Ígéretesnek tűnik a szénhidrogén kutatás a Dány koncessziós területhez tartozó Üllő térségében - hangsúlyozta Homonnay Ádám, a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatója hétfőn az üllői 3D szeizmikus mérés bemutatásán.
Tavalyhoz képest 34 százalékos emelkedéssel, 126 449-en jelentkeztek a felsőoktatásba. Az intézmények között továbbra is az ELTE, a szakok közül pedig a gazdaságtudományok a legnépszerűbbek.
Az első és a második negyedévet követően ismét visszatérhetnek a negatív egyszeri tételek - olvashatjuk az Erste elemzői kommentárjában, mely a március 10-én várható OTP gyorsjelentés kapcsán készült.
Jelentős átalakulás zárult le a hazai digitális marketing piacon — az INTREN először 100%-ra növelte tulajdonrészét a JabJab ügynökségben, majd tőkeerős partnertől vont be befektetést a Lead Ventures személyében. A több millió eurós tranzakcióval a Lead Ventures is jelentősen bővítette portfólióját a szektorban, hiszen az INTREN és a JabJab fúziója
Energiaipari vállalatok atomenergia-technológiai fejlesztési együttműködésről kötöttek megállapodást azzal a konkrét szándékkal, hogy Olaszország energiaellátásában ismét szerepet kaphassanak az atomerőművek.
A Szentes-Frigo Kft. 275 millió forint támogatásból bővítette, korszerűsítette eszközparkját, és új hűtéstechnológiát telepített - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
A Lidl Magyarország a mai naptól újabb 100 termék fogyasztói árát csökkenti, melyek között több mint 50 alaptejtermék is helyet kapott. Az intézkedésnek köszönhetően egyes árucikkek akár 27 százalékkal olcsóbban érhetők el az áruházakban, amivel a vásárlók tovább csökkenthetik kiadásaikat. Piacvezető kiskereskedelmi vállalatként a Lidl számára ku
● Az ingatlan.com adatai szerint országos átlagban ma közel 6 százalékos alkut lehet elérni, szemben az egy évvel korábbi 4 százalék alatti szinttel. Ezzel pedig milliókat lehet megspórolni. ● Egy sikeres alkuval a lakásvásárláshoz szükséges lakáshitel összege is mérsékelhető. Ha például egy 25 milliós lakáshitel helyett az alku révén elé
Az ABB előrejelzései a 2023. évben várható főbb robotikai trendekről · A munkaerőhiány új lehetőségeket kínál a robotikára alapozott automatizálás számára. · A mesterséges intelligencia és az összekapcsolt digitális hálózatok megkönnyítik a robotok használatát, és lehetővé teszik, hogy egyre több feladatot lássanak el új iparágakban is.
2023. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,9, naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Januárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 4,8, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,5, az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,7 százalékkal csökkent az értéke
Az Ingenico globális fizetési óriáscég és a Binance vezető kriptovaluta platform új kísérleti programja lehetővé teszi a Binance Pay-en keresztül történő bolti kriptofizetést. A szolgáltatás az Ingenico Axium Android alapú fizetési terminálokon érhető el, amelyeket több mint 50 kriptovaluta elfogadására terveztek, beleértve a bitcoint (BTC) és az é
Érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóról szóló értesítések. A gépjárműadó első részletét március 16-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni a NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára.
Az árstopok kivezetése után óvatosan mernek majd csak árat emelni az élelmiszerüzletek. Feltéve, ha nyitva maradnak, mivel a boltbezárások veszélye is megnőtt.
Egyedülálló programokkal és kedvezményes ajánlatokkal várja aktív kikapcsolódásra vágyó látogatóit hazánk számos nemzeti parkja országszerte egész márciusban a 'Barlangoljunk! - március a barlangok hónapja' programsorozat keretében, amelynek célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása és népszerűsítése.
Az utóbbi időben egyre több "érdekes" autóhirdetés kezdett el terjedni a hazai közösségi médiában: a kereskedő részletre is odaadja a kocsit a vevőnek nem kér semmilyen igazolást - írja a Pénzcentrum.
A francia kormány megállapodott a nagy áruházláncokkal az élelmiszeráraknak "a lehető legalacsonyabban tartásáról" júniusig; az "inflációellenes negyedév" keretében a szupermarketek szabadon választhatják meg azokat a termékeket, amelyekre ársapkát tesznek - jelentette be Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter hétfőn.
A Mövenpick BalaLand Resort Balaton a világhírű prémium vendéglátó Accor márka első magyarországi szálláshelye. A Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című regénye által inspirált ötcsillagos szállodai resort svájci vendégszeretettel invitálja a világ minden tájáról érkező utazókat személyre szabott utazásra. A Közép-Európa legnagyobb és legszebb
A logisztikai és szállítmányozási iparág környezetre kifejtett hatásával mindenki tisztában van. Pontosan emiatt, a cargo-partner igyekszik környezetbarát alternatívákba fektetni, és raktárainak üzemeltetését ökológiai szempontból fenntarthatóbbá tenni. Legyen szó akár a fából épült ausztriai logisztikai központról, vagy a szlovákiai raktár vasúti
A válság, az infláció és az extraprofitadó is súlyosan érintette a biztosítási szektort tavaly. A díjbevételek elmaradoztak, a nyereség kevesebb, mint a felére csökkent.
Mike Wilson, a Morgan Stanley vezető stratégája optimista az amerikai részvénypiac rövidtávú kilátásait illetően, hamarosan azonban a vállalati bevételek visszaesésével akadályba ütközhet az emelkedés - írja a Bloomberg.
A gyártási folyamatok digitalizációjának sikerességét négy tényező befolyásolja – olvasható a Roland Berger tanulmányában. A tanácsadócég szerint a folyamatos priorizálás, a dedikált csapatok, az összehangolt céltérképek és a munkavállalók folyamatos képzése a legfontosabb.
Kevés külföldi vásárol ingatlant, az Otthon Centrum tavalyi adatai szerint a vevők alig három százaléka nem magyar állampolgár: ha mégis tulajdonosok lesznek, akkor a magyar átlagnál tíz millió forinttal fizetnek többet egy ingatlanért. „Döntően továbbra is magyarok vásárolnak nálunk az Otthon Centrum kimutatásai szerint. A tavalyi adatok összesíté
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóról szóló értesítések, akiknek változik az adójuk, azok határozatot, akiknek nem, azok emlékeztetőt kapnak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn. A közleményben kiemelték: az értesítéseket elektronikusan – cégkapura, hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre – küldik
Igaz, hogy még mindig sok az olyan bizonytalanság, ami akár jelentősen is befolyásolhatja a hazai lakáspiac idei alakulását, ám az OTP Ingatlanpont elemzője szerint mégsem indokolt a tétlen kivárás. Úgy látja: ebben a helyzetben is adódnak lehetőségek, s ki-ki megtalálhatja a maga számára gyümölcsöző stratégiát.Az már hónapok óta nyilvánvaló, hogy
Idén januárban 4,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma Magyarországon. Nagy János, az Erste Bank elemzője szerint a következő hónapok kétszámjegyű csökkenést hozhatnak.