Az egyik legérzelmesebb epizódjához érkezik a Tv2 napi sorozata március 10-én. A Hazatalálszban Ninától vesznek végső búcsút, a temetésen pedig a húgát alakító Tóth Andi acapella énekli el az eredetileg Fábián Juli emlékére íródott Földrevaló című dalt. A Tv2 népszerű napi sorozatában a Virág-Tamás-Raja szerelmi háromszög mellett fontos szerepet
Bár az emberek közel fele munkába járáshoz a tömegközlekedést részesíti előnyben, negyedük autózik, ötödük viszont valamilyen mikromobilitási eszközt vesz ma már igénybe. Ez az arány a szabadidő eltöltése során még magasabb: a Jövő Mobilitása Szövetség partnere, a Simple alkalmazást fejlesztő és üzemeltető Otp Mobil kutatása szerint a válaszadók 34
A Lett Olimpiai Bizottság (LOK) megvonta az állami támogatást öt sportolótól, akik olyan versenyeken indultak, amelyen oroszok és fehéroroszok is részt vettek.
Abban az esetben, ha az energiaárak a jelenlegi szinten maradnak. Ez esetben a Magyar Bankholding elemzői szerint akár 7 milliárd euróval is javulhat a külkereskedelmi egyenleg.
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. Index Bizottságának javaslata alapján 2023. március 20-ától a BUX kosár is tartalmazza a Delta Technologies Nyrt. részvényeit.
A technológiai szektor után várhatóan a pénzügyi és egészségügyi ágazatban lesznek jelentősebb leépítések az Egyesült Államokban. A céges bevételek és a részvények teljesítménye döntő lehet a munkaerőpiaci folyamatokban. Bár a tengerentúli piac teljesen más, mint a magyar, de a techcégeknél látott elbocsátási hullámra utaló jel már itthon is látszo
Az elmúlt tíz napban főként a déli országrészben fordultak elő esők, záporok. A hőmérséklet jellemzően az ilyenkor szokásos értékek körül alakult, az idén a természet nem jár sokkal előrébb az ilyenkor szokásosnál, mint a tavalyi évben. A folytatás is változékony, kora tavaszi időt ígér, főként ma és holnap, majd a jövő kedden többfelé esőkkel, záp
Két piaci szereplő lakástakarékpénztári konstrukciói is elérhetőek március 1-től - közölte a Duna House, amely összegyűjtötte a megtakarítási termékek legfontosabb különbségeit.
A népességfogyás, az öregedő korfa, valamint a várható élettartam növekedése mind, mind olyan faktorok, amik a jövőben kikezdhetik az ellátottak és az adófizetők arányára építkező magyar nyugdíjrendszert. Nem meglepő, hogy egyre többen látják úgy, hogy az állami nyugdíj nem nyújt elegendő garancitá és veszik saját kezükbe a biztonságos időskoruk me
A magyarországi vágóhidakon 97,9 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2022-ben, 10,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél, sertésből 4 millió 532 ezret, ez 6,9 százalékos csökkenés, baromfiból pedig 207,8 millió darabot, ami 11 százalékkal marad el a 2021. évitől - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) összesítéséből.
A nemzetközi átlagnak megfelelően a hazai piacikon is kedvezőtlen hangulatban telik a kereskedés, a mostani eséssel pedig egészen tavaly november óta nem látott szintekre gyengült a BUX. Ami a hazai blue chipeket illeti: a kereskedési idő felénél pluszban vannak a Mol és a Magyar Telekom részvényei is, a Richter és az OTP viszont esik, utóbbi eseté
Arra fogok javaslatot tenni, hogy a jövő évre is hosszabbítsuk meg az EU-ban a 15%-os gázspórolási szabályt, és azt kérem a tagállamoktól, illetve a cégeiktől, hogy ne kössenek új orosz LNG-vásárlási szerződéseket, mert teljesen meg kell szabadulnunk az orosz gáztól – többek között ezeket a rendkívül fontos információkat jelentette be csütörtökön K
Mihail Fridman és Pjotr Aven orosz milliárdosok megegyeztek az Alfa-Bankban, az ország legnagyobb magántulajdonban lévő hitelintézetében lévő részesedésük eladásáról, mivel igyekeznek enyhíteni az európai szankciókat. A két büntetőintézkedés alá vont oligarchát állítólag a magyar kormány megpróbálta levetetni az uniós listáról.
A horvát kormány csütörtöki ülésén az áfatörvény módosítására tett javaslatot, amely továbbra is kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alá sorolja a földgázt és a távhőszolgáltatást Horvátországban, beleértve a szállításhoz kapcsolódó díjakat, továbbá a faforgács, a pellet, a brikett és a tűzifa általános forgalmi adóját is öt százalékon tartja - jel
Kevesebb árut és rövidebb úton fuvaroztak tavaly Magyarországon 2021-hez képest, legnagyobb mértékben, 26 százalékkal a vízi szállítás esett vissza, de csökkent a vasút és közút teljesítménye is, elsősorban a háborús helyzet és az aszály miatt. Az intermodális forgalom, amelynél több szállítási mód kombinációjával jut el a célállomásra az áru, ugya
Elindult a The Sandbox játék March Festival nevű eseménye, ahol április 4-ig a játékosok az 1 millió SAND tokenes nyereményalapból is kivehetik a részüket. A The Sandbox egy play-to-earn játék (vagy NFT-játék, vagy metaverzumként is emlegetik, bár ezzel több baj is van) amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy egyedi pályákat, küldetéseket, d
Pénteken több hétnyi trendszerű áresés után emelkedtek a holland TTF fronthavi gázszerződéseinek árai. Az 50 euró körüli árszintekhez azért térhettek vissza, mert a francia atomerőművek termelésével kapcsolatban komoly aggályok merültek fel.
Bár ugyanannyiba kerülnek, az élénk színű készülékeknél jóval kelendőbbek a felújított okostelefonok piacán a visszafogott, jellemzően fekete-, szürke-, és ezüstszínű készülékek. Kedvező áruk révén az összehajtható kijelzős telefonokkal is egyre többen tesznek próbát a Rejoy.hu-nál. A piactér a nemzetközi nőnap alkalmából vizsgálta meg, hogy mennyi
Az adózás, pénzügy, számvitel minden vállalkozás alapja. Mégis sokan vezetnek úgy kisebb-nagyobb cégeket, vállalkozásokat, hogy a releváns szakmai ismeretük kiváló, de a pénzügyekben szinte vakon rábízzák magukat egy-két szakemberre. A döntések meghozatala szinte lehetetlen, ha nem látjuk kristálytisztán, mit jelentenek a könyvekből leszűrhető ered
Hatalmas üzleti lehetőség rejlik az elektromos járművek töltésében az ilyen autók iránt megugrott keresletnek köszönhetően. A globális befektetői érdeklődés egyre nő, az előzetes kalkulációk szerint 2022 végéig 2,3 milliárd dollár áramlott a szektorba – állapítja meg elemzésében a KPMG. Az eredendően az indiai autótöltési piacot vizsgáló, ebből ped
Mintegy kétszázhetvenen vettek részt a csemegekukorica és zöldborsó termékpálya jelenlegi helyzetét és fejlesztésének lehetőségeit taglaló konferencián Debrecenben. Termelők, integrátorok, feldolgozók is véleményt alkottak arról, hogyan lehet a zöldségágazat két kulcsfontosságú növényének a jövőjét biztosabbá tenni. Az ehhez meglévő támogatási hátt
Magyarországon is ígéretes az elektromos töltők piacának alakulása, de az igazán látványos fejlődés csak ezután kezdődik – hívja fel a figyelmet a KPMG nemzetközi tanácsadó cég saját tanulmánya alapján. Az MTI-hez pénteken elküldött összefoglaló szerint világszerte hatalmas üzleti lehetőség rejlik az elektromos járművek töltésében az ilyen autók ir
Világszerte rohamléptekkel nő a ChatGPT népszerűsége, amely mindössze két hónappal az elindítása után már 100 millió havi aktív felhasználóval rendelkezik. Az ESET kiberbiztonsági szakértői azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a médiában megjelenő hírek csupán az alkalmazás intelligens válaszokat generáló tulajdonságát emelik ki, miközben egy v
Kijött az amerikai foglalkoztatottsági adat, amelyre a befektetők világszerte egész héten vártak. Februárban a vártnál sokkal nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma, és a januári adatot is megerősítette a munkastatisztikai hivatal. A friss közlés azt jelenti, hogy a munkaerőpiaci nyomás nem enyhül, a jegybanknak így vélhetően az eddig jel
Több hátráltató tényező, köztük az ukrajnai háború hatásai ellenére is várhatóan javul az idén a magyar bankrendszer eredménye - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő közölte azt is, hogy várakozása szerint a magyar gazdaság az idén is növekszik.
A Földközi-tenger vidékein őshonos szuhar (Cistus) a mályvavirágúak rendjébe sorolt szuharfélék (Cistaceae) családjának névadó nemzetsége. A cserjét sűrű zöld lombozat, finom, papírszerű rózsaszín vagy fehér virágok és aromás illatú levelek jellemeznek. A szuhar a mediterrán virágok közül a legdíszesebbek közé tartozik.
A fővárost a Tisza-tóval összekötő Tisza-tó expressz közvetlen járatként március 11-től május 21-ig és szeptember 2-ától novemberig hétvégén és ünnepnapokon; május 22-étől nyár végéig pedig naponta közlekedik a Keleti pályaudvarról.
Oroszországban csütörtökön “nukleáris csapást hajtottak végre” riasztást kaptak az állampolgárok. Később azonban kiderült, hogy a figyelmeztetést a műsorszóró szerverek feltételezett
Március 20-a, hétfő délutántól a 3-as metró hétköznap újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A bitcoin pénteken 20 000 dollár alá esett, közel kéthavi mélypontra, miután a világ tőzsdéin eladási hullám söpört végig, és egy kriptofókuszú bank összeomlott.
A Mitsubishi Motors Corp. elektromobilitási gyártmányfejlesztési stratégiája keretében az elkövetkező évtized közepére teljes egészében akkumulátoros és hibrid elektromos hajtású járművekből állítja majd össze a modellpalettáját - jelentette be pénteken a japán autóipari konszern.
2023. januárban az export euróban számított értéke 15, az importé 14 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 78 millió euróval javult. A termék-külkereskedelmi hiány 165 millió euró (74 milliárd forint) volt - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az agyagital kipucolja a salakot és ásványi anyagokkal tölti fel a testet. Ősidők óta használjuk az agyagot a szervezetre kifejtett számtalan jótékony hatása miatt. Akár külsőleg, akár belsőleg alkalmazzuk, optimálisabban működő testre és szebb bőrre tehetünk szert általa.
Nehéz helyzetben vannak most a magyar fiatalok, ugyanis nemcsak a megtakarításaikat kell megvédeni az inflációtól, hanem a demográfiai adatok miatt a nyugdíjas éveikre is előre gondolniuk kell. Ma már több olyan konstrukció is a rendelkezésünkre áll, amelyekkel befektethetjük a felhalmozott pénzeinket, és rengeteg olyan is, amelyekkel a nyugdíjkorr
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) március 9-én új euró alapú lakossági állampapírt hirdetett meg Euró Magyar Állampapír (EMÁP) néven, 250 millió euró keretösszegben - közölte az ÁKK csütörtökön