Szeptember elseje óta 12 alkalommal kellett kényszerítőeszközökhöz folyamodnia az iskolaőröknek, akik összesen 257 esetben intézkedtek tanévkezdés óta. Kiderült, hogy jelenleg 443 intézményben teljesít szolgálatot iskolaőr. Jelenleg
A Wall Street-i félelem-index alapján a befektetők már a választások előtt is arra számítottak, hogy egyértelmű győztest hirdethetnek, mivel az amerikai részvénypiaci volatilitást mérő VIX-index értéke folyamatosan csökkent október vége óta, amikor még 40 felé is benézett június óta először. Az index értéke azonban továbbra is relatíve magas, tehát
A kórházi kapacitások áttekintésével kezdte meg munkáját ma reggel az operatív törzs, majd 8 órakor kormányülés lesz - közölte a Facebokon közzétett videójában ma reggel Orbán Viktor. Hozzátette, hogy ha betartjuk a szabályokat, akkor a mostani szigorítások elegendőek lesznek és nem lesz szükség újabb intézkedésekre.
A kórházi kapacitások áttekintésével kezdte meg munkáját ma reggel az operatív törzs, majd 8 órakor kormányülés lesz - közölte a Facebokon Orbán Viktor. Hozzátette, hogy ha betartjuk a szabályokat, akkor a mostani szigorítások elegendőek
Iránykeresésre számít a szerdai nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette: a keddi kereskedésben folytatódott a lendületes pozitív korrekció a magyar részvénypiacon, így a BUX-index megérkezett a 34 ezer pontos szinthez, amely fontos ellenállást ké
Miközben az előzetes közvéleménykutatások azt mutatták, hogy Donald Trump megbukik, sőt az előrejelzések "kék hullámról" szóltak, vagyis arról, hogy a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is átveszik a hatalmat, addig a reggelig beérkezett eredmények nagyon más képet mutatnak. A tőzsde pedig figyel, és reagál.
A Fehér Házban győzelmet deklarált ma Donald Trump elnök, pedig az elnökválasztás eredményei túl szorosak ahhoz, hogy látni lehessen, ki lesz az egyértelmű győztes.
Egy kínai vállalat, aminek a neve Trump győzelmét sejtteti komolyat ralizott az amerikai elnökválasztás napján, megismételve a 2016-os teljesítményt, amikor a republikánus kihívó a várakozásokkal ellentétben tudta elfoglalni az USA elnöki székét.
Kedden délután arra figyelmeztetett Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, hogy november végén lejár az a határidő, ameddig a főváros élni tudna a 70 milliárd forintos járműbeszerzési hitelkerettel és csak egy kormányzati támogató aláírás hiányzik az egészhez, aztán az éjjel megjelent egy kormányhatározat, ami éppen ezt a hiányzó aláírást adta
A 2016-os választáskor a reggeli órákban már egyértelműen meg lehetett nevezni Donald Trumpot az Egyesült Államok következő elnökeként, most lehet, hogy péntekig is várni kell a győztes kihirdetésére.
Hétfőtől kötelező a maszkviselés az éttermekben és a szórakozóhelyeken, a szabályszegőket akár egymillió forintos bírsággal vagy a vendéglátóüzlet bezárásával is sújthatják. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a maszkviselés még mindig sokkal jobb, mintha bezárnák a helyeket.
Egyszerű számításunk alapján nem lefutott Joe Biden demokrata elnökjelölt számára a választás. Legalábbis jogosan bizakodhat abban, hogy két államban meg tudja fordítani az állást, ami számára a végső győzelmet jelentheti.
Újabb 4219 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 90 988 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 90 többségében idős, krónikus beteg az elmúlt 24 órában - derül ki a kormányzati portál szokásos napi tájékoztatójából.
4219 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt 90 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2063 főre emelkedett. 4871 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 355-en vannak
Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és trendhiány jellemezte a még nyitva tartó tőzsdéket is a térségben. A tokiói börze, a térség irányadó tőzsdéje szerdán 1,87 százalék erősödéssel, 23 730 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix-index 1,33 százalék pluszban zárt. A már szintén bezárt tőzsdék közül az aus
4219 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 90 988 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 90 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2063 főre emelkedett, 21 232-en pedig már meggyógyultak.
4219 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 90 988 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 90 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2063 főre emelkedett, 21 232-en pedig már meggyógyultak.
Egy kínai vállalat, aminek a neve Trump győzelmét sejteti komolyat ralizott az amerikai elnökválasztás napján, megismételve a 2016-os teljesítményt, amikor a republikánus kihívó a várakozásokkal ellentétben tudta elfoglalni az USA elnöki székét.
Az amerikai elnökválasztási szavazatok összeszámolásának kezdetétől jelentősen erősödött a dollár az euróval szemben, mivel szorosnak kezdett kinézni a verseny és szerda délelőtt már jól látszik, hogy tényleg kétesélyessé vált a Trump-Biden párharc kimenetele. Emiatt az éjjel is látott hirtelen és jelentős forintkilengések délelőtt is folytatódtak.
