2017. július 16. vasárnap

júl. 16
10:23
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX (vg.hu)
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 35 915,42 ponton fejezte be a kereskedést, 411,73 ponttal, 1,16 százalékkal magasabban az előző heti záróárnál.
júl. 16
10:36
Végre történik valami izgalmas a tomboló hőség mellett? (Privátbankár)
Nagyban pörög a nyár, már rendesen benne járunk a júliusban is, ugyanakkor a következő hétre végre jut néhány érdekes makroadat a kánikula mellé. A jegybank, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal is szolgál majd néhány érdekességgel, mi pedig összeszedtük, hogy pontosan mikor és mivel.
júl. 16
10:54
A hatodik kihalási hullám tizedeli a Föld élővilágát (vg.hu)
A Föld biológiai rendszere közvetlen veszélyben van, és lassan kezdődik a következő tömeges kipusztulási hullám – írják kutatók az Amerikai Tudományos Akadémia lapjában. Helyi faj­populációk egészben pusztultak el az elmúlt évtizedekben. A cikket jegyző kutatók 27 500 szárazföldi gerinces fajról begyűjtött adatot elemeztek.
júl. 16
10:56
Erős a forgalom a röszkei autópálya-határátkelőhelyen (vg.hu)
Továbbra is erős a forgalom a röszkei autópálya-határátkelőnél: a személyautóknak a kilépő oldalon három órát kell várakozniuk, az autóbuszok mindkét irányba kétórás sorra számíthatnak – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.
júl. 16
11:03
Fontos az építőipar növekedése (ProfitLine)
Az építőiparról a héten nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy az ágazat teljesítményének növekedése február óta folyamatos - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna szombati műsorában
júl. 16
11:18
55 milliárdból újítunk fel kastélyokat és várakat, de az összeg még nőhet (Menedzsment Fórum)
A nemzeti kastély- és várprogramban 39 épületet pofoznak ki.
júl. 16
11:27
Pénz kell a nyaraláshoz? Itt juthatsz hozzá a legolcsóbban (Portfolio)
Akár már 7% alatti kamattal is hozzá lehet jutni Magyarországon személyi kölcsönhöz, amelynek nagy előnye, hogy nem kell ingatlanfedezetet felajánlani hozzá, és a segítségével akár órákon, sőt perceken belül is pénzhez juthatnunk....
júl. 16
11:33
Ítéletet mondtak Trump felett a választók (Portfolio)
Csaknem hat hónappal hivatalba lépése után 36 százalékon áll Donald Trump amerikai elnök népszerűsége, ami csökkenést jelent a korábbi hónapokhoz képest - derül ki a The Washington Post és az ABC News hírtelevízió által megrendelt...
júl. 16
11:39
Radikális zöld fordulatot javasolnak már a legmagasabb szinten is (Portfolio)
Drasztikus változtatásokat javasol az európai pénzügyi szabályozásban egy, az Európai Bizottság által életre hívott szakértői csoport a közösség fenntarthatósági céljainak elérése érdekében. A praktikusan a klímaváltozást kiváltó...
júl. 16
11:39
Szakértő: egyre népszerűbb a bankkártyás vásárlás (AQUA)
Egyre népszerűbb a bankkártyás vásárlás és a kártya használatában is egyre tudatosabbak a fogyasztók – mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
júl. 16
11:57
Megfordult a trend, inkább a benzines autókat keresik (Adózóna)
Az újautó-eladások száma az első negyedévihez képest 25 százalékkal emelkedett a második negyedévben, és inkább a benzines gépjárműveket keresik a vevők – mondta a Használtautó.hu értékesítési vezetője az M1 műsorában.
júl. 16
12:00
Kajak-kenu Eb: két arany és egy bronz a magyaroktól (vg.hu)
A magyar versenyzők két arany- és egy bronzérmet nyertek vasárnap délelőtt a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon, az 500 méteres és férfi K-4 1000 méteres döntők során, amelyeket szakadó esőben bonyolítottak le.
