2012. szeptember 5. szerda

szept. 5
19:21
Putyin: Bárki lesz az amerikai elnök, Moszkva kész együttműködni vele (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán egy televíziós interjúban kijelentette, hogy bárki lesz a következő amerikai elnök, Oroszország képes lesz együttműködni vele.
szept. 5
19:57
Az EU magyarázatot követel Azerbajdzsántól (Infostart)
Az Európai Unió magyarázatot követel Azerbajdzsántól arra, hogy miért sértette meg a Magyarországgal kötött, Ramil Safarov átadásáról szóló megállapodást - mondta a Szabadság rádió örmény adásában elhangzott interjúban Catherine Ashton szóvivője, aki szerint az ilyen magatartás veszélyezteti a kaukázusi térség biztonságát.
szept. 5
19:57
Azeri kiadatás - Svájc szívesen vállalkozik a közvetítői szerepre szakértői vélemény szerint (Kripto Akadémia)
Kiss J. László, a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója szerint Svájc semleges országként mindig is szívesen adott helyet diplomáciai találkozóknak, illetve közvetített a felek között érzékeny kérdésekben.
szept. 5
20:33
Kigyulladt egy tűzijátékgyár Indiában, sokan meghaltak (Infostart)
Hatalmas, legalább negyven halálos áldozatot követelő tűzvész tört ki egy indiai tűzijátékgyárban szerdán - közölte a helyi rendőrség. Más források szerint a szerencsétlenségben legalább ötvenen meghaltak.
szept. 5
20:33
Azeri kiadatás - Az EU magyarázatot követel Azerbajdzsántól (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió magyarázatot követel Azerbajdzsántól arra, hogy miért sértette meg a Magyarországgal kötött, Ramil Safarov átadásáról szóló megállapodást - mondta a Szabadság rádió örmény adásában elhangzott interjúban Catherine Ashton szóvivője, aki szerint az ilyen magatartás veszélyezteti a kaukázusi térség biztonságát.
szept. 5
20:51
Berlusconit meghallgatták a maffiaellenes ügyészek (Infostart)
Negyvenmillió euróról kérdezte a palermói főügyész Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt, aki a maffiával való bűnszövetkezéssel vádolt Marcello Dell'Utri szenátornak utalta át az összeget.
szept. 5
20:53
Baku Jerevánt teszi felelőssé minden provokációért (Infostart)
Azerbajdzsán a diplomatái és állampolgárai ellen irányuló mindenfajta lehetséges provokációért teljes mértékben Örményország vezetését fogja felelőssé tenni - jelentette ki szerdán Bakuban Elman Abdullayev külügyi szóvivő.
szept. 5
22:21
Megemlékeztek Münchenben az 1972-es olimpián elkövetett terrortámadás áldozatairól (Infostart)
Megemlékezéseket tartottak szerdán Münchenben az 1972-es nyári olimpián izraeli sportolók ellen elkövetett túszejtő merénylet áldozatairól. A központi rendezvényen Horst Seehofer bajor miniszterelnök hangsúlyozta: a negyven éve történt támadás elkövetői az egész demokratikus világra rontottak rá.