Az amerikai elnökválasztásra szegeződik minden befektető szeme, komoly kilengések vannak a piacokon, a volatilitás várhatóan nem fog egyhamar mérséklődni az elképesztően szoros verseny miatt. Több európai ország börzéje is 1 százalék feletti eséssel kezdte a szerdai kereskedési napot, a magyar BUX Index egyelőre állja a sarat.
Újabb 4219 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 90 988 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 90 többségében idős, krónikus beteg az elmúlt 24 órában - derül ki a kormányzati portál szokásos napi tájékoztatójából. Mind a napi halálozási adat, mind az esetszám új csúcsot jelent.
Felrobbant a határidős Nasdaq kedd éjjel azt követően, hogy az amerikai elnökválasztásban meglepő fordulat állt be és hirtelen megnőtt annak a valószínűsége, hogy Donald Trumpot újraválasztják. Az események változása, párosulva a techikai hatásokkal azt eredményezte, hogy a határidős Nasdasq kereskedését egy rövid időre szüneteltették.
Nagyon szoros az elnökválasztás az Egyesült Államokban, november 4-én reggel még nincs egyértelmű végeredmény. Lehet, hogy még napokat kell várnunk, mire eldől, hogy ki lesz az USA következő elnöke, hiszen több fontos csatatérállamban is rengetegen szavaztak levélben, a beérkező szavazatok pedig van, ahol még pénteken is beszámítanak. Mutatjuk, mik
A bizonytalanságok kora felértékelheti a kockázatok szétterítését, mondja a volt jegybankelnök a Biztosítás és Kockázat folyóirat novemberi számában. Szerinte ebben az új korszakban minden tényezőnek, ami a bizonytalanságot kockázattá transzformálja, a társadalmi hasznossága és súlya nőni fog.
Az elektromos autók egyre növekvő értékesítésében kiemelt szerepe van az állami plusz forrásoknak, azonban sokak előtt csak a 2,5 millió forintos támogatás ismert, pedig a vállalkozásoknak lehetőségük van társasági adókedvezményt is igénybe venni elektromos autó vásárlása esetén. Ugyanakkor érdemes sietni a vásárlással, legalábbis ott, ahol személy
Bár az öngondoskodási index évek óta először növekedni kezdett, a járvány rányomta a bélyegét a megtakarításokra: az összes számuk csökkent. Ritka, aki most tud többet félretenni, sokaknak pedig hozzá kellett nyúlniuk eddig eltett
Indul a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (Hnt) „Jó Bor” edukációs kampányának második szakasza, amely az elsőhöz hasonlóan a fiatalokat, kezdő borfogyasztókat célozza meg és új tartalmakkal hívja fel a figyelmet a minőségi magyar borfogyasztásra.
A bizonytalanságok kora felértékelheti a kockázatok szétterítését, mondja a volt jegybankelnök a Biztosítás és Kockázat folyóirat novemberi számában. Szerinte ebben az új korszakban minden tényezőnek, ami a bizonytalanságot kockázattá transzformálja, a társadalmi hasznossága és súlya nőni fog.
Idén októberben a DataHouse adatai szerint 11 341 import személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami tavaly októberhez viszonyítva 24 százalékos visszaesést jelent. Az év első tíz hónapjában összesen 110 264 használt személyautó került be az országba, ami 17 százalékkal marad el az előző év hasonló értékétől.
Bár az öngondoskodási index évek óta először növekedni kezdett, a járvány rányomta a bélyegét a megtakarításokra. Ritka, aki most tud többet félretenni, sokaknak pedig hozzá kellett nyúlniuk eddig eltett pénzükhöz. 2011
Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin ára 2 forinttal csökken, míg a gázolaj literenkénti átlagára változatlan marad.
Ma ismertette friss, 2020-ra vonatkozó Öngondoskodási Indexét az OTP Bank, ebből kiderül, hogy a koronavírus-válság hatására idén többen kényszerültek arra, hogy hozzányúljanak félretett pénzükhöz. Az index elindulása óta sosem volt még ilyen magas azok aránya, akik készpénzt, mint megtakarítási formát tartanak otthon. Csökkent a magyarok megtakarí
Mintegy 660 millió forintos tőkeemelést hajtott végre a MFB csoporthoz tartozó Hiventurestől és a Bonitás Alapkezelő Zrt.-től kapott befektetésnek köszönhetően a Conversific Zrt., egy a nemzetközi e-kereskedelemi analitikai piacon versenyző debreceni startup, amelynek egyedi megoldása mára 180 ország több mint 20 ezer webáruházának bevétel- és prof
Senki nem tudja, meddig emelkedik az esetszám, a legtöbben most decemberre várják, én szeretném, ha már novemberben eljönne a plató - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a Forbes-nak.
Még júniusban is többen kutattak állás után, mint most - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. De katasztrofális helyzetben van a vendéglátás.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseinek is köszönhetően a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nfsz) adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma november első napjaira 300 ezer alá esett Magyarországon - mondta Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A koronavírus elsősorban az időseket és az alapbetegségekkel küzdőket sújtja súlyosabb lefolyású betegséggel, de időnként fiatal áldozatokat is szed a járvány. Az elmúlt 24 órában Magyarországon például elhunyt egy 28 éves és egy 32 éves beteg is.