2023. március 4. szombat

márc. 4
15:21
Indul a pénzosztás: néhány óra múlva kisebb vagyon hullhat ezeknek a magyaroknak az ölébe (Pénzcentrum)
A játék történetének kilencedik legmagasabb főnyereményével kecsegtet az Ötöslottó a héten, már 3,135 milliárd forint a tét - közölte korábban a Szerencsejáték Zrt. A milliárdok a szerencsevadászok kedvét is meghozták, többen és többet lottóznak - írták.
márc. 4
15:21
Elfogadták a törvényt, aminek nem örülnek majd a cseh nyugdíjasok (vg.hu)
Kisebb mértékben nőnek a jövőben a csehországi nyugdíjak, mint eddig.
márc. 4
15:27
Mérgező nárciszok kerültek az újhagymák közé! (Agroinform)
A nárciszok olyan mérgező anyagokat tartalmaznak, amelyek hasi fájdalmat, hányingert és hányást okoznak.
márc. 4
15:27
Szalonkavarázs (Magyar Mezőgazdaság)
Még szinte el sem búcsúzott a tél, a tavasz is csak most bukkant fel a látóhatárban, ám a márciusi alkonyattal már tündérek éledeznek a fák között. Apró, barna, hosszú csőrű tündérmadarak, akik az avarból fellibbenve cvikkekben járják táncukat az erdő szálasai között-felett, és pisszegő-korrogó hangot hallatva búcsúztatják az eltűnő Napkorongot.
márc. 4
15:30
Tizenötezer bangladesi vendégmunkás vár beutazási vízumra (TőzsdeFórum)
kztvíRománia konzuli missziót küld Dakkába, hogy megkönnyítse a romániai munkavállalásra jelentkező bangladesiek beutazási vízumhoz juttatását – közölte pénteken a G4Media.ro hírportál a távolkeleti ország külügyi szóvivőjének bejelentését idézve. A román konzuli csapat fél évet fog Dakkában tartózkodni, ez idő alatt várhatóan mintegy 15 ezer vízum
márc. 4
15:51
Kisebb nyugdíjemelést helyeztek kilátásba éppen az infláció miatt: ez vár most a cseh idősekre (Pénzcentrum)
Magas infláció esetén jóval kisebb mértékben növekednek a jövőben a csehországi nyugdíjak, mint eddig. A hatályos nyugdíjtörvény módosítását, amely ezt lehetővé teszi, szombaton fogadta el a cseh képviselőház. Az eddig hatályos szabályok szerint a tavalyi kétszámjegyű, magas infláció következtében júniusban átlagban 1770 koronával (29 205 forint) k
márc. 4
15:51
Nincs ingyenpénz, csak majdnem: nem feltétlen éri meg hitelből állampapírt venni (vg.hu)
Az állampapír csak lejáratkor ér biztosan 100 százalékot, egyébként annak is változhat az árfolyama.
márc. 4
15:51
Új energiaár-támogatási rendszert vezettek be Németországban (Tiszta Jövő)
Életbe lépett szerdától Németországban a lakossági és a vállalati fogyasztók terheit egyaránt csökkentő új energiaár-támogatási rendszer.
márc. 4
15:57
Lendületesen folytatódhat az agrárium gyarapodása (Agroinform)
Nehéz évet zártunk, de javuló tendencia látszik.
márc. 4
16:03
Óriási veszély fenyegeti a magyar fiatalok egészségét: erre rengeteg szülő nem figyel (Pénzcentrum)
Március 4-e az elhízás világnaoja. A 2015 óta (2020-ig októberben) megrendezett világnap célja, hogy ösztönözzön az egészséges testsúly megőrzésére, a súlytöbblet leadására, felhívja a döntéshozók figyelmét a sürgős cselekvés fontosságára. Egy 2021-ben megjelent globális jelentés szerint ugyanis a világon a felnőttek több mint 40 százaléka, azaz 2,
márc. 4
16:09
A blokklánc játékok egyre népszerűbbek a fejlődő országokban, előnyben a Metacade (BitcoinBázis)
A globális gazdasági válság elől nincs menekvés. Az emberek világszerte tapasztalják, hogy az infláció felhajtja az árakat és szembesülnek az
márc. 4
16:21
Egyre többen nézelődnek a lakáspiacon – VG Podcast (vg.hu)
Javul a piaci hangulat, aki beszállást fontolgat, érdemes mielőbb lépnie.