2012. szeptember 6. csütörtök

szept. 6
6:09
Demokrata show (Kripto Akadémia)
Barack Obama a hurrikán sújtotta Louisiana államba látogatott a demokrata elnökjelölő konvenció előestéjén. A demokrata tanácskozás nyitónapjának fő sztárja, a First Lady amerikai főműsoridőben, lapzártánk után mondta el beszédét.
szept. 6
6:11
Lesz-e "Schmitt Pálja" az ügynek? (Kripto Akadémia)
Noha az Orbán-kormány "ballépése", az azeri baltás gyilkos botránya miatt egyre komolyabb nemzetközi bírálatok érik Magyarországot, a Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársa szerint mégsem ez, és még csak nem is a hazai társadalmi vagy ellenzéki nyomás kényszerítheti a kormányt radikális lépésre.
szept. 6
6:13
Szeparatista győzelem és káosz Québecben (Kripto Akadémia)
A Québeci Párt megnyerte a tartományi választásokat, legyőzve az eddig kormányzó liberálisokat, de nem tudta megszerezni a kormányzáshoz szükséges többséget. A 63 éves Pauline Marois alakíthat kormányt, ő lehet a tartomány történetének első női miniszterelnöke.
szept. 6
6:15
Újabb egyiptomi miniszter vád alatt (Kripto Akadémia)
Farúk Hoszni, aki a Mubarak-rezsim alatt szolgált két évtizeden keresztül, nem tudott elszámolni hárommillió dollárnyi vagyon forrásával - közölte az egyiptomi állami média.
szept. 6
6:17
Kinek a csődje a szíriai patthelyzet? (Kripto Akadémia)
Az ENSZ és az Arab Liga első különmegbízottja, Kofi Annan volt ENSZ főtitkár arra hivatkozva mondott le tisztségéről, hogy a nemzetközi közösség nem tesz meg mindent a vérengzés megállításáért, ő pedig munkája során nem kapta meg a kellő támogatást.
szept. 6
6:19
Kiből lehet sztár ma Oroszországban? (Kripto Akadémia)
A Forbes magazin összeállította az ötven legnépszerűbb orosz sztár névsorát, azokét, akik a szórakoztatóiparban és a sportban szereztek hírnevet maguknak. A nevek többsége nem sokat mond a magyar olvasónak, azonban a lista mégis érdekes, mert rávilágít arra: kiből lehet ma sztár Oroszországban.
szept. 6
7:39
A demokraták elnökjelöltjükké választották Obamát (Infostart)
A párt hivatalos elnökjelöltjévé választotta helyi idő szerint szerda éjjel Barack Obamát az amerikai demokraták Charlotte-ban tartott országos konvenciója.
szept. 6
7:39
Hóhér szellem kísért a kocsmában (Kripto Akadémia)
Kocsmázó kísértetektől rettent meg több munkás Walesben annyira, hogy szerszámaikat eldobálva menekültek ki a helyiségből.
szept. 6
7:41
Holtomiglan-holtodiglan: feltámadós lánykérés (Kripto Akadémia)
Egy megrendezett autóbaleset után, művértől csatakosan, a "halálból" feltámadva kérte meg párja kezét viccből egy férfi Oroszországban.
szept. 6
10:57
Barroso: szociális vészhelyzet van a válság miatt (Kripto Akadémia)
Szociális vészhelyzetről beszélt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Jobs4Europe konferencián csütörtökön Brüsszelben, amelyen a munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozták uniós vezetők.
szept. 6
11:33
Barroso: Szociális vészhelyzet van (Infostart)
Szociális vészhelyzetről beszélt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Jobs4Europe konferencián csütörtökön Brüsszelben, amelyen a munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozták uniós vezetők.
szept. 6
11:33
Greenpeace: génmódosított rizs kutatására használtak gyerekeket Kínában (Kripto Akadémia)
A Greenpeace állítása szerint Kínában gyerekeket használtak kísérleti alanyként, és etettek genetikailag módosított rizzsel egy amerikai-kínai közös kutatás érdekében. A kínai hatóságok tagadják a vádakat, és az ügy kivizsgálását ígérték.
szept. 6
11:51
Az RMDSZ önállóan indul a parlamenti választásokon (Kripto Akadémia)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önállóan indul a decemberi parlamenti választásokon - közölte Borbély László politikai alelnök csütörtöki marosvásárhelyi sajtóértekezletén, arra reagálva, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös magyar jelöltlisták állítását szorgalmazza.
szept. 6
12:45
Nem csak regionális károkat okoztunk (Kripto Akadémia)
Ramil Safarov azeri katona kiadatása nem egyszerű regionális konfliktus. Több ország viszonyára is hatással van. Márpedig a diplomáciában ismert tétel: egy kétoldalú kapcsolatot sokkal könnyebb elrontani, mint helyrehozni. Hosszú időbe telhet, amíg sikerül helyrehozni Budapest súlyos hibáját.
szept. 6
13:03
Azeri kiadatás - Kerry szenátor elítélte Safarov szabadon engedését (Kripto Akadémia)
John Kerry amerikai szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, 2004-es demokrata párti elnökjelölt elítélte, hogy Azerbajdzsán államfője szabadon engedte a 2004-ben Budapesten örmény tiszttársát meggyilkoló azeri Ramil Safarovot.
szept. 6
13:21
Külföldi lapok az azeri ügyről, a sajtószabadságról (Kripto Akadémia)
Az azeri ügyet, a sajtó helyzetét, továbbá a hulladéktörvény tervezett módosítását elemezték Magyarországgal kapcsolatos kommentárjaikban csütörtökön a külföld lapok.
szept. 6
14:51
Nyolc órát töltött halott anyja lábai alatt (Infostart)
Sértetlenül találtak rá egy négyéves kislányra a Francia-Alpokban abban az angol rendszámú gépkocsiban, amelynek három utasát agyonlőtték, egy negyediket pedig súlyosan megsebesítettek. A francia hatóságok közlése szerint az egyik áldozat egy iraki származású brit férfi.
szept. 6
18:09
Az USA levette a terroristalistáról a Nepáli Kommunista Pártot (Infostart)
Az amerikai külügyminisztérium levette a terrorista szervezetek listájáról a maoista irányultságú Nepáli Kommunista Pártot - jelentették be csütörtökön Washingtonban.
szept. 6
19:03
Szerbiában már hárman haltak meg a nyugat-nílusi vírusban (Infostart)
Három idősebb ember halálát okozta már Szerbiában a nyugat-nílusi vírus - jelentette be csütörtökön a belgrádi fertőző és tropikus betegségek kórháza.

