„Tarthatatlan, hogy a terrorellenes küzdelem nem része az ENSZ költségvetésének, miközben a világszervezet olyan ügyekre pazarolja a pénzét, amelyek veszélyesek az egész világra nézve, ilyen a migráció elősegítése” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bécsben egy terrorizmusellenes konferencián elmondott felszólalá
Drasztikus állításokat fogalmazott meg kedden reggel Gabriel Leung, Hongkong vezető járványügyi szakértője, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) keddi, genfi ülését megelőzően arról beszélt, hogy akár a világ népességének 60 százaléka is megfertőződhet, ha nem sikerül kontroll alá vonni a koronavírus-járványt -írja az Index.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy videós Facebook-posztban számolt be a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb tudnivalókról, különösképpen a magyar érintettekről.
Váratlan fordulat a brit királyi házban! Éppen hogy elültek a Megan (38) és Harry herceg (35) függetlenedése körüli hullámok, máris újabb, nem várt esemény nyugtalanítja a Buckingham-palotát.
A fideszes EP-képviselő szerint a nyugat-európai zsidóság elleni támadások még egy indokot jelentenek az illegális migráció elleni határozott fellépés mellett
Akaratán kívül igazi királydrámába csöppent Orbán Viktor (56) Berlinben, amikor nem sokkal az érkezése előtt bejelentette távozását Angela Merkel (65) német kancellár utódjelöltjének tartott Annegret Kamp-Karrenbauer (57) a CDU elnöki posztjáról.
A németek csaknem fele úgy gondolja, hogy a jobboldali AfD tíz éven belül részt vehet egy tartomány vagy akár az ország vezetésében – derül ki egy közvélemény-kutatásból
Akár a világ lakosságának 60 százaléka is megfertőződhet az új koronavírussal, és milliók halhatnak meg, ha nem sikerül megállítani a járványt. Erre figyelmeztetett egy neves hongkongi tudós. Közben Hupej kínai tartományban, ahonnan a járvány kiindult, több vezetőt leváltottak, mert rosszul kezelték a helyzetet, illetve volt, aki az adományokat lop
Bernie Sanders a vártnál szorosabban, de legyőzte Pete Buttigiegt. Joe Biden messze lemaradva csak az ötödik lett, Andrew Yang pedig fel is adta a versenyt.
Hagyomány az Egyesült Államokban, hogy Iowában és New Hampshire-ben, ebben a két, önmagában kevéssé jelentős szövetségi államban kezdődik az előválasztási sorozat, emiatt pedig kiemelt médiafigyelmet kapnak.
Csupán több nappal az iowai választások után tudták nyilvánosságra hozni a végeredményt az amerikai demokraták. A teljes kudarc mellett mindenki a 38 éves Pete Buttigieg előretöréséről beszél. De ki is az a Buttigieg, és hogyan kell egyáltalán kimondani a nevét?
Folyamatosan csökken az újonnan diagnosztizált, koronavírussal fertőzött betegek száma Kínában – derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán közzétett adataiból.
Folyamatosan csökken az újonnan diagnosztizált, koronavírussal fertőzött betegek száma Kínában - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán közzétett adataiból.
A demokratáknál az esélyesnek tartott Bernie Sanders ezúttal maga mögé utasította Pete Buttigieg-et, Joe Biden ismét leszerepelt, míg a republikánusoknál Donald Trump újra 80 százalék feletti eredménnyel nyert.
Hazaérkezett kedden háromhetes külföldi körútjáról Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető, aki a legfelsőbb bíróság kiutazási tilalmával dacolva járt külföldön, felkeresett számos országot, amely elismerte őt a latin-amerikai ország ideiglenes elnökének.
Az Ep plenáris ülésén az antiszemitizmus, a rasszizmus és a gyűlölet elleni küzdelem volt a téma. Donáth Anna szerint hazánkban romaellenes kampány folyik.
Demokrata törvényhozók kedden, politikai befolyást sejtve, vizsgálatot követeltek a Donald Trump amerikai elnök egykori tanácsadójára, Roger Stone-ra kért ügyészségi büntetés miatt, miután mind a négy ügyész visszaadta az ügyet.
A vermonti szenátor Joe Bident is legyőzve nyert a New Hampshire-i előválasztáson. A republikánusok megmérettetésén az amerikai elnök nyert meggyőző fölénnyel.
A római felsőház szerdán határoz arról, megvonja-e Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga és a jobbközép koalíció vezetőjének mentelmi jogát, miután az ügyészség eljárást indított ellene a Gregoretti olasz katonai hajóval tavaly nyáron érkezett migránscsoport feltartóztatása miatt.
Helyreállt a természetes szövetségi viszony Németország és Magyarország között - így értékelte Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár berlini tanácskozását a Nézőpont Csoport vezetője.
A szomszédságpolitikai és bővítési biztos szerint az Európai Bizottság célja, hogy felgyorsítsa és dinamikussá tegye a nyugat-balkáni bővítés folyamatát. Fóris György, a Bruxinfo elemzője az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában azt mondta: Várhelyi Olivér elképzelései alapján akár létrejöhet egy féltagsági státusz is.
A jobbközép koalíció vezetője ellen az ügyészség azért indított eljárást, mert tavaly nyáron öt napig nem engedélyezte a Gregoretti nevű hajó fedélzetén lévő 131 illegális bevándorló partraszállását.
További harmincnégy utast fertőzött meg a koronavírus a japán partoknál veszteglő, karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajón, a betegek száma ezzel 175-re nőtt, és négyük állapota súlyos – közölte szerdán Kato Kacunobu japán egészségügyi miniszter.