A holland Heineken sörgyár féléves működési nyeresége 12,5%-kal nőtt, de a sportesemények nem hozták a várt eredményt, illetve a kínai partnerrel való együttműködés is csalódást okozott a befektetőknek.
A Vpakg horizontális ültetvénycsoportban vállalható előírás a levélanalízis elvégzése, s annak figyelembe vétele a szeptember 30-ig elkészítendő tápanyag-gazdálkodási terv elkészítésekor. Fontos azonban, hogy a levélmintákat ne a kötelezően előírt végső dátumra, azaz augusztus 31-re gyűjtsük be, hiszen a nem megfelelő időben szedett növényminták be
Az USA-ban már elég elterjedt, hogy juhok legeltetésével karbantartani a napelemparkok területét. Most kísérleti projektként ez Magyarországon is elindult: az EON a Kaposvár melletti Toponáron egy kisebb napelemes parkban összesen tíz bérbirkát kezdett legeltetni - írja a G7. A vállalat szerint egy évben néhány százezer forintot, vagyis az eddigi k
A nemzetközi részévnypiacokon látott hangulatromlás a magyar tőzsdét sem kerülte el, esik a BUX index. A blue chipek közül a Magyar Telekomot kell kiemelni, amely a rossz hangulat ellenére is emekedik, miután a várakozásokat meghaladó második negyedéves számokat közölt a cég, és a menedzsment felemelte az idei előrejelzését.
2024. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júniushoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 3,8 százalékkal drágultak, közölte a KSH.
A hét eleji nagy esésből ugyan kedden és szerdán visszapattantak a tőzsdék, de mostra elveszett a momentum. Tegnap az USA-ban nagy volt a csapkodás, egy ponton még jelentős pluszban voltak a vezető részvényindexek, majd a nap végére mégis mindhárom lefordult. Ez az elbizonytalanodás és az ázsiai tőzsdéken is meglátszott, ahol a vezető részvényindex
A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, 7,6 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók csaknem fele az idei szezonban eddig három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 14
Az Electricite de France SA (EDF) várhatóan a hétvégétől kezdve csökkenti atomreaktorainak termelését, mivel a magas hőmérséklet korlátozza a Rhone folyóba engedhető víz mennyiségét. A nettó áramexportőr Franciaország korlátozott termelése áremelkedést hozhat a piacokon, főként Németországban.
Új biztonsági funkciót vezetett be az OTP Bank a telefonos csalások megelőzése érdekében. A hitelintézet ügyfelei az OTP MobilBankban hívás közben ellenőrizhetik, hogy valóban a bank ügyintézőjével beszélnek-e telefonon – adta hírül a pénzintézet.
A kamatjövedelmekre kivetett szocho bevezetése óta 83,5 ezren nyitottak tartós befektetési számlát, több ezren Nyesz-t, hogy ne kelljen ezt megfizetni. Háromból két új értékpapírszámla már valamilyen adókedvezményes konstrukció. Tbsz-eken az első félév végén 5367 milliárd forintnyi értékpapírt tartottak a magyarok, másfélszer annyit, mint az eredet
A Fehéroroszországban tartott "Belagro-2024" mezőgazdasági kiállítás részeként a minszki traktorgyár egy teljesen új gépet mutatott be: ez az új Belarus 3322 traktor.
Az Allianz Hungária Zrt. háromfordulós tender során választotta ki az új kreatívügynökségét. A Wavemaker kommunikációs- és social media stratégiával támogatja majd a márkát a következő évben. A legnagyobb múltú hazai biztosítótársaság és új ügynöksége augusztus 1-jén kezdték meg a közös munkát. A Wavemaker egyik fő küldetése az együttműködés során,
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) 30 millió forinttal támogatja a hazai innovációs rendezvények létrejöttét 2024-ben. Az új rendezvénytámogatási program célja, hogy a hazai innovációs ökoszisztéma szereplői megismerhessék a legújabb trendeket és erősítsék az együttműködést.
Augusztus 6-án Nassim Taleb a CNBC “Squawk Box” című műsorában osztotta meg gondolatait a Bitcoinról, piaci trendekről és spekulatív eszközökről. A beszélgetés mélyebb betekintést nyújtott Taleb kritikus véleményébe a Bitcoinról és a spekulatív piacok természetéről. Nassim Taleb bemutatása Nassim Taleb, aki 1960. szeptember 12-én született Libanonb
Július utolsó napján egyszerre többen is buktak illegális fémkereskedelemmel Hajdú-Bihar vármegyében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fémkereskedelmi ellenőrzés során kiderítették, hogy minden szál egy családi vállalkozáshoz vezet.
Az Apple újabb lépést tehet a jövedelmező szolgáltatási üzletágának felpörgetése felé, mivel elemzők szerint a vállalat akár 20 dollárt (7 300 forint) is felszámíthathat a hamarosan érkező fejlett mesterséges intelligencia (AI) funkciókért. A cég idén tervezi bevezetni az Apple Intelligence-t, amely néhány készülékén elérhető lesz - számolt be a Cn
189 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Airbox nevű szlovák cégre, mert az azt a hamis benyomást keltette a fogyasztókban, hogy weboldalán az elektronikus cigarettákat, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket a hazai távértékesítési tilalom ellenére jogszerűen forgalmazta.
