Tízezrek tüntettek az amerikai fővárosban helyi idő szerint szombaton az ellen, hogy megítélésük szerint Barack Obama elnök intézkedéseinek hatására az állam szerepe "túlterjeszkedik" az ország életében.
Az amerikai kormány arra készül, hogy feljogosítja az Afganisztánban amerikai katonai őrizetben lévő több száz terroristagyanús foglyot arra, hogy kifogást emeljen fogva tartása ellen - jelentették vasárnap amerikai lapok.
Washingtonban tízezrek tüntettek az állam túlterjeszkedése ellen. A Fehér Háztól a törvényhozásnak otthont adó Capitoliumig felvonuló tiltakozók bírálták az elnök egészségügyi reformterveit. A demonstrálók egy része hazugnak, más része kommunistának vagy szocialistának nevezte Barack Obamát.
Kijött a kórházból vasárnap reggel Simon Peresz - jelentette az izraeli közszolgálati rádió; az izraeli államfőt előző este szállították be megfigyelésre egy Tel-Aviv melletti kórház kardiológiai osztályára egy kisebb rosszullét után.
Egy felmérés szerint az ír választópolgárok csaknem kétharmada elfogadná az Európai Unió reformszerződését a közelgő népszavazáson. A Sunday Business Post című ír gazdasági lap megbízásából készített közvélemény-kutatás alapján a megkérdezettek 62 százaléka támogatná, 23 százalékuk pedig elutasítaná a szerződést. A bizonytalanok aránya 15 százalékos.
Elájult Simon Peresz izraeli államfő tegnap este egy tel-avivi rendezvényen, és bár röviddel később visszanyerte eszméletét, a 86 éves politikust megfigyelésre kórházba vitték. Az elnök a Jichák Rabin néhai izraeli kormányfőről elnevezett központban tartott előadást, amikor rosszul lett és összeesett.
Berlinben több ezren tüntettek a telefon- és internetszolgáltatók úgynevezett készenléti adattárolási gyakorlata ellen. A rendőrség szerint tízezren, a szervezők szerint kétszer annyian jelentek meg a demonstráción.
Egy felmérés szerint a lengyelek túlnyomó többsége elutasítja az ország afganisztáni szerepvállalását. A hét végén ismertetett közvéleménykutatás alapján csak a megkérdezettek 13 százaléka támogatta a katonai misszió folytatását, 81 százalék elutasította azt.
Jadranka Kosor horvát kormányfő első sikereként értékelte a hét végi horvát sajtó, hogy pénteken Ljubljanában megállapodás született a régóta húzódó szlovén-horvát határvita rendezéséről.
Ujjongva várják az arab világban, és ajándékokkal fogják elhalmozni azt az iraki újságírót, aki tavaly egy bagdadi sajtótájékoztatón hozzávágta cipőjét George Bush akkori amerikai elnökhöz; az újságírót várhatóan hétfőn szabadlábra helyezik.
Az ír választópolgárok csaknem kétharmada elfogadná az Európai Unió (EU) reformszerződését a közelgő népszavazáson - derült ki a hét végén nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
Párizsban Trabant-felvonulással és a rendszerváltás eseményeit bemutató kiállításokkal emlékezett meg a német, az osztrák és a magyar külképviselet az osztrák-magyar határ 20 évvel ezelőtti megnyitásáról.
Óriási kiterjedésű olajfolt fenyegeti az élővilágot Ausztrália északnyugati partjainál. Az olaj hetek óta ömlik ellenőrizetlenül a tengerbe egy fúrólyukból egy olajvállalat platformja alól. A cég már hozzákezdett ahhoz, hogy alagutat vájjon 2,6 kilométer mélyre, hogy üledékkel elfojtsa az olajfolyást.
Kétnapos parlamenti választások kezdődtek Norvégiában. A szavazóhelyiségek csak egyes településeken nyíltak meg, a többiben a második napon, holnap lehet voksolni.
A phenjani média egyre jobban népszerűsíti Kim Dzsong Il legkisebb fiát, egyre gyakrabban bukkan fel a neve különféle műsorokban, amit a hatalomátadást előkészítő propagandakampánynak könyvel el a dél-koreai sajtó.
Köszönetet mondott Magyarországnak a 20 évvel ezelőtti határnyitásért Matthias Platzeck, Brandenburg tartomány miniszterelnöke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) korábbi vezetője.
A cseh képviselőház már kedden szavazhat önmaga feloszlatásáról, miután a cseh parlament mindkét háza alkotmánymódosítást fogadott el. A képviselőház alkotmányos (háromötödös) többséggel oszlathatja fel önmagát.
A cseh képviselőház már kedden szavazhat önmaga feloszlatásáról, miután a cseh parlament mindkét háza alkotmánymódosítást fogadott el. A képviselőház alkotmányos (háromötödös) többséggel oszlathatja fel önmagát.
Egy helyi bíróság vasárnap - gyorsított eljárás keretében - megkezdte annak a két, 17, illetve 18 éves fiatalnak a meghallgatását, akik előző nap késő délután a müncheni városi vasút egyik állomásán - sokak szeme láttára - agyonvertek egy 50 éves férfit.
