Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetésével megkezdődött egy olyan szabálymódosítási csomag kidolgozása, amely élénkíti a versenyt a lakásbiztosítások piacán. A minisztérium mostani közleménye pár részletet is elárul az elképzelésekről. A témáról részletesen is szó lesz a Portfolio Biztosítás 2023 konferenciá
Az első élelmiszerár-stop egy éve, 2022. február 1-jén lépett életbe. Az ágazat meghatározó szereplői szerint a felborult európai uniós piaci környezetben az ársapkák kivezetése segítené a hazai agrárium, élelmiszeripar versenyképességének megőrzését, stabilizálva hazánk élelmiszer-önellátását. Ez a termelők, az élelmiszer-feldolgozók és a keresked
A piaci szereplők számára egyre fontosabbá válik, hogy elérjék a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény szerint 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátást. Ennek megfelelően a vállalatok mind gyakrabban kommunikálnak a szénsemlegesség eléréséhez kapcsolódó terveikről, vállalásaikat viszont gyakran kevés releváns adat birtokában teszik – derül ki a Baker M
Minimális gyengüléssel indította a csütörtöki kereskedést a forint az euróval szemben, de így is 390 alatt mozog az árfolyam. A dollár árfolyamábna minimális korrekciót látunk azok után, hogy szerda este jelentősebb gyengülést szenvedett el Jerome Powell szavaira reagálva. A Fed-elnök még egy enyhe utalást is tett a kamatvágás lehetőségére, amire k
Az amerikai befektetők az Intellel és a Qualcommal az élen 2015 és 2021 között mintegy ötödét tették ki a kínai mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatokba történő befektetéseknek, derült ki egy nemrég közzétett jelentésből.
A Népszava úgy számol: Oroszország három hónappal ezelőtt tíz százalékig növelhette a gáz felénk alkalmazott, az irányadó, rekordközeli tőzsdei szintre rászámolt felárát.
Az orosz ipari termelés csökkenése 4,3 százalékra gyorsult decemberben a novemberi 1,8 százalékos visszaesés után éves szinten. Havi összevetésben 10,9 százalékkal nőtt - közölte az orosz statisztikai hivatal.
Az elmúlt hónapokban megszokott kamatemelésekkel ellentétben komoly kamatcsökkentésekkel futnak neki a februárnak a pénzintézetek – derült ki a BiztosDöntés.hu adataiból.
Az elmúlt időszakban számos kérdés érkezett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársaihoz annak kapcsán, hogy ki, hol és hogyan kérelmezheti növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények engedélyezését drónnal történő kijuttatásra.
Hitelesítő adatokat begyűjtő, mobilbanki alkalmazásoknak álcázott kártevők tucatjait árulja egy InTheBox nevű bűnözői csoport a darkwebes piactereken – írja a Cybernews.
Az Indamedia Network és a Betone podcast médiacég megállapodásának köszönhetően még nagyobb szerepet kapnak a podcastok az Indamedia csoport életében. Stratégiai együttműködést indított az Indamedia Network és a Betone. A megállapodás látványos mérföldköve, hogy az Index nyitóoldalán állandó helyet kapnak a podcastek. A podcast-felület tartalmát a
Jelen írásban áttekintjük, hogy a jegybanki fedezetkezelésen belül milyen kezdeményezések születtek a zöldszempontok érvényesítésére, illetve milyenek a kilátások ebben a tekintetben.
A Refinitiv által megkérdezett elemzők 38,3 milliárd dolláros nettó nyereséget vártak 2022-ben. 2022 utolsó negyedévében a Shell 9,8 milliárd dolláros korrigált bevételről számolt be.
Decemberben Németország exportja 6,3 százalékkal, 127,4 milliárd euróra csökkent, az importja pedig 6,1 százalékkal, 117,4 milliárd euróra esett novemberrel összevetve - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis.
Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük.
Újabb 14 százalékkal csökkenti a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét a Pick Szeged Zrt., január végétől a szeletelt Pick szalámik után már a Herz sonkák is kisebb tálcaméretben és megújult csomagolásban kerülnek a polcokra - tájékoztatta a Bonafarm csoporthoz tartozó élelmiszeripari cég szerdán az MTI-t.
