2023. március 10. péntek

márc. 10
11:15
Egy százalékot meghaladó mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Több mint egy százalékos gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
márc. 10
11:16
MOK: A gyógyítás magasabb rendű a politikánál (Forbes)
A Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint az orvosok esetében nem működik a megfélemlítés, ezért az orvostársadalom támogatását kéri.
márc. 10
11:21
Elképesztő éven van túl az OTP: a vártnál is jobban teljesített a magyar bank (Pénzcentrum)
Az OTP-csoport az elemzői várakozásokat valamivel meghaladó, 153,421 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el az utolsó negyedévben, ami az előző negyedévinél 19 százalékkal kisebb, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal magasabb.
márc. 10
11:24
Büntetés a Spirit FM-nek, eldőlt a karcagi rádiós pályázat (MMonline)
A műsorstruktúra szerződésben vállalt arányaitól való eltérés miatt bírságolta meg a Spirit FM szolgáltatóját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület egy karcagi rádiós pályázat eredményéről is döntött. A Budapest 92,9 MHz-en fogható Spirit FM körzeti közösségi rádió 2022. szeptember 19–25. között sugárzott adáshetét
márc. 10
11:24
A magyarok rákaptak a rollerezésre (Növekedés)
Egyre nagyobb részt hasít ki a közlekedésből a mikromobilitás, a munkába járáshoz az emberek mintegy fele részesíti előnyben a tömegközlekedést, negyedük autózik, ötödük viszont valamilyen mikromobilitási eszközt - például rollert, kerékpárt, robogót -, vesz igénybe, ez az arány a szabadidő eltöltése során még magasabb - közölte a Jövő Mobilitása S
márc. 10
11:27
Ömlik a forrás Orbán Viktor álmainak megvalósulásához (Privátbankár)
1000 milliárd forintra emelkedik a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram kerete.
márc. 10
11:27
Csökkent a német kikötők áruforgalma tavaly (Alternatív Energia)
Csökkent tavaly a német tengeri kikötők áruforgalma, közel ötödével emelkedett viszont a fosszilis energiahordozók behozatala a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
márc. 10
11:27
Elindult a korszakváltás: a gazdák háromszor több forrást fordíthatnak beruházásokra (Agroinform)
A termelő mezőgazdaság mellé felépítjük a feldolgozó mezőgazdaságot.
márc. 10
11:30
Az EU kemény üzenetet küldött Moszkvának (Növekedés)
Fontos, hogy Oroszország fizesse az ukrajnai újjáépítés árát - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Brüsszelben, az EU-tagországok igazságügyi minisztereinek találkozójára érkezve pénteken.
márc. 10
11:30
Új bitcoin világrekord a Lightning Networkön (BitcoinBázis)
2023. február 18-án a Lightning Network segítségével új világrekordot állítottak fel a peer-to-peer (P2P) bitcoin tranzakciókban. A Praia Bitcoin kísérlet,
márc. 10
11:33
Krízisben egy amerikai bank, sokan félnek, hogy az első dominó lehet (Kripto Akadémia)
Nem közvetlenül kriptós hír, de a következményei ránk is kihathatnak. Likviditási problémákkal küzd a Silicon Valley Bank. A 16. legnagyobb amerikai bankhoz a 2020-21-es évben rengeteg befektetői tőke áramlott, az általuk kezelt pénz összege 60 milliárdról 190 milliárd dollárra emelkedett. A friss befizetésekből 80 milliárd dollárt 10+ éves lejárat
márc. 10
11:36
Rengeteg pénzt szivattyúzott ki az állam az OTP-ből (Bank360 blog)
Az OTP magyarországi alaptevékenységének profitját nagyrészt elvitték a kormányzati intézkedések, de a külföldi leányok jól teljesítettek - derül ki a vállalat 2022-es gyorsjelentéséből. Az idei évvel kapcsolatban optimista a bank.
márc. 10
11:39
Tényleg rogyadozik az orosz gazdaság (Infostart)
Csak a "GDP-mínusz" mértéke kérdés a moszkvai várakozások szerint - továbbra is.