A libanoni kormányt tartja felelősnek az Izrael elleni minapi rakétatámadásokért Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki vasárnap leszögezte: országa nem fog habozni, ha a jövőben ismét támadás éri.
Egy helyi bíróság vasárnap - gyorsított eljárás keretében - megkezdte annak a két, 17, illetve 18 éves fiatalnak a meghallgatását, akik előző nap késő délután a müncheni városi vasút egyik állomásán - sokak szeme láttára - agyonvertek egy 50 éves férfit.
Belgium azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja meg, nem történt-e versenyellenes lépés az Adam Opel GmbH eladása során, mivel egyes aggodalmak szerint Németország mások kárán óvta meg telephelyeit.
Rendeződni látszanak az Oroszország és Türkmenisztán közötti gázproblémák Dmitrij Medvegyev orosz és Gurbanguly Berdimukhammedov türkmén államfő Türkmenbasi városban vasárnap tartott megbeszélése nyomán.
Törökország bejelentette vasárnap, hogy kész megrendezni Irán és a hat nagyhatalom (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország) képviselőinek találkozóját, amelyen az iráni atomprogramról tárgyalnának a felek.
A britek nagy többsége adóemelés helyett inkább a kormányzati kiadások csökkentését pártolná a példátlannak ígérkező államháztartási hiány lefaragására.
Törökország kész megrendezni Irán és a hat nagyhatalom - az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország - képviselőinek találkozóját, amelyen a teheráni atomprogramról tárgyalnának.
Több száz baloldali anarchista részvételével a hétvégén Hamburgban zavargásokra került sor, amelyekben mintegy 40 rendőr és 20 randalírozó sérült meg, és 130 embert őrizetbe vettek.
Több száz baloldali anarchista részvételével a hétvégén Hamburgban zavargásokra került sor, amelyekben mintegy 40 rendőr és 20 randalírozó sérült meg, és 130 embert őrizetbe vettek.
A légierő bevetésével vertek szét Afganisztán nyugati részében egy tálib csapatot az amerikai és az afgán erők, miután a lázadók szombaton rajtuk ütöttek, és megöltek három amerikai és hét afgán katonát - jelentette be vasárnap egy szóvivő Kabulban.
Egy afgán forrás szerint harminc civil halt meg szeptember 4-én Kunduz tartományban egy azóta is vitatott légicsapásban, amely végzett 69 tálib lázadóval is.
Robert Fico sikeresnek minősítette a csütörtöki magyar-szlovák kormányfői találkozót, mert a feleknek lehetőségük volt véleményt cserélni a vitás kérdésekben, különösen a szlovák államnyelvtörvény ügyében.
Lezuhant vasárnap egy izraeli vadászgép Ciszjordániában, a szerencsétlenül járt F-16-os pilótája, Aszaf Ramón Hebron városa közelében szörnyethalt az izraeli védelmi minisztérium közlése szerint.
Robert Fico sikeresnek minősítette a csütörtöki magyar-szlovák kormányfői találkozót, mert a feleknek lehetőségük volt véleményt cserélni a vitás kérdésekben, különösen a szlovák államnyelvtörvény ügyében.
Az izraeli kormányfő megismételte, hogy kész békét kötni a palesztinokkal. Benjámin Netanjahu a vasárnapi kormányülésen aláhúzta, országa nem áll a békefolyamat útjába, és kész akár "holnap" a béketárgyalások felújítására.
Az izraeli kormányfő megismételte, hogy kész békét kötni a palesztinokkal. Benjámin Netanjahu a vasárnapi kormányülésen aláhúzta, országa nem áll a békefolyamat útjába, és kész akár "holnap" a béketárgyalások felújítására.
Kevés volt a tényleges vita Angela Merkel hivatalban lévő konzervatív kancellár és kihívója, Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata kancellárjelölt vasárnap késő esti televíziós vitája során.
Nem vesz fel idén pályakezdő diplomásokat a legnagyobb brit telefontársaság, a British Telecom. A cég takarékossági okokból szánta rá magát erre a lépésre. A BT már májusban bejelentette, hogy idén 15 ezer munkahelyet szüntet meg, főként Nagy-Britanniában. Tavaly még 130 állást hirdettek, ezekre akkor 4800 frissen diplomázott egyetemista jelentkezett. Idén – egyetlenegy sem… A hír tovább növeli a…
Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat vezérének újabb hangfelvétele jelent meg - közölte egy terrorveszélyt figyelő amerikai szervezet.
Legalább négy ember meghalt hétfő reggel Pakisztán északnyugati részén egy rakétatámadásban, amelyet feltehetően egy pilóta nélküli amerikai repülőgép hajtott végre - közölték hírszerzési illetékesek és helyi lakosok.
Barack Obama amerikai elnök azzal vádolt meg egyes republikánus párti politikusokat, hogy azért ellenzik egészségügyi reformterveit, hogy ezzel aláássák elnökségét.