márc. 4
16:27
Különleges felfedezés: biorobot segíthet a vetés hatékonyságának növelésében (Agroinform)
Az apró biorobotokat a levegőből, például egy drónról kell a kiszemelt terület felett szétszórni.
márc. 4
16:27
Kriptó helyett AI (TőzsdeFórum)
Elon Musk, nemrégiben bejelentette, hogy a mesterséges intelligenciát (AI) részesíti előnyben a kriptovalutákkal szemben.
márc. 4
16:33
Mindenki tanulhasson külföldön – de tényleg mindenki (Üzletem)
„A külföldi tanulás lehetőségének – életkortól, iskolázottsági szinttől, háttértől és pénzügyi erőforrásoktól függetlenül – mindenki előtt nyitva kell állnia.”
márc. 4
16:51
Hamarosan elindulhat a nemzetközi agressziós bűncselekményeket vizsgáló uniós központ (vg.hu)
Már a nyáron megkezdheti munkáját a nemzetközi agressziók kivizsgálásával foglalkozó központ – jelentette be Kijevben az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja.
márc. 4
16:57
A nap grafikonja: Sam Bankman-Fried után szabadesésben (BitcoinBázis)
A hét szomorú híre volt, hogy a Silvergate Capital nevű “kriptóbank” nem valószínű, hogy túléli a következő egy évet. Ezzel
márc. 4
17:03
Alattomos új kór terjed a világban: ezt nem gyógyítja az antibiotikum, súlyos megbetegedést okozhat (Pénzcentrum)
Egyre többen kapják el a Shigella nevű baktériumot világszerte, mely lázat, hasmenést és gyomorfájdalmat okoz. A szakemberek szerint az, hogy a gyógyszeres kezelésre nem reagál a baktérium, komoly közegészségügyi kockázattá teszi, ugyanis a fertőzés megfelelő hatékonyságú kezelés nélkül akár súlyos megbetegedéshez vagy halálhoz is vezethet - írja a
márc. 4
17:15
A rezsiszámla fontosabb a lakásvásárlóknak, mint a szobák száma (Piac és Profit)
Az energiaárak elszabadulása miatt a lakásvásárlásra készülők többsége, nagyjából kétharmada fontosnak vagy egyenesen nagyon fontosnak tartja az energiahatékonyságot a leendő új otthona kiválasztásakor.
márc. 4
17:15
Négymilliárd forintból fejlesztik az árvízvédelmi töltéseket a Felső-Tisza két mellékfolyóján (ProfitLine)
Összesen 3,9 milliárd forint értékben, százszázalékos hazai és uniós támogatás segítségével fejlesztik az árvízvédelmi töltéseket a Felső-Tisza két mellékfolyóján, a Krasznán és a Batáron - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken az MTI-vel.
márc. 4
17:21
Financial Times: akkumulátorgyár építéséhez kér félmilliárd fontos támogatást a brit kormánytól a Jaguar Land Rover tulajdonosa (Alternatív Energia)
Tervezett akkumulátorgyárának nagy-britanniai felépítéséhez kér több mint félmilliárd fontos támogatást a brit kormánytól a Jaguar Land Rover (JLR) járműgyártó csoport tulajdonosa, a Tata Motors - írta iparági és kormányforrásokat idézve a szerdai Financial Times.
márc. 4
17:21
Kiderült: végleges szakításra készülnek a németek az oroszokkal a vezetékes gázimportban (Portfolio)
Két, egymástól látszólag független, hír jelent meg pénteken néhány perc különbséggel, de ha egybeolvassuk őket, akkor elég világosan látszik: végleges szakításra készül Németország Oroszországgal a vezetékes gázimportban. Kiderült ugyanis, hogy éppen akkora (54 milliárd köbméternyi) éves kapacitású szárazföldi LNG-terminálokat terveznek a németek,
márc. 4
17:21
Bekavart a Ferrari és a Porsche, Von der Leyennek kell közbelépnie (vg.hu)
A Porsche 911-nél nem opció a töltő, a Ferrarinál az elektromos akkumulátorok súlya jelenti a legnagyobb problémát.
márc. 4
17:21
Mobil elektromosgépjármű-töltőállomást mutattak be Székesfehérváron (Tiszta Jövő)
CONTe-GO néven mobil és moduláris elektromosgépjármű-töltőállomást mutatott be Székesfehérváron a Continest Technologies Zrt., valamint partnerei, a Hotta Green Energy Kft. és az Alteo csoport tagjaként az Alte-Go Kft.
