A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
A nyugdíjak kifizetése Németországban, ahogyan Magyarországon is, egyre nagyobb terhet jelent a társadalom elöregedése miatt. A kormány most részvényalapú nyugdíj létrehozását tervezi, amely kiegészíthetné az eddigieket. Mások ezt máris hevesen támadják. Érdemes vajon a nyugdíjakkal tőzsdézni? Megérte volna az elmúlt tíz évben?
Hamis volt az a több mint 23 ezer pár cipő, az az 1500 különféle márkájú ruha és parfüm, valamint a több száz Louis Vuitton ékszer, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti raktárépületben foglaltak le.
A Boysen csoport 60 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, ahol a cég elektromos autókhoz kapcsolódó alkatrészeket fog előállítani a BMW debreceni gyára számára - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az EKB tegnap a vártnak megfelelően 50 bázisponttal, 3,0%-ra emelte az alapkamatot. Christine Lagarde a sajtótájékoztatón jelezte, hogy márciusban újabb 50 bázispontos emelés jöhet a jegybanktól.
Nagy hullámokat vetett az elmúlt hetekben az akkumulátorokat gyártó kínai cég, a CATL debreceni gigaberuházása, a hangos lakossági ellenállás mögött többek között a helyi lakosok környezetszennyezéssel és -terheléssel, zajártalommal kapcsolatos aggodalmai állnak. Megnéztük, hogy mit érdemes tudni a cégről, amely Magyarország történetének legnagyobb
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Hold Alapkezelő írását olvashatják:
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MKB Alapkezelő írását olvashatják:
Nagy valószínűséggel tényleg elkerülheti a recessziót az euróövezet gazdasága a háború és az energiaválság árnyékában, ezt pedig most már nemcsak a piacok, de a beérkező makrogazdasági adatok is egyre egyértelműbben alátámasztják.
Rövid összefoglaló: A magyar infláció 2022-ben jelentősen meghaladta a régiós átlagot egyedi tényezőknek köszönhetően. A forint árfolyama együtt mozgott a főbb régiós devizákkal, a jelenlegi szint megtartását támogatja a magas jegybanki kamat. Az elemzők 400 körül stagnáló árfolyamot várnak az idei év egészére. A munkaerőpiac továbbra is feszes, ug
A napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan 10 százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik 10 százalékos béremelés 2020 óta - tudatta a Belügyminisztérium (BM).
Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a kormányszóvivő.
Formabontó kaparósokkal bővíti sorsjegy portfólióját a nemzeti lottótársaság, megérkezett az év első sorsjegycsaládja, a NEON. Ezekkel a szórakoztató, modernebb megjelenésű, esti, éjjeli programokat megidéző sorsjegyekkel nem csupán a már meglévő játékosoknak, hanem a fiatalabb korosztálynak is kedvez a Szerencsejáték Zrt. Az új NEON sorsjegyekkel
Lendületes erősödésnek indult januárban a kínai szolgáltatóipar teljesítménye a Caixin gazdaságkutató intézet felmérésének pénteken publikált eredménye alapján.
A Volvo Hungária Kft. átadta a Waberer’s csoportnak Magyarország első tisztán elektromos meghajtású Volvo nyergesvontatóját, egy elektromos Volvo FH modellt.
Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók. Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt meg kell újítani az ehhez szükséges meghatalmazásokat.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a KBC Asset Management írását olvashatják:
Idén januárban a DataHouse adatai szerint 8 146 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az előző hónapban elért mélyponthoz (7 510) képest több mint nyolc százalékos növekedést jelent.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:
Bár a pénzügyminiszter évek óta kampányol a készpénzállomány csökkentése mellett, minisztertársai 2022-ben nemhogy leépítették, hanem csak tovább növelték a náluk lévő cash-t. Ám nem ők állnak a tavaly év végén készpénzzel rendelkezett parlamenti képviselők listájának élén, hanem a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté, aki közel 70 milliót tartott m
Januárban erősödésnek indult az euróövezet gazdasági aktivitása hat havi lassulás után a londoni S&P Global Market Intelligence piackutató intézet beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
A napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan 10 százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik 10 százalékos béremelés 2020 óta - tudatta a Belügyminisztérium.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Diófa Alapkezelő írását olvashatják:
A Bank of America stratégái arra figyelmeztetnek, hogy a közelmúltbeli amerikai részvénypiaci rali súlyos veszteségeket okozhat a befektetőknek, ha a gazdasági növekedés 2023 második felében lelassul - írja a Bloomberg. A stratégák szerint fennáll a veszélye annak, hogy az infláció a következő hónapokban újra felerősödik, és az amerikai gazdaság 20
Tartósan milliós nagyságrendű veszteséges működése, és az áfabevallásban lejelentett, beszállítói adatok miatt rendelte el a Nav egy zöldségkereskedő ellenőrzését.
Már a magyar felhasználók számára is elérhető a staking, a Revolut alkalmazásán belül. Az újdonságra egy olvasónk hívta fel a figyelmet. Jelenleg 4 kriptopénzt lehet kamatoztatni a platformon, ezek az Ethereum (ETH), a Cardano (ADA), a Polkadot (DOT), és a Tezos (XTZ). A Revolut elmondása szerint a stakelés során a tokeneket a Revolut tulajdonában
Budapesten tárgyalt Válid Dzsámál el-Din, a Szuezi-csatorna Gazdasági Övezet (SCZone) elnöke és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) tisztviselői megbeszéléseket folytattak a befektetési lehetőségekről az egyiptomi övezet ipari övezetben és kikötőiben. A magyar részvétel akár szóba kerülhet Orbán Viktor miniszterelnök februári kairói látogat
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Erste Alapkezelő írását olvashatják:
Budapesten tárgyalt Válid Dzsámál el-Din, a Szuezi-csatorna Gazdasági Övezet (SCZone) elnöke és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) tisztviselői megbeszéléseket folytattak a befektetési lehetőségekről az egyiptomi övezet ipari övezetben és kikötőiben. A magyar részvétel akár szóba kerülhet Orbán Viktor miniszterelnök februári kairói látogat