2007. november 28. szerda

nov. 28
6:51
Rettenetes állapotok uralkodnak a gondozóotthonokban (Infostart)
Leszedálják, magukra hagyják a demenciában szenvedő betegeket a brit gondozóotthonokban. A szellemileg hanyatló páciensekkel leginkább szakképzetlen dolgozók foglalkoznak, vagy inkább nem foglalkoznak.
nov. 28
6:53
Az iraki helyzetről tárgyalt Bush és Abel-Azíz al-Hakím (Kripto Akadémia)
Az iraki biztonság megteremtéséről tárgyalt kedden Washingtonban George Bush amerikai elnök és Abdel-Azíz al-Hakím, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsának (SCIRI) vezetője - közölte Dana Perino, a Fehér Ház szóvivője. Bush az annapolisi Közel-Kelet konferenciáról visszatérve fogadta a legjelentősebb iraki síita szervezet vezetőjét.
nov. 28
6:58
Szíria csak a megszállt területekről való kivonulás után rendezi kapcsolatát Izraellel (Kripto Akadémia)
Szíria az annapolisi Közel-Kelet-konferencián kedden közölte: Izraelnek előbb ki kell vonulnia a megszállt területekről, az arab országok csak azután rendezik kapcsolatukat a zsidó állammal.
nov. 28
7:05
A Rubljovka és lakói, avagy az orosz felső tízezer (Kripto Akadémia)
A berlini Alexanderplatzon 18 évvel ezelőtt tartott félmilliós demonstráció egyik ünnepelt szónoka volt Steffi Spira. A 85 éves színésznő, miután jól beolvasott a keletnémet rendszernek, így fejezte be a beszédét: Wandlitzból (a keletnémet pártelit gettójából) pedig csináljunk idősek otthonát! Azok maradhatnak ott továbbra is, akik azt teszik, amit most én teszek: lelépnek
nov. 28
7:43
Kedd este is folytatódtak a zavargások Franciaországban (Kripto Akadémia)
A rendőri készültség ellenére harmadik este folytatódtak kedden a zavargások Franciaországban, az utcai erőszakcselekmények az ország déli részén található Toulouse városára is kiterjedtek.
nov. 28
7:44
Szíriai feltétel Izraelnek: előbb kivonulás, aztán a kapcsolatok rendezése (Infostart)
Szíria az annapolisi Közel-Kelet-konferencián közölte: Izraelnek előbb ki kell vonulnia a megszállt területekről, az arab országok csak azután rendezik kapcsolatukat a zsidó állammal.
nov. 28
8:21
Lemondott főparancsnoki tisztségéről Musarraf pakisztáni elnök (Infostart)
Lemondott szerdán reggel hadsereg-főparancsnoki tisztségéről Pervez Musarraf. A pakisztáni elnök eddigi helyettesének, Asfak Kajani tábornoknak adta át a hatalmat pompás ceremónia keretében az Iszlámábád melletti Ravalpindi garnizonvárosban.
nov. 28
9:03
Az amerikai hadsereg szerint életét vesztette az iraki al-Kaida három vezetője (Infostart)
Az amerikai hadsereg szerdán bejelentette, hogy két nemrégiben végrehajtott hadművelet során életét vesztette az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szárnyának három vezetője.
nov. 28
9:50
Becslések szerint megduplázódhat Nagy-Britannia lakossága (Infostart)
Közel a duplájára nőhet Nagy-Britannia lakossága a következő 75 évben - derült ki a statisztikai hivatal becsléséből. A mai 60,5 millió helyett 2031-ben 75, 2081-ben 108,7 millió ember él majd a szigetországban.
nov. 28
10:22
Nem kellett jó ötlet, mégis nagyot kaszáltak (Infostart)
A Skóciába érkező utasoknak sosem lehetett kétségük afelől, hogy jó helyen szállt le a gépük: a repülőtereken elhelyezett poszterek ugyanis azt hirdették, hogy megérkeztek a "világ legjobb kis országába". A szlogent azóta lecserélték, ez pedig 125 ezer fontjába (45 millió forint) került az adófizetőknek.
