Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a csütörtöki korrekció után, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint; az előző nap a BUX 433,59 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel 45 643,29 ponton fejezte be a kereskedést négy nap veszteséges zárás után. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt í
Az árstop kivezetése után egészen hektikusan történt az árazás a hazai benzinkutakon, a beszerzési árakat sokáig érdemben nem követték le a kiskereskedelmi árak. A holtankoljak.hu nemrég közzétett információi szerint azonban kezd helyreállni a rend, szerdán már a nagykerár-változás mértékével változtak a hazai üzemanyagárak, ma pedig várhatóan még
Idén januárban a DataHouse adatai szerint 8 146 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az előző hónapban elért mélyponthoz (7 510) képest több mint nyolc százalékos növekedést jelent. Ezzel együtt továbbra is jelentős a távolság az előző évek 10-11 ezres behozatali átlagától, a tavaly januári 10 607-es mennyiséghez képest 23 száza
A kormány 21 százalékkal megemelte a magáncsőd alatti kifizetések, illetve kötelezettségek felső összeghatárát. Ennek megfelelően a bankszámla-szerződéseket is módosítani kell a bankoknak az adós kezdeményezésére. Az ilyen adósok az eddiginél sokkal drágább ingatlanban is lakhatnak ezután.
Jelentősen több fa ültetésére lenne szükség a nagyvárosokban. Az egyéb előnyök mellett ugyanis a hőmérséklet csökkentésével a nyári hőhullámok okozta halálesetek számát is jelentősen mérsékelni lehetne derült ki a barcelonai egészségtudományi intézet friss kutatásból, melyről a 24.hu írt.
Az EKB tegnapi, a várakozásoknak többnyire megfelelően alakuló kamatdöntése és az amerikai óriásvállalatok gyorsjelentése után a mai napra is maradtak izgalmak: Amerikában jönnek a januári munkaerőpiaci statisztikák. Az Apple, az Amazon és az Alphabet is az amerikai tőzsdék zárását követően tette tegnap közzé negyedik negyedéves számait, amik többn
Az orosz Szevmorputy atommeghajtású teherhajó számára az üzemeltető Atomflot vállalat kidolgozta a Szentpétervár és a távol-keleti orosz kikötők közötti optimális part menti hajózási útvonalat a 2023 nyári-őszi hajózási szezonra. A tervek szerint az első utat június harmadik hetében, a másodikat pedig szeptember harmadik hetében teszi meg a Szevmor
A háború sújtotta Ukrajna szövetségesei arra sürgetik a Nemzetközi Valutaalapot, hogy véglegesítse a Kijevnek szánt több milliárd dolláros hitelprogramot. Ennek érdekében a nemzetközi szervezet illetékesei február közepén Varsóba látogatnak, hogy találkozzanak az ukrán kormány tisztviselőivel.
A Netflix tévedésből közzétett információkat azzal kapcsolatban, hogy milyen irányelvek mentén tervezi visszaszorítani a jelszómegosztást a felhasználói között, ami már egy ideje kimondott cél a vállalatnál – írja a The Guardian, hozzátéve, hogy a szerdai eset óta már eltűntette ennek nyomait a Netflix.
A Netflix tévedésből közzétett információkat azzal kapcsolatban, hogy milyen irányelvek mentén tervezi visszaszorítani a jelszómegosztást a felhasználói között, ami már egy ideje kimondott cél a vállalatnál – írja a The Guardian, hozzátéve, hogy a szerdai eset óta már eltűntette ennek nyomait a Netflix.
Európa ismét arra készül, hogy fokozza az orosz olajbevételekre nehezedő nyomást, és megpróbálja kimeríteni Vlagyimir Putyin elnök hadipénztárát, miközben a Kreml közel egy éve tartó ukrajnai támadása elhúzódik.
Változatos szakmai programokkal, érdekfeszítő témákkal, hazai és nemzetközi előadókkal, a tapasztalatcserének helyt adó műhelymunkákkal várják a biogazdálkodás jelenlegi és jövőbeli szereplőit: gazdákat, szaktanácsadókat, kutatókat, diákokat, gyakorló szakembereket és a téma iránt érdeklődőket, az ország egyik legizgalmasabb egyetemi épületében, a
Átalakulhat és élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca a jövőben egy új, 2023. április végén érvénybe lépő jogszabály szerint. Az ügyfelek többek között egy plusz alkalmat kapnak a lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására.
Hazánk klímasemlegessé válásának egyik kiemelt célterülete az épületek energetikai korszerűsítése. A magyarországi épületállomány közvetlen üvegházhatásúgáz-kibocsátása, amely nagyrészt a fűtésből, melegvíz-készítésből, főzésből ered, 2020-ban az egész ország bruttó kibocsátásának 17%-át tette ki. Bár 2014 óta a lakossági épületek kibocsátása lénye
Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt közel 110 ezer gazdálkodónak meg kell újítani az egységes kérelmek benyújtásához szükséges meghatalmazásokat - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Kína legújabb meglepetése egy repülő kém léggömb. Az ötlet az amerikai polgárháború idején merült fel, de vajon miben állhat a vonzereje most, a műholdak korában?
