2023. március 6. hétfő

márc. 6
16:45
Tovább szakad a gázár, másfél éve nem volt ilyen olcsó (Portfolio)
A hét első napján is folytatódik a gázár esése a holland TTF gáztőzsdén, így tovább távolodik a jegyzés a fontos lélektani értéknek számító 50 eurós megawattóránkéni árszinttől. Az átmeneti lehülés okozta keresletnövekedés ellensúlyozását a továbbra is jóval átlag feletti tárolói szintek mellett az erős cseppfolyósított földgáz (LNG) kínálat is seg
márc. 6
16:45
Új szabályozásra lesz szükség az EU-ban a ChatGPT miatt (Márkamonitor)
Verseket és dalokat ír a ChatGpt, sőt bírósági ítéleteket is. Fenyegethet is hackertámadással, hiszen a kódok területén is otthonosan mozog. “Ezeknek a rendszereknek nincs etikai kontrolljuk, nincs igazságérzetük, nem megbízhatóak” – nyilatkozta a brüsszeli Politicónak Gary Marcus, a mesterséges intelligencia egyik szakértője.   “A mesterséges inte
márc. 6
16:45
Pintér Sándor új fegyelmezési eszközét is elrejtették a MOK-ot szétverő törvényben (Forbes)
Az etikai ügyek vizsgálatlának kiszervezése súlyos következményekkel járhat. Ez is része a múlt héten átvert MOK-törvénynek.
márc. 6
16:51
Revolut: 340 forintnyi Dot pár perces munkáért (Kripto Akadémia)
A napokban váltak elérhetővé a Revolut fintech alkalmazás új kvízei. A téma ezúttal a Polkadot (DOT), azon belül a staking, valamint annak technológiája. Két kvízről van szó, amit összesen öt percig tart kitölteni, miután végignézted az előtte megtalálható mini oktatóanyagot. A jutalom 170 plusz 170, vagyis 340 forint,, ami elég szerény summa, de h
márc. 6
16:51
Biden nem segített a világ egyik legjobb sportolójának (vg.hu)
A koronavírus elleni oltás beadatására nem hajlandó Novak Djokovics nem kapott különleges engedélyt az amerikai útra.
márc. 6
16:51
A hagyományostól a fehér kolbászig (Magyar Mezőgazdaság)
Nem kérdéses, hogy a kolbász nemzeti eledelünk. A fehér kolbász kevésbé, azt inkább a bajorokhoz kötjük. Ennek ellenére szeretjük, persze, hiszen gusztusos és finom. Rendszeresen fogyasztjuk, főzés-sütés alapanyagaként is használjuk. Egyre többen készítik is, hangzott el egy rendezvényen, ahol nemcsak a fehér, hanem a magyaros kolbász előállítása i
márc. 6
17:03
Emelik a tétet a nyugdíjreform ellen sztrájkoló szakszervezetek (vg.hu)
Napokra leállhat az élet Franciaországban, keddtől ugyanis nyitott végű sztrájkkal folytatódik a tiltakozás a nyugdíjreform ellen.
márc. 6
17:03
Változtat tájékoztatási gyakorlatán a WhatsApp (Üzletem)
A WhatsApp a jövőben átláthatóbban tájékoztatja felhasználóit a szerződésmódosulásokról és tiszteletben tartja döntéseiket.
márc. 6
17:09
Bitcoinbányászindex-jelentés (Kripto Akadémia)
A globális bitcoin hashráta újabb csúcsot döntött az elmúlt hétvégén, a 7 napos mozgóátlag szerint 331 EH-s-on tetőzött. A hashrate növekedésével a blokkok átlagosan 9 perc 39 másodpercenként generálódnak. Ha ez a növekedés tartós lesz, akkor ezen a héten újabb pozitív nehézségi kiigazítás várat magára, ami már a negyedik lesz ebben az évben. A leg
márc. 6
17:09
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: romba döntené a csirke- és tojástermelőket, ha szó szerint megvalósulna az EU állatjóléti javasla (Adózóna)
Súlyos károkat okozna a csirke- és tojástermelőknek az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (European Food Safety Authority, EFSA) legújabb tanulmányában rögzített állatjóléti javaslatcsomag megvalósítása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) álláspontja szerint.
