MTI a kártyakibocsátóktól.