márc. 10
11:39
Elkerülte a recessziót Nagy-Britannia (Piac és Profit)
A vártnál gyorsabban, 0,3 százalékkal nőtt a brit hazai össztermék (GDP) januárban az előző hónaphoz mérve - közölte a brit statisztikai hivatal (ONS). Az elemzői előrejelzések átlaga 0,1 százalékos GDP-bővülést valószínűsített az idei első hónapra.
márc. 10
11:39
Egyre nagyobb részt hasít ki a közlekedésből a mikromobilitás (Portfolio)
Egyre nagyobb részt hasít ki a közlekedésből a mikromobilitás, a munkába járáshoz az emberek mintegy fele részesíti előnyben a tömegközlekedést, negyedük autózik, ötödük viszont valamilyen mikromobilitási eszközt - például rollert, kerékpárt, robogót -, vesz igénybe, ez az arány a szabadidő eltöltése során még magasabb - közölte a Jövő Mobilitása S
márc. 10
11:39
A vásárlók jobban megbíznak a magyar termékekben (Agroinform)
Újraindul a Magyar Termék „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kampánya.
márc. 10
11:41
Növekvő nyereségről számolt be a legnagyobb orosz tőzsde üzemeltetője (Portfolio)
Számottevő nettó nyereségnövekedésről számolt be Oroszország vezető tőzsdéje, a Moscow Exchange - írja a Reuters.
márc. 10
11:42
Felforgatja a vasárnap estét a TV2 (MMonline)
Különleges programmal találkozhatnak vasárnap este a TV2 nézői, a Sztárban Sztár a megszokottnál korábban, 18.45-kor kezdődik, ám Tillát, Papp Szabit és a versenyzőket merőben új szerepben láthatja a közönség. Ezúttal Majka és Pápai Joci is játékra fogja a csapatot: kipróbálják a TV2 legújabb gameshow-ját, a Zsákbamacskát. A francia katona szerepéb
márc. 10
11:45
A nap képe: didergett a stockholmi hóesésben Szijjártó Péter (Privátbankár)
Miközben Budapesten hétágra süt a nap, és a tavasz bontogatja szárnyait, Stockholmban kemény fagyok vannak, és havat hord a szél.
márc. 10
11:45
Negyedmillió adózónak kell majd kiegészítenie a NAV SZJA-tervezetét (ProfitLine)
Immár napokon belül, március 15-től elérhetővé válnak a NAV által elkészített SZJA-bevallási tervezetek, amelyeket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő május 20-a, sokaknak célszerű ennél jóval korább
márc. 10
11:45
Irigylésre méltóan lassul a cseh infláció (Portfolio)
Már éves alapon csak 16,7 százalék volt a februári cseh inflációs adat. Magyarországon a januári 25,7 százalék után csak 25,4 százalékra lassult az áremelkedés üteme.
márc. 10
11:48
A kifli.hu online élelmiszerkereskedő bevétele 31 százalékkal nőtt tavaly óta (Magyar Mezőgazdaság)
A kifli.hu online élelmiszerkereskedő bevétele erőteljesen bővült egy év alatt, 2023 januárjában 31 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának adatát - ismertették a cég vezetői Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 10
11:51
Navracsics Tibor is pontosan tudja, hogy nem fognak jönni az uniós pénzek - véli Bojár Gábor (Menedzsment Fórum)
Az üzletemberrel, vállalkozóval számos témát körbejártunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által rendezett Klasszis Klubban.
márc. 10
11:51
Mintegy harmincezer egyedet rögzítettek a téli madárszámlálási akcióban (Alternatív Energia)
Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) téli madárszámláló akciója, amelynek keretében több mint nyolcszáz adatközlő csaknem harmincezer egyed megfigyelését rögzítette.
márc. 10
11:54
Henkel Magyarország vezér: ez egyáltalán nem lesz könnyű év (Növekedés)
Nagyon remélem, hogy a magyarországi piacon az árfolyam-ingadozás idén már nem hoz olyan meglepetéseket, mint tavaly - mondta el a Növekedésnek Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója.
márc. 10
11:57
Fennakadások a gépjármű-ügyintézésben, rendszerhiba miatt (Adózóna)
A szakrendszer hibája miatt a kormányablakokban és okmányirodákban a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésre jelenleg nincs lehetőség – tudatta OS közleményében a Miniszterelnökség.
