A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 29,8 milliárd forint volt az április elejétől december végéig tartó első háromnegyed éves pénzügyi időszakban, ez 13 százalékkal, 3,5 milliárd forinttal meghaladja az előző üzleti év azonos időszakának adatát - közölte a szeszesital-gyártó a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Negatív hangulat jellemzi a hazai családi vállalatokat, a K&H családi vállalatok index -6 ponton áll. A cégek alacsony pénzügyi eredményekkel számolnak idén, így sem foglalkoztatási, sem beruházási boom nem várható – derül ki a K&H családi vállalatok kutatásból.A Joint Venture Szövetség második alkalommal adta át a „Companies For The Future Award”
Európában határozott emelkedéssel indul a nap a tőzsdéken, Amerikában azonban nem várható nagyobb elmozdulás. Külföldről ma nem várható piacmozgató esemény, idehaza azonban reggel érkezett a magyar külkereskedelem decemberi alakulásának első becslése a KSH jóvoltából, valamint a hónap első költségvetési egyenlege is, amelyet követően a Pénzügyminis
Tavaly decemberben az export euróban számított értéke 12, az importé 9,9 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 204 millió euróval javult - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bevonult a hétköznapok szókincsébe a „fenntarthatóság” kifejezés. Egy 34 országra kiterjedő kutatás szerint az embereket aggasztó problémák között a leggyakrabban elhangzó fogalmak – így a „környezetvédelem”, a „hulladék”, az „éghajlatváltozás”, valamint a „megfizethető és tiszta energia” – mind szorosan kapcsolódnak a fenntarthatóság ügyéhez. Suba
Az Equinor nemrég tette közzé a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését, a norvég supermajor cég rekordot jelentő 74,9 milliárd dolláros üzemi eredményről számolt be 2022-re vonatkozóan. Ez több mint kétszerese a korábbi rekordnak, a sosem látott remek teljesítményt a háború okán egekbe szökő gázáraknak köszönheti elsősorban a vállala
Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta rakétarendszerek eladását legfeljebb 10 milliárd dollár (mintegy 3700 milliárd forint) értékben Lengyelország számára - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium kedden.
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy közel 50 százalékkal csökkentek a kisbefektetők egykori kedvencének, az amerikai kiskereskedelmi óriás Bed Bath & Beyond részvényei, miután úgy tűnt, hogy a vállalat 1 milliárd dolláros részvénykibocsátása nem keltette fel túlságosan a potenciális befektetők érdeklődését. A vállalat tegnap este azonban köz
Ukrajna a 2022/2023-as gazdálkodási szezonban eddig csaknem 27,7 millió tonna gabonát exportált, ami kevesebb, mint az előző szezon azonos szakaszában exportált 39,2 millió tonna – derült ki a kijevi Földművelésügyi Minisztérium adataiból.
Újabb két szegedi orvost fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon.
Fordulópont jöhet az energiaellátásban a szél-és a napenergia, valamint az atomenergia növekvő felhasználásával a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerdai jelentése szerint, melyben kiemelik, hogy az említett energiaforrások vezető szerepet kapnak a következő három évben az energiatermelésben.
Az Egyesült Királyság pénzügyi hatósága, az FCA figyelmeztette a kriptodeviza-vállalkozásokat, hogy feleljenek meg az új kriptodeviza-reklám szabályoknak, különben börtönbüntetés vár
Számos olyan ötlet, eljárás vagy tudás kering az üzleti világ teljes spektrumában, amely kis befektetéssel akár védett szabadalommá is válhatna. Sok közülük mégsem találja meg méltó helyét a hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs térben, így védettség nélkül éli vagy fejezi be végleg pályafutását. Az internet adta korlátlan hozzáféré
Egy átlagos autóipari dolgozó szakképesítés nélkül akár nettó 300 ezer forintot is kereshet Magyarországon a belépés után, ami különféle adókedvezményekkel, családi támogatásokkal meghaladhatja az 500 ezer forintot is. A nehéz gazdasági helyzet miatt a cégek fizetésemelésekkel és egyéb juttatásokkal próbálják megtartani a munkaerőt. A munkáltatók r
Ingyenes termékenységi kezelésekkel venné rá Kína az állampolgárait arra, hogy több gyermeket vállaljanak és ezzel gátat szabjanak a népesség csökkenésének – számol be a hírről a CNN.
