2012. június 11. hétfő

jún. 11
5:57
A brit külügy fegyveres beavatkozást lebegtet (Kripto Akadémia)
A szíriai zavargások egyre nyilvánvalóbban polgárháborúba, felekezeti szembeállásba torkollnak, mióta nem csak a kormányerők, hanem a Bassar el-Aszád rendszeréhez hű alavita milíciák is bekapcsolódtak a harcokba, a zömében szunnita lázzadók ellen. A harcok annak ellenére sem csitulnak, hogy az országban tartózkodnak az ENSZ megfigyelői.
jún. 11
5:59
Ellentámadásban a vesztes bróker (Kripto Akadémia)
Néhány napja óta zajlik és a tervek szerint június 28-ig tart a botrányosan tőzsdéző bróker, Jerome Kerviel feljebbviteli bírósági eljárása, aki azt a nem kis "bravúrt" hajtotta végre, hogy átgondolatlan tranzakciói révén 2008-ban majdnem ötmilliárd eurós kárt okozott Európa egyik legnagyobb pénzintézetének, a Société Générale-nak.
jún. 11
6:15
Nem mozgósította a magyarokat a verseny (Kripto Akadémia)
Fölényes győzelemre készült a romániai helyhatósági választásokon a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt választási szövetsége, az USL, amit az első részleges eredmények igazolni látszanak. Traian Basescu elnök, nemrég bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott pártja, a PDL, a pártelnök-volt miniszterelnöktől, Emil Boctól remélte a túlélést.
jún. 11
6:17
Tüntetések a hatnapos háború 45. évfordulóján (Kripto Akadémia)
Mindaddig nem lesz társadalmi igazságosság, míg véget nem ér a megszállás - ezzel a jelszóval tüntettek szombaton este Tel Avivban békeaktivisták, mintegy ezren. A tiltakozásra a hatnapos háború befejezésének 45. évfordulója alkalmából került sor, azon izraeli civil szervezetek kezdeményezésére, amelyek úgy gondolják, hogy a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi megszállás költségeinek köszönhetőek…
jún. 11
6:24
A kormánypártok győztek a romániai önkormányzati választásokon (Infostart)
A kormányzó baloldali Szociálliberális szövetség (USL) fölényes győzelmet aratott a vasárnap rendezett romániai önkormányzati választásokon az urnazárás után közzétett becslések szerint. A magyar szavazatokért először versengett három romániai magyar párt, amelyek saját választási biztosaik jelentéseire hivatkozva eltérően értékelték az általuk elért eredményeket. Az első hivatalos részeredmények…
jún. 11
6:42
Vizsgálat indult a német miniszter ellen (Infostart)
Ügyészségi vizsgálat indult a német kormány nemzetközi fejlesztési minisztere ellen egy Afganisztánban vásárolt, s repülővel hazaszállított szőnyeg után fizetendő vám elmulasztása miatt.
jún. 11
6:44
Baloldali győzelem a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában (Infostart)
Rekordmértékű távolmaradás mellett a baloldali pártok nyerték meg a francia nemzetgyűlési választások első fordulóját az Ipsos közvélemény-kutató intézet becslésén alapuló exit poll eredménye szerint.
jún. 11
7:18
Lázadásra szólította fel a tunéziaiakat az al-Kaida vezetője (Infostart)
A szigorú iszlám jogrend, a saría bevezetésére szólította fel a tunéziaiakat az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője.
jún. 11
7:36
Tüntetéssé fajult a Pinochet-film bemutatója (Infostart)
Tüntetéssé fajult Santiagóban a volt chilei diktátorról, Augusto Pinochetről tartott filmbemutató; a megmozdulásnak 16 sérültje volt, 25 embert őrizetbe vettek.
jún. 11
8:00
Ismét megakadt az egyiptomi alkotmányozás (Metropol)
Az iszlamisták túlzottnak tartott befolyása miatt a liberálisok kivonultak az egyiptomi alkotmányozást előkészítő egyeztetésről.
jún. 11
8:02
A kormánypártok győztek Romániában (Metropol)
A kormányzó baloldali Szociálliberális szövetség (USL) fölényes győzelmet aratott a vasárnap rendezett romániai önkormányzati választásokon az urnazárás után közzétett becslések (exit pollok) szerint.
jún. 11
8:18
A britek többsége szavazna az EU-val való kapcsolatról (Metropol)
Népszavazést szeretnének arról, hogy továbbra is az EU tagjai legyen-e Nagy-Britannia.
