A korábbi tervekkel ellentétben nem szerepel az atomenergia feladására vonatkozó vállalás a japán kormány által előterjesztett új energiapolitikai stratégiában.
Amióta Magyarország az örmény katona meggyilkolása miatt elítélt Ramil Safarovot kiadta Azerbajdzsánnak, amely őt nemzeti hősként fogadta, rendkívül kiéleződött Örményország és Azerbajdzsán amúgy is pattanásig feszült viszonya.
Bill Gates vezeti továbbra is a leggazdagabb amerikaiak toplistáját. A Microsoft alapítójának nettó vagyonát jelenleg 66 milliárd dollárra becsüli a Forbes, hét milliárddal gazdagabb lett az elmúlt évben. Gates tizenkilencedik éve áll a 400-as lista élén.
Lezuhant egy katonai helikopter a szír fővárostól nem messze, feltehetően az ellenzék lőtte azt le. A szír állami televízió jelentése szerint a helikopter zuhanás közben eltalálta a Syrian Arab Airlines utasszállító repülőgépének farkát.
Összecsapásokba torkollt a Pakisztán fővárosában kirobbant tüntetés az iszlámellenes, Mohamed prófétát gúnyoló amerikai film miatt. A múlt héten áldozatul esett líbiai amerikai nagykövet rosszat sejtett halála előtt: jelezte, az al-Kaida terrorszervezet célpontjainak listáján szerepel.
Katonákat vezényeltek Mexikóváros egyik elővárosába, hogy megfékezzék a kábítószer-kereskedelem miatt fellángolt erőszakot, amely kezd átterjedni a fővárosra is.
Bezárta indonéziai diplomáciai képviseleteit az Egyesült Államok. A washingtoni kormány újabb tüntetésekre számít az egész muzulmán világban tiltakozásokat kiváltó iszlámellenes amerikai videofilm miatt.
Mivel az Egyesült Államok és a közép-európai országok szövetsége a közös értékeken alapul, Washington nem ijed meg attól, hogy a demokratikus elvek előmozdítása és megvédelmezése iránti kötelezettségükre emlékeztesse partnereit - jelentette ki csütörtökön egy Washingtonban tartott konferencián Philip Gordon, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára, aki ebben az összefüggésben…
Váratlan fordulatot vett a homoszexuálisok házasságáról zajló vita Franciaországban, egy meleg szervezet vezetője ugyanis bejelentette: nem értenek egyet sorstársaik követeléseivel. A kérdés, különösen az azonos nemű párok örökbefogadási joga, a kormányzó többséget adó szocialista parlamenti képviselőket is egyre inkább megosztja.
Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán kormányfő pénteken arra kérte a demokratikus országokat, hogy állítsák meg az általa diktátornak nevezett Viktor Janukovics ukrán elnököt.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és az Amnesty International szlovákiai csoportja is tiltakozását fejezte ki pénteken a krasznahorkaváraljai roma telep szélsőségesek által szorgalmazott erőszakos eltávolítása ellen.
Egy Franciaországban élő ír fotós készítette Katalin hercegnő topless képeit, és nem kerültek túl sokba a fotókat megrendelő Closer francia pletykalapnak - árulta el pénteken Pascal Rostain, az egyik legismertebb francia lesifotós.
Nem tagja többé az orosz elnöki kulturális tanácsadó testületnek Andrej Makarjevics, az Oroszországban rendkívül népszerű Masina Vremenyi rockegyüttes vezetője - közölte pénteken az rbk.ru orosz híroldal.
Lezárták a mauthauseni mészárosnak is nevezett feltételezett náci háborús bűnös, Aribert Heim elleni eljárást a német hatóságok, miután megállapították, hogy az egykori náci haláltábor orvosa meghalt.
Az első hírekkel szemben nem támadták meg a belga miniszterelnököt pénteken Brüsszelben, inge pedig nem véres, hanem csak cseresznyés volt egy felé hajított gyümölcstortától.
