Elsőként a miniszterelnök jelentette be a közösségi oldalán közétett videóban, hogy a szélsőségesen hideg időjárás miatt a kormány átvállalja a családoktól a januári fűtési többletfogyasztás költségeit. Azóta kiderült, hogy ez 30 százalékos kedvezményt jelent. A kedden megjelent rendeletben az áll: „Fűtési módtól és számlázási módtól függően eltérő
A magyarországi Bosch csoport által támogatott Tehetséges nők az iparban sorozatunkban Kaszás Bíborkát mutatjuk be, aki immár negyedik éve szoftvermérnök az evosoftnál. Bíborkával a ranglétráról, az ipari környezetről és a mérnöki felelősségről beszélgettünk.
A nemzetközi turizmus minden szembeszél ellenére jelentősen erősödött tovább 2025-ben. A Turisztikai Világszervezet (UN Tourism) World Tourism Barometer adatai szerint 2025-ben világszerte mintegy 1,52 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. Ez 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest, ami közel 60 millióval több utazót jelent, mint egy é
Gyenge napja volt tegnap az amerikai tőzsdéknek, elsősorban a technológiai részvények szenvedtek. Az ázsiai tőzsdék ezek után nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Japánban ugyancsak a technológiai részvények esése húzta lefelé a piacot, de az összkép inkább vegyes. Ami az európai tőzsdéket illeti, az előjelek alapján itt valamivel már jobb lehet
A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino a Financial Timesnak azt mondta, hogy az új tőkebevonási körben jóval szerényebb összegre számít, miután a befektetők ellenálltak az 500 milliárd dolláros vállalatértékelési célnak.
A UBS szerdán közzétett negyedik negyedéves jelentése szerint a svájci pénzintézet 1,2 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, ami 56 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, és jóval felülmúlja a társaság által összegyűjtött elemzői várakozásokból álló, 919 millió dolláros elemzői konszenzust.
Az amerikai közműcégek és technológiai óriásvállalatok sorra vásárolják fel a gázturbinákat a belföldi energiatermelés növelésére. Ez világszintű hiányt idéz elő a gáztüzelésű erőművi berendezésekből, és más országokat a tisztább energiamegoldások felé terelhet.
A spanyol Santander 12,2 milliárd dollárért felvásárolja az amerikai Webster Financial regionális bankot – jelentette be a pénzintézet kedden. Az akvizícióval a csoport az Egyesült Államok tíz legnagyobb lakossági és kereskedelmi bankja közé lép elő - írja a Reuters.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével 2026 februárjától áprilisig kiemelten ellenőrzi a fa csomagolóanyagokat, amelyek invazív károsító fajok terjedésének kockázatát hordozzák. Ezek a károsítók súlyos ökológiai és gazdasági veszélyt jelenthetnek hazánkban is.
A nemzetközi turizmus minden szembeszél ellenére jelentősen erősödött tovább 2025-ben. A Turisztikai Világszervezet (Un Tourism) World Tourism Barometer adatai szerint 2025-ben világszerte mintegy 1,52 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. Ez 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest, ami közel 60 millióval több utazót jelent, mint egy é
A több mint 100 millió felhasználóval rendelkező kriptotárca, a MetaMask új funkciót jelentett be. Az alkalmazás mostantól tokenizált formában biztosít hozzáférést amerikai részvényekhez, tőzsdén kereskedett alapokhoz (ETF-ekhez) és egyéb árupiaci eszközökhöz, például az aranyhoz és az ezüsthöz is. A cég közlése szerint keddtől az arra jogosult fe
Az arany árfolyama szerdán tovább emelkedett, miután ismét fellángoltak a geopolitikai feszültségek az Egyesült Államok és Irán között. A nemesfém már az előző kereskedési napon is kiugró teljesítményt nyújtott: kedden 5,9 százalékot erősödött, ami 2008 novembere óta a legnagyobb napi emelkedés.
Elon Musk szerint a SpaceX jövőre küldheti el a Dogecoint a Holdra. A Tesla vezetője erről egy Tesla tulajdonosokat tömörítő közösségnek nyilatkozott, ahol arra a kérdésre reagált, mikor valósulhat meg az a terv, amit először még 2021 áprilisában vetett fel. “Talán jövőre” – válaszolta Musk. A válasz a DOGE-1 nevű küldetésre utalt, ami egy körülbel
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) idén 4. alkalommal is meghirdeti a rendezvényszervező és -szolgáltató szektor szereplői számára létrehozott Flash Award by MaReSz szakmai díjpályázatot. Az egyre népszerűbb verseny célja, hogy elismerje az adott év legFLASHebb, legkreatívabb, legszínvonalasabb munkáit és bemut
Az ügyletben nemcsak a Nagy Szilárdhoz kötődő magántőkealap bukkan fel, amelynél 100 milliárdnyi állami tőke landolt az utóbbi években, hanem egy fidelitasosból lett milliárdos is.
A közösségi média világa sosem volt még ennyire zajos és telített, miközben a márkák mozgástere egyre szűkül. A szakértők szerint 2026-ra több olyan trend is kiforrottá válik, amely alapjaiban formálja át a közösségimédia-marketinget.
A 2025-ös év a végletek éve volt a magyar munkaerőpiacon: miközben az autóipar megtorpanása óvatosságra intette a szereplőket, a logisztika, a kiskereskedelem és a turizmus soha nem látott intenzitással szívta fel a munkaerőt. A WHC Csoport éves elemzése rávilágít, hogy a sikeres toborzás kulcsa tavaly már nem a puszta közvetítés, hanem a technológ
A tartós, vastag hótakaró és a több napig fennmaradó erős fagy olyan körülményeket teremtett, amelyek az elmúlt évtizedben ritkán fordultak elő Magyarországon. A hótakaró védőhatása pozitív irányba billentette a mérleget, tudtuk meg Varga Gábortól.
Több olvasónk jelezte, hogy a K&H Bank mobilbankjában és netbankjában sem látható sem a számlaegyenlege, sem a számlatörténete. "A szolgáltatásban átmenetileg kimaradások tapasztalhatóak" - olvasható a netbanki felületen.
2026. február 10-én debütál a Space Summit 2026, amely új fejezetet nyit a magyar űrkutatásban. A konferencia a HUN-REN Űrkutatási Program jövőjét formálja, nemzetközi szakemberek részvételével. Célja a hazai űripari és kutatási ökoszisztéma erősítése, valamint a nemzetközi együttműködések előmozdítása.
Az egészségtudatos táplálkozás egyik nagy sztárja lett a lenmag, amely szinte minden „fitneszpolcon” ott lapul. Rostos, olajos, laktató – sokan a bélműködés gyors megoldását látják benne. Csakhogy a csomagolásokon gyakran apró, de annál fontosabb figyelmeztetés szerepel: nyersen csak mértékkel.
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója "teljesen logikátlannak" nevezte azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a mesterséges intelligencia a jövőben kiválthatja a szoftveripart, miután kedden jelentős eladási hullám söpört végig a globális szoftverrészvényeken.
Két megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Magyarországon ónos eső veszélye miatt. Elsődleges veszélyforrást az jelenti, hogy a várt csapadékmennyiség általában elérheti a néhány tized milimétert.
A túlzott fehérjebevitel veszélyeztetheti a vesék egészségét, különösen akkor, ha valaki az átlagos nyugati étrend mellé még táplálékkiegészítőkkel is növeli a proteinbevitelt. A Semmelweis Egyetem szakemberei szerint vannak élethelyzetek, amikor indokolt a magasabb fehérjefogyasztás, de a felesleges mennyiségek tartós fogyasztása károsíthatja a ve
Kibővítette és megerősítette hosszú távú stratégiai együttműködését a Richter Gedeon Gyógyszergyár a japán Fuji gyógyszeripari vállalattal. Az együttműködés egyik legfontosabb célja, hogy világszerte felgyorsítsák az innovációt és biztosítsák a fejlett terápiás megoldásokat a nőgyógyászat területén – mondta az InfoRádióban a Richter Csoportszintű P
A nap első óráiban a dollárral és az euróval szemben is megindulni látszott a forint, azonban gyorsan visszarendeződött a kedden viszonylag szűk tartományokban mozgó árfolyam.
Nagyjából a kátyúkárok felét fizetik az illetékes útkezelők a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szerint. A nem megfelelő dokumentáció az elutasítás egyik fő oka.
Stani Kulechov, az Aave nevű decentralizált pénzügyi platform alapítója egy ötszintes viktoriánus kúriát vásárolt London Notting Hill negyedében 22 millió fontért (nagyjából 11 milliárd forintért), ami az elmúlt év egyik legdrágább lakóingatlan-tranzakciójának számít a városban. Az ingatlant még tavaly novemberben vették meg, körülbelül egy héttel
"Kedves Budaiak! Veszünk egy hókotrót" – jelentette be Facebook-posztjában Őrsi Gergely II. kerületi polgármester. Kiss László III. kerületi polgármester szintén gépbeszerzésről posztolt szerdán reggel, és felszólította a hóeltakarításért felelős fővárosi cégeket, hogy "fejezzék végre be az idétlenkedést, végezzék a dolgukat és ne sunnyogjanak."
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az elmúlt három évben több mint 87.000 növényvédőszer-maradék paramétert vizsgált hazai almákban, és egyik mintában sem találtak határérték feletti szermaradékot. Az alma a legnépszerűbb gyümölcs, melynek biztonságos fogyasztását szigorú ellenőrzések garantálják.
A 8000 méter - Amikor a hegy dönt egyik legfontosabb célja, hogy lebontsa a romantikus, heroizált hegymászóképet és megmutassa, milyen az élet valójában több ezer méterrel a tengerszint felett.
Az AMD a vártnál jobb negyedik negyedéves eredményeket közölt, de az első negyedévre adott óvatosabb bevételi előrejelzés elmaradt a mesterségesintelligencia-lázban remélt szinttől, így a részvény a zárás utáni kereskedésben több mint 8 százalékot zuhant - írta meg a Cnbc.