2023. március 6. hétfő

márc. 6
6:21
Cápák között: újabb hármas befektetés (Márkamonitor)
Többek között apukák és legjobb barátok álltak a befektetők elé, akiket ezúttal sem kíméltek a nagyragadozók. A kilencedik adásban nem volt magányos Cápa! A dupla után egy tripla befektetés kapcsán még az is megtörtént, hogy az egyik Cápa kiszállt, majd a pitch végén mégis tett befektetési ajánlatot.   „Ez olyan 2000-es évek” Egyelőre reklámmentese
márc. 6
6:21
Ha napelemet telepítene, ezzel az okosítással sokat spórolhat (Tiszta Jövő)
Az okosinverter az agya lesz a napelemes rendszernek.
márc. 6
6:21
Ez már nem sci-fi: megjöttek a szuperokos takarító robotok (KKV Magazin)
Okosak, energiatakarékosak és sokszor emberi irányítás nélkül dolgoznak. Világszerte több országot meghódítottak, most Magyarországon a sor.
márc. 6
6:21
A panelhez is nagy kölcsön kell - ekkora a törlesztője a 20 milliós lakáshitelnek (Bank360 blog)
Vannak olyan városok, ahol húszmilliós hitelből az előírt önerővel még vehető egy ötven négyzetméteres panellakás. Egyre több helyen azonban már több kölcsön kell ehhez. Ennyi a törlesztője jelenleg egy 20 milliós lakáshitelnek.
márc. 6
6:21
Megfelelő fungicid-választással a maximális haszonért (Agrárágazat)
A mezőgazdaság egyik legfontosabb feladata most a gomba elleni védelem kalászosokban. Néhány kritikus javaslat a Bayertől a fungicides kezelésekhez!
márc. 6
6:27
Hiába a háború, Magyarország másfélszer több orosz olajat vásárolt 2022-ben, mint egy évvel korábban (Telex)
Miközben az Európába érkező orosz olaj mennyisége a hatodával csökkent, írja a G7.
márc. 6
6:33
Fontos változások a munkavédelmi szabályokban (Adózóna)
Több lépésben, több évre elhúzódva módosul a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.), több könnyítést engedő szabály, valamint a vonatkozó irányelvek rendelkezései is beépülnek.
márc. 6
6:33
Nem attól lesz jó a magyar egészségügy, hogy rengeteg kórházi ágya van - Interjú a BCG szakértőjével (Portfolio)
Fel kell tenni azt a kérdést, hogy jó-e az, ha minden második sarkon van egy kórház Magyarországon, de nem mindegyik tölti be a funkcióját. Nem a műtő vagy az ágy a szűk keresztmetszet az egészségügyben, hanem az orvosok és ápolók száma - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Újlaki Ákos, a Boston Consulting Group partnere. A globális taná
márc. 6
6:45
Huawei: 3D bevásárlóközpontok, érzékelő hálózatok és okosvárosok korát hozza el az 5.5G (ProfitLine)
Jelentős társadalmi és gazdasági értéket teremt az 5.5G korszaka: a továbbfejlesztett hálózatok által kínált élményeket több mint egymilliárd végfelhasználó élvezheti majd, 2030-ra pedig egymilliónál is több 5G-alapú magánhálózat támogatja az ipar működését – hangzott el a Huawei Technologies Távközlési Üzletágának elnöke vitaindító beszédében a ba
márc. 6
6:45
Most eldőlhet a forint és a részvénypiacok sorsa (Portfolio)
A héten érkezik a februári amerikai munkaerőpiaci adat, azaz végre kiderül, hogy a foglalkoztatottság elképesztő januári bővülése csak egyszeri kisiklás volt-e a munkaerőpiac lassulásában. Az egy hónappal ezelőtti közlés felforgatta a piacokat, dollárerősödést és kötvény-hozamemelkedést hozott, ugyanis a piac ennek hatására szigorúbb kamatpolitikát
márc. 6
6:51
A kedvezőtlen hírek ellenére még tartja magát a bitcoin (Kripto Akadémia)
Túl sok változás nem történt. A bitcoin a múlt héten is a januári emelkedés végén kialakított sávban mozgott, amit mind a két irányba csak egy-egy rövidebb időszakra hagyott el. A régiót eddig annak ellenére sikerült megtartani, hogy a múlt héten gyakorlatilag bedőlt a kripto iparág egyik legfontosabb fiat kapujának számító Silvergate bank. A pénzi
márc. 6
6:51
Budapestiek, figyelem! Mától drágább, ha taxival utazol (Portfolio)
Mától drágább a taxival utazás Budapesten, miután tíz százalékkal magasabbak lettek a fővárosi taxis tarifák. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának - 2022 december eleji - eltörlése.
márc. 6
6:51
Ki mint vet, úgy arat! Így készülj a tavaszi vetésre! (Agroinform)
A vetőmag, a vetési terv, a növénytársítás, a talaj előkészítése mind rengeteget számít a bőséges termés érdekében.
