Ismét exkluzív interjút adott a miniszterelnök az M1 csatornának. Ebben az éjféltől életbe lépő szigorító intézkedések hátterét is igyekezett megmagyarázni, köztük egy új elemet, a közterületi kötelező maszkhasználatot.
Az első félévhez képest július óta több mint 100 százalékkal nőtt a számítógépes vírusok, adathalász-kísérletek, és más kiberbűncselekmények száma - közölte a G Data az MTI-vel kedden.
Kétféleképpen lehet védettséget szerezni a koronavírussal szemben: ha valaki átesik rajta, vagy vakcinával. Ha a kettő együtt eléri a lakosság 60 százalékát, akkor vége a járványnak - mondta el Merkely Béla az M1-nek nyilatkozva. A vakcinációt illetően Európában április-májusra lehet egy olyan átoltottsági szintet elérni, aminek már eredménye lesz
Ismét exkluzív interjút adott a miniszterelnök az M1 csatornának. Ebben az éjféltől életbe lépő szigorító intézkedések hátterét is igyekezett megmagyarázni.
A FamiCord Csoport, Európa egyik legnagyobb őssejtbankja átvette az eredetileg Svájcban bejegyzett Cryo-Save AG „f.a.” által tárolt mintákat egy, az őssejtminták biztonságba helyezéséről szóló szerződés alapján. A mintákat több különböző európai helyszínről szállították a FamiCord akkreditált csúcstechnológiás varsói laboratóriumába, ahol továbbra
Újabb intézkedést jelentett be Orbán Viktor ma az M1-nek adott interjújában, éjféltől jön a kötelező maszkviselés a köztereken is. A koronavírus-vakcina már belátható távolságban van, a tömeges szállítás Magyarországra áprilistól megtörténhet, de az orvosok, kórházi dolgozók már december végén, január elején megkaphatják az oltást - nyilatkozta a m
A közterületen történő maszkviseléssel kapcsolatban Facebookon tett közzé új információkat a kormány mintegy másfél órával azt követően, hogy Orbán Viktor bejelentette az M1-nek adott interjújában az új, már ma éjféltől életbe lépő szigorítást.
Olaszország megsértette a környezeti levegő minőségére vonatkozó uniós jogot, mivel 2008 és 2017 között folyamatosan túllépte a PM10 szálló por koncentrációjára vonatkozó határértékeket - közölte az Európai Unió Bírósága kedden. A döntést megelőző kötelezettségszegési eljárást, az Európai Bizottság 2014-ben indította a dél-európai ország ellen.
Miután tegnap Majka tegnap a hivatalos YouTube-csatornáján jelentette be, hogy a COVID-19 miatt kórházba került, ma újabb videóban számolt be állapotáról a zenész. Majka elmesélése szerint éjszakánként oxigént kap, {{EMBED:https://www.youtube.com/embed/j5OWgqpVaM0?rel=0}}
Miután tegnap Majka tegnap a hivatalos YouTube-csatornáján jelentette be, hogy a COVID-19 miatt kórházba került, ma újabb videóban számolt be állapotáról a zenész. Majka elmesélése szerint éjszakánként oxigént kap. {{EMBED:https://www.youtube.com/embed/j5OWgqpVaM0?rel=0}}
A Graphisoft Park SE ingatlanbefektetési társaság az első háromnegyed évben 3,22 millió euró nettó nyereséget ért el, amely az előző év azonos időszakától mintegy 460 ezer euróval marad el, elsősorban a megnövekedett hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek miatt - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden.
A kedd éjféli határidő előtt nem sokkal a kormány kihirdette a legújabb - hétfőn már felsorolt - szigorító intézkedésekről szóló rendeletet. A jogszabály pontosan rendelkezik a kijárási korlátozásról, az alóli mentességekről (sok esetben okirattal szükséges igazolni a lakhelyelhagyást), az este 7 óra után nyitva tartó üzletekről is szól, valamint r
Emmanuel Macron francia államfő először egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai demokrata elnökjelölttel, akivel reméli, hogy együtt tudnak működni a nagy nemzetközi kérdésekben - közölte kedd este a francia elnöki hivatal.
Kedden este fél 11 előtt megjelent a Magyar Közlöny legfrissebb száma - benne a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet hatályának meghosszabbításával és a legújabb korlátozásokkal. A polgármesterek mondják meg a nagyváosokban, hol kell az utcán is maszkot hordani; a kijárási tilalom alól munkavégzés és sportolóknak tartott edzés
Kedden este fél 11 előtt megjelent a Magyar Közlöny legfrissebb száma - benne a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet hatályának meghosszabbításával és a legújabb korlátozásokkal, amelyek nagyjából másfél órával a kihirdetés után életbe is lépnek.
Orbán Viktor miniszterelnök a hétfői bejelentésében nemcsak az újabb korlátozásokat ismertette, hanem némi állami segítséget is felvillantott kompenzáció és adómentesség formájában. A már szinte hagyományosan az utolsó pillanatban megjelent Magyar Közlönyből az is kiderült, hogy kik kaphatják a támogatást.