júl. 16
12:03
Akár három órás várakozásra lehet számítani a röszkei autópálya-határátkelőhelyen (ProfitLine)
Továbbra is erős a forgalom a röszkei autópálya-határátkelőnél: a személyautóknak a kilépő oldalon három órát kell várakozniuk, az autóbuszok mindkét irányba kétórás sorra számíthatnak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.
júl. 16
12:36
Megszerették a magyarok a bankkártyát - sokkal biztonságosabb (Privátbankár)
Kifejezetten jó hír, hogy a fizetéseknél egyre kedveltebb a kártya.
júl. 16
13:00
Az élettársak automatikusan nem örökölnek egymás után (Adózóna)
Az élettársaknak is érdemes hivatalossá tenniük kapcsolatukat valamilyen módon, hiszen például a családi adókedvezmény vagy az özvegyi nyugdíj csak akkor érhető el számukra, ha igazolni tudják élettársi viszonyukat – mondta Toldi Judit közjegyző az M1 szombati műsorában.
júl. 16
13:03
Egyre népszerűbb a bankkártyás vásárlás (ProfitLine)
Egyre népszerűbb a bankkártyás vásárlás és a kártya használatában is egyre tudatosabbak a fogyasztók - mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
júl. 16
13:03
10 sorsdöntő kérdés az állásinterjún: ezekre jobb, ha felkészülsz (Pénzcentrum)
Egy állásinterjú során nem csak az a fontos, hogy mit mesélünk magunkról, hanem sokat számíthat az is, milyen kérdéseket teszünk fel. A rossz kérdések miatt felkészületlennek tűnhetünk, míg az átgondolt, jól megfogalmazott kérdések...
júl. 16
13:03
Tényleg semmit sem ért az áfacsökkentés Magyarországon? (Portfolio)
Jelentősen drágult az utóbbi egy évben a sertéshús, ezért egyre többször hallani, hogy semmit sem ért az áfacsökkentés, mert nem képes leszorítani a termékek árát. Ez azonban az adatok és a közgazdasági ismereteink szerint sem igaz....
júl. 16
13:24
Jönnek Netanjahuék, megbénul a belváros, a fél Vár és a reptér (Menedzsment Fórum)
Az izraeli delegáció érkezése miatt komoly forgalomkorlátozások lesznek Budapesten, itt van, mire kell készülni.
júl. 16
14:00
A nyugdíjba beleszámít a korkedvezményes évek száma? (HR Portál)
Közeli hölgy hozzátartózóm szeretne 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulni, amennyiben a következő években nem törlik el ennek lehetőségét. Segíteni szeretnék neki kiszámolni, hogy pontosan mennyit kell még neki dolgozni. Egy dologban azonban bizonytalan vagyok. Ebben kérnék segítséget: az illető 1981.03.10. és 1991.04.16. között gyárral állt munkaviszonyban és korkedvezményre jogosító idő 4…
júl. 16
14:02
Nők 40 éves nyugdíjába el tud-e menni a feleségem? (HR Portál)
Feleségemnek 2018 májusában lesz meg a 40 éves munkaviszonya. Ebből 2x3 évet volt gyesen. 4 évet volt gyermek ápolási díjon asztmás beteg gyermekünkkel. Így megvan a 30 év munkában töltött ideje. Kérdésem, hogy el tud-e menni a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjába. A probléma még annyi, hogy a rendelőt ahol a kartonokat őriztek elöntötte a víz és állítólag az egészségügyi kartonok megsemmisültek. A…
júl. 16
14:03
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten (ProfitLine)
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 35 915,42 ponton fejezte be a kereskedést, 411,73 ponttal, 1,16 százalékkal magasabban az előző heti záróárnál.
júl. 16
14:12
Kétszáznál is több polgárőr dolgozik a vizes vb-n (vg.hu)
Jelentős létszámmal vesz részt a polgárőrség a vizes vb biztosításában – tájékoztatta Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke vasárnap az MTI-t.
júl. 16
14:30
Nem rántja magával Kubát a térség gazdasági válsága? (Privátbankár)
Bár Venezuelában még mindig tragikus állapotok vannak, Kuba rendben lesz.
júl. 16
14:36
Macron hőmérőt ültethetett Trump fülébe (Menedzsment Fórum)
A francia elnök a párizsi találkozó után úgy látja, van esély arra, hogy amerikai kollégája meggondolja magát a klímaegyezmény kapcsán.
