Önvédelmi csoportokat alakítanak a magyarországi roma közösségek, miután az ellenük elkövetett támadásokban öten vesztették életüket az elmúlt tíz hónap során - áll a The Observer helyszíni tudósításában.
Az új típusú influenzajárványtól tartva a csomagpakolók a párizsi Orly repülőtéren addig nem voltak hajlandóak szombaton kipakolni a Mexikóból érkező járatok utasainak poggyászait, amíg nem kaptak egészségügyi kesztyűt és maszkot munkájuk végzéséhez.
A német háztartások mintegy egyharmada arra számít, hogy a gazdasági válság következtében csökkenni fog a család jövedelme - számol be a Focus című magazin a GfK kutatóintézet felmérésére hivatkozva.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette vasárnap délben genfi székhelyén, hogy laboratóriumai 787 új típusú influenzás megbetegedést regisztráltak összesen 17 országban, ezen belül a halálesetek száma változatlanul 20, ebből 19 mexikói és egy egyesült államokbeli.
Egy francia hadihajó tizenegy feltételezett kalózt fogott el Szomáliához közeli vizeken vasárnap - jelentette az AFP francia hírügynökség a Nivose nevű fregatt fedélzetéről.
A francia hatóságok vizsgálják, hogy be lehet-e tiltani a humorista Dieudonné "anticionista" listáit az európai parlamenti választásokon - közölte vasárnap az elnöki hivatal vezetője. Claude Guéant ugyanakkor hozzátette: nem biztos, hogy törekvésük sikerül, mert csak azt lehet betiltani, amire a törvények lehetőséget adnak.
Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke elismerte, hogy már az ő személye is megosztja a pártot, így nem látja értelmét, hogy esetleg újra visszatérjen az élére.
Az egyiptomi hatóságok karantén-központot állítottak fel Kairóban, hogy ellenőrizzék az új influenzavírus által sújtott országokból érkezett turistákat.
Több mint kilencszáz rendőr, csendőr, fegyőr, a különleges osztag tagjai, valamint csendőrségi helikopterek felügyelete mellett zajlik vasárnap 436 fogvatartott átszállítása egy új, fodrászattal is büszkélkedő börtönbe a franciaországi Lyonban.
Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke elismerte, hogy már az ő személye is megosztja a pártot, így nem látja értelmét, hogy esetleg újra visszatérjen az élére.
Az "Öreg" lehet a bolíviai ügyészek koronatanúja a Santa Cruzban felszámolt állítólagos terrorcsoport tagjai elleni vádakban, akit a hét végén Ignacio Villa Pazként neveztek meg az ügy érintettjei és a hatóságok.
"Ha háború van, akkor, kérem, háború van." Így indul Rózsa-Flores Eduardo utolsó, a halála előtt két nappal Bolíviából küldött írása. A Kapu című lapban megjelent cikk József Attila soraival indít: "Nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam, ölni szeretnék, mint mindannyian."
A milliomos Ricardo Martinelli, a konzervatív jobboldal nyerte a vasárnapi panamai elnökválasztást - jelentette be a közép-amerikai ország választási bírósága.
Mexikóban 22-re emelkedett a H1N1 influenzajárvány halálos áldozatainak száma, miután a laboratóriumi vizsgálatok szerint három további haláleset okozója az új vírussal való fertőzés - jelentette be José Ángel Cordova mexikói egészségügyi miniszter.
Elhunyt egy olyan beteg a törökországi Antalya tartományban, aki feltehetőleg az új influenzavírussal fertőződött meg - jelentette hétfőn a CNN Türk török hírtelevízió.
Csaknem 250 métert zuhanva folyóba esett hétfőn egy utasokkal túlzsúfolt autóbusz az indiai Kasmírban. Legalább 21 ember meghalt, heten túlélték sérüléseiket - közölte a rendőrség.
Elhunyt egy olyan beteg a törökországi Antalya tartományban, aki feltehetőleg az új influenzavírussal fertőződött meg - jelentette hétfőn a CNN Türk török hírtelevízió.
A világon Izraelben és Európa tizenkét országában büntetik a holokauszttagadást börtönnel. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ezt összeegyeztethetetlennek tartja a véleménynyilvánítás szabadságával. Az Európai Uniónak csak ajánlása van. A legtöbb országban a rasszista bűncselekmények közé tartozik, de van, ahol külön törvény van róla, és általában külön említik a jogszabályok. A csehek és a…
Ismét Háled Mesaal, a Hamász palesztin iszlamista szervezet damaszkuszi száműzetésben élő vezetője került a mozgalom politikai bizottságának élére - közölte hétfőn a szervezet egy közleményben.
Izrael zsidó lakosságának kétharmada támogatná, ha az izraeli haderő csapást mérne az iráni atomipari létesítményekre - derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelyet a Háárec című napilap közölt hétfői számában.