2023. február elsejétől a dohányt nem tartalmazó – például gyümölcsös, gyógynövényes – hevítőrudak is bekerültek a dohánygyártmányok körébe, és 2023. július elsejétől csak dohányboltban lesznek beszerezhetők – közölte honlapján a NAV.
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a vizsgálatot az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés.
Az Európai Unió még a múlt héten vette tervbe, hogy az orosz gázolaj árát hordónként 100 dollárban maximalizálja, az indoklás szerint ez a szint segíthetne elhárítani az üzemanyag-import tilalmának legrosszabb hatásait, amit a blokk pár napon belül, vasárnap fog Moszkvára kivetni. A tagállamok közötti nézeteltérések miatt tegnap elhalasztották az á
Bár Magyarország jó alapokkal rendelkezik egy erős, a gazdaságot dinamizáló startup-ökoszisztéma felépítéséhez, mégis le van maradva európai és régiós versenytársaitól ezen a téren. A McKinsey tanulmánya hét területet azonosított, amelyek erősebb startup-szektort, gyorsuló digitális átalakulást, növekvő foglalkoztatást és állami bevételeket eredmén
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,50 százalékról 4,75 százalékra emelte az irányadó dollárkamatot kétnapos kamatdöntő ülésén.
A januári csend után több nagybank is lépett, és elkezdte csökkenteni a kölcsönök kamatait. Volt olyan közülük, amelyik ezt a lakáshiteleknél és a személyi kölcsönöknél is megtette.
Jerome Powell beszédére emelkedésbe kapcsoltak a tegnapi kereskedésben az irányadó amerikai indexek és a lendület ma reggel kitart az ázsiai tőzsdéken, ami az európai tőzsdéken is folytatódik a nyitást követően. Ma makrofronton az EKB kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők, az Egyesült Államokból pedig fontos negyedéves gyorsjelentések érkeznek a
A javaslaton alapuló jogszabály-változás nyomán a szerződött gázmennyiséghez képest már akár 40 százalékos alulvételezés is megengedett a helyi cégek számára.
Az illegális bevándorlás, a hagyományos családi értékek támogatása, az uniós források elosztása és a Nyugat-Balkán volt a témája Novák Katalin magyar köztársasági elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök találkozójának szerdán Rómában.
A bolgár-szerb gázvezetéken keresztül az egész Nyugat-Balkán gázellátását biztosítani lehet majd - hangzott el a bolgár Kosztinbrodban, ahol ünnepélyes keretek között indította meg a vezeték építési munkálatait Aleksandar Vucic szerb és Rumen Radev bolgár elnök.
Az OpenAI népszerű chatbotja, a ChatGPT a becslések szerint januárban, mindössze két hónappal az indulás után elérte a 100 millió havi aktív felhasználót, és ezzel minden idők leggyorsabban növekvő alkalmazása lett – írja a Reuters a Similarweb elemzőcég adataira hivatkozva.
A hatósági ár megszüntetésekor 3-5 százalékos egyszeri áremelkedés várható az élelmiszerárakban - nyilatkozta Héjja Csaba az Infostartnak. Az MKB Bank és a Takarékbank szenior elemzőjének kalkulációjából 0,8-1,4 százalékpontos emelkedés adódik a teljes inflációs mutatóra. Ez az adat összhangban lehet a jegybank korábbi számításával, amely szerint a
A kormány 2023. február 1-jei ülésén elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatát és a lakásbiztosítások szabályozásának átalakításáról döntött; a vonatkozó jogszabály a Magyar Közlönyben kihirdetésre került - jelentette be a GFM.
Hitelesítő adatokat begyűjtő, mobilbanki alkalmazásoknak álcázott kártevők tucatjait árulja egy InTheBox nevű bűnözői csoport a darkwebes piactereken – írja a Cybernews.
Pénteken várhatóan tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak, ugyanis a benzin és a gázolaj esetében is. A benzin bruttó 5 forinttal kerül majd kevesebbe, a gázolaj árát pedig 15 forinttal csökkentették a nagykereskedők.