Az első hírekkel szemben nem támadták meg a belga miniszterelnököt pénteken Brüsszelben, inge pedig nem véres, hanem csak cseresznyés volt egy felé hajított gyümölcstortától.
Az Egyesült Államok úgy döntött, hogy leveszi a terrorista szervezetek listájáról az emigráns iráni ellenzéki Mudzsahedin Halk csoportot - közölték nevük elhallgatását kérő amerikai hivatalos források pénteken Washingtonban.
Spanyol kormányilletékesek cáfolták a Financial Times értesülését, miszerint Madrid már jövő héten uniós mentőcsomagért folyamodna. A brit gazdasági napilap azt jelentette, hogy a spanyol kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat Brüsszellel az esetleges segélycsomagról.
Bár az amerikai sajtó még nem mondta ki, de az amerikai elnökválasztásnak vége - írta tegnap a Slate magazinban Eliot Spitzer. New York állam volt demokrata kormányzója, mostanság tévékommentátor, úgy véli, nagyon kevés már a bizonytalan választó, aki nem döntötte el, hogy Obamára vagy Romneyra szavaz-e november 6-án.
Fehéroroszországban a két legnagyobb ellenzéki párt a vasárnapi parlamenti választások bojkottjára szólított fel. Két évvel ezelőtt, amikor Alekszander Lukasenko államfőt negyedszerre is újraválasztották, a rendőrség verte szét az utcai tüntetőket, sok ellenzékit börtönbüntetésre ítéltek.
Helyén marad a japán miniszterelnök, miután könnyedén legyőzte kihívóit a tegnapi pártvezérválasztáson. Noda Josihiko alig több mint egy éve, 2011. szeptember 2-án vette át a kormányrudat elődjétől, a szintén a Japán Demokrata Párthoz (DPJ) tartozó Kan Naotótól, aki tizennégy hónap után kényszerült lemondásra, nem utolsósorban a 2011 márciusi nagy földrengés, cunami és a fukusimai nukleáris válság…
Nehezen illeszkednek be az észak-koreai menekült gyerekek a dél-koreai életvitelbe. Olyan képzési hiányosságokkal érkeznek Szöulba, hogy hosszú éveket vesz igénybe, amíg felzárkóznak a többiekhez. Otthon ugyanis nem azt tanították nekik, amit kellett volna.
George Soros százezer dollárt adományozott a Barack Obama ügyét támogató, formailag független szervezetnek - írta pénteken internetes kiadásában a The Wall Street Journal.
A II. világháborút követő német-francia megbékélési folyamat egy fontos állomása, Charles de Gaulle francia köztársasági elnök 1962-es ludwigsburgi beszéde ötvenedik évfordulóját ünneplik szombaton a Baden Württemberg tartományi városban Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő részvételével.
George Soros százezer dollárt adományozott a Barack Obama ügyét támogató, formailag független szervezetnek - írta pénteken internetes kiadásában a The Wall Street Journal.
Kompromisszumos megoldást javasolt Ecuador a három hónapja a dél-amerikai ország londoni nagykövetségére menekült ausztrál önkéntes, a WikiLeaks internetes oldal alapítója, Julian Assange ügyében.
Az eurózóna 17 országának szorosabb integrációjáról beszélt péntek este a Brüsszeli Szabad Egyetemen a belga miniszterelnök a felsőoktatási tanévnyitó alkalmából elmondott, Európa jövőjéről szóló beszédében - jelentette a belga hírügynökség.
Előbb-utóbb háború fog kitörni Izrael és Irán között, még ha nem lehet is biztosan tudni, hogy hol és mikor - mondta szombaton az iráni elit katonai alakulat, a Forradalmi Gárda parancsnoka.
Szlovákia nem élné túl, ha távozna az Európai Unióból, és az eurózónából kilépve visszatérne régi fizetőeszközéhez, a koronához - jelentette ki Robert Fico kormányfő szombaton a szlovák közszolgálati rádió egyik műsorában.