márc. 4
17:24
Leállítja az alumíniumgyártását a Talum (TőzsdeFórum)
A csaknem 60 éve elsődleges (primer) alumíniumgyártással foglalkozó szlovén Talum alumíniumkohó áprilisban leállítja a még működő elektrolitkemencéit. Teljesen áttér az alumíniumfeldolgozásra és egyéb jövedelmező tevékenységre – közölte a szlovén közszolgálati televízió. Elsődleges alumíniumgyártásról van szó A cég még tavaly kezdte el csökkenteni
márc. 4
17:27
Egy vita, ami végérvényesen megváltoztathatja a mezőgazdaságot: mi lesz a Gmo szabályozás sorsa? (Agroinform)
Ha érdekel, hogy mi kerül a tányérodba, érdemes figyelni a fejleményeket.
márc. 4
17:33
Ritka madárvilág a Burok-völgyben (Magyar Mezőgazdaság)
Az Északi-Bakony geológiai kialakulása során több páratlan szépségű szurdokvölgy jött létre. Ilyen a Bakonynána és Jásd között húzódó Gaja-völgy, benne a Római fürdő vízesés, a Dudar melletti Ördög-árok, illetve a Várpalotától északra húzódó, különleges élővilágnak otthont adó Burok-völgy.
márc. 4
17:33
Újabb „pénzpumpát” indít el a kormány (Üzletem)
A kormány elfogadta a Baross Gábor Tőkeprogramot, amely 600 milliárd forintnyi új tőkeforrást pumpál a gazdaságba.
márc. 4
17:45
Kapott egy méretes pofont Orbán Viktor a Rezidensszövetségtől is (Menedzsment Fórum)
A szervezet szerint az érintett orvosok szabad döntése legyen mérvadó az ügyelet kérdésében.
márc. 4
17:45
Egyéni vállalkozás és a borravaló: bevétel-e, számít-e az áfaarányosításkor? (Adózóna)
Bevételnek számít-e a borravaló átalányadózó, illetve a vállalkozói szja szabályai szerint adózó egyéni vállalkozó esetén? Figyelembe kell-e venni a borravalót az arányszám-megállapításkor, ha az egyéni vállalkozó áfaarányosítást alkalmaz? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
márc. 4
17:45
A címvédő Verstappené az idénynyitó pole pozíció (vg.hu)
.
márc. 4
17:45
Veszprémben indult a jubileumát ünneplő érdekképviselet országos rendezvénysorozata (Üzletem)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei szervezetei idén március folyamán tartják éves rendes beszámoló gyűléseiket, vagyis taggyűléseiket. Ennek apropóján a vállalkozói érdeképviselet a közgyűlések előtt vállalkozói fórumokat tart, ezek közül a sorozat nyitórendezvényére Veszprémben került sor március 3-án..
márc. 4
17:51
Időjárás: Éjszaka hidegfront érkezik (Agroinform)
Néhol jelentéktelen zápor, esetleg hózápor is kialakulhat.
márc. 4
17:51
További nyugati fegyverszállítmányokat szorgalmazott Ukrajnában az EP elnöke (vg.hu)
Szerinte a harci repülőgépek szállítását is meg kellene fontolni.
márc. 4
18:03
Mi lesz, ha egy nap alatt két méternyi eső esik Budapesten? (Menedzsment Fórum)
Ezért is jó lenne, ha megvalósulhatna a szivacsváros koncepció.
márc. 4
18:15
Ennyivel nőtt a személyautók átlagos kgfb-díja (ProfitLine)
A személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díja 8 százalékkal emelkedett tavaly a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, miközben a kárráfordítások 13 százalékkal nőttek - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss kgfb-indexe alapján pénteken az MTI-vel.
