A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) javaslatot tett arra, hogy a korábbi kormány vezető erejével, az azóta nagyon visszaesett Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval (SDKÚ) és a Híddal közösen alakítsanak egy úgynevezett néppárti platformot, melynek keretében szorosabbra fűznék együttműködésüket - adta hírül a bumm.sk portálja.
Az előrejelzések szerint fej-fej mellett haladnak a szocialisták és a Nicolas Sarkozy-fémjelezte Népi Mozgalom Unió (UMP) a francia parlamenti választás első fordulója után. Meglepetés, hogy egyelőre az UMP vezet 34-35 százalékkal, a szocialistákra 31-32 százalék voksolt. Ez azonban még semmit sem jelent, mivel Franciaországban az egyéni választókörzetekben dől el a mandátumok sorsa, így a második…
Történelmi győzelem küszöbén állnak a francia szocialisták: azt követően, hogy többséget szereztek a szenátusban, május elsején pedig Francois Hollande révén az Elysée-palotát is bevették, ezúttal a képviselőházban juthatnak többséghez. Az már biztos, hogy a szocialisták alakíthatnak kormányt, a nagy kérdés csak az, egyedül is abszolút többséget szereznek-e, vagy koalíciós kormányt kell…
Néhány hete, amikor sok iráni család rizst és húst halmozott fel, hogy felkészüljön az iráni atomprogram miatt elkerülhetetlennek látszó katonai konfliktusra a Nyugattal, a 35 éves Ali Mesgaran szendvicsboltot nyitott.
Aknagránátok robbantak egy kormányellenes tüntetés résztvevői között kedden a kelet-szíriai Deir-ez-Zórban, ahol a támadásban legkevesebb tízen haltak meg - közölték jogvédő szervezetek.
Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek emléktáblájának megkoszorúzásával kezdte meg egynapos bécsi látogatását Orbán Viktor miniszterelnök.
Sok tanulnivalójuk van még a magyaroknak az osztrákoktól Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki azt mondta, az elmúlt 40-45 év gazdasági teljesítménye alapján Ausztria tekinthető Európa legsikeresebb országának.
Népszavazást szervez jövőre a Falkland-szigetek önkormányzata a terület "politikai státusáról", hogy véget vessen a Nagy-Britannia és Argentína között folyó viszálykodásnak - jelentette be kedden a szigetek törvényhozó testületének vezetője.
Új választásokat és Vlagyimir Putyin elnök lemondását követelték kedden az ellenzéki politikusok a több tízezres moszkvai ellenzéki nagygyűlésen, amely kiáltvány elfogadásával ért véget.
Romániában érdemes lehet szociál-liberális kormánnyal számolni a mostani novemberi választás után - értettek egyet a Nemzetpolitikai Kutatóintézet "Kormányváltás és Helyhatósági Választások Romániában" című konferenciájának részvevői.