2020. január 29. szerda

jan. 29
9:12
Véletlenül meggyújtotta a füvet egy ausztrál tűzoltó a fővárosban (Infostart)
A helikoptere leszállásjelző reflektora gyújtotta lángra a gyepet.
jan. 29
9:12
Itt éjfél, ott este tizenegy – Mértéktartónak ígért ünnepléssel készülnek a britek (Kripto Akadémia)
Azonban sokan érzik úgy, hogy a brit kormány beledörgöli az EU-pártiak orrát a vereségükbe.
jan. 29
9:27
Dollármilliókat sikkasztott két egyházalapító (USAracing)
Dollármilliókat sikkasztott két egyházalapító az Egyesült Államokban, mégis sok hívük tüntetett mellettük kedden, bírósági elítélésükkor.
jan. 29
10:03
Az USA és Japán is megkezdte állampolgárai kimenekítését Vuhanból (USAracing)
.
jan. 29
10:18
Kis-Benedek József: ez békediktátum, amit mi is jó lismerünk (Infostart)
A nemzetbiztonsági szakértő szerint Trump béketerve inkább egy békediktátum, ami akár terrorizmushoz is vezethet. Az egyik legfontosabb benne az, hogy tabu kérdésekről határozott kijelentéseket tettek, de ebből komoly baj lehet.
jan. 29
10:21
Ausztrál kutatóknak elsőként sikerült előállítaniuk a koronavírust (USAracing)
Ausztrál kutatóknak elsőként sikerült laboratóriumi körülmények között előállítaniuk az új típusú koronavírust Kínán kívül – írja a Bbc hírportálja.
jan. 29
10:27
Kétállami megoldást javasol Donald Trump a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére (HírTV)
Az izraeli miniszterelnök üdvözölte az elképzelést, a palesztin elnök szerint azonban a terv összeesküvés.
jan. 29
10:30
Térkép - így könnyen érthetővé válik Donald Trump közel-keleti béketerve (Infostart)
Az amerikai elnök "két állam"-elképzelése szerint a nem összefüggő palesztin területeket hidak, alagutak és bekötőutak kötnék össze.
jan. 29
10:51
Portugáliában tanácskoznak a "kohézió barátai" a hétvégén (HírTV)
Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz szombaton a Kohézió Barátai csoport következő, kormányfői szintű ülésén.
jan. 29
10:57
Hazugsággyűjteménnyel kampányolnak Brüsszelben (HírTV)
Soros-ösztöndíjasok és Ceu-s professzorok támadják a kormányt.
jan. 29
10:57
A Kohézói Barátai ülésén vesz részt Orbán Viktor (Képmás)
A csoport az Európai Unió keleti és déli tagállamainak egyeztető fóruma.
jan. 29
11:06
EMMI: nincs koronavírus-fertőzésre utaló jel a kínai pilótánál (ATV)
Már láztalan és panaszmentes az a kínai pilóta, akit tegnap este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről szállítottak be a László Kórházba, ahol a szigorú protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették őt – írja közleményében az EMMI. Az EMMI felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy ne használják fel pártpolitikai céljaikra a Kínában zajló koronavír
jan. 29
11:09
Portugáliában tanácskoznak a Kohézió Barátai csoport tagjai a hétvégén (USAracing)
Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz szombaton a Kohézió Barátai csoport következő, kormányfői szintű ülésén, amelyet február elsején tartanak a portugáliai Beja városában – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
jan. 29
11:21
Nagy-Britannia átadta a brit kilépésről szóló okiratot az Európai Unió Tanácsának (HírTV)
Az Egyesült Királyság pénteken, közép-európai idő szerint éjfélkor lép ki az Európai Unióból.
jan. 29
11:21
Peking bízik a járvány legyőzésében (USAracing)
A járvány gócpontjában, Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak.
jan. 29
11:21
Megkapta Brüsszel a brit kilépési papírokat (Képmás)
Két nap múlva, pénteken éjfélkor lép ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból, ami után több hónapos átmeneti időszak következik.
jan. 29
11:24
Két Srí Lanka-i pék miatt tört ki pánik Gyergyóditróban, a fenyegetőző helyiek napokon belül elüldözték őket (Kripto Akadémia)
Ugyan munkatársai szerint a két szakember normális, becsületes ember, sokan mégis népszavazással vennék el az állásukat.
jan. 29
11:36
Áttörés a koronavírus elleni küzdelemben, ezt érték el a tudósok (Ripost)
A tudósok így jobban tudják vizsgálni a vírust, és azt is könnyebben meg lehet majd állapítani, hogy valaki fertőzött-e.