jún. 11
8:36
Tüntetéssé fajult a Pinochetről szóló filmbemutató (Metropol)
Tüntetéssé fajult Santiagóban a helyi idő szerint vasárnap a volt chilei diktátorról, Augusto Pinochetről tartott filmbemutató; a megmozdulásnak 16 sérültje volt, 25 embert őrizetbe vettek.
jún. 11
11:00
Szociálliberális győzelem Romániában (Metropol)
A kormányzó szociálliberális szövetség (USL) több mint ötvenszázalékos önkormányzati választási győzelmét mutatják az első részeredmények, amelyeket hétfő reggel hoztak nyilvánosságra.
jún. 11
14:00
Karadzsics felmentését kérte a védelem a hágai perben (Metropol)
A 66 éves volt boszniai szerb vezető mind a 11 fővádpontban felmentését kéri.
jún. 11
15:30
Házkutatás az ellenzék vezetőinél (Metropol)
Házkutatást tartottak az orosz ellenzék több vezetőjének otthonában hétfőn, egy nappal a Vlagyimir Putyin elnök hatalma ellen meghirdetett újabb tüntetés előtt.
jún. 11
16:06
Kelemen Hunor: az RMDSZ nyerte a választásokat (Metropol)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség mind a 2008-as eredményeihez képest, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat - jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
jún. 11
16:18
Kétszer is leállt Mubarak szíve (Infostart)
Kétszer is leállt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök szíve hétfőn; a kormányellenes tüntetők megöletéséért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egykori államfőt sikerült újraéleszteni - közölte egy egyiptomi kórházi forrás az AFP francia hírügynökséggel.
jún. 11
16:24
Kelemen Hunor: Az RMDSZ megnyerte a választásokat (Kripto Akadémia)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mind a 2008-as eredményeihez képest, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat - jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
jún. 11
17:36
Negyedével kevesebb turista érkezik Budapestre (Metropol)
Az idén 23 százalékkal kevesebb turista és üzletember érkezik Budapestre, mint tavaly, miközben a MasterCard előrejelzése szerint a nemzetközi trendek egyértelmű élénkülésről tanúskodnak: a világ legkedveltebb 20 városába az idén átlagosan 5,7 százalékkal többen utaznak, mint tavaly, és várhatóan több mint 10 százalékkal többet is költenek.
jún. 11
18:12
Mégis Emil Boc lehet Kolozsvár polgármestere (Metropol)
Mégis Emil Boc volt kormányfő nyerte a kolozsvári polgármester-választást a vasárnapi önkormányzati választások urnazárásakor közölt exit poll felmérésekkel ellentétben - közölte hétfő délután a kolozsvári választási iroda elnöke.
jún. 11
18:30
Breivik teljesen épelméjű? (Metropol)
A szakértők megosztottak abban, hogy a férfi paranoid skizofrén vagy épelméjű.
jún. 11
19:06
Spanyolország újabb segítségre szorulhat (Metropol)
Éppen a bankrendszernek nyújtandó külső finanszírozás jelentősen növelheti a spanyol adósságrátát.
jún. 11
20:18
A francia jobboldal nem szólít fel átszavazásra (Metropol)
A francia jobboldal nem szólít fel a szélsőjobboldal elleni szavazásra abban a húsz választókörzetben, ahol jelöltjeik a nemzetgyűlési választások első fordulójában a baloldal és a Nemzeti Front mögé szorultak - döntött hétfői vezetőségi ülésén a jobbközép Népi Mozgalom Uniója.
jún. 11
22:00
Uniós felmérés készül az antiszemitizmusról (Infostart)
Az Európai Unió kilenc tagállamában, köztük Magyarországon élő zsidók bevonásával készül az felmérés, amelynek célja, hogy a válaszadók antiszemitizmussal kapcsolatos tapasztalatainak értékelésével segítse a kormányok zsidógyűlölet elleni intézkedéseinek hatékonyságát.
jún. 11
22:54
OECD-jelentés a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságáról (Infostart)
A nyugdíjkorhatár fokozatos emelést sürgeti a születéskor várható élettartam növekedése miatt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet.
jún. 11
23:36
Sötéten látják a jövőt a németek (Kripto Akadémia)
Németországban egyre többen félnek attól, hogy elveszítik az állásukat, és mind többen tartanak a jövőtől.

Keresés