Japánban egyre gyakoribbak a kivégzések, és az Európai Uniónak fel kell vetnie a távol-keleti szigetországgal szemben a halálbüntetés problémáját - hangsúlyozta hétfőn, Brüsszelben közzétett nyilatkozatában az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi emberi jogi szervezet.
A szlovák állami költségvetés bevételei az idei év első négy hónapjában éves szinten 11,7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A kiadások mérsékelten emelkedtek, minek eredménye, hogy április végén 347,4 millió euró volt az állami költségvetés hiánya - közölte hétfőn a szlovák pénzügyminisztérium.
Japánban egyre gyakoribbak a kivégzések, és az Európai Uniónak fel kell vetnie a távol-keleti szigetországgal szemben a halálbüntetés problémáját - hangsúlyozta hétfőn, Brüsszelben közzétett nyilatkozatában az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi emberi jogi szervezet.
A Gazprom helyesnek tartja az európai vezetők stratégiáját, hogy változatosabbá tegyék a földgézszállítási útvonalakat, most azonban ideje a szavakat tettekre váltani - írta az orosz energiaipari konszern vezérigazgató-helyettese egy osztrák napilap hétfői számában.
Mintegy tíz guantanamói foglyot kellene befogadnia Németországnak - értesült kormányforrásokból a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német újság hétfőn arról számolt be, hogy az erre vonatkozó hivatalos kérést Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter terjesztette elő elmúlt heti berlini tárgyalásai során. A lapnak mind a belügy-, mind a külügyminisztérium megerősítette az erre…
Megállhat a gazdasági visszaesés ez év végére az Európai Unióban az Európai Bizottság hétfőn kiadott gazdasági előrejelzése szerint, de idén az összesített GDP még várhatóan 4 százalékkal csökken.
Lemondott hétfőn Nepálban a volt maoista lázadók vezéréből lett kormányfő, mert - mint maga közölte - válságot idézett elő azzal, hogy előző nap leváltotta a hadsereg főparancsnokát. Pracsanda televíziós beszédben jelentette be döntését.
Négyre emelkedett Franciaországban az új, mexikói eredetű H1N1 influenzával fertőzött betegek száma. A két újabb esetet hétfőn jelentette be az egészségügyi miniszter: egy 23 éves férfit és egy 24 éves nőt az egyik párizsi kórházban kezelnek, mindketten Mexikóból tértek haza, ahhoz a két francia állampolgárhoz hasonlóan, akiknél még pénteken megállapították a fertőzöttség tényét.
Világszerte több mint ezren betegedtek meg az új típusú influenzában - közölte hétfőn az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC); Európából 32 új fertőzést jelentettek az utóbbi 24 órában.
A franciák közel kétharmada, 65 százaléka csalódott a két évvel ezelőtt megválasztott államfőben, s csak a megkérdezettek 24 százaléka elégedett Nicolas Sarkozy eddigi tevékenységével - derül ki a TNS Sofres Logica felméréséből, amelyet a Metro című napilap ismertetett hétfőn.
Lemondott hétfőn Nepálban a volt maoista lázadók vezéréből lett kormányfő, mert - mint maga közölte - válságot idézett elő azzal, hogy előző nap leváltotta a hadsereg főparancsnokát.
A romániai oktatás területén dolgozók szakszervezetei hétfőn tárgyalóasztalhoz ültek Ecaterina Andronescu oktatási és Gheorghe Pogea pénzügyminiszterrel, hogy megegyezésre jussanak a szakmát sújtó megszorítások ügyében, de biztosnak látszik, hogy egy nap múlva a pedagógusok országos sztrájkba lépnek.
Ha érdekli, mely uniós állam mely pártjai állnak önhöz a legközelebb, töltse ki az EU Profiler új tesztjét, amely két tengely mentén helyezi el önt a politikai koordinátarendszerben: az egyik a gazdasági-társadalmi jobb-bal tengely, a másik az EU-integráció elfogadását mérő. A rendszerben elhelyezték a magyar pártokat is.
Húsz országban majdnem ezer fertőzött van a sertésinfluenzaként közismert új vírustörzs terjedésével - olvasható a WHO legfrissebb jelentésében. Az Egyesült Államok immár 30 államában jeleztek megbetegedést, és 6 országból igazolták vissza, hogy olyan beteg is van, aki nem járt Mexikóban.
A Fiat vezérigazgatója hétfőn Berlinben tárgyal cégének azon tervéről, amely a válsággal küzdő Opel átvételére irányul. Az olasz cég mellett az osztrák-kanadai gépkocsialkatrész beszállító nagyvállalat, a Magna is közölte, hogy megvenné az Opelt. A berlini kormány késznek mutatkozik garanciavállalásra az Opel esetében, ha az autógyár a jelenlegi tulajdonostól, a csőd szélére került amerikai…