jan. 29
11:39
Romlott tavaly a Bosch autóipari beszállító vállalat eredménye (GazdaságPortál)
A globális autóipari termeléscsökkenés miatt romlott tavaly a német Robert Bosch GmbH autóipari alkatrész és berendezés beszállító vállalat eredménye a cég honlapján szerdán publikált beszámoló alapján. A Bosch 2019-ben az előző évivel közel megegyező, 77,9 milliárd eurós értékesítési árbevétel mellett 3 milliárd euró, az egy évvel korábbinál 44 sz
jan. 29
11:45
Takács Zsolt: Amerika kérése ellenére beengedik a britek a Huaweit az 5G hálózat építésébe (Képmás)
Engedélyezi a brit kormány a kínai Huawei távközlési konszern részvételét a nagy-britanniai 5G távközlési hálózat kiépítésében, de korlátozza a cég hozzáférését a teljes beruházási programhoz. A Huawei alelnökének állásfoglalása szerint a Huaweit megnyugtatja az Egyesült Királyság kormányának jóváhagyása.
jan. 29
11:45
Koronavírus: ezek az országok és nagyvárosok lehetnek a legnagyobb veszélyben (SzMo)
London, New York és Los Angeles is bekerült az első húszba.
jan. 29
11:48
Arab Liga: ez túl nagy kompromisszum lenne a palesztinoktól (Infostart)
Közleményben reagált az arab országokat tömörítő szervezet az izraeli és az amerikai felek által ismertetett közel-keleti rendezésre.
jan. 29
12:03
Megerősítették a határ fizikai védelmét Röszkén (USAracing)
Kedd hajnalban fél hat körül migránsok egy nagyobb csoportja a röszkei közúti határátkelőhely két oldalán, csaknem egy időben próbált meg az ország területére bejutni.
jan. 29
12:09
Ugrósdy Márton: Mit hoznak a világnak a 2020-as évek? (Képmás)
Az Egyesült Államok gyengülése és Kína lassú menetelése? Klímakrízisek és zölddiktatúrák? Világhatalmat élvező nagyvállalatok és mindent felülíró technológiai fejlődés? A húszas évek várható globális folyamatairól és konfliktusairól kérdeztük a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatóit, Ugrósdy Márton igazgatót, illetve Szalai Mátét. A Mandiner heti
jan. 29
12:15
„Karácsonyi” karanténba zárná Ausztrália a Vuhanból evakuáltakat (Képmás)
A Karácsony-szigetekre viheti a koronavírus miatt lezárt városból kivitt állampolgárait a kontinensnyi ország.
jan. 29
12:27
A Megxitet azok ellenezték, akik a Brexitet támogatták – Anne-Elisabeth Moutet a Mandinernek (Képmás)
Harry herceg és feleségének visszalépése a királyi családban betöltött hivatalos tisztségeikből („Megxit”) a bejelentést követően szinte azonnal politikai vita tárgya lett az Egyesült Királyságban. A meghökkentő lépés polarizálta a brit társadalmat, éppen úgy, ahogy korábban a Brexit. Milyen okok játszottak közre a hercegi pár döntésében? Mekkora h
jan. 29
12:33
Összecsaptak a rendőrökkel a tűzoltók Párizsban (HírTV)
A francia fővárosban több ezer tűzoltó vonult az utcákra, hogy munkakörülményeik javítását és veszélyességi pótlék növelését követeljék.
jan. 29
12:36
Eszméletlen konteók járják körbe a Földet a koronavírusról (Infostart)
Összegyűjtötték a koronavírussal kapcsolatos álhíreket és konspirációs teóriák, valamint azok cáfolata - tényellenőrző anyagok alapján.
jan. 29
12:45
Karantén alá helyezték a kínai női labdarúgó-válogatottat Ausztráliában (USAracing)
.
jan. 29
12:45
„Nagy változatosság a kis Svájcban” – színekkel üzent a Coca-Cola (Képmás)
Beszállt az üdítőgyártó multi a melegek védelmét szigorítandó törvénymódosítás népszavazási kampányába.
jan. 29
12:54
Szakpszichológus a koronavírusról: túl sok a félelemkeltő, negatív tartalmú információ (ATV)
Túl sok a félelemkeltő, negatív tartalmú információ a kelet-kínai Vuhanban felbukkant koronavírusról, főképp ahhoz képest, hogy Magyarország nem érintett az ügyben - értékelt Földi Rita klinikai szakpszichológus szerdán az M1 aktuális csatornán.
jan. 29
12:57
Újabb drónvideón Kobe Bryant tragikus helikopter-balesetének helyszíne (SzMo)
A videón a gép roncsai és az ott dolgozó nyomozók láthatóak.
jan. 29
13:00
Karantén alatt a kínai női labdarúgó-válogatott Ausztráliában (888.hu)
Karantén alá helyezték Kína női labdarúgó-válogatottjának tagjait szerdán az ausztráliai Brisbane város egyik szállodájában az új típusú koronavírus okozta járvány miatt.
jan. 29
13:03
Német államfő: Visszatértek a múlt gonosz szellemei (HírTV)
Visszatértek a múlt gonosz szellemei, és új ruhát öltöttek, népnemzeti, autoriter eszméiket vízióként, a jelenkor gondjainak jobb megoldásaként mutatják be.