2012. szeptember 7. péntek

szept. 7
6:09
Bizalmat kért Michelle (Kripto Akadémia)
Michelle Obama fellépése volt a csúcspontja a demokrata elnökjelölő konvenció első napjának az észak-karolinai-i Charlotte-ban. Az amerikai First Lady nem politikai programbeszédet mondott, hanem az Obama-családot vezérlő értékekről beszélt. A tanácskozás fő célja, hogy a választókat meggyőzze, Barack Obamának szüksége lesz a második négy évre, hogy célkitűzéseit teljesíthesse.
szept. 7
6:11
Hullák alá rejtőzött egy kislány (Kripto Akadémia)
Az angolul beszélő lány több mint 8 órát töltött egy halott nő lábai alatt, mielőtt a helyszínre küldött speciális egység tagjai rábukkantak. A BBC információi szerint az autóban két halott nő és egy halott férfi testére akadtak Grenoble környékén.
szept. 7
6:13
Kártérítést kap Hollande párja (Kripto Akadémia)
Kártérítést kap Valérie Trierweiler, Francois Hollande francia elnök élettársa egy magazintól, amely az első oldalán közölt róla fotókat, amint bikiniben pózolt. A VSD című lapot 2000 euróra büntették arra hivatkozva, hogy megsértette az újságírónő magánszféráját. Trierweiler eredetileg 30 ezer eurót követelt.
szept. 7
6:15
Clinton jelölte Barack Obamát (Kripto Akadémia)
Bill Clinton lehengerlő beszédben támogatta tegnap Barack Obama újrajelölését. Ezt a beszédet hagyományosan az alelnök szokta elmondani, ezúttal a máig népszerű exelnök vállalta a feladatot. A demokrata elnökjelölő konvenció programja megváltozott, vihartól tartva lemondtak arról, hogy Obama egy nyitott stadionban mondja el jelölést elfogadó beszédét.
szept. 7
7:03
CNN: egy kiújuló örmény-azeri háborúskodás "beszippanthatja" a nagyhatalmakat is (Infostart)
A Magyarország által átadott azeri baltás gyilkos kegyelemben részesítése és hőssé avatása hazájában elmérgesítette az Örményország és Azerbajdzsán között Hegyi Karabah miatt feszülő régi viszályt, s e fejlemény háborús félelmeket kelt - írta honlapján a CNN amerikai hírtelevízió az ügyről közölt összefoglalójában.
szept. 7
7:39
Azeri kiadatás - Libanonban is tiltakoztak a helyi örmények (Kripto Akadémia)
Magyarország bejrúti nagykövetsége előtt is tüntettek csütörtökön a Libanonban élő örmények politikai pártjainak ifjú tagjai, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat az örmény tiszttársának meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarov kiadása és szabadlábra helyezése miatt.
szept. 7
11:15
Fico: Szlovákia az EU kemény magjához akar tartozni (Infostart)
Szlovákia egyértelműen támogatja az Európai Unió mélyebb integrációját, tagja akar lenni az EU kemény magjának, és az eurót, a közös pénznemet továbbra is olyan jó dolognak tartja, amelynek nincs alternatívája - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök abban az interjúban, amelyet csütörtökön este sugárzott a cseh közszolgálati hírtelevízió.
szept. 7
13:39
Financial Times: Orbán horrorshow-ja (Kripto Akadémia)
Több külföldi újság kommentárban foglalkozott pénteken az IMF-hitellel kapcsolatos előző napi miniszterelnöki bejelentéssel.
szept. 7
13:41
Molotov-koktélos támadás érte Ungvár egyik romatelepét (Kripto Akadémia)
Ismeretlenek gyúlékony anyagot tartalmazó palackokat dobtak Ungvár egyik romatelepének házaira, de az ott lakóknak sikerült gyorsan eloltaniuk a támadás nyomán keletkezett tüzet.
szept. 7
13:43
Kiderült mi történt a Costa Concordián (Kripto Akadémia)
Tudatában volt a hajókatasztrófa súlyosságának Francesco Schettino, a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia kapitánya az óceánjáró fekete doboza szerint. Erről a La Stampa című napilap számolt be pénteken.
szept. 7
13:57
Harry herceg ismét Afganisztánban (Infostart)
Ismét Afganisztánban teljesít frontszolgálatot Harry herceg, a brit uralkodó unokája.
szept. 7
15:27
A NATO főtitkára Bakuban elítélte, hogy Safarov kegyelmet kapott (Infostart)
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár pénteken Bakuban elítélte, hogy elnöki kegyelemmel szabadlábra került Ramil Safarov, aki 2004-ben Budapesten baltával megölte örmény katonatársát.
szept. 7
15:27
IMF/EU-tárgyalások - Az Európai Bizottság a magyar válaszra vár (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság a magyar válaszra vár azzal a dokumentummal kapcsolatban, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és az Európai Központi Bank képviselői júliusban adtak át a magyar hatóságoknak Budapesten - közölte pénteken sajtótájékoztatón Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője.
szept. 7
15:29
Regionális nyelv lett a magyar (Infostart)
Hivatalosan is használható regionális nyelv lett a magyar Beregszászon, miután a városi tanács (közgyűlés) képviselőinek többsége pénteken megszavazta a nemrég elfogadott kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény helyi szintű alkalmazására vonatkozó határozatot.
szept. 7
16:03
Klaus: Európa kezd visszatérni a szocializmushoz (Infostart)
A kommunista rendszer bukása utáni reményteljes változásokat követően ma Európa és az egész Nyugat kezd visszatérni a szocializmushoz és az állam által irányított társadalomhoz - jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök pénteken Prágában, amikor megnyitotta a Mont Pelerin Társaság konferenciáját.
szept. 7
18:09
Andor László: közös fellépésre van szükség (Kripto Akadémia)
Közös fellépést sürgetett a foglalkoztatáspolitikában a tagállamok és az uniós szervek részéről Andor László, a területért felelős EU-biztos a pénteken véget ért Jobs4Europe konferencia sajtóértekezletén, Brüsszelben.
szept. 7
19:03
Földrengés Dél-Kínában, sok az áldozat (Kripto Akadémia)
A dél-kínai Jünnan (Yunnan) és Kujcsou (Guizhou) tartományokat egy órán belül két, egy 5,7-es és egy 5,6-os erősségű földrengés rázta meg; a természeti csapásban a legfrissebb hírek szerint legalább 67 ember meghalt, több mint 730-an megsérültek - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
szept. 7
21:27
Azeri kiadatás - Folytatódó nyilatkozatháború, újabb tüntetések (Kripto Akadémia)
Folytatódott az örmény-azeri nyilatkozatháború pénteken a Ramil Safarov azeri katonatiszt kiadatása és kegyelemben részesítése által felszított viszályban; közben az észt és a francia fővárosban is tiltakoztak az örmény diaszpóra képviselői.
szept. 7
21:45
Az EU újabb szankciókra készül Irán ellen (Infostart)
Az Európai Unió vezető hatalmai újabb szankciókat készítenek elő Irán ellen atomprogramja miatt, ha Teherán csak az időt húzza - jelentette ki pénteken több politikus az uniós külügyminiszterek kötetlen ciprusi találkozóján.
szept. 7
22:21
Van Rompuy: Görögországnak az euróövezetben a helye (Infostart)
Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szerint Görögországnak az euróövezetben van a helye, de a bennmaradásához következetesen végre kell hajtania a elvárt gazdasági reformokat, egyebek között javítania kell az adóbehajtás hatékonyságán. Az elnök pénteken Athénban találkozott Antonisz Szamarasz görög miniszterelnökkel, ezt követően nyilatkozott a sajtónak.