Németország és Franciaország alkotja Európa szívét, ezért az egész kontinens számára létfontosságú a két ország együttműködése - mondta Francois Hollande francia köztársasági elnök szombaton a németországi Ludwigsburgban, Charles de Gaulle egykori francia államfő német ifjúsághoz intézett beszéde elmondásának 50. évfordulóján.
Az egész kontinens számára létfontosságú a két ország együttműködése - mondta Francois Hollande francia köztársasági elnök szombaton a németországi Ludwigsburgban, Charles de Gaulle egykori francia államfő német ifjúsághoz intézett beszéde elmondásának 50. évfordulóján.
Jelentős rendőri készültséget rendeltek el szombaton Párizs egyes részein az iszlámgyalázó amerikai amatőr videofilm és a francia Mohamed-karikatúrák ellen szerveződő tüntetések miatt. A kora délutáni órákig azonban nem történtek megmozdulások a francia fővárosban.
Szombattól hivatalosan is a Szabadság kerékpárhíd nevet viseli az a Pozsony Dévényújfalut (Devínska Nová Ves) és az ausztriai Schlosshof községet összekötő híd, amelynek az erről tartott népszavazás szerint a Chuck Norris híd nevet kellett volna kapnia.
Csillagászati összegű befektetési lehetőséget kínál Nagy-Britanniának energiaiparába Oroszország. A Daily Telegraph című lap szerint a következő nyolc évben egybillió dollár értékben vehetnének részesedést a brit vállalatok az orosz energiacégekben. Mindeközben azonban a két ország politikai kapcsolatai továbbra is hűvösek, többek között a Litvinyenko-ügy miatt.
Az alapszabályzat módosítása, személyi kérdések, az Európai Néppárthoz (EPP) való csatlakozás és a jobboldali pártokkal való együttműködés voltak a legfontosabb témái a szlovákiai Most-Híd párt hetedik közgyűlésének, amely szombaton zajlott Rimaszombatban. A tanácskozáson a kisebbségi minimumról szóló alapdokumentumot is elfogadták.
Az egyes adatok szerint legalább 200 kilométeres sebességgel száguldó Toyotával az orosz főváros nyugati részén, a Minszkaja utcában rohant bele a buszmegállóban várakozókba.
Nevet és alapszabályt módosított szombaton Füleken tartott XII. országos kongresszusán a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amelyet mostantól Magyar Közösség Pártjának neveznek.
Véres megmozdulások voltak tegnap Pakisztánban a muszlimok által sértőnek tartott, amerikaiak által forgatott, "A muszlimok ártatlansága" című film, és a francia szatirikus hetilapban közzétett Mohamed-karikatúrák miatt. Más muszlim országokban is megmozdulások voltak a pénteki ima után.
Egy magas rangú iráni törvényhozó vasárnap azzal vádolta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy Irán nukleáris tevékenységével kapcsolatos bizalmas információkat adott át Izraelnek.
Tizenkét hegymászó, köztük legalább egy külföldi meghalt és 13 megsérült vasárnap egy lavinában Nepál közép-nyugati részének egyik hegycsúcsán - közölte egy magán-légitársaság.
Nem tudja Bill Clinton volt amerikai elnök, hogy a felesége négy év múlva harcba száll-e az elnökségért, de egy vasárnap sugárzott interjúban kijelentette, ha Hillary Clinton a választási küzdelmet választja, akkor mindenben támogatni fogja.
Egy korábbi bizalmasa súlyosan terhelő vallomást tett az osztrák Alfons Meinsdorff-Poullyra a Gripen-gépek eladása kapcsán - írta a Der Standard című osztrák lap.
A Femen, ukrán női mozgalom Franciaországba is beszivárgott, kiképző központot hoztak létre új feminista aktivisták toborzására és felkészítésére. A szervezet tagjai szerint a klasszikus feminizmus kiöregedett, új irányt és módszert kell szabni a mozgalomnak.