márc. 4
18:21
Aknamezőre állította az Orbán-kormányt az Európai Bizottság (Portfolio)
Egyelőre még mindig nem talált kielégítő megoldást a magyar kormány az uniós források utalását blokkoló európai bizottsági követelmények esetében, de az Erasmus- és Horizont-programokat blokkoló összeférhetetlenségi kritériumoknál sem történt előrehaladás. Eközben Brüsszel érthetetlennek tartja az egyeztetések párbeszédein elhangzott vállalások és
márc. 4
18:21
Ilyen rákkeltő anyagok lehetnek a vízben, talajban ezekben a magyar városokban: Budapest, Szeged, Kalocsa is a listán (Pénzcentrum)
Európa-szerte legalább 17 000 helyszín szennyezett soha le nem bomló vegyi anyagokkal, ezek közül több mint 2100 helyen olyan magas ez a szint, hogy az emberi egészségre veszélyesnek minősül írja a Tudatos Vásárlók a napokban megjelent Forever Pollution Project kutatás alapján. Esztergom, Budapest, Szigetszentmiklós, Dunaújváros, Szeged, Kalocsa né
márc. 4
18:21
Válságálló divat Milánóból (vg.hu)
A milánói őszi/téli kollekciók bemutatása, a luxusdivat egyik legnagyobb seregszemléje során, az idén mindenkinek a pénz járt a fejében. Vajon a luxusipar a gazdasággal együtt zsugorodik, vagy sikerül recesszióbiztos ruhákat piacra dobni?
márc. 4
18:27
Mi az a Web3, és miért akkora durranás? Klasszis Podcast (Privátbankár)
A kriptovaluták talán szenvednek ugyan, de a blokklánc él, óriási fejlesztések vannak és divatos maradt a Web3-narratíva. Mi is az, és hova vezethet? Milyen gyarló emberi tulajdonságokra épül?
márc. 4
18:51
Már csak Joe Bidenben bízhat Novak Djokovics (vg.hu)
A szerb világklasszis teniszezőnek külön engedély kell, hogy beléphessen Amerikába, miután nem vette fel a Covid-19 elleni oltást.
márc. 4
18:51
Mikroélet a talajban (Magyar Mezőgazdaság)
Egyre sürgetőbb tényező a mezőgazdasági technológiák megújítása. A természetes tartalékain, az innovációk jó felhasználása ma már alapja az eredményes gazdálkodásnak. Ezt a témát járta körül a közelmúltban tartott VII. Pest megyei Szakmai Nap, amely a tápanyag gazdálkodásról szólt.
márc. 4
18:57
Ezekből a zöldségekből nem éri meg palántát nevelni! (Agroinform)
A borsó és a bab sem kedveli, ha palántázzuk, de így van ezzel a retek és a saláta is.
márc. 4
18:57
Elérhetővé vált a Twitter alternatívának tartott Bluesky béta verziója (BitcoinBázis)
A Bluesky, a Twitter korábbi vezérigazgatója és társalapítója, Jack Dorsey által támogatott alkalmazás béta verziója már elérhető az App Storeban.
márc. 4
19:15
Negyven programot kínál a 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál (ProfitLine)
Tizenkét helyszínen csaknem negyven programot kínál a 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelyet március 10. és 25. között rendeznek meg - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.
márc. 4
19:21
Ennyibe kerül egy Netflix-előfizetés: Magyarországon nem csökkentek az árak, de régiós szinten így sem panaszkodhatunk (vg.hu)
Ráadásul folyamatosan kerülnek fel új magyar filmek is a szolgáltató kínálatába.
márc. 4
19:39
Az Ötöslottó nyerőszámai a 9. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2023/9. heti nyerőszámait, melyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Telitalálatos nem volt a következő héten a várható főnyeremény 3 milliárd 300 millió forint lesz. Ezzel már 19. hete nem született telitalálatos szelvény a lottósorsoláson, így a jackpot már a vala elérhető tíz legmagasabb nyereményösszeg közé jutot
márc. 4
19:51
Ezúttal a csavarok fogtak ki a Teslán, három és félezret hívtak vissza belőle (vg.hu)
Inkább biztosra mennek a nálunk húszmillió forinttól kapható kocsival kapcsolatban.
márc. 4
20:15
Fejlesztette hűtő- és tárolókapacitását a Szentes-Frigo Kft. (ProfitLine)
A Szentes-Frigo Kft. 275 millió forint támogatásból bővítette, korszerűsítette eszközparkját, és új hűtéstechnológiát telepített - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
márc. 4
20:15
Részvényfutam – indul az online tőzsdejáték (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány nyolcadik alkalommal rendezi meg az ingyenes tőzsdejátékot. A BÉT Részvényfutamot a 7-8. osztályos- és középiskolás diákoknak, tanáraiknak, szüleiknek – közölte a BÉT és a Pénziránytű Alapítvány. A 2023. március 6. és 31. között zajló online versenyen a résztvevők elmélyülhetnek a tőzsdézés rejtel

Keresés