A várakozásoknál jóval kisebb, 154 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben decemberben, messze alulmúlva a novemberi 1415 millió hiányt. Az egy évvel ezelőtti magas bázis miatt 12,3 százalékra lassult az export euróértékének növekedése, ugyanakkor a belső kereslet lassulása és az energiaárak tavaly év végi visszaesése miatt 9,9 százalékk
A közlekedési szabálysértések krónikusan ismétlődő formája a biztonsági öv bekötésének elmulasztása. A rendőrség ezért is ellenőrzi időről időre kiemelt kampány keretében a közutakon. A biztonsági öv nemcsak életeket menthet, de súlyos kártérítési következményei is lehetnek, ha nem kötjük be a gépjárműben elől és hátul is, hívja fel a figyelmet a M
Újabb két szegedi orvost fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
A Meta számos új funkcióval bővíti a WhatsApp állapotfrissítési szolgáltatását, amelyek segítségével a korábbinál sokkal jobban személyre lehet szabni az eltűnő üzeneteket - írja a The Verge.
Görögország leállíttatná a törökországi Akkuyu atomerőmű építését, mivel szerintük a mostani földrengés rávilágított, hogy milyen komoly veszélyt jelentene egy jövőbeli földmozgás, ha már működik a létesítmény.
A Daily Mail napilap keddi értesülései szerint katari befektetők tehetnek komoly vételi ajánlatot az angol labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló Manchester Unitedért.
Az elmúlt hónapokban többször fogalmazódott meg a gazdaságpolitika részéről, hogy Magyarországot akkumulátorgyártó nagyhatalommá kívánják tenni, melynek érdekében már számos multinacionális vállalat kezdte meg a gyártást és a jövőben is újabb gigaberuházások megvalósítását tervezik, mint például a debreceni beruházás. A társadalom részéről egyre na
Új szemléletformáló program indul általános iskolások számára, amelynek keretében a tanév végéig több ezer diák szerezhet ismereteket a légszennyezés okairól, hatásairól és a csökkentésének lehetőségeiről közoktatási intézményben tartandó foglalkozásokon - derült ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből.
Közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifa-csalót a Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei - közölte a hivatal.
A jelzáloglevelek a bankok alacsony kockázatú és hosszú lejáratú finanszírozásának fontos eszközei, amelyek egyúttal a pénzügyi rendszer stabilitásának szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak. A jelenlegi turbulens környezetben a kiemelten fontos stabil forrásokat biztosító hazai jelzáloglevél-piac az MNB támogatásának is köszönhetően az elmúlt
A közlekedési szabálysértések krónikusan ismétlődő formája a biztonsági öv bekötésének elmulasztása. A rendőrség ezért is ellenőrzi időről időre kiemelt kampány keretében a közutakon. A biztonsági öv nemcsak életeket menthet, de súlyos kártérítési következményei is lehetnek, ha nem kötjük be a gépjárműben elől és hátul is, hívja fel a figyelmet a M
2022 végére a korábbinak mintegy duplájára nőtt a Spar hálózatában telepített használt sütőolaj-gyűjtőpontok száma országszerte, így immár nyolcvan hiper-, és szupermarketnél lehet egyszerűen elhelyezni az egyébként környezetszennyező, ám korszerű technológiával újrahasznosítható anyagot.
A holtankoljak.hu információi szerint a mai nagy esés után péntektől még tovább mérséklődnek a beszerzési árak a hazai benzinkutakon a gázolaj esetében.
A BMW Group fokozza az elektromos járműgyártást a globális termelési hálózatában: a mexikói San Luis Potosí üzemben is készülnek majd NEUE KLASSE modellek.A BMW Group egyre nagyobb hangsúlyt helyez az elektromos mobilitásra és a következő generációs NEUE KLASSE modellek megjelenésével e törekvése még nagyobb lendületet vesz. A vállalat globális ért
A társadalom elöregedése igen komoly problémát jelent hazánkban. A bankmonitor.hu utánajárt, van-e realitása a nyugdíjkorhatár emelésének Magyarországon. Az időseknek egyelőre nem kell aggódniuk, de hosszú távon elkerülhetetlennek tűnik a fájdalmas beavatkozás – írja a bankmonitor.hu.
A társadalom elöregedése igen komoly problémát jelent hazánkban. Most utánajártunk, van-e realitása a nyugdíjkorhatár emelésének Magyarországon. Az időseknek egyelőre nem kell aggódniuk, de hosszú távon elkerülhetetlennek tűnik a fájdalmas beavatkozás.
A hét elején nyílt meg a Danone új kutatási és innovációs központja, a Daniel Carasso Center a Paris-Saclay területén. A Daniel Carasso Nemzetközi Kutatási és Innovációs Központ a friss tej-, és növényi termékek fejlesztését végzi. A több mint 550 munkatársat – köztük világszinten is elismert kutatókat – foglalkoztató központ elsősorban olyan szegm