júl. 16
15:03
Kamatdöntés és államháztartási adatok várhatók a jövő héten (ProfitLine)
Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztat az államháztartás június végi helyzetéről, emellett kereseti adatok is megjelennek.
júl. 16
15:06
Júliusban alkalmazható üzemanyagárak (Adózóna)
A személyi jövedelemadóról szóló törvény arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta közzétegye a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
júl. 16
15:15
Merkel: megváltozott a véleményem az EU-ról (Portfolio)
A tavalyi brit népszavazás és az idei holland és francia választási eredmények megváltoztatták az Európai Unióval kapcsolatos megítélésemet és megéri harcolni a még erősebb EU-ért - többek között ezeket jelentette ki egy szombati...
júl. 16
15:18
Nyaralók és vendégmunkások miatt áll több országban a forgalom (vg.hu)
Nem csak Magyarországon, a röszkei határátkelőhelynél, hanem Európa több országában is több kilométeres kocsisorok alakultak ki a hazautazó vendégmunkások, illetve a nyaralni indulók miatt – hangzott el az M1 aktuális vasárnap kora délutáni híradójában.
júl. 16
15:20
Nagyot zuhant Trump népszerűsége (vg.hu)
Csaknem hat hónappal hivatalba lépése után 36 százalékon áll Donald Trump amerikai elnök népszerűsége, ami csökkenést jelent a korábbi hónapokhoz képest – derül ki a The Washington Post és az ABC News hírtelevízió által megrendelt, vasárnap ismertetett felmérésből.
júl. 16
15:22
Harci repülőgépek kísértek egy dél-koreai utasszállítót (vg.hu)
Harci repülőgépek kísértek a stuttgarti repülőtérre az éjjel egy Svájcba tartó dél-koreai repülőgépet, mert megszakadt vele a rádiókapcsolat – tudatták vasárnap a német hatóságok.
júl. 16
16:03
Európa több országában is kilométeres dugók alakultak ki (ProfitLine)
Nem csak Magyarországon, a röszkei határátkelőhelynél, hanem Európa több országában is több kilométeres kocsisorok alakultak ki a hazautazó vendégmunkások, illetve a nyaralni indulók miatt - hangzott el az M1 aktuális vasárnap kora délutáni híradójában.
júl. 16
16:03
Újra megfenyegette Magyarországot a német kancellárjelölt (Portfolio)
Németországnak többet kell költenie otthon gazdaságfejlesztésre és arra is fel kell készülnie, hogy többet fizessen be az EU közös kasszájába a britek távozása után, de azok a tagállamok, akik nem vesznek részt a menekültek arányos...
júl. 16
16:05
A leggazdagabbak nem okosabbak, mint te, viszont valamiben sokkal jobbak (Portfolio)
Minél vagyonosabb egy háztartás, befektetéseivel annál magasabb éves átlagos hozamot tud elérni, ami csak tovább súlyosbítja a növekvő vagyoni különbségek problémáját. Ez azonban nem azért van, mert a gazdagok sokkal jobb befektetők...
júl. 16
16:24
Jó nyarat zárhat Balatonfüred a vizes vb miatt (vg.hu)
Felpörgeti az amúgy is élénk hazai turizmust a vizes világbajnokság és a Forma-1, Budapesten és Balatonfüreden már alig lehet szállást találni júliusra – mondta a szallas.hu ügyvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
júl. 16
16:54
16 ezer autót hív vissza Kínában a Mercedes (Menedzsment Fórum)
Mercedes-Benz A, B és CLA modelleken ellenőrzik a fékrendszert, elővigyázatosságból.
júl. 16
16:57
Trendforduló a magyar vásárlók körében (vg.hu)
Egyre népszerűbb a bankkártyás vásárlás és a kártya használatában is egyre tudatosabbak a fogyasztók – mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
júl. 16
16:59
Visszatér az igazi nyár: pénteken 37 fok is lehet (vg.hu)
Melegszik az idő a következő napokban: ismét 30 Celsius-fok feletti maximumok várhatók, pénteken akár 37 fok is lehet. Sok lesz a napsütés, a hét második felében lehetnek záporok, zivatarok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
júl. 16
17:01
BKK: forgalomkorlátozások a budai alsó rakparton (vg.hu)
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap estétől a budai alsó rakparton a budapesti vizes-világbajnokság nyitó ünnepségének bontási munkái miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
júl. 16
17:12
Természetvédelmi fejlesztések a Mura-vidéken (Adózóna)
Több mint 60 milliárd forintot fordítanak közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban – közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára Letenyén, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló EU-s Interreg "coop MDD" projekt nyitórendezvényén.
júl. 16
18:03
Ilyen lesz az új Aladdin musical (ProfitLine)
Guy Ritchie rendezi Hollywoodban az új Aladdin musicalt, amelyben Will Smith játssza a dzsinnt - számolt be róla a The Hollywood Reporter.
júl. 16
18:15
Elveszett pénztárgépszalag: hogyan állapítható meg az adott napi forgalom? (Adózóna)
Egy kft. pénztárgépköteles tevékenységet végez. Mellette bankkártya- és SZÉP-kártya elfogadó hely egyben. Egy napi pénztárgépszalag és a hozzá tartozó bankkártyás fizetésről szóló szalagok elvesztek. A kártyás forgalom bankszámlakivonaton megérkezett. Hogyan kell eljárni ebben az esetben a könyveléskor? – kérdezte olvasónk. Szolnoki Béla, adószakértő, könyvvizsgáló válaszolt.
júl. 16
18:45
Egy ranglista, amin Magyarország idén bekerült a TOP10-be (Portfolio)
Magyarország tavaly óta felkerült a 10 legbékésebb európai ország közé, megelőzve Németországot, Belgiumot és Finnországot - derül ki az idei globális békeindexről szóló jelentésből. Hazánk ennek ellenére több ponton negatív...
júl. 16
19:03
Jól megy a biznisz az amerikai nagybankoknak (ProfitLine)
A Citi, a J. P. Morgan és a Wels Fargo is közzétette második negyedéves eredményét, ezzel felpörgött az amerikai gyorsjelentési szezon. Mind a 3 bank a várakozásokat felülmúló eredményről számolt be.
júl. 16
19:03
3 millióból nyaraló? Ezeken a titkos helyeken lehetséges (Pénzcentrum)
Akár már hárommillió forintért lehet üdülőt venni a Kőrösök és Tisza mentén. A víkendház befektetésnek sem utolsó, vannak olyan települések, ahol az ingatlanok ára egyetlen év alatt a duplájára emelkedtek. Idén reneszánszukat...
júl. 16
20:03
Ukrajna belátható időn belül nem jut el a NATO-csatlakozásig (ProfitLine)
Csiki Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának (SVKK) kutatója szerint a jelenlegi geopolitikai helyzetben Ukrajna belátható időn belül nem jut el a NATO csatlakozásig.
júl. 16
20:21
7,5 kiló vágott dohány az erkélyen – orgazdaság? (Adózóna)
15 csomag, egyenként félkilós kiszerelésű finomra vágott dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Békésen egy nő lakásában. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás.
júl. 16
20:30
Pánik a gyógyszerpiacon, hozzánk is elérhet (Infostart)
A világpiacon hiány alakult ki méhméregből, mely nagyon fontos a rovarcsípések immunterápiás kezelésére. Bár a kezelés hatékony, sokáig tart, megfelelő körülmények kellenének hozzá – írta a napi.hu.
júl. 16
22:03
Lassan eltűnnek a főbb ragadozók világunkból (ProfitLine)
A világ hat nagy ragadozója több mint 90 százalékot vesztett történelmi élőhelyeiből - állítja amerikai kutatók új tanulmánya.
júl. 16
23:03
Odaadta nyolcmilliós esküvői vacsoráját a rászorulóknak egy amerikai menyasszony (ProfitLine)
Fedélnélkülieknek szervezett partit füstbement esküvője 30 ezer dollárért (nyolcmillió forintért) megrendelt vacsorájából egy indianapolisi menyasszony, hogy a rengeteg étel ne menjen kárba.

Keresés