márc. 6
17:09
Nagy bajban van Oroszország: összehozták az éves hiányt (Portfolio)
Az orosz szövetségi költségvetés hiánya 2581 milliárd rubelt (34,19 milliárd dollár, 1 rubel=4,73 forint) tett ki az idei első két hónapban, ami megközelítette a 2925 milliárd rubel éves előirányzatot - számolt be hétfőn az orosz pénzügyminisztérium.
márc. 6
17:09
Mentőövet kapott a porba tiport milliárdos, aki még most is tagad (Forbes)
Gautam Adani indiai dollármilliárdos vállalatcsoportja jelentős tőkeinjekciót kapott a napokban. Vagyona még így is elmarad a tavaly szeptemberi csúcstól.
márc. 6
17:11
Lesújtó a helyzet Magyarországon, bármikor kieshetük a jóléti országok sorából (Portfolio)
Tíz év alatt Magyarország visszacsúszott a jóléti indexen, és hiába kezdett el javulni a hazai helyzet, a kelet-közép-európai között a leglassabb a magyar fejlődés. Főként a politikai kiszámíthatatlansága, a szabadságjogok körüli helyzet rontja le az itthoni átlagot, miközben a szociális ellátórendszer minősége és az ahhoz való hozzáférés is alacso
márc. 6
17:15
A bankokon csattan az ostor, bár ez nem biztos, hogy olyan jó nekünk (Menedzsment Fórum)
Újabb 100 milliárd forint feletti terhet kaptak a nyakukba a magyarországi bankok, igaz a tavalyi nyereségükbe ez elvileg belefér. A helyzet azonban nem fekete és fehér, az ilyen döntések következményeit nem mindig sikerül előzetesen jól felmérni.
márc. 6
17:15
Vastagabb az üvegplafon Magyarországon, mint a szomszédos országokban (Piac és Profit)
A közép-európai régióban Magyarországon a legvastagabb az üvegplafon, azaz régiós szinten Magyarországon kapnak munkát legkisebb arányban nők a cégek felsővezetésében, igazgatótanácsaiban, a politikában, az oktatás és a média felsővezetésében. – hívja fel a figyelmet a jelenségre az Egyenlítő Alapítvány.
márc. 6
17:15
Új front nyílik hamarosan: kirobbanhat idén az árháború, a Tesla már lépett (Portfolio)
Az S&P 500 vállalatok átlagos profitmarzsai soha nem látott szintre nőttek 2021 végén és 2022-ben. Mindeközben nemrég az EKB döntéshozói azzal szembesülhettek, hogy az aktuális európai inflációs számok mögött is a korábban gondoltnál nagyobb mértékben van ott okozóként a vállalati profitbővülés. A nagyvállalatoknak jelenleg nagyon komoly profitabil
márc. 6
17:21
Kígyóznak a sorok a magyar bankokban: mindenki ilyen lakáshitelt akar, mit keresnek ennyien? (Pénzcentrum)
Jelenleg az 5 évig fix kamatozású kölcsönök drágábbak, mint a kiszámíthatóbb konstrukciót. Vagyis a magasabb kockázatért cserébe még többet is kell fizetnünk. Ezen ismeretek fényében talán meglepő lehet, hogy 2022. végén ugyanannyi 5 éves kamatperiódusú kölcsönt igényeltünk, mint egy évtizeden át fix kamatozásút. Szerencsére a háttérben nem egy ros
márc. 6
17:21
Lesújtó a helyzet Magyarországon, bármikor kieshetünk a jóléti országok sorából (Portfolio)
Tíz év alatt Magyarország visszacsúszott a jóléti indexen, és hiába kezdett el javulni a hazai helyzet, a kelet-közép-európai között a leglassabb a magyar fejlődés. Főként a politikai kiszámíthatatlansága, a szabadságjogok körüli helyzet rontja le az itthoni átlagot, miközben a szociális ellátórendszer minősége és az ahhoz való hozzáférés is alacso
márc. 6
17:21
Folytatja a kötvénykibocsátásokat az Exim (vg.hu)
.
márc. 6
17:23
Újraindítja nagyolvasztóját a Liberty Galati Romániában, a Dunaferrnek se mindegy (vg.hu)
Románia egyik legnagyobb exportőrének ugyanaz a Liberty Steel Group a tulajdonosa, amelyik január folyamán bérgyártási szerződést kötött a Dunaferr felszámolójával.
márc. 6
17:27
Időjárás: Az elmaradt februári csapadék márciusban megérkezik? (Agroinform)
Már az éjszaka több hullámban érkezik az eső, havas eső.
márc. 6
17:27
Véget ér a roncsderbi, bajban a bóvli kötvények kibocsátói (vg.hu)
A kötvényhozamok emelkedése lefékezte az év elején kibontakozott roncsderbit.
márc. 6
17:33
600 milliós elektromos kazánt helyeztek üzembe Sopronban (Menedzsment Fórum)
Üzembe helyezték az Alteo első elektromos fűtésű kazánját a Soproni Erőműben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
márc. 6
17:33
Nehéz éve lesz a hazai kiskereskedelemnek (Privátbankár)
A Magyar Bankholding vezető elemzője, Suppan Gergely elemzte a reggeli adatokat.
márc. 6
17:33
Elfogyott a lendület, mínuszban zárt a BUX (Portfolio)
A hazai blue chipek közül emelkedtek a Mol és a Magyar Telekom részvényei, stagnált az OTP, mínuszban zárt a Richter.
márc. 6
17:33
Még egy utolsó természetfilmmel elköszön a 96 éves David Attenborough (vg.hu)
A szériát Írországban és az Egyesült Királyságban forgatták, valószínűleg ez lesz Attenborough utolsó szereplése.
márc. 6
17:39
Távollétében ítélték 15 év börtönre a száműzött belarusz ellenzéki vezetőt (vg.hu)
Szvjatlana Cihanouszkaja sokak szerint több szavazatot kapott a legutóbbi elnökválasztáson, mint Lukasenka.
márc. 6
17:45
Merevszárnyú drónt fejlesztettek másfél milliárd forintból (ProfitLine)
A MouldTech Systems Kft. mérnöki cég és a BME közösen merevszárnyú drónt fejlesztett összesen 1,5 milliárd forint összköltségből, amelyből 890 millió forintot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (Nkfi) Alapból származó támogatás tett ki - adták hírül a fejlesztők hétfőn az MTI-nek eljuttatott közleményben.
márc. 6
17:45
Évtizedek óta nem volt ilyen kevés jég az Antarktisz körül (vg.hu)
Amióta tudjuk mérni, azóta most van a legkevesebb jég a déli kontinens körül.
márc. 6
17:51
A drámai olasz aszály mutatja, mi vár ránk (Mezőhír)
Ijesztő a holnap mezőgazdasága: zuhanó termésátlagok, kezelhetetlen vízhiány, kipusztuló hasznos állatfajok…
márc. 6
17:51
Nem árt igyekezni a kora tavaszi munkákkal – növényvédelmi előrejelzés 10. hét (Magyar Mezőgazdaság)
A hideg idő lelassította a rügyfakadást, de csak átmenetileg, ezért igyekezni kell a folyamatban levő metszési és növényápolási munkákkal: a metszéssel, a facsemeték ültetésével, illetve a talaj-előkészítéssel a hidegtűrő zöldségfélék vetése előtt.
márc. 6
17:51
Kiszivárgott a Meta AI nyelvi modellje, a LLaMA (BitcoinBázis)
A múlt héten a Meta beszállt a mesterséges intelligencia nyelvi modell versenybe a LLaMA bejelentésével, amely egy 65 milliárd paraméteres
márc. 6
17:57
Német alkancellár: egy év alatt sikerült függetlenné válni az orosz földgáztól (vg.hu)
Németország 2022 elején még 55 százalékban orosz forrásból fedezte a földgázszükségletét.
márc. 6
17:57
Fenntartható, rugalmas, korszerű – ez a holnap agráriumának ismérvei (Agrárágazat)
Fejleszteni kell a táj mozaikosságát és a biodiverzitás sokszínűségét, javítani a talajok állapotát és vízháztartását.
márc. 6
17:57
Innen tudhatja meg, mennyi gépjárműadót kell fizetnie (Üzletem)
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, határozatok a NAV-tól. Akinek nincs ügyfélkapuja, az postán kapja meg az iratokat. A NAV applikációjában, a NAV-Mobilban bárki megnézheti az aktuálisan fizetendő összeget, ha van elektronikus azonosítása – tájékoztatott az adóhivatal.
márc. 6
17:59
Gyatra forgalom mellett gyengült a BUX, esett a Richter (vg.hu)
Reggel még jól startolt el a gyógyszerrészvény, de délután lejtmenetbe kapcsolt.
márc. 6
18:01
Kitettek magukért az alapkezelők az év elején, itt az újabb vagyoncsúcs (vg.hu)
A kötvényalapok ezúttal is kitettek magukért, de nem lehet okuk panaszra a tőzsdei kitettséget vállaló befektetőknek sem.
márc. 6
18:03
A német kancellár szerint hamarosan megszűnik a munkanélküliség (Portfolio)
A következő néhány évben Németország maga mögött hagyja a munkanélküliség problémáját - jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn.
márc. 6
18:09
Óriási hiány az orosz költségvetésben, bezuhant az olaj- és gázbevétel (Infostart)
Az orosz szövetségi költségvetés hiánya 2581 milliárd rubelt (34,19 milliárd dollár, 1 rubel=4,73 forint) tett ki az idei első két hónapban, ami megközelítette a 2925 milliárd rubel éves előirányzatot – számolt be az orosz pénzügyminisztérium.
márc. 6
18:09
Megregulázták a WhatsApp-ot: egyértelműbb lesz a felhasználók tájékoztatása (Adózóna)
Az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat, köztük a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) elérte, hogy a WhatsApp a jövőben átláthatóbban tájékoztassa felhasználóit a szerződésmódosulásokról, és tiszteletben tartsa döntéseiket, olvasható a GVH oldalán.
márc. 6
18:09
A zsebükbe nyúltak az oroszok: 12 tonna aranyat adtak el a februári költségvetési hiány fedezése miatt (Portfolio)
Oroszország a költségvetés hiányának a fedezésére a Nemzeti Vagyonalapból 7,3 milliárd jüant és 12 tonna aranyat adott el összesen 131 milliárd rubel (1,75 milliárd dollár, 1 rubel=4,73 forint) értékben februárban - közölte a pénzügyminisztérium hétfőn.
márc. 6
18:09
700 millió euró zárolt pénz érkezett az Eu-tól (Agroinform)
Újabb források érkeztek az uniós helyreállítási alapokhoz, ezeket sem kapjuk meg.
márc. 6
18:15
Romániában 5,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom januárban (ProfitLine)
Romániában 5,7 százalékkal nőtt januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok szerint az előző év januári adatokhoz képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet (INS).
márc. 6
18:15
Akkora a baj Oroszországban, hogy már a vésztartalékait éli fel a kormány (Portfolio)
Oroszország a költségvetés hiányának a fedezésére a Nemzeti Vagyonalapból 7,3 milliárd jüant és 12 tonna aranyat adott el összesen 131 milliárd rubel (1,75 milliárd dollár, 1 rubel=4,73 forint) értékben februárban - közölte a pénzügyminisztérium hétfőn.
márc. 6
18:21
Fizethetnek a magyar bankok, mert telik nekik miből (Privátbankár)
Újabb 100 milliárd forint feletti terhet kaptak a nyakukba a magyarországi bankok, igaz a tavalyi nyereségükbe ez elvileg belefér. A helyzet azonban nem fekete és fehér, az ilyen döntések következményeit nem mindig sikerül előzetesen jól felmérni.
márc. 6
18:21
Visszavonult az üzlettől Elizabeth Schäffler (vg.hu)
Részvényesként megőrzi befolyását a Schäffler-csoportban.
márc. 6
18:21
Öt fantasztikus éjszakai vonatút Európában, amit 2023-ban mindenképp látnod kell (Forbes)
Igazán látványos fordulat, hogy az elmúlt években szépen térnek vissza nemcsak a korábban kukázott útvonalak, de az újabb éjszakai vonatutak is. Íme öt európai példa, ahol szép tájakban is lehet gyönyörködni Stájerországtól az Adriáig. Ács világa.
márc. 6
18:27
Csúnyán indult az év a támogatott hiteleknél is (vg.hu)
Az egy évvel korábbi kihelyezéseknek csak a bő negyedére futotta.
márc. 6
18:33
Használhatatlanok lehetnek az ukrán fronton a brit Challenger tankok (vg.hu)
A brit Challenger 2 már akkor sem volt jó konstrukció, amikor forgalomba került, azóta pedig teljesen eljárt felette az idő.
márc. 6
18:39
Távozik a Budapest Airport vezérigazgatója (Infostart)
Chris Dinsdale július végén két évtized után hagyja el Magyarországot, Kanadában a Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatója lesz.

Keresés