nov. 28
10:48
Utcára vonulna a HDZ? (Kripto Akadémia)
Egyre feszültebb a helyzet Horvátországban azután, hogy továbbra sem világos, ki alakíthat kormányt: a hivatalban lévő Ivo Sanader, a jobboldali-konzervatív HDZ elnöke, vagy a szociáldemokrata Zoran Milanovic. Bár a HDZ szerezte a legtöbb mandátumot, a parlamenti erőviszonyok kiegyenlítettek. Mivel három szavazókörben december 9-én meg kell ismételni a voksolást, ezért Stjepan Mesic elnök eddig az…
nov. 28
10:54
Tadic: Szerbia "semmisnek" fogja tekinteni Koszovó függetlenségének kikiáltását (Infostart)
Belgrád "semmisnek" fogja tekinteni a koszovói hatóságok bármilyen olyan döntését, amelyet a dél-szerb tartomány függetlenségéről hoznak - jelentette ki Boris Tadic szerb elnök szerdán az ausztriai Badenben, miután ott megállapodás nélkül értek véget a szerbek és a koszovói albánok között a Koszovó státusáról szóló, háromnapos tárgyalások.
nov. 28
11:00
Bíróság elé kerülnek a rendzavarók (Kripto Akadémia)
Elfogadhatatlanoknak nevezte a három napja tartó párizsi zavargásokat Nicolas Sarkozy francia elnök szerdán, és ragaszkodott ahhoz, hogy bíróság elé kerüljenek azok a tüntetők, akik rálőttek a rendőrökre.
nov. 28
11:41
Szegényebb lesz a karácsony a magas infláció miatt Németországban (Infostart)
Németországban 13 év óta nem volt olyan magas az infláció, mint idén novemberben. Mindez erősen kihat a karácsonyi vásárra is, máris érezhetően megcsappant a németek költekezési kedve.
nov. 28
12:23
Az egyik osztrák lap Gyurcsány szorongatott helyzetéről ír (Kripto Akadémia)
A magyar miniszterelnök szorongatott helyzetben címmel közölt szerdán írást a magyarországi belpolitikai helyzetről a Der Standard című osztrák újság. A liberális napilap felvezetőjében megállapította, hogy a csökkenő népszerűségi mutatók, a szakszervezek munkabeszüntetési tervei és a szocialista párton belüli ellenállás jelzi: Gyurcsány Ferenc kormányfő defenzívába került reformprogramjával.
nov. 28
12:56
Üdvözölte az izraeli-palesztin megállapodást a német kormány (Kripto Akadémia)
Üdvözölte a béketárgyalások újrakezdéséről született izraeli-palesztin megállapodást a német kormány. Szerdai parlamenti beszédében a közel-keleti helyzetet érintve Angela Merkel kancellár annak a nézetnek adott hangot, hogy az Annapolisban született eredmény esélyt jelent az Izrael és a palesztinok közötti tartós békére. A létrejött megállapodással remény nyílt arra, hogy a jövőben két állam -…
nov. 28
13:23
Divatba jött a jóslás (Kripto Akadémia)
Irán iszlám köztársaság klerikusai ellenzik, de Nazanin azt mondja, hogy több a kliense, mint amennyit valaha is remélt. Számítógép előtt ülve teheráni lakásában, az asszony a fény törvényeire alapozva jósol. Ez a csillagászattal rokon tudomány az ókori Perzsiából maradt fenn.
nov. 28
13:33
Menekültpolitikája miatt bírálja Németországot az EU (Infostart)
Az Európai Unió egyelőre nem akar eljárást indítani azon államok, köztük Németország ellen, amelyek megsértik a menekültekre vonatkozó európai előírásokat. Az Európai Bizottság élesen bírált több EU tagállamot a menekültekkel szemben tanúsított magatartásuk miatt. Berlinben jelezték, hogy a kifogásokat behatóan tanulmányozzák.
nov. 28
13:55
Németországban őrizetbe vették Iraklij Okruasvili grúz ellenzékit (Kripto Akadémia)
Német lapértesülés szerint Berlinben őrizetbe vették Iraklij Okruasvili grúz ellenzéki vezetőt. Az esetről a szerdai Berliner Zeitung számolt be. Az újságnak a berlini ügyészség munkatársai elmondták, a grúz hatóságok kérésének tettek eleget azzal, hogy őrizetbe vették a politikust, s jelenleg azt vizsgálják, fennállnak-e az őrizetes kiadatásának feltételei.