márc. 10
11:57
A török kormány meghátrált, feladta a paradicsomexport tilalmát (Agroinform)
Újra érkezhet török paradicsom az európai piacokra.
márc. 10
12:00
A korábbinál is jobban támogatja a zöldkötvényeket az EU (Agrofórum)
A 2050-re megfogalmazott uniós és magyarországi környezetvédelmi célok jelentős erőfeszítéseket és befektetést kívánnak minden szereplőtől.
márc. 10
12:03
Hiába mész ma Kormányablakba: ezt biztosan nem fogod tudni elintézni (Pénzcentrum)
Jelenleg a a kormányablakokban és okmányirodákban a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésre nincs lehetőség.
márc. 10
12:03
Amerikai fűtőelemek iránt érdeklődik Magyarország (444.hu)
Az amerikai atomenergetikai mamutcég, a Westinghouse fűtőanyagrészlegének vezetője szerint még Putyin legszorosabb EU-s szövetségese is próbál más forrást találni Oroszország helyett.
márc. 10
12:06
Budapest végre visszakapja, amire majdnem hat évet kellett várnia (Forbes)
Öt és fél év után májusban zárul az ország legforgalmasabb metróvonalának felújítása.
márc. 10
12:15
Érkeznek az adóbevallások – nagyon kell figyelniük a volt katásoknak (Piac és Profit)
Immár napokon belül, március 15-től elérhetővé válnak a NAV által elkészített SZJA-bevallási tervezetek, amelyeket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő május 20-a, sokaknak célszerű ennél jóval korább
márc. 10
12:15
Az új eurós állampapírt, vagy a régit érdemes megvásárolni? (ProfitLine)
Március 17-től új eurós lakossági állampapírt lehet vásárolni Emáp néven. Gyakorlatilag ezzel egy időben kivezetésre kerül a jelenleg elérhető inflációkövető Prémium Euró Magyar Állampapír (Pemáp). De hogyan járunk jobban: vásároljunk most még a jelenleg elérhető papírból, vagy várjuk meg az új indulását? A Bankmonitor.hu szakértői elemezték a hely
márc. 10
12:18
Egyre nagyobb az igény a jól képzett digitalizációs szakemberekre (KKV Magazin)
Az It-szakemberek iránt nemcsak az Ikt ágazat több mint 53 ezer hazai vállalkozásánál nő a kereslet, hanem a hasonló nagyságrendet képviselő állami, önkormányzati, oktatási és társadalmi szervezeteknél is. A digitális átalakulás korában már nemzetgazdasági szempontból is kiemelten fontos, hogy minél több szakképzett fiatal kezdje meg pályafutását I
márc. 10
12:18
TalentA program – másodszor (Magyar Mezőgazdaság)
A Corteva Agriscience és a Magyar Női Unió elindította közös oktatási és támogatási programját, a TalentA 2023-as évadát. A Corteva programja keretében – amiben másodszor vesz részt támogatóként a Magyar Női Unió – idén is legalább 30 magyar női gazdálkodó vehet részt komplex online képzésben.
márc. 10
12:21
Tízezer alá lökték a hírek az OTP-t, eljött az amerikai bankok fekete napja (Privátbankár)
Megint csúnyán néznek ki a tőzsdék, a BUX-ot az OTP húzza le. Pedig gyorsjelentése nem volt rosszabb a vártnál, miközben a külföldi bankrészvények hatalmasat zuhannak, így végül felülteljesítőnek számít. Gyengélkedik a forint, húszezer alatt a bitcoin, bővül a BUX-index.
márc. 10
12:21
Akkumulátoros energiatárolók telepítését támogató program indul (Alternatív Energia)
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) iparági konzultáción mutatta be a korszerű hálózati energiatárolók létesítését ösztönző pályázatot közel száz érdeklődőnek Budapesten - közölte az EM csütörtökön az MTI-vel.
márc. 10
12:27
Fájhat a feje, ha ma akarja elintézni a jogsiját vagy a forgalmiját (Menedzsment Fórum)
Fennakadások vannak ugyanis a gépjármű-ügyintézésben.
márc. 10
12:33
Eljött a trendforduló a külkereskedelemben? (Piac és Profit)
A várakozásoknál kisebb, 165 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben az év első hónapjában, ami nagyjából megegyezett a decemberi egyenleggel.
márc. 10
12:33
Fennakadások vannak a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésekben (Portfolio)
A szakrendszer hibája miatt a kormányablakokban és okmányirodákban a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésre jelenleg nincs lehetőség - közölte a Miniszterelnökség pénteken.
márc. 10
12:33
Pályázatot írtak ki a Sofitel értékesítésére (444.hu)
Az Equilor Alapkezelő Zrt. nyújtotta be a legjobb ajánlatot.
márc. 10
12:36
Jellinek eladja a felújítás alatti Sofitelt, meg is van a vevő (Forbes)
2021 elején még azt mondta a Forbesnak, hogy egy Budapest-ikont akar létrehozni a szállodából. Most eladja - egy tőkealapnak.
márc. 10
12:39
Állami támogatások: itt a Magyarországot is érintő új uniós szabályozás (Portfolio)
Az Európai Bizottság csütörtökön enyhített a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését elősegítő zöld technológiákra vonatkozó állami támogatási szabályokon, ezzel próbálva ellensúlyozni az amerikai és kínai támogatások által az európai iparra jelentett fenyegetést. A magyar kormány támogatási politikája több szempontból is érintett.
márc. 10
12:45
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Logisztikai Egyesület és a Trenkwalder (ProfitLine)
Stratégiai együttműködésről írt alá megállapodást március 9-én a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Trenkwalder egy, a két fél közös szervezésében megtartott szakkonferencián. A budapesti rendezvény kiemelt témája a magyarországi logisztikai piac munkaerőhelyzete volt.
márc. 10
12:45
Teljes fordulatot vett a forint (Portfolio)
Csütörtök késő este intenzíven gyengült a forint, a 378,5 alatti szintekről a 383 feletti tartományokkal ütötték az euróval szemben. A pénteki nyitásban is megmaradt még a negatív hangulat, megközelítette az árfolyam a 385-ös szintet, aztán délre már pozitív volt a teljesítmény.
márc. 10
12:51
Újraindul az Almamellék és Sárrét között közlekedő erdei kisavasút, a Zselici csühögő (Alternatív Energia)
Szombattól újraindulnak a szerelvények a Baranya és Somogy vármegye határán, Almamellék és Sasrét között kanyargó, közelmúltban felújított erdei kisvasúton - közölte a "Zselici csühögőt" fenntartó Mecsekerdő Zrt. a honlapján.
márc. 10
12:51
Bezárás helyett zöld átállás: hogyan segítsük a nehézipar zöldítését? (Portfolio)
Tudjuk-e zöldíteni a nehézipart a gyártókapacitások leépítése nélkül? Magyarország vállalta, hogy 2050-re nettó nullára csökkenti az üvegházgáz-kibocsátásait, vagyis csak annyit bocsát ki, amennyit semlegesíteni is tud, például erdőkkel, vagy mesterséges széndioxid-megkötési technológiákkal. Ahhoz, hogy ez ne csak álom maradjon, és közelítsen kicsi
márc. 10
12:53
Jelentősen visszaestek Kínában az új banki hitelek (Portfolio)
Kínában a jüanban jegyzett új banki hitelek nagysága 1810 milliárd jüanra csökkent februárban az egy hónappal korábbi, rekordnak számító 4900 milliárd jüanról.
márc. 10
12:57
Előnyök, kötelezettségek ösztöndíjas foglalkoztatás esetén (Adózóna)
A címbéli jogviszony egy olvasói kérdés kapcsán került ismét előtérbe. A kérdés lényege, hogy az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony keretében történő munkavégzést figyelembe lehet-e venni a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 48/A szakaszában említett kötelezettség teljesítése szempontjából?
márc. 10
13:00
Új szereplők a kukorica és búza világpiacán (Mezőhír)
A háborún kívül az időjárás is átrendezte a globális gabonapiacot. Új szereplők kaptak erőre.

Keresés