2012. szeptember 8. szombat

szept. 8
5:51
Nem lankad az örmény tiltakozás (Kripto Akadémia)
Magyarország külképviseletei előtt újabb tiltakozó megmozdulást tartottak az örmény társát meggyilkoló Ramil Safarov azeri katona kiadatása kapcsán. A magyar szocialisták a baltás gyilkos átadása előtt készült döntés-előkészítő iratokba kívánnak bepillantani, fenntartásokkal fogadva a kabinet álláspontját, miszerint nem volt "háttéralku" a magyar és azeri fél között. A DK a Közgép szerepét…
szept. 8
5:53
Szakértelem helyett párthűség a külügyben (Kripto Akadémia)
Morálisan elfogadhatatlan lépés Ramil Safarov azeri katona kiadatása Azerbajdzsánnak - nyilatkozta lapunknak Balázs Péter volt külügyminiszter. Mint mondta, nagyhatalmak vonják már kérdőre emiatt Magyarországot, s szó sem lehetett jóhiszemű eljárásról. A külpolitika legnagyobb hibájának az Európai Unió szidalmazását nevezte meg.
szept. 8
5:55
Barack Obama újabb négy évet kért (Kripto Akadémia)
Két különböző úton indulhat el Amerika, a választókon múlik, hogy eldöntsék, melyik legyen ez az út. Ezt hangsúlyozta tegnap, a jelölést elfogadó beszédében Barack Obama. A demokrata elnök újabb négy évet kért, hogy megvalósíthassa ígéreteit. Az észak-karolinai Charlotte-ban tartott elnökjelölő konvenció zárásaképpen ezúttal nem hullottak lufik az égből, mivel vihartól tartva az utolsó pillanatban…

Keresés