189 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Airbox nevű szlovák cégre, mert az azt a hamis benyomást keltette a fogyasztókban, hogy weboldalán az elektronikus cigarettákat, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket a hazai távértékesítési tilalom ellenére jogszerűen forgalmazta. Az eljárás során a GVH let
Az Allianz Hungária Zrt háromfordulós tender során választotta ki az új kreatívügynökségét. A Wavemaker kommunikációs- és social media stratégiával támogatja majd a márkát a következő évben.
Az egészségügy hosszú távon megtérülő és kockázatos üzlet. Könnyű ide befektetni, de nagyon nehéz azon keresni. Ezért sem jönnek tömegesen a külföldi befektetők a magyar szolgáltatói piacra - értékelte az aktuális piaci helyzetet a Portfolio-nak adott interjújában Haraszti Péter, a TritonLife vezérigazgatója, aki azt vetíti előre: a magánegészségüg
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 júliusában éves alapon 4,1 százalékot ért el az infláció mértéke, ami a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, az előző hónapokhoz hasonlóan alacsony szinten mozog – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A fogyasztói árak összességében kis mértékben, 0,7 százalékkal nőttek
Az Uniper SE, az államosított német közműszolgáltató, a kormánynak fizetendő jövőbeli kifizetései kötelezettségei mintegy 3,4 milliárd euróra emelkedtek azt követően, hogy a vállalat az orosz Gazprom PJSC-től járó kártérítésekkel szemben beszámíthatja a törölt fizetési kötelezettségeit.
Az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az agráriumot népszerűsítő kiadványok és rendezvények, valamint a szervezetek nemzetközi képviseletét biztosító kapcsolatépítések száma, amelyek által a mezőgazdaságban és az agrárágazat területén tevékenykedő ágazati civil szervezetek az Agrárminisztérium által is kiemelten fontosnak tartott feladatoka
Az biztos, hogy a kormányzó erő nehezen emészti a főváros elvesztését, így Magyarország legfontosabb települése napi gondokkal küzd. A fejlődés helyett a politikai harc martaléka Budapest.
A decentralizált pénzügyek és az okosszerződések koncepciója hagyományosan az Ethereum hálózatával forrt össze, mivel ez volt az első nagy blokklánc, ami támogatta a komplex okosszerződések használatát. Az elmúlt években megjelenő hálózati frissítések azonban a Bitcoinon is lehetővé tették ezen megoldások alkalmazását. Most a Taproot frissítéssel m
Az idei legmagasabb éves inflációról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 4,1 százalékos júliusi értéknél utoljára tavaly decemberben volt magasabb a fogyasztóiár-index. Ez azért sem vidám, mert Európa többi országában tovább mérséklődik a pénzromlás. Ráadásul a hosszabb távú folyamatokat jelző maginflációs mutató meglódulása sem kec
A nemzetközi befektetői hangulat kissé elbizonytalanodott reggelre, így iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 1232,56 pontos, 1,75 százalékos emelkedéssel, 71 554,39 ponton zárt szerdán.
júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerdán elkezdődött a Sziget Fesztivál, amely évente több százezer látogatót vonz. Az ilyen nagy horderejű események a mobilhálózat erősítését is igénylik, hogy az képes legyen kiszolgálni a hirtelen megnövekedett használatot a területen. Hogyan készül egy mobilszolgáltató egy időszakos nagyrendezvény megfelelő hálózati ellátására? Mire van szükség
Csaknem 89 százalékkal 44,6 milliárd forintra nőtt a Magyar Telekom Nyrt. adózott eredménye a tavalyi azonos időszakhoz képest 2024 második negyedévében Ez olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében jelentésben. Az eredmény javulását a társ
A kamatjövedelmekre kivetett szocho bevezetése óta 83,5 ezren nyitottak tartós befektetési számlát, több ezren NYESZ-t, hogy ne kelljen ezt megfizetni. Háromból két új értékpapírszámla már valamilyen adókedvezményes konstrukció. TBSZ-eken az első félév végén 5367 milliárd forintnyi értékpapírt tartottak a magyarok, másfélszer annyit, mint az eredet
Gyorsan növeli jelenlétét a magyarországi újautó-piacon a kínai BYD, a konnektorról tölthető, tisztán elektromos és plug-in hybrid (New Energy Vehicle (NEV) autók gyártója. Tavaly októberi magyarországi megjelenése után az idén júliusban már a legtöbb eladott autóról számolt be az elektromos járművek (BEV) szegmensében. A BYD PR Hungary a távirati
Az Airbox nevű szlovák cég 189 millió forintos bírságot kapott és a honlapját is letiltották, mert azt a hamis benyomást keltette a fogyasztókban, hogy weboldalán az elektronikus cigarettákat, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket a hazai távértékesítési tilalom ellenére jogszerűen forgalmazta - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (G