Csen Qiushi január 24-én érkezett meg Vuhanba, azóta tudósított a közösségi médiában a koronavírus epicentrumában uralkodó állapotokról a külvilág számára. Néhány napja azonban az újságíró rejtélyesen eltűnt, családja attól fél, a férfit karanténba zárhatták.
Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ (TEK) a perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe, tudta meg az Index.
Horrorpláza! Döbbenetes ámokfutás helyszíne volt a Bangkoktól 260 kilométerre északkeletre fekvő thaiföldi város, ahol egy ingatlanügyben átvágott katona egy terepjáró volánjánál ülve nyitott tüzet vétlen emberekre, majd egy buddhista templomnál több sorozatot is leadott egy HK33-as gépkarabéllyal.
Angela Merkel (65) német kancellárral és a legnagyobb német kormánypárt, a CDU elnökével, Annegret Kramp-Karrenbauerrel (57) találkozik ma Orbán Viktor (56) miniszterelnök a német fővárosban.
Merkelnek nem érdeke, hogy a kereszténydemokrata értékeket a leghatározottabban képviselő Fidesz kiváljon az Európai Néppártból – mondta lapunknak Törcsi Péter
Hetedik napja önkéntes karanténba zárva él férjével M. Éva, aki – Kínából hazaérve – háziorvosi beutalóval próbált segítséget kérni a László kórházban.
Bong Dzsun Ho műve az első az amerikai filmakadémia rangos elismerésének történetében, amely nem angol nyelvű filmként diadalmaskodott a legjelentősebb kategóriában.
Az Élősködők című film kapta a legjobb alkotásnak járó Oscar-díjat a 92-dik gálán Los Angelesben. Az alkotás történelmet írt, mert a legjobb film mellett a nemzetközi kategóriában is győzött, összesen négy elismerést kapott.
Hosszútávon Magyarországnak okoz károkat, hogy nem rendeződik a Fidesz néppárti tagsága - ezt Pulai András mondta Híradónknak. A szakértő szerint a kelleténél így is sokkal tovább húzódott az ügy. Hidvéghi Balázs a Fidesz EP-képviselője szerint a kérdés szóba kerülhet a holnapi Orbán-Merkel-találkozón is. A vita rendezése még a 2022-es választások
A Sinn Féin rosszul kalkulált és kevesebb jelöltet indított, az előzetes becslések szerint várhatóan 36 képviselőjük jut a dublini Dáilba, amely 13 mandátumos emelkedést jelent.
Azt követelik, hogy a parlament támogassa az elnök tervét, és szavazza meg a 109 millió dolláros hitelt a fegyverzetük és felszerelésük modernizálására.
Csaknem kilencéves csúcsra szökött fel az infláció Kínában januárban a holdújévi ünnep miatt megnőtt kereslet, valamint az országot sújtó koronavírus-járvány hatására.
A Ciara névre keresztelt téli viharnak köszönhetően rekordidő alatt, a menetrendben szereplőnél nyolcvan perccel gyorsabban tette meg a New York és London közötti utat egy Boeing 747-436-os utasszállító repülőgép.
A Ciara névre keresztelt téli viharnak köszönhetően rekordidő alatt, a menetrendben szereplőnél nyolcvan perccel gyorsabban tette meg a New York és London közötti utat egy Boeing 747-436-os utasszállító repülőgép.
Vasárnap a nap végére 97-el emelkedett a halottak száma az előző naphoz képest. A járvány gócpontjában, Hupej tartományban 91-el nőtt a számuk, és a halálestek zöme a tartomány székhelyén, Vuhanban történt, ahol további 73 ember halt bele a kórba.
Egy hónappal az után, hogy megjelentek az első hírek a kínai Vuhan városában rohamosan terjedő újfajta koronavírusról, elindult vasárnap Kínába az Egészségügyi Világszervezet (Who) nemzetközi szakértői csoportja, hogy segítse az ottani szakembereket a járvány vizsgálatában.
Dél-Korea hétfőn ideiglenes hatállyal megtiltotta az óceánjáró luxushajók kikötését, megakadályozandó az új típusú koronavírus terjedését, miközben a Japánban karanténba helyezett Diamond Princess üdülőhajón további 60 utasról állapították meg, hogy megfertőződtek.
A kormányfő a közösségi oldalára töltött fel egy képet, amelyben tudatja, hogy ma Berlinben tesz látogatást. A miniszterelnököt Angela Merkel német kancellár fogadja hivatalában.
Számos helyen, főleg a cseh-német határon, leállt a vasúti forgalom a sínekre dőlt, kitört fák következtében, s több hegyvidéki közúton is közlekedési akadályok alakultak ki.