nov. 28
14:53
Ahmenizsád már látja Izrael végét (Infostart)
Izrael nem fog már sokáig fennállni - vélekedett Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az Egyesült Államok védnöksége alatt megrendezett annapolisi Közel-Kelet-konferenciát bíráló beszédében.
nov. 28
15:20
Robbanások rázták meg a Srí Lanka-i fővárost (Kripto Akadémia)
Többórás eltéréssel két nagy erejű robbanás rázta meg szerdán a Srí Lanka-i főváros, Colombo egyik lakónegyedét - közölte a rendőrség. Kórházi források arról számoltak be, hogy "robbanás áldozatait" szállították be intézményükbe a második detonáció után. A halottak vagy sebesültek számáról, az esetleges károkról és a robbanások okáról egyelőre nem lehet többet tudni.
nov. 28
15:25
Sok ember vesztette életét a colombói robbantásokban (Infostart)
Legalább 16 ember halt meg Colombóban egy robbantásban, amelyet tamil lázadók követtek el - közölte a Srí Lanka-i hadsereg.
nov. 28
15:25
Barbra Streisand is Hillary Clintont támogatja (Kripto Akadémia)
Barbra Streisand is felsorakozott a 2008-as amerikai elnökválasztás demokrata párti jelöltségének megszerzésére pályázó Hillary Clinton mögé. A 65 éves énekesnő, vezető hollywoodi demokrata párti aktivista, az elnökválasztási kampány egyik legbőkezűbb adományozója Steven Spielberg és Rob Reiner filmrendezőt követi azon híres személyiségek sorában, akik támogatják Hillary Clinton jelölését. Clinton…
nov. 28
16:29
Szétesik a szlovák kormánykoalíció? (Infostart)
Robert Fico szlovák kormányfő az adott körülmények között nem hajlandó tovább fenntartani a kormánykoalíciót - mondta újságíróknak Vladimír Meciar, a Néppárt-HZDS elnöke.
nov. 28
16:51
Fellélegezhetnek a beázó ENSZ-dolgozók (Infostart)
Végre döntés született arról, hol helyezik el az ENSZ New York-i székházának felújítása alatt a nemzetközi szervezet dolgozóit, így a jelek szerint ezúttal már semmi nem állhat a tíz éve késő renoválás útjába.
nov. 28
19:42
Ahmadinezsád: Izrael nem fog sokáig fennállni (Kripto Akadémia)
Izrael nem fog már sokáig fennállni - vélekedett Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerdán az Egyesült Államok védnöksége alatt megrendezett annapolisi Közel-Kelet-konferenciát bíráló beszédében. "Lehetetlen, hogy a cionista rezsim fennmaradjon" - jelentette ki az iráni elnök egy miniszteri tanácskozáson, hozzátéve: Izraelt "a természete" ítéli a megszűnésre. Ahmadinezsád szerint az annapolisi…
nov. 28
20:55
Vádat emeltek a Szudánban őrizetbe vett brit tanítónő ellen (Kripto Akadémia)
Vádat emeltek a muzulmán vallás megsértése címén szerdán Szudánban az ellen a brit tanítónő ellen, aki hagyta, hogy tanítványai az iszlám alapító prófétájáról, Mohamedről nevezzék el játékmackójukat. London tiltakozott az eljárás miatt. A liverpooli illetőségű 54 éves tanítónőt, Gillian Gibbonst vasárnap tartóztatták le, azután, hogy több szülő is panaszt tett ellene. David Miliband brit…
nov. 28
21:01
Szorul a hurok Dr. Halál körül (Infostart)
Az "utolsó esély hadművelet" keretében járja Európát és Latin-Amerikát Izrael vezető nácivadásza. Efraim Zuroff célja, hogy felkutassa azokat a még élő háborús bűnösöket, akik elmenekültek a felelősségük és az igazságszolgáltatás elől.