márc. 6
6:51
Bezuhant a hitelezés, és a maradék nagy része is államilag támogatott (Azenpenzem)
Már tavaly az utolsó negyedévben bezuhant a lakossági hitelezés Magyarországon, a januári számok pedig azt mutatják, hogy a padlót fogott kereslet ott is maradt. Az MNB legfrissebb számaiból az is kiderült, hogy a tavalyi hitelbővülés is valójában csak az állam támogatásával sikerült. Tovább zuhant a lakosság banki megtakarítása is.
márc. 6
6:51
Monitor előtt hatékonyan és kényelmesen (newtechnology.hu)
Az ergonómiailag megfelelően kialakított irodák hozzájárulnak a hatékony munkavégzéshez, csökkentik a munkavállalókat érő pszichés, mentális és fizikális terhelést. Azon munkahelyeken, ahol monitor előtt dolgoznak, a képernyők szabálytalan elhelyezése gyakran okoz fáradtságot, szemromlást vagy akár idegfeszültséget. A Durable többek között a modern
márc. 6
6:51
Palántanevelés az ablakpárkányon: könnyű elsietni és elrontani… (Magyar Mezőgazdaság)
A tavasz közeledtével sokan egyre hamarabb szeretnének növényeikkel foglalkozni, és a palántanevelést már jó korán megkezdik. Ezt azonban nem feltétlenül jó elsietni…
márc. 6
6:51
2 millió dollárt gyűjtött ez az ESG kripto (BitcoinBázis)
Az ESG egy betűszó, ami az angol Envornmental, Social és Governence kifejezés kezdőbetűiből áll össze. Az ESG keretrendszer számos vállalatról
márc. 6
7:03
Mától mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, ha taxizik Budapesten (Menedzsment Fórum)
Mától drágább a taxival utazás Budapesten, miután tíz százalékkal magasabbak lettek a fővárosi taxis tarifák.
márc. 6
7:09
Drágább mától Budapesten taxizni (Privátbankár)
Mától drágább a taxival utazás Budapesten, miután tíz százalékkal magasabbak lettek a fővárosi taxis tarifák.
márc. 6
7:15
Tavaly növekedtek az önkéntes pénztárak tagdíjbevételei (ProfitLine)
Tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak tagdíjbevétele 120,116 milliárd forint volt, ami 2,66 százalékos növekedés az előző évihez képest, az egészségpénztárak tagdíjbevétele 19,73 százalékkal nőtt, 60,126 milliárd forintot tett ki - mondta Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Öposz) elnöke csütörtökön újságíróknak, Budapesten.
márc. 6
7:15
Budapestiek, figyelem! Mától drágább taxival utazni (Portfolio)
Mától drágább a taxival utazás Budapesten, miután tíz százalékkal magasabbak lettek a fővárosi taxis tarifák. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának - 2022 december eleji - eltörlése.
márc. 6
7:15
A Richter tartogatja a legtöbb izgalmat (vg.hu)
A BUX alulteljesít európai társaihoz képest.
márc. 6
7:21
Már havi 1,2 millió forintot is ajánlanak a tapasztalt mérnököknek (KKV Magazin)
Magyarországon még mindig próbatétel elé állítja az ipari vállalatokat a mérnök pozícióik feltöltése. Minél magasabb szintű, specializált tudásra lenne szükségük, annál tovább tart számukra a megfelelő személy megtalálása. Az egyetemek nem ontják magukból a frissen végzett, tehetséges fiatalokat, és nincs túlkínálat a szabadon alkalmazható, gyakorl
márc. 6
7:27
Kigyulladt autó miatt útlezárásra kell számítani az M3-as autópályán (vg.hu)
.
márc. 6
7:33
Mától kétszer meggondolja, hogy így utazik, többe kerül majd (Infostart)
Mától emelkednek a fővárosi taxik árai. Bő fél éven belül 50 százalékkal .
márc. 6
7:33
Titkos alkut köthetett Irán Oroszországgal (Privátbankár)
Az elmúlt órák történései röviden.
márc. 6
7:33
Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama (hirado.hu)
Hétfő reggeli jegyzésén az elmúlt heti kezdésnél erősebben áll a forint.
márc. 6
7:33
Meghalt a Bank of America volt vezérigazgatója (vg.hu)
Az egykori bankvezér az amerikai haditengerészetben is szolgált és aktív szerepet vállalt a koreai háborúban.
márc. 6
7:35
Minimális veszteséggel indította a hetet a forint (vg.hu)
Az euróhoz képest veszített értékéből a magyar fizetőeszköz.
márc. 6
7:39
A miniszterelnök pártja győzött az észt választásokon (vg.hu)
Kaja Kallas pártja a szavazatok 31,6 százalékát gyűjtötte be.
márc. 6
7:45
A tíz legfontosabb tanulság az akkumulátorgyárakról (Telex)
Miért akarja ennyire Orbán? Mérgez? Zöld? Összeszedtük a tíz legfontosabb állítást az akkumulátorgyárakról szóló cikksorozatunkból azoknak, akinek nincs idejük végigolvasni az egészet.
