Másfél-két órával korábban induljon el a repülőtérre, mint azt egyébként tenné az, akinek a repülőgépe 2017. július 17-én (hétfőn) délután indul, mert a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren és környékén korlátozásokra...
Országosan akár már 25 százalékos terméskiesést is jelenthet idén a fitoplazma nevű betegség miatti fapusztulás a kajszibarack-ültetvényeken. Az országos kajszitermelést figyelembe véve ez 1500 tonna gyümölcsveszteséget okozhat, amely mintegy 300 millió forintos kárnak felelhet meg.
„Májusban is folytatódott az építőipar kétszámjegyű növekedése: a termelés volumene 35,4 százalékkal, az első öt hónapban pedig 26,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi bázist. Az újlakáspiac felpörgése kedvezően hat az iparág és a gazdaság egészére, ám mivel a vonzó lehetőségek láttán tapasztalatlan fejlesztők is piacra léptek, fontos, ho
Egymás után több rendkívüli tájékoztatót (itt és itt) is közzétett az Appeninn péntek délután. Az első tájékoztatóból kiderült, hogy a vállalat OTC tranzakció során, osztalék saját részvénnyel történő kifizetéseként...
Rekordmennyiségű, mintegy 175 ezer használtautó adásvételét bonyolították le Magyarországon a második negyedévben, szemben az előző negyedévi 158 ezerrel. Mindez a csökkenő átlagár ellenére is jelentős, közel 7 pontos emelkedést eredményezett az eladott hazai használtautók összértékének alakulását mutató indexben, amely meghaladta a 135 pontot a má
Régóta tombol már a bika az amerikai részvénypiacon, az árfolyamok sorozatban döntik az új történelmi csúcsokat, ennek nyomán nem meglepő, hogy egyre többen beszélnek egy formálódó újabb tőzsdei buborékról. Ezekben a rendkívüli...
Ellenőrzést indított a német közúti közlekedési hatóság (KBA) a Daimler autógyártó társaságnál a versenytárs Volkswagen (VW) dízelbotrányához hasonló manipuláció gyanújával. A társaság szerint nem történt jogsértés.
A Kínában dolgozó nemzetközi autógyártó cégek levélben fordultak a pekingi hatóságokhoz azzal a kéréssel, hogy halasszák el a hibrid és elektromos autók gyártási kvótájának bevezetését, mert ennek feltételeit egyelőre nem tudják teljesíteni, és bevezetése felborítaná üzleti modelljüket.
Bezártak egy Modigliani-kiállítást pénteken az olaszországi Genovában, mert felmerült a gyanú, hogy az ottani Dózse-palotában bemutatott festmények között hamisítványok is vannak.
A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a liberális Süddeutsche Zeitung kommentárt közölt pénteken a civil törvény ügyében indított kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban.
Felborult egy munkásokat szállító autóbusz Cegléd határában péntek délután, a balesetben tizenhatan megsérültek – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Új divíziót hoz létre bécsi központtal EasyJet Europe néven a lutoni bázissal működő brit EasyJet diszkont légitársaság a Brexit utáni helyzet kezelésére az Európai Unió légterének korlátlan használata érdekében – jelentette be pénteken a légitársaság.
Ellenőrzést indított a német Szövetségi Közlekedési Hivatal (KBA) a Daimlernél, miután felmerült annak a gyanúja, hogy a Volkswagenhez hasonlóan szoftver segítségével manipulálta a járművei károsanyag-kibocsátását. A vállalat szerint...
Az amerikai makroadatok csökkentették a kamatemelési várakozásokat, ami a kötvényhozamok csökkenését, az arany és ezüst drágulását, a dollár gyengülését és a részvényárak emelkedését okozta. Az európai részvények viszont estek, köztük a BUX is, a Mol elvesztette nagy részét annak, amit csütörtökön megnyert.
Az Erste Bank Hungary Zrt. is folyósíthat a jövőben minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel pénteken.
Azoknak a befektetőknek, akik folyamatosan figyelték a Waberer's árfolyamának mozgását a kibocsátás óta feltűnhetett, hogy a papírok nagyon tapadtak az 5 100 forintos kibocsátási árszinthez. Vagyis az 5 100 forintos szinttől sokkal lejjebb...
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) pénteken hivatalosan is leadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál kérelmét, hogy a novemberi kamarai választásokon jelölő szervezetként nyilvántartásba vegyék.
Közel kell hozni a tudományos kutatásokat a Magyarországon működő ipari vállalatok és vállalkozások innovációs igényeihez – mondta az MTI-nek Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke annak kapcsán, hogy a felfedező kutatási felhívások most közzétett eredményéről beszélt.
Családi szakmai örökség, bedőlt bankhitel és rengeteg munka szegélyezi Diószegi László sikerkarrierjét. A magyarországi lisztből sütött krumplis kenyerével háromszoros országos első díjat nyert a 45 éves háromszéki pékipari vállalkozó.
