Az európai zsidóság biztonságával kapcsolatos aggodalmakra okot adó nyugat-európai fejlemények egyértelmű oka a megnövekedett illegális migráció, amely a Közel-Kelet konfliktusait importálja a kontinensre azáltal, hogy Európa tömegesen enged be muzulmán bevándorlókat, akik aztán zsidó emberekre támadnak - jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-k
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) "nagyon racionális" volt az Európai Néppárton (EPP) belül kialakult, a Fidesszel kapcsolatos vitában - vélekedett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban, amely szerdán jelent meg.
Várhelyi Olivér Kijevben találkozott a magyar, a román és a bolgár kisebbségek képviselőivel, köztük Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével.
Hivatalosan is nevet kapott az új koronavírus okozta betegség. Miközben az Egészségügyi Világszervezet „közellenségnek” minősítette a fertőzést, a többeket megfertőző brit férfi és egy orosz kórházban ápolt kínai nő is meggyógyult.
Az Új Szó számolt be arról, hogy a szlovák kormány a kormány egyhangúan támogatta, hogy 2021-től 50 euróra emelkedjen a gyermekek után járó támogatás, és 460 eurót kapjon minden nyugdíjas 13. havi nyugdíjként. Az ellenzéki pártok szerint olcsó kampánytrükkről van szó.
Egy 16 éves lány miatt szabadultak el az indulatok: miután az Instagramon a homoszexualitásáról beszélt, egy muszlim kommentelő „piszkos leszbikusnak” és „mocskos kurvának” nevezte, amire a lány egy gyalázkodó videót készített az iszlám vallásról.
Mindkét nemzet erős unióban érdekelt, és egyetért abban, hogy az Eu akkor tud erős lenni, ha erős nemzetekre épül, amelyek megőrzik identitásukat, és büszkék kulturális, történelmi, vