Kiderültek a Tour de Hongrie-útvonal 2026-os állomásai, mely idén Dél-Magyarországra fókuszál: a versenyzőkre 829 km vár Gyula és Veszprém között. A 47. Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát február 3-án egy ünnepélyes gálaműsor keretében mutatták be a Budapest Music Centerben - írja a Tour de Hongrie hivatalos honlapja.
A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Bászna Gabona Zrt. felszámolási eljárását, hogy biztosítsa az adósságrendezés és a hitelezőkkel való megállapodás rendezett lebonyolítását. A kormányzati minősítés február 4-től, szerdától lép hatályba, ami azonnali, gyorsított eljárási kereteket biztosít a felszámolási folyamatban.
A magyar költségvetés kamatkiadásai tavaly történelmi csúcsra emelkedtek, meghaladták a 4000 milliárd forintot. Miközben a lakossági állampapírok terhe a következő időszakban mérséklődhet, az intézményi kötvények magas hozamszintje továbbra is erős nyomás alatt tartja az államháztartást. A kamatkiadások pályája kulcsfontosságú a deficit csökkentése
A globális lovebrandnek számító waterdrop regionális leányvállalata, a Waterdrop CEE fejlődésének következő szakaszába lép. Az új vezetési struktúra egyértelmű stratégiai irányt jelöl ki a márka számára a régióban. A közép- és kelet-európai régió ügyvezető igazgató szerepét Eliška Rezníček Dočkalová veszi át, míg Kateřina Navrátilová a régió straté
A kormány új rendelete megszünteti a jogi védelem lehetőségét a szolidaritási hozzájárulás ügyében, így Budapest és más önkormányzatok sem pereskedhetnek többé az állami inkasszók ellen. A visszamenőleges hatályú szabályozás a már folyamatban lévő pereket is lezárja, az eddig meg nem fizetett tartozások beszedésére szoros határidőt ad.
Hosszú ideig a kriptotárcák elsősorban egyetlen dolgot jelentettek: belépőt a kriptokereskedés világába. Megvettük, eladtuk, átküldtük a tokeneket, majd vártuk a következő nagy piaci mozgást. A Bitget Wallet friss kutatása szerint azonban ez az időszak lassan lezárul. A kriptotárcák ma már sokkal inkább hasonlítanak egy digitális pénzügyi irányítóp
Több olyan pénzügyi lehetőség is létezik, amelyek a nyugdíjasokat segítik otthonuk felújításában. Milyen támogatások, hitelek és kedvezmények állnak a nyugdíjasok rendelkezésére? És mire kell figyelni igényléskor?
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete és a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (Rdhsz) együttműködési megállapodást kötött a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztése érdekében.
Egy ipari berendezés sorsa ma már nem akkor dől el, amikor elromlik, hanem amikor a vállalat újragondolja a működését. Telephelyváltás, technológiacsere, költözés vagy egy lezárt projekt után egyre több cég dönt úgy, hogy nem hirdet, nem alkudozik, hanem licitre bocsátja a feleslegessé vált eszközeit. Kocsis Csaba, az Intergavel Kft. cégvezetője sz
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 21 százalékkal alacsonyabb, átlagosan 69,6 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával január negyedik hetében. A takarmánybúzát 2025 azonos időszakához képest szintén 21 százalékkal alacsonyabb, 69,1 ezer forintos tonnánkénti áron, míg a takarmányk
Ugyan sok előmunka volt mindkettővel, az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen két hatalmas partnerrel is leszerződött januárban. A dél-amerikai országokat tömörítő Mercosur-blokkal és Indiával kötött vámalkuk hatalmas geopolitikai lépést jelenthetnek az uniónak, és friss értesülések szerint most pár héten belül Ausztráliával is újranyílh
A Magyar Természetvédők Szövetsége (Mtvsz) a honlapján 2026. január 29-én közzétett egy jelentést, amelyet a „Pesticide Action Network Europe” (Pan Europe) készített. A dokumentum az alma vonatkozásában olyan túlzó és megalapozatlan megállapításokat tartalmaz, amelyek nélkülözik az objektivitást, a szakmaiságot és a tudományos alaposságot, egyúttal
Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
A Hit Gyülekezete egyik népszerű lelkésze, Nagy József több százmillió forinttal károsíthatta meg híveit kétes befektetési ígéretekkel. A pásztort az egyház már októberben felfüggesztette szolgálatából, az esetről azonban csak januárban tájékoztatták a nyilvánosságot - írta meg a Magyar Hang.
A középkorú magyarok több mint 60 százaléka szerint továbbra is a saját gépkocsi a legvonzóbb közlekedési eszköz. Ezt jelzi az is, hogy hasonló, 66 százalékos azoknak az aránya, akik hetente többször is autóba ülnek. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak az országon belül: míg a Budapesten a lakók 55 százaléka használja hetente többször a helyi tö
A 2025 évi díjkimutások alapján a Gránit Banknál az ügyfelek közel 45%-a bankolt költségmentesen, jelentős részük pedig pénzt is keresett bankszámlájával az elmúlt évben.
Gyenge napja volt tegnap az amerikai tőzsdéknek, elsősorban a technológiai részvények szenvedtek. Az ázsiai tőzsdék ezek után nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Japánban ugyancsak a technológiai részvények esése húzta lefelé a piacot, de az összkép inkább vegyes. Ami az európai tőzsdéket illeti már jobb a hangulat, itthon a BUX és két blue chip
Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
Merőben szokatlan utcai installációk jelentek meg Budapest több pontján. A balatoni strandokat idéző lépcsők az Erkel Színházban hamarosan színpadra kerülő, Hogyan tudnék élni nélküled? musicalt népszerűsítik.
Varázsgömb kell ahhoz, hogy meghatározzuk, 2026-ban merre fog mozdulni a bitcoin árfolyama: egy erős januári indítást követően idén már 14%-ot vesztett az árfolyamából a vezető digitális eszköz, míg az őt követő altcoinok 20-30%-nál járnak. Dacára a pozitív makrogazdasági fejleményeknek, nem lehet eltekinteni a ciklikusságtól, ami 2026-ot alapvetőe
A januári lakossági felmérések alapján a lakásfelújítási szándékok harmadik éve stagnálnak, miközben az állomány műszaki és energetikai megújulási igénye változatlanul jelentős. A programokhoz való hozzáférés (jogosultság, önerő, adminisztráció) és a beruházási bizonytalanságok együttesen fékezik a döntéseket. A jelenlegi támogatási mix célzott, de
Négy újabb településsel bővíti kiszállítási területét a Kifli.hu: 2026. február 4-től Oroszlány, Várgesztes, Bokod és Dad lakói is hozzáférnek az online szupermarket házhoz szállításához. A bővítéssel a térségben több mint 20 ezer ember számára válik elérhetővé az online bevásárlás olyan formában, amely árban is versenyképes a hagyományos szupermar
Nagy meglepetésre, a várt kismértékű növekedés (48,5) helyett, 52,6 pontra ugrott az USA-ban az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser értéke a decemberi 47,9-ről. Ez azért nagy meglepetés, mert – emlékeztetőül – 50 pont alatt zsugorodik a feldolgozóipar, a fölött pedig bővül. Szóval itt nem csak a közel öt pontos változásról, hanem „előjel” vált
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új irodaházát tavaly vásárolta meg, ám a tranzakciót olyan cégeken keresztül bonyolították, amelyek Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter testvéréhez köthetők.
Látványos súlycsökkenést hoznak az elhízás kezelésében forradalminak tartott GLP-1 készítmények. A leállás után azonban sokkal gyorsabban jönnek vissza a leadott kilók.
A jelenlegi adatok szerint időarányosan csaknem tízezerrel többen kezdték meg a felsőoktatási felvételi folyamatot, mint tavaly ilyenkor - közölte a kulturáért és innovációért felelős miniszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
Jelentős enyhülés jön a melegfront mögött, kora tavasziasra fordul az idő. Bár most még többfelé havas a táj és télies hangulat uralkodik, hamar véget ér a téli varázs.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Európa legnagyobb vagyonkezelője, a 2400 milliárd eurós eszközállománnyal bíró Amundi csökkenti az amerikai dollárban denominált befektetéseit, és az európai, valamint a feltörekvő piacok felé fordul, mivel a vállalat vezetése a dollár további gyengülésére számít a jelenlegi amerikai gazdaságpolitika fennmaradása esetén - számolt be a Financial Tim
Hozamemelkedéssel indult a keddi kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, noha a francia inflációs adat érdemben alacsonyabb lett a vártnál, de délután már fordult a trend.
Szerdán az elemzői várakozásokat felülmúló, 5 százalékos éves működési eredménynövekedésről számolt be Európa egyik legnagyobb sörtermelője, ám a cég továbbra is nehéz évnek néz elébe a fogyasztói környezetben előnytelen alakulása miatt.
A tudósok szerint Grönland süllyedő tengerszintje hullámhatást gyakorol majd a part menti közösségekre, a hajózási útvonalakra, a halászatra és az infrastruktúrára.
A Portfolio Checklist keddi adásának második részében (17:43-tól) arról beszélgettünk, hogy miként válik a mesterséges intelligencia a vállalati működés szövetévé 2026-ban, és ennek milyen munkaerőpiaci hatásai lehetnek. Erről Mezei Ferencet, az SAP Hungary értékesítési támogatási vezetőjét kérdeztük. Az első részben Bod Péter Ákos egyetemi tanár,