jan. 29
13:09
Holokauszt emléknap: autoriter, népnemzeti gonosz szellemekről beszélt Frank-Walter Steinmeier (Képmás)
Az izraeli elnök is felszólalt a Bundestagban.
jan. 29
13:11
Erdogan elfogadhatatlannak tartja Trump béketervét (Képmás)
Ankara akkor is kiáll a palesztinok mellett, ha egynémely arab ország hátat is fordít – jelentette ki a török államfő.
jan. 29
13:18
Erdogan: elfogadhatatlan, hogy Jeruzsálemet Izraelnek adnák (ATV)
Teljesen elfogadhatatlan, hogy Jeruzsálemet Izraelnek adná az a közel-keleti béketerv, amelyet Donald Trump amerikai elnök jelentett be az izraeli-palesztin konfliktus vonatkozásában - nyilatkozott Recep Tayyip Erdogan török elnök az NTV török hírtelevízió szerdai beszámolója szerint északnyugat-afrikai körútjáról hazatérőben a repülőgépen tartózko
jan. 29
13:33
Kitilthatják a kínai turistákat ázsiai országokból (Képmás)
Dél-koreaiak és malajziaiak százezrei írták alá az ügyben indított petíciókat.
jan. 29
13:57
Eljárási reformot sürget a Fidesz (USAracing)
Bár az új Európai Bizottság már megkezdte munkáját, a meglehetősen kidolgozatlan és pontatlan meghallgatási folyamat ma is vita tárgya.
jan. 29
14:09
Dél-Korea és Malajzia petícióban követeli, hogy a kínai turistákat ne engedjék be az országaikba (USAracing)
Dél-Koreában és Malajziában is eddig négy-négy fertőzöttről tudnak.
jan. 29
14:21
Koronavírus – Infektológus: egy évet prognosztizálnak a védőoltás kifejlesztésére (GazdaságPortál)
Egy évet prognosztizálnak a kelet-kínai Vuhanban felbukkant koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésére a szavahihető szakemberek – mondta Prinz Gyula, a Semmelweis Egyetem infektológusa szerdán az M1 aktuális csatornán. A védőoltás kifejlesztése időt vesz igénybe, de a már megfertőződött betegek gyógyítására rendkívül ígéretes antivirális szerek
jan. 29
14:36
Koronavírus: már több a beteg, mint a SARS-járvány idején (Infostart)
Több mint hatezer ember fertőződött meg biztosan a koronavírussal, és a szakértők már a 2003-as SARS-járványnál súlyosabb következményeket prognosztizálnak. Több ország evakuálásba kezdett, és egyre több szigorítja a Kínából érkezők ellenőrzését.
jan. 29
14:39
Kazahsztán felfüggeszt mindenfajta utasközlekedést Kínával (USAracing)
.
jan. 29
14:45
Ez hihetetlen: gumilabdával juttatta kórházba ismerősét Vágbesztercén (Ripost)
Egy 30 éves férfi hatolt be a másik lakásába, akit sodrófával és gumilabdával kezdett ütni.
jan. 29
14:45
Ankara türelme véges az orosz Szíria-politikával kapcsolatban (Képmás)
Erdogan továbbra is idlíbi felkelőkről beszél, nem terroristákról.
jan. 29
14:51
Elfogadhatatlan a kettős mérce alkalmazása Lengyelországgal szemben (USAracing)
Magyarország minden fórumon felemeli a szavát a kettős mérce alkalmazása ellen, és elmondja véleményét a Lengyelországgal szemben indított eljárásról.
jan. 29
15:12
„Nem akarunk pusztító háborút” (USAracing)
A napokban Magyarországon járt Ádil bin Ahmed al-Dzsubejr, Szaúd-Arábia külügyi államminisztere. A Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt például arról, mit kellene tenni a terjeszkedő Irán ellen.
jan. 29
15:15
Koronavírus - Kazahsztán felfüggeszt minden utasközlekedést Kínával, a britek karanténba zárják a Vuhanból érkezőket (Kripto Akadémia)
Kazahsztán felfüggeszt mindenfajta, légi, közúti és vasúti utasközlekedést Kínával, és nem ad ki vízumot kínai állampolgároknak, megelőzendő a koronavírus terjedését az országban - jelentette be szerdán a válságmegelőzéssel foglalkozó tárcaközi bizottság.
jan. 29
15:18
Lekerülhet az Interpol körözési listájáról Hernádi Zsolt (Infostart)
A Zágráb megyei bíróság szerdán hatályon kívül helyezte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója vizsgálati fogságára vonatkozó, 2018-as döntését - írta a helyi sajtó.
jan. 29
15:21
Helye van a modern európai demokráciában a keresztény vallás védelmének (HírTV)
A baloldali liberális pártok képviselői nem tartották fontosnak az ezzel kapcsolatos dokumentum elfogadását.

Keresés