A Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója tovább erősíti az elektromos kéziszerszám üzletághoz tartozó miskolci telephelye jelentőségét. A Robert Bosch Power Tool Kft. 2024 végéig két, összesen csaknem 70 milliárd forint értékű beruházást valósít meg. A vállalat a folyamatosan növekvő raktározási és elosztási igények mi
Sajnos már a második évben ehetetlenné vált a Clapp kedveltje körténk, pedig az előző években gyönyörű szép, hibátlan termése volt. Olyan mértékben kövecsessé vált, hogy csak kidobálni lehet őket. Gondolom, ha vírus lenne, akkor eddig sem lett volna szép a termése. Nem tudom az okát kideríteni. Mi lehet a probléma hátterében?
A két spanyol gigász közül a Real Madridnak volt valamivel nehezebb dolga a 22. fordulóban. A fővárosiak Pamplonába látogattak, míg a katalánok otthon fogadták a Cadiz gárdáját. A Real Madridnak nem jelentett nagy feladatot a középmezőnyben helyet foglaló Osasuna legyőzése. Igaz, a hazaiak hosszú ideig állták a vendégrohamokat, Valverde csak a 78
Ha valaki járt már a trópusokon, bizonyára nem felejti el azt pillanatot, amikor kinyílik a repülőtér ajtaja és megcsapja a párás, meleg, balzsamos levegő. Ilyen például januárban Balira érkezni.
Bár a magyarországi kötvényalapok jelentős veszteségeket szenvedtek el tavaly, úgy látszik, már kifelé mennek a gödörből. Az utóbbi három és hat hónap a legtöbbjük számára pozitív eredményt hozott, a legfrissebb hozamok pedig már egyenesen vonzóak. Devizában vagy forintban érdemes megtakarítani?
Nehéz objektív elemzést adni Orbán Viktor évértékelő beszédéről, amikor a fideszesek felállva tapsolják, az ellenzék pedig hazug, hiteltelen, áruló putyinistaként emlegeti az esemény kapcsán a miniszterelnököt. Az tény, hogy a magyar kormányfő már nem a régi.
Mindig is érdekeltek a természetes megoldások és a füstölők terén is azt vettem észre, hogy viszonylag ritkán lehet kapni teljesen tiszta alapanyagból készültet. Nekiálltam hát házilag füstölőt készíteni, méghozzá gyógynövényekből!
Csehország gazdasága 2023-ban Számos nehézség ellenére a cseh ipar 2022-ben viszonylag jól állta a sarat. A termelési volumen a január és szeptember közötti időszakban az ár- és a naptárhatás kiküszöbölésével 1,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét. A feldolgozóipar a negyedik negyedévben 80,5 százalékos kihasználtsággal
A Facebook anyacége, a Meta előfizetéses szolgáltatást indít. A profilt igazoló digitális jelvényt és extra láthatóságot kínál a Meta Verified névre keresztelt csomaggal.
Szép lassan évről évre lépked előre és közelít az európai topbajnokságokhoz a hazai NBI. Kijelentésünk azonban nem a színvonalra vonatkozik, sokkal inkább a játékosok fizetésére, amely alapján már Európa top 20 bajnokságában szerepelünk. Immár második éve, ám ezúttal egy hellyel előrébb.
Tavaly húszéves mélypontra esett vissza a gépkocsieladások száma Szlovéniában az új autók hiánya miatt - közölte a Szlovén Autószövetség (Amzs) a Kereskedelmi Kamara adataira hivatkozva.
A rezsiköltségek emelkedése az ingatlaneladók és lakásvásárlók számára is fontossá tette az energetikai tanúsítványt. Összefoglaltuk, mit kell tudni róla, mit tartalmaz, mi a jelentősége, hogyan szerezhető be.
Jelentősen javultak az európai gazdaság kilátásai, miután a korábban csillagászati magasságba emelkedő energiaárak óriásit zuhantak. Ennek hatására az energiaválság kezelhető mederben maradhat, az európai gyáripart pedig nem veszélyezteti a leállás (egy potenciális gázhiány miatt). Mindez Magyarország szempontjából is jó hírnek mondható, hiszen exp
A blokklánc-technológia térnyerése megállíthatatlan. Legyen szó szerencsejátékról, elektromos járművek töltéséről vagy játékokról, a hétköznapok egyre több területén bukkanunk kriptopénzekre. Ezek
A köztudatban elterjedt, így mindenképpen átgondolandó vélekedés, hogy ha valakit a nyugdíjazását megelőző 1–2 évben alacsony munkabérrel jelentenek be, vagy alacsony összegű nyugdíjjárulék-alapot képező ellátást vesz igénybe, akkor ez jelentősen csökkenti a megállapításra kerülő nyugdíj összegét. Természetesen találkozhatunk mindennek az „ellentet
A megszűnt lakásfelújítási támogatás nagy űrt hagyott maga után, de azért maradtak még erre használható támogatások. Ilyen a falusi csokra és babaváró hitel. A piaci hiteleknél is vannak lakásfelújítási kedvezmények.