A Költségvetési Bizottság számításai szerint az amerikai állam valamikor októberben érheti el a költségvetési plafont, ha addig nem jutnak a politikusok megállapodásra annak megemeléséről.
Az amerikai részvényindexek kivétel nélkül erősödnek pénteken annak ellenére, hogy a befektetők büntetik a bankszektor több szereplőjét.Csak a szokásos: új csúcson az S&P 500 és a Dow 2017.07.14 20:10Az amerikai részvényindexek kivétel...
700 milliárd számítógép egy évnyi munkája is kevés lenne meghamísítani egy e-aláírást, ennyi gép megközelítőleg 600 milliárd megawatt áramot fogyasztana, vagyis 35 ezer paksi erőmű éves teljesítménye is kevés volna az energiaigény fedezéséhez, az éves áramszámla pedig 20 000 000 milliárd forint felett lenne a NETLOCK szakértőinek becslései szerint.
Júniusban szerény mértékben nőttek csupán az új autó értékesítések az EU-ban. Ez döntően két meghatározó autópiac, a német és brit gyenge teljesítményével volt magyarázható. Romániában viszont közel 50 százalékkal több autót...
Ellenőrzést indított a német közúti közlekedési hatóság (KBA) a Daimler autógyártó társaságnál a versenytárs Volkswagen (VW) dízelbotrányához hasonló manipuláció gyanújával. A társaság szerint nem történt jogsértés.
Panaszkodni tilos! - ez a felirat fogadja a látogatókat Ferenc pápánál, aki korábban is hangoztatta már, hogy örökös panaszkodás helyett tevékeny és örömteli egyházat és hívőket szeretne maga körül látni.
Az amerikai részvényindexek kivétel nélkül erősödtek pénteken annak ellenére, hogy a befektetők büntették a bankszektor több szereplőjét.Erősödéssel ért véget a hét Amerikában 2017.07.14 22:20Erősödéssel zárták a hetet az amerikai...
Olaszországban az elemzői várakozásoknak megfelelően lassult a fogyasztói árak növekedése júniusban az olasz statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint.
Jelentősen nőtt az ipari ingatlanok iránti kereslet a második negyedévben, az üresedési ráta rekordalacsony szintre csökkent - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) pénteken az MTI-vel.
Kaukázusi kefireket ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vizsgálatok során komolyabb problémát nem találtak - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
Korlátozásokra kell készülni hétfő délután a Liszt Ferenc-repülőtéren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Számos olyan tevékenység létezik, amelyre csak képesítés birtokában indítható vállalkozás. Ennek hiányában vagy elkezdett képzés esetén van-e mód vállalkozásra? Olvasói kérdésre Szipszer Tamás mérlegképes könyvelő válaszolt.
Nem várható gyors döntés azon közalkalmazottak és önkormányzati tisztségviselők béremeléséről, akik eddig kimaradtak az életpályamodellekből. Az ezzel kapcsolatos munka akár őszig is elhúzódhat – értesült a Magyar Idők. Úgy tudjuk, a kormányzati szándék megvan a fizetések rendezésére, azonban több tényező is nehezíti a konkrét lépéseket, többek köz
A Freedom House emberi jogi szervezet szerint a magyar kormány a diktatúra legsötétebb napjait idéző módszereket használ a menekültek és a kiszámítható és emberséges bevándorlási politika mellett szót emelő civil szervezetek gyalázásával.
Már 17. hete halmozódik az Ötöslottó várható főnyereménye, már több mint 2 milliárd forintért játszhatunk. Ha most se lesz telitalálatos szelvény, akkor jövő héten szinte már biztosan top tízes rekord nyereményért játszhatunk....
Hétfőn reggel nehézkes lesz az önkormányzati ügyintézés, sztrájkolnak a dolgozók - írta Magyar Idők szombaton. Boros Péterné, a munkabeszüntetést szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének...
2014-ben elfoglalta Oroszország a Krím-félszigetet, erre egyes balti országok olyan mértékben elkezdtek fegyverkezni az orosz terjeszkedéstől rettegve, hogy csak tavaly 35-40%-kal növelték a hadicélú kiadásaikat. Nem csak ők készülnek...
A napokban jelent meg egy több mint 3 milliárd forintos pályázati lehetőség, mely a középiskolások nyelvtanulását támogatja. A program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola...
Nyolchavi mélypontot ért el júliusban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
Visszatért a tartós építőipari növekedés. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint tizenkét éve nem volt hasonló bővülés, mint májusban. Szakértők is kedvező folyamatokról beszélnek, bár fontos szempont, hogy a jelentősen emelkedő rendelésállományt teljesítse is az ágazat.
Az ENSZ kezdeményezésére létrejött Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (SDSN) által publikált tanulmány idei kiadása szerint Norvégia a legboldogabb ország a világon.