2023. február 14. kedd

febr. 14
22:51
A Generali felmérése szerint hajszálnyival többen vannak a derülátók (ProfitLine)
A pénzügyi terveket vizsgáló legújabb felmérésben a válaszadók 51 százaléka vallotta magát derűlátónak az év elején, míg 49 százalék borúlátóan tekint az idei évre - tájékoztatta a Generali Biztosító kutatása eredményéről az MTI-t kedden kiadott közleményében.
febr. 14
22:57
VOSZ: Eljöhet a „magyar multik” kora (Üzletem)
Több magyar vállalkozásnak is van belépőjegye a nemzetközi „ligába” a 35 éves érdekképviselet szerint.
febr. 14
23:15
Ön kap számlát az ügyvédjétől? (Növekedés)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatvagyonának elemzése leplezte le egy ügyvéd adókerülő tevékenységét. Az adatbázisok összevetése után kiderült, hogy munkája után rendszeresen nem adott számlát. Ez sokba került neki: elvesztette az áfamentességét és 1,5 millió forint bírságot is be kellett fizetnie.
febr. 14
23:17
Már ketten versenyeznek a republikánus elnökjelöltségért Amerikában (Növekedés)
Elindul a republikánus párti elnökjelöltségért Nikki Haley, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete - a politikus kedden jelentette be döntését, és ezzel Donald Trump után ő a második politikus, aki hivatalosan is versenybe szállt.
febr. 14
23:19
Nagyon megkönnyíti az adózást a NAV új online tudástárja (Növekedés)
A nav.gov.hu portálon már hozzáférhető az a tudástár, ami a különböző élethelyzetekben leggyakrabban előforduló adóügyekhez kínál érthető, tömör információkat, és egyes ügyekhez kapcsolódó, elektronikus ügyintézési felületeket is.
febr. 14
23:21
Kérdőjelek Paks körül (Növekedés)
A berlini kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a német vállalat konzorciumi partnere, a francia Framatome esetében már megtörtént a jóváhagyás - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.
febr. 14
23:23
Büncselekmények 2010-ben és most - Nagy a különbség (Növekedés)
A magyar rendőrök munkájának köszönhetően az elmúlt évtizedben sikerült 60-70 százalékkal csökkenteni az elkövetett bűncselekmények számát - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Sárbogárdi Rendőrkapitányság új épületének ünnepélyes átadásán.
febr. 14
23:25
Közel 50 százalékra nő a BDPST részesedése a Waberer's-ben (Növekedés)
Részvényvásárlással tovább nő a BDPST Csoport részesedése a Waberer's International Nyrt.-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
febr. 14
23:27
Meddig lesz még erős a forint? (Növekedés)
Nemrég még azon izgultunk, hogy képes lesz-e valaki megállítani a forint mélyrepülését, most pedig masszívan erősödik a magyar fizetőeszköz. Meddig?
febr. 14
23:29
Varga Mihály után Nagy Márton is dicsérte a mai GDP adatot (Növekedés)
A háború, a káros brüsszeli szankciók és a történelmi aszálykár ellenére is kivételesen teljesített 2022-ben a magyar gazdaság, a GDP 4,6 százalékkal nőtt - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Facebook-oldalán közzétett videójában.
febr. 14
23:45
Eloltották az Óbudai-szigetnél kigyulladt hajó lángjait (Biztosító Magazin)
Kedd estére eloltották a tűzoltók az Óbudai-sziget déli felénél, az Árpád híd budai hídfője közelében délután kigyulladt hajó lángjait - közölte Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az Mti-vel.
febr. 14
23:47
Nagy Márton: Kivételesen teljesített a magyar gazdaság 2022-ben (Biztosító Magazin)
A háború, a káros brüsszeli szankciók és a történelmi aszálykár ellenére is kivételesen teljesített 2022-ben a magyar gazdaság, a Gdp 4,6 százalékkal nőtt - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Facebook-oldalán közzétett videójában kedden.