márc. 6
7:51
Ezt tudnia kell, ha eurót váltana! (Menedzsment Fórum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 6
7:51
Még álmosan toporog a forint (Privátbankár)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 6
7:51
Borús, felhős idővel indul a hét (vg.hu)
Hétfőn 5 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.
márc. 6
7:51
Franciaország 500 millió eurós agrártámogatási programot indít (Agrofórum)
Franciaország úgy döntött, hogy támogatja a magas költségektől szenvedő és a világpiaci versenyért küzdő agrár-élelmiszeripari ágazatát, többek között egy 500 millió eurós magánbefektetők számára nyitva álló alapot indítanak.
márc. 6
7:51
Erasmus-ügy: még mindig nem dőlt el, itt van Brüsszel újabb kérése (Forbes)
Nem lesz elég a miniszterek kuratóriumi tagságának megszűnése az Európai Bizottság legújabb javaslata szerint.
márc. 6
7:51
Válság az európai zöldségpiacon: Spanyolország védi a piacait (Magyar Mezőgazdaság)
A friss zöldségek hiánya és drágulása számos európai országban, azaz a saláta-válság legfőbb oka a rossz időjárás Spanyolországban és Marokkóban. Ebben a helyzetben Spanyolország saját piacát védi.
márc. 6
7:57
Százmilliókért árulják a Jókai utcai házomlás lakásait (vg.hu)
A régi lakásokhoz képest elképesztő négyzetméteráron kínálják a Jókai utcai házomlás ingatlanjait.
márc. 6
7:57
2023. március 6. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 6
8:03
Gyengüléssel kezdett a forint (Portfolio)
Gyengüléssel indított a forint hétfő reggel az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva is. A múlt héten csütörtökön és pénteken az euróval szembeni jegyzések visszaemelkedtek a 379-es szint fölé, pont oda, ahol a múlt hetet fejezték be. Pedig a hét közepén még közel egyéves csúcsán is járt a hazai fizetőeszköz. A héten több fontos makrogazdasági adat is
márc. 6
8:09
Nagy István: A kormány mindent megtett azért, hogy a gazdák a lehető legkevésbé érezzék meg a háború hatásait és a tavalyi aszály következményeit (hirado.hu)
Kijelentette, hogy nem tervezik előrébb hozni a szabályozás kivezetését, a piac is erre készül.
márc. 6
8:09
Tovább mélyül az azeri–örmény konfliktus, többen meghaltak egy lövöldözésben (vg.hu)
Hegyi-Karabah több mint harminc éve puskaporos hordó.
márc. 6
8:15
Tatán rendezik az Országos Bélyegkiállítást (ProfitLine)
Országos bélyegkiállítást rendeznek Tatán június 30. és július 2. között a városi sportcsarnokban - mondta el a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének (Mabéosz) alelnöke az MTI-nek.
márc. 6
8:15
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Kedvező hangulatban indul a nap az európai tőzsdéken, a BUX felülteljesít a nemzetközi átlaghoz viszonyítva, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában is folytatódhat az emelkedés. Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét eleje, idehaza a hazai fogyasztás januári alakulását ismerhettük meg, amely számottevő viss
márc. 6
8:15
Kilencezernél is több ukrajnai menekült érkezett vasárnap hazánkba (vg.hu)
.
márc. 6
8:17
Nem elveszett ügy a földgáz világpiaca (vg.hu)
Az Oroszország elleni szankciók felgyorsítják a LNG-beruházásokat, így egyre szorosabban összekapcsolódnak a regionális földgázárjegyzések.
márc. 6
8:21
Pintér Dániel Gergő a Márkamonitor rádióműsorában (Márkamonitor)
Vendégünk, Pintér Dániel Gergő Pr-stratéga és kríziskommunikációs szakértő három éve a BioTech Usa vállalati kommunikációs, Pr és Csr vezetője. Szakmai pályafutása során mind vállalati oldalon, mind az akadémiai szférában számos fontos projekten dolgozott.   Először megbeszéljük, milyen szerepet játszik a kommunikáció egy magyar világcégnél. (Talán
márc. 6
8:21
Ankara a gabonamegállapodás folytatásán dolgozik (Agrofórum)
Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter vasárnap kijelentette, hogy Ankara keményen dolgozik azon, hogy meghosszabbítsa az Ensz által támogatott kezdeményezést, amely lehetővé tette Ukrajnának, hogy gabonát exportáljon az Oroszország által az inváziót követően blokkolt kikötőkből.
márc. 6
8:27
Nagy István: A kormány mindent megtett a gazdákért (Demokrata)
A kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a gazdák a lehető legkevésbé érezzék meg a háború hatásait és az aszály következményeit – nyilatkozta az agrárminiszter.
márc. 6
8:27
Repceimport: lóhalálban vásároltak az európai gyárak (Mezőhír)
A repceimport éves mennyisége nem sokat változik az Eu-ban, de a beszerzés tempója és iránya gyökeresen átalakult.

Keresés