Mesterséges intelligenciával működő chatbotokat tesztel a Google, az óriásvállalat ugyanis a jövőben a keresőmotorjába egy, a ChatGPT-t is túlszárnyaló chatbotot
Hamarosan fejlett mesterséges intelligencia funkciókkal bővíti keresőmotorját a Google - jelentette be Sundar Pichai, a Google anyavállalatának (Alphabet) vezérigazgatója csütörtökön.
Átalakulhat és élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca a jövőben egy új, 2023. április végén érvénybe lépő jogszabály szerint. Egyebek mellett plusz alkalmat kapnak az ügyfelek lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására – hívja fel a figyelmet Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.
Az Európai Unió a korábban adott 3000 generátor mellett újabb 2400-at ajánlott fel Ukrajnának, valamint 30 helyett 35 millió LED-izzót küld az országba.
21 százalékra emelkedhet az év eleji 10 százalékos béremelés mértéke a tanároknál, amint megérkeznek az EU-források, amit jövőre 25, utána pedig 29 százalékos béremelés követ - írja a Portfolio.
Az EU lépéseket tesz, hogy az európai fogyasztók több fajta gyógyszerhez gyorsabban és olcsóbban jussanak hozzá, ezért harcba szállnak a gyógyszeriparral. Fokoznák a versenyt azáltal, hogy az egyes cégek által kifejlesztett hatóanyagok szabadalmi védettségi idejét két évvel csökkentenék. Ezáltal olcsóbb gyógyszerek is megjelennek majd a piacon, ami
Réz András filmesztéta, Bayer Zsolt író, publicista és Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója voltak a vendégek az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásában. A beszélgetés első felében többek között szó volt a Világbank azon jelentéséről, amely
A kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését: február elején érkezik az orvosok emelt bére és a háziorvosi szolgáltatók is a béremelés összegével növelt finanszírozást kapják - közölte Takács Péter egészségügyi államtitkár.
A hazai gazdálkodók számára a KITE Zrt. által kínált tavaszi magágy-előkészítők közül a Kongskilde Vibromaster kombinátorcsalád az, amely a leginkább közkedvelt, közismert. Partnereink tisztában vannak a gép rendkívül jó ár/érték arányával, könnyű, de tartós felépítésével, hisz gyakorlatilag több évtizede szimbolizálja a minőséget a hagyományos mag
Hetekig lehetett azt hallani a felszámolás alatt álló és jelenleg zombigyárként működő Dunaferr kapcsán, hogy a brit-indiai acélipari óriás, a Liberty Steel komolyan érdeklődik a cég iránt. A Népszava pénteken kiszivárgott friss információi alapján viszont úgy tűnik, hogy pár hét leforgása alatt változott a helyzet: a kormány már új vevőjelölttel t
Réz András filmesztéta, Bayer Zsolt író, publicista és Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója voltak a vendégek az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásában. A beszélgetés első felében többek között szó volt a Világbank azon jelentéséről, amely
Egészséges, életkorspecifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag húskészítmények kidolgozásába kezd a Gulyás és Társa Kft. konzorciumi partnerségben a Debreceni Egyetemmel - jelentették be a három éves projekt nyitórendezvényén csütörtökön.
Az Európai Bizottságnak is el kell végeznie a házi feladatát, hogy a diverzifikáció ne csak álom maradjon, a közösségnek az energiabiztonság garantálása érdekében támogatást kell nyújtania a délkelet-európai infrastruktúra fejlesztéséhez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Azerbajdzsánban.
Az elmaradt orosz földgázszállítások kétharmadát sikerült pótolni elsősorban a korábbinál nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzésével és a Norvégiából vezetéken érkező gázmennyiség növelésével, így Európának a tél végéig szükséges földgáztartaléknál nagyobb készlete van - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ism
Igen izgalmasan alakult a csütörtöki kereskedési nap az amerikai börzéken, számos nagyvállalat hozta nyilvánosságra a tőzsdezárást követően a negyedéves jelentését. A nap egyik sztárpapírja a Meta Platforms volt, 23.28 százalékos rallyt láthattunk az árfolyamában.
Megújul a veszprémi vasútállomás, a több mint egymilliárd forintos beruházás eredményeként komfortosabbá válik a vasúti közlekedés - jelentette ki csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatóján Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára.
Élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca egy új, 2023. április végén érvénybe lépő jogszabály miatt. Az ügyfelek többek között egy plusz alkalmat kapnak a lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására.
A várakozásoktól elmaradó negyedéves számokat közölt az Alphabet csütörtök éjjel közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében, a bevételek és a nettó eredmény is elmaradt az elemzői konszenzustól. A részvények estek a zárás utáni kereskedésben.
Bár tavaly augusztusban az MNB világossá tette, hogy nem tervezi az ötforintos érmék kivonását, azóta elszabadult az infláció, amellyel nem lehetett még akkor kalkulálni. Akkor azért merült fel az érmék kivonása, mert az azokat alkotó fémek réz, cink és nikkel úgy megdrágultak, hogy az ötforintosok aktuálisan többet értek 5 forintnál. Ez azonban mé