Ez a hét inkább a másodközlésekről szól majd az adatokat tekintve, igazán kiemelkedő statisztika nem érkezik a következő napokban, illetve jegybanki kamatdöntés sem lesz. A legfontosabbak talán az előzetes beszerzési menedzserindexek lehetnek, melyek a piaci hangulatra is hatással lehetnek.
Berántotta a kéziféket az építőipar, ez derült ki a KSH decemberi adataiból. A lakossági megrendelések a padlón, az építőanyagok tovább drágulnak, negatív spirálba kerültünk, mégsem annyira tragikus a helyzet, mint 2008-ban. Koji Lászlóval, az Építési Vállalkozások Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnökével beszélgettünk.
Folytatódik a héten a hazai jelentési szezon, szerdán teszi közzé negyedik negyedéves számait a Magyar Telekom, bemutatjuk, hogy mit várnak az elemzők a gyorsjelentéstől.
A mostani népszámlálás előzetes adatai szerint közel félmillióval kevesebb magyar él az országban, mint az előző összeírás idején. A képet némiképp árnyalja a bevándorlási többlet. A lakosságszám alakulása azonban – mint ez jól látszik a térképen is – területenként igen eltérő.
A világ még az 5G sebességgel is éppen hogy ismerkedik, de az angolok már a következő generációs adatforgalomban rejlő lehetőségeket vizsgálják, a Sheffieldi Egyetem kampuszán rövidesen megnyíló UKRI National 6G Radio Systems Facility-ben. A The Engineer szerint az új kutatóközpont célja az, hogy az Egyesült Királyság világelső legyen a 6G technoló
Hatalmas veszteségek mellett folytatódik az orosz offenzíva, miközben Ukrajna több lőszer- és fegyverszállítmányt kér Európától. Az ukrán vezetés F-16-os vadászgépek szállításáról tárgyal Washingtonnal.
Nem a nagy tervek időszakát éljük, kezdte lapunknak adott szokásos évkezdő interjúját Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke. Azt is hozzátette azonban, hogy nem kell borúsan látni a jövőt, hisz hasonlóan nehéz időszakok voltak és valószínűleg még lesznek is.
Floridának évente 1,7 milliárd dollár (mintegy 600 milliárd forint) bevételt hoz az autósport a területén működő versenypályák révén - mondta a Daytona Nemzetközi Versenypálya elnöke annak kapcsán, hogy létesítmény vasárnap ad otthont immár 65. alkalommal NASCAR versenysorozat futamának, a Daytona 500 versenynek.
Szakad a hó, az üstökben látványosan sül a töpörtyű, a fazekakban forr a bor, kiváló a hangulat. Mi kell még?! Minden együtt van ahhoz, hogy megidézzük a disznóölés és a vele együtt járó tennivalók hangulatát – fogalmaztak elégedetten a zalaszántói Töpörtyű és Forraltbor-fesztivál szervezői.
Hétfőn munkaszüneti nap miatt zárva tartanak az amerikai pénzintézetek. Bár kisebb aktivitással veheti kezdetét a heti kereskedés, ezt követően nem lesz hiány az eseményekben. Szerdán veszi kezdetét, és vasárnapig tart a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-ak első idei ülése. A vezető nagyhatalmak már évek óta dolgoznak egy nemzetközi kripto
Edward Berger Nyugaton a helyzet változatlan című első világháborús drámája kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján. Az alkotás tizennégy díjra volt esélyes az előzetes jelölés alapján, és hetet el is hozott a viszonylag megbízható Oscar-előrejelzőnek tekintett BAFTA-rende
Alsó hangon mintegy 14 ezer, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő (NOKS) munkatársat kellene még alkalmazni a hazai köznevelési intézményekben ahhoz, hogy legalább a hatályos jogszabályi előírásoknak megfeleljen a pedagógusok munkáját segítő, illetve az intézmények működését biztosító dolgozók száma – írja a Népszava a Budapest Intézet elemzés
Az éves kötelező felelősségbiztosítási díj 2018-ban átlagosan 37 ezer forintot tett ki, 2022-re pedig 48 ezer forintra nőtt, ami 30 százalékos növekedést jelent 2018 óta. A Netrisk kgfb-indexe szerint pedig idén február elején az éves átlagdíj meghaladta az 51 ezer forintot – közölte a Netrisk.hu. A biztosításközvetítő összeállításából kiderül az i
Kedvező hangulatban indult a hét az ázsiai tőzsdéken, és Európában is visszafogott emelkedésben vannak a vezető részvényindexek. Az amerikai tőzsdék ma Elnökök napja miatt zárva tartanak. Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét, külföldről ma nem várható fontosabb adat, idehaza az MNB az MNB a pénzügyi számlák negyedik negyedéves el
Újszülöttek ápolási kézikönyve címmel új kiadvány jelent meg; a tankönyv áttekinti a neonatológia legújabb eredményeit és számos új eljárás ismertetésével javíthatja a magyarországi újszülöttellátás minőségét.