nov. 28
21:12
Egy titokzatos adományozó története: "a párt nagyon hálás önnek" (Infostart)
Pártfinanszírozási botrány dúl Angliában, ahol a hatalmon lévő Munkáspárt egyik titokzatos adományozója, David Abrahams ügye borzolja a kedélyeket. A meglehetősen kétes múltú és jelenű férfi több mint 600 ezer fontot (216 millió forintot) adományozott a kormánypártnak - nem kizárt, hogy némi szívességért cserébe.
nov. 28
22:00
Hathatalmi tanácskozás lesz Irán ügyében (Infostart)
Az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország képviselői értekezletet tartanak vasárnap Párizsban az iráni atomprogram miatt kialakult helyzet kezeléséről.
nov. 28
22:32
Radioaktív anyagot foglalt le a szlovák rendőrség (Kripto Akadémia)
Szervezett bűnbandára csapott le a szlovák rendőrség az ország keleti végein, egy pontosan meg nem jelölt helyen, ahol a magyar hatóságokkal történő együttműködésnek köszönhetően egy kilogramm radioaktív anyagot sikerült lefoglalni. A SITA hírügynökség értesülése szerint a bűnügyről csak azt lehet tudni, hogy a veszélyes anyag csempészés útján került Szlovákiába. Jana Tekelyová, Szlovákia legfőbb…

2007. november 29. csütörtök

nov. 29
0:38
Bush iraki támadás esetén Izrael mellett állna (Infostart)
Az Egyesült Államok Izrael mellett állna, ha Irán megtámadná - jelentette ki George Bush amerikai elnök a CNN-nek adott interjújában.
nov. 29
6:22
Egy republikánus rakétára ültetné Hillary Clintont (Infostart)
Vádaskodásokkal tarkított heves vita bontakozott ki az illegális bevándorlás kapcsán az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok floridai televíziós vitájában.
nov. 29
6:33
Az Egyesült Államok megvédené Izraelt egy esetleges iráni támadástól (Infostart)
Az Egyesült Államok Izrael mellett állna, ha Irán megtámadná - jelentette ki George Bush amerikai elnök a CNN-nek adott interjújában.
nov. 29
6:33
Heves vita a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között az illegális bevándorlás kapcsán (Kripto Akadémia)
Vádaskodásokkal tarkított heves vita bontakozott ki az illegális bevándorlás kapcsán az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok szerda esti floridai televíziós vitájában. Az országos népszerűségi listákat vezető Rudy Giuliani volt New York-i polgármester azzal vádolta Mitt Romney volt massachusettsi kormányzót, hogy "az orra előtt" alkalmaztak illegális bevándorlókat a hivatalában. A két…
nov. 29
6:53
Házkutatást tartottak korrupció gyanúja miatt a védelmi minisztériumban (Kripto Akadémia)
Japán ügyészek csütörtökön átkutatták a védelmi minisztérium épületét korrupció gyanúja miatt - közölte egy nevének elhallgatását kérő minisztériumi illetékes. Az NHK közszolgálati televízió felvételén látni lehetett, amint nyomozók szállták meg a tárca épületét, bizonyítékok után kutatva, miután felmerült az a gyanú, hogy a minisztérium illetékesei vállalkozóktól kenőpénzt fogadtak el.
nov. 29
6:59
Katonai lázadás tört ki a Fülöp-szigeteken (Infostart)
Katonai lázadás tört ki a Fülöp-szigeteken Gloria Arroyo elnök ellen.
nov. 29
7:42
Beiktatták Pervez Musarrafot (Infostart)
Beiktatták Pervez Musarrafot, Pakisztán civil elnökét.
nov. 29
10:32
Élő adásban hatoltak be a kommandósok a szállodába - képek (Infostart)
A Fülöp-szigeteken a különleges erők behatoltak abba a hotelbe, amelyet az elnök ellen lázadó katonatisztek foglaltak el. A BBC felvételei szerint a kommandósok könnygázt vetettek be. A katonatisztek megadták magukat.