2023. február 15. szerda

febr. 15
0:15
Ők keresték a legtöbbet tavaly a szórakoztatóiparban (Infostart)
A Forbes listájából kiderül, melyik tíz szórakoztatóipari szereplő tette zsebre a legtöbb pénzt 2022-ben.
febr. 15
0:15
Nőtt az euróövezeti GDP a negyedik negyedévben (ProfitLine)
Kissé emelkedett a bruttó hazai termék a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden, előzetes adatok alapján.
febr. 15
0:15
Somogyban is bevetésen a rendőrségi drón (go2fly)
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2023. február 10-én Siófok és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nem csak civil autókkal, hanem drónnal is figyelték a
febr. 15
0:19
Áram: egyre nagyobb Magyarország importkitettsége (Infostart)
30 százalék fölé nőtt az import részaránya a magyarországi villamosenergia-felhasználásban az idén januárban.
febr. 15
0:45
Az OECD-országokban stagnált a munkanélküliség decemberben (ProfitLine)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) országaiban decemberben átlagosan 4,9 százalék volt a munkanélküliség, a ráta ezzel már hatodik hónapja nem változott.
febr. 15
1:21
Elfogadták Pécs több mint ötvenmilliárd forintos költségvetését (ProfitLine)
Elfogadta Pécs idei költségvetését a város önkormányzatának közgyűlése kedden. Az önkormányzat 54,561 milliárd forintos kiadással és ugyanennyi bevétellel tervez 2023-ban; az összeg több mint tíz százalékkal magasabb, mint a tavalyi előirányzat volt.
febr. 15
1:21
Elektromos autó vásárlásán gondolkodik? Adunk néhány tanácsot a jó döntéshez (NRGreport)
Akinek nincs személyes tapasztalata az elektromos autókkal, az könnyedén bele tud sétálni a csapdába. Akár egy életre is megutálhatja a zöld autókat. Hogy ezt megelőzzük, adunk pár tanácsot.
febr. 15
1:45
Megdőlt a napelemes termelési csúcs (ProfitLine)
Megdőlt a napelemes termelési csúcs, február 10-én minden korábbinál többet, közel 2000 megawattot termeltek a hazai naperőművek - közölte az Energiaügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.
febr. 15
2:21
Tilos lesz a mélytengeri bányászat a francia vizeken (NRGreport)
Betilthatják a mélytengeri bányászatot a franciák a saját fennhatóságuk alá tartozó vizeken, az országgyűlés most sürgeti a kormányt a határozat elfogadására.
febr. 15
2:45
Országszerte emelkedett a garázsok ára (ProfitLine)
A fővárosban és a megyeszékhelyeken is jelentősen emelkedett a fedett gépkocsibeállók iránti kereslet, ami meglódította az árakat: van olyan fővárosi kerület, ahol egy év alatt harminc százalékos a drágulás - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel kedden.
febr. 15
3:15
Az EP megszavazta: Nincs több dízel-és benzinüzemű új autó (ProfitLine)
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról, ennek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az
febr. 15
3:45
A bankrendszer tartalékai bőven meghaladják az előírt szintet (ProfitLine)
Januárban a hitelintézetek tartalékszámláinak havi átlagállománya 2449,8 milliárd forintra csökkent a decemberi 2800,5 milliárdról; a legfrissebb adat az előírt kötelező tartalékszintet 112,2 milliárd forinttal haladja meg - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) holnapján.
febr. 15
4:15
Tévhit! Mindenki ablakot szigetel, pedig nem is ott szökik el a meleg, hanem... (ProfitLine)
A megnövekedett energiárak kapcsán ismét felerősödtek a lakosság körében a szokásos hiedelmek, pletykák, melyeknek sokszor semmilyen tudományos alapja nincsen, mégis futótűzként terjednek. Ilyen sokak által igaznak vélt állítás például az, hogy a lakásból a rosszul szigetelt ablakokon keresztül szökik el a meleg, és ezért kell drága pénzen sokat fű
febr. 15
4:27
Hozzáértő tolvajok követik el a nagy értékű borlopásokat (Magyar Mezőgazdaság)
Az exkluzív borok tolvajai egyre merészebbek és a legritkább és legdrágább üvegeket veszik célba. A közelmúltban több száz értékes palack bort loptak el ausztriai, norvégiai és spanyol raktárakból és éttermekből.
febr. 15
4:57
Miért lankadnak az Aloe vera levelei? (Agrofórum)
Aloe verámat nyáron a szabadban, télen a lakásban tartom. Levelei most kissé lankadtnak tűnnek, mi lehet a probléma?
febr. 15
4:57
Iskolapadból a feltalálók műhelyébe (newtechnology.hu)
Február 20-ig jelentkezhetnek a csapatok a Samsung és az EdisonKids harmadik alkalommal induló Megoldások a holnapért kihívására. A diákok és tanáraik fenntarthatóság, a jövő oktatása és közösség kategóriában hozhatnak előremutató ötleteket, amellyel a 21. század problémáit orvosolnák. A program kiemelt célja, hogy a jelentkezők neves szakemberekke
febr. 15
5:21
Időjárás: Berúgja az ajtót a februári tavasz! (Agroinform)
Csapadékot is kapunk!
febr. 15
5:27
Elkészült az olcsó napelemes tetőcserép (Alternatív Energia)
A Tesla napelemes cserepéhez hasonlítva negyed annyiba kerül a Volt terméke.
febr. 15
5:27
Pályázati támogatások tartják lendületben a hazai biotermelést (ProfitLine)
Az ökológiai művelés alatt álló hazai termőterületek bővülése szorosan követi a biogazdálkodást támogató hazai és uniós pályázatok elérhetőségét, kiírásait ‒ mutatott rá Dr. Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője.
febr. 15
5:27
Szalóky Tóth Judit újabb feladatokat kapott a Coca-Colánál (Márkamonitor)
Több munkakör összevonása után Szalóky Tóth Judit lesz felelős a Coca-Cola magyarországi leányvállalatánál a kommunikációért, a vállalati kapcsolatokért és a fenntarthatósággal kapcsolatos feladatokért.    „A nyugat-európai és közép-kelet-európai üzleti régiók összevonása után új szervezeti egységgel és két új tapasztalt vezetővel erősít a The Coca
febr. 15
5:39
Drasztikus az áremelkedés, újabb teher a magyar autósoknak (Infostart)
Nemcsak a fővárosban, hanem a nagyobb vidéki városokban is nőtt az érdeklődés a garázsok iránt, így az árak is meglódultak.
febr. 15
5:51
Idén is van képviselő, aki kifelejtette az egyik cégét a vagyonnyilatkozatból (Menedzsment Fórum)
Ugyanakkor volt, aki egy megszűnt céget is feltüntetett még.
febr. 15
5:51
Ki drukkol az oroszoknak? (Piac és Profit)
Új szintre lépett a Fidesz kommunikáció. Eddig a békepártiság volt a fő üzenet azzal spékelve, hogy Brüsszelben rajtunk kívül mindenki más háborúpárti. Ez a gondolat a nyugati fegyverszállításokkal volt alátámasztva. Most viszont már az a kérdés, hogy mi magyarok akkor kinek is drukkolunk?
febr. 15
5:51
Miért okoz az inzulin álmatlan éjszakákat? (Magyar Mezőgazdaság)
Legtöbben túl keveset tudunk a hormonokról és arról, hogyan szervezkednek, mennyi mindent irányítanak a testünkben. A hormonok hatásainak megismerése nélkül pedig nagyjából gombostűhegynyi esélyünk lesz megérteni magunkat.
febr. 15
5:57
Mi aggasztja a világ polgárait? (Márkamonitor)
Bevonult a hétköznapok szókincsébe a „fenntarthatóság” kifejezés. Egy 34 országra kiterjedő kutatás szerint az embereket aggasztó problémák között a leggyakrabban elhangzó fogalmak – így a „környezetvédelem”, a „hulladék”, az „éghajlatváltozás”, valamint a „megfizethető és tiszta energia” – mind szorosan kapcsolódnak a fenntarthatóság ügyéhez.   „M
febr. 15
5:57
Hogyan vegyünk általában talajmintát? (Agrofórum)
A pontos szaktanács, szakvélemény alapját képező, megbízható laboratóriumi talajvizsgálati eredmények elengedhetetlen feltétele a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területenkénti, szakszerű talajmintavétel. A mintavétel célja az adott területre jellemző átlagminta felvétele, mely a talajtulajdonságok és a tápanyagtartalom meghatározására
febr. 15
5:57
Gondolatok a termelőeszközök kihasználásának maximalizálásához (newtechnology.hu)
A kihívásokkal övezett piaci környezetben azok a technológiák képesek fennmaradni, amelyek megbízható alternatívát nyújtanak partnereiknek. A DMG MORI következetesen valósítja meg az automatizáció, digitalizáció és fenntarthatóság hármasát, amelyek elengedhetetlen hozzávalói a siker receptjének. Dr. Masahiko Mori, a DMG MORI elnöke, valamint Christ
febr. 15
5:57
Az évszázad aszályában mutatkozott meg igazán a szója előnye – miért érdemes beszállni? (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: aszály, inputanyagárak, jövedelmezőség, támogatások – négy döntő ok, amiért a szója a ma és a holnap nagy ígérete
febr. 15
5:57
3 billió forintnyi munka: megújul a vasúti törzshálózat (Transpack)
Történelmi nagyságrendű logisztikai fejlesztés a román vasúti infrastruktúrában az Eu támogatásával.
febr. 15
5:57
Terbutilazinmentes megoldások a Syngentától (Mezőhír)
Figyelembe vették az agáráttermelők igényeit – hatékonyságban és szelektivitásban nem marad el a már megszokottaktól.
febr. 15
5:57
A traktor a jégen, majd a vízben (GépMax)
A mezőgazdasági munkagép önállósította magát, és megindult az erdőben lefelé, csak a tó állította meg.
febr. 15
6:21
Kiderült, kikért szurkolhatunk a Glamour díjátadóján (Márkamonitor)
A Glamour Women of the Year díj missziója immár másfél évtizede, hogy figyelmet, elismerést adjon a nőknek, és ezáltal javítsa a helyzetüket a társadalomban – írják.   Az év énekesnője kategóriában a Glamour-közösség ajánlása alapján jelölést kapott a közönségkedvenc Margaret Island együttes frontembere, Lábas Viki, az eMeRton-díjas Veres Mónika, a
febr. 15
6:21
Saját magunkat mérgezhetjük otthonainkban, mutatjuk mire figyeljen! (Tiszta Jövő)
Kinti részecskék, bútorok, festékek és penész: ezek mind káros szennyezést idézhetnek elő otthonunkban.
febr. 15
6:21
Nagyon jó hír érkezett a babaváró támogatásról (Bank360 blog)
Februárban végre nagyobb mértékben csökkent a babaváró hitel referenciakamata, így a büntetés is kisebb lesz, ha elveszíti valaki a támogatást. Emiatt érdemes megfontolni a szerződéskötés csúsztatását márciusig. A különbség több mint félmillió forint is lehet.
febr. 15
6:21
Aöp-támogatott termékek hatásfokozása? Talajjavító meszezéssel lehetséges! (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: talajjavító meszezéssel erősebb az Aöp támogatott talajbaktériumok és növénykondicionálók hatása!
febr. 15
6:21
Megtanultam a mély gödrökből kimászni – Havas Dóra útja a Lila Fügén át egészen Havas Dóráig (Forbes)
Tévéműsorokat vezet, bemutatja a hazai gasztrovilág kisebb szereplőit is, csaknem húsz éve posztol és blogol a közösségimédia-felületein, könyvet ad ki és mindenek felett főz megállás nélkül. Szerelemből, munkaeszközként, relaxációként és rutinból is.
febr. 15
6:21
Idénykezdet sok-sok kihívással (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei tavasz a kárpátaljai szőlősgazdák számára más lesz, mint a többi. Már csak azért is, mert decemberben és január jelentős részében még az egymást követő hosszú éjszakákon sem süllyedt fagypont alá a hőmérséklet. Pedig valamennyi gazda tisztában van vele: ahhoz, hogy az áttelelő kórokozók és kártevők egyedszáma jelentősen csökkenjen, legalább
febr. 15
6:39
Gondolatok az elhatárolt veszteségről – új kormányrendeleti szabályok (Adózóna)
Az elhatárolt veszteség felhasználására vonatkozó új szabályról rendelkezik a tavaly december 28-án kihirdetett 586/2022. számú kormányrendelet.

Keresés