Megkezdte működését az Alteo soproni erőművében létesített új, elektromos fűtésű kazán, amely tovább növeli a vállalat szabályozási központjának rugalmasságát és megteremti a megújuló energiaforrásokkal megtermelt villamosenergia hővé alakításának lehetőségét is. A rendszer fejlesztéséhez az Alteo és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet konzorc
Minden tizedik horvát munkavállaló (161 ezer fő) külföldön keresne munkát a következő egy évben, minden ötödik aktívan új állást keres az országon belül, hogy megváltoztassa jelenlegi munkakörnyezetét, minden harmadik pedig a következő években tervezi ugyanezt - írta a Vecernji List című napilap kedden, egy közvélemény-kutatásra hivatkozva.
Plusztámogatásként 5,5 milliárd forint kapnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, az akkreditált foglalkoztatókkal folytatott egyeztetés után.
A baseballsport legjobb hangulatú versenysorozata a World Baseball Classic, amit a sportág világbajnokságának nevezhetünk. MLB-sztárok tömkelege harcol nemzeti színekben három ország négy stadionjában. Március 8-21. között a Sport TV jóvoltából hazánkban először lehet követni a sorozatot. A Sport TV 2020 óta közvetíti az észak-amerikai profi baseba
A válást maga Magyar Péter, a miniszter férje jelentette be a Facebookon. Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy közös utunk Judittal véget ért – írta a Facebookon Magyar Péter, Varga Judit igazságügyi miniszter férje. A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis minden szer