nov. 29
10:52
"El kell kerülni a szociális feszültségeket" (Kripto Akadémia)
A franciaországihoz hasonló zavargások veszélyére figyelmeztetett csütörtökön a német belügyminiszter. A Hannoverben megjelenő Neue Presse című lapnak adott nyilatkozatában Wolfgang Scha:uble hangsúlyozta: a hatóságoknak ügyelniük kell arra, hogy ilyen jellegű zavargásokra Németországban ne kerülhessen sor. A miniszter mindenekelőtt arra utalt, hogy lehetőség szerint el kell kerülni a szociális…
nov. 29
10:58
1992 óta a legkevesebb munkanélküli (Kripto Akadémia)
Tizenöt éve nem volt ilyen alacsony a hivatalosan regisztrált munkanélküliek száma Németországban, mint az idén novemberben: Olaf Scholz munkaügyi miniszter adatai szerint most 3,38 millióan vannak munka nélkül Németországban, számuk az egy évvel ezelőttihez képest 600 ezerrel csökkent.
nov. 29
11:00
Putyin pártja támogatására szólította fel az oroszokat (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin orosz elnök a vasárnapi parlamenti választásokon való részvételre és pártja támogatására szólította fel az oroszokat egy országos televízióban csütörtökön felvételről sugárzott beszédében. "Kérem önöket, hogy vegyenek részt a december 2-i szavazáson, és voksoljanak az Egységes Oroszország pártra" - mondta az államfő, akit azzal vádolnak, hogy kampánycélokra használja fel…
nov. 29
11:02
Kevin Rudd kiválasztotta minisztereit (Kripto Akadémia)
Megnevezte minisztereit a múlt szombati ausztrál parlamenti választáson győztes munkáspárti vezető, Kevin Rudd. Mint mondta, programjában különösen fontos szerep hárul az oktatásügyre, a gazdasági minisztériumra és a környezetvédelemre.
nov. 29
11:03
Leverték a fülöp-szigeteki puccskísérletet (Kripto Akadémia)
Leverték az újabb fülöp-szigeteki puccskísérletet. Azok a katonák próbálták megdönteni Gloria Macapagal Arroyo hatalmát, akik korábban már fellázadtak az elnökasszony ellen. Váratlanul ugyanis kiszabadultak annak a bíróságnak az épületéből, ahol éppen perük zajlott. Az őröket sikerült rábeszélniük arra: csatlakozzanak hozzájuk. Ezután együtt vonultak végig az ország fővárosa, Manila utcáin. Később…
nov. 29
11:05
Nincs választás a választásig (Kripto Akadémia)
Egyben marad és folytatja munkáját a szlovák kormánykoalíció - jelentette be csütörtök délelőtt Vladimír Meciar, a Néppárt (LS-HZDS) elnöke, aki az előző napon azzal viharzott el a koalíciós pártok elnökeinek megbeszéléséről, hogy Robert Fico kormányfő nem hajlandó vele tovább kormányozni.
nov. 29
11:56
Magyar szál a szlovákiai uráncsempészetben (Infostart)
Veszélyes radioaktív anyagot foglalt le a szlovák rendőrség az ország keleti részén. Az ügynek magyar szálai is vannak.
nov. 29
12:02
Meciar beadta a derekát (Infostart)
Nem szakad a szlovák kormánykoalíció - jelentette be Vladimír Meciar, a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) elnöke, aki az előző napon azzal viharzott el a koalíciós pártok elnökeinek megbeszéléséről, hogy Robert Fico kormányfő nem hajlandó vele tovább kormányozni.
nov. 29
12:06
A lehallgattató Nixon nem hallgatott a jó szóra (Kripto Akadémia)
Richard Nixon amerikai elnök nem hallgatott azokra, akik 1972-ben mindenáron rá akarták venni arra, hogy nevezze ki a szövetségi nyomozó iroda (FBI) élére Mark Feltet, a szervezet második emberét. Makacssága végül elnökségébe került, mert Felt lett a Watergate-ügy kulcsfigurája, az újságíróknak "füleseket" adó "Mély Torok".
nov. 29
12:23
Németországban a katolikusok ragaszkodnak a házassághoz a leginkább (Infostart)
Németországban lassan eltűnőben van a hagyományos család, mert egyre többen élnek élettársi viszonyban, illetve nevelik egyedül gyermekeiket.
nov. 29
12:34
Megállapodás Ukrajnában (Infostart)
Elfogadta a koalíciós megállapodást Ukrajnában a három évvel ezelőtti narancsszínű forradalomban úttörő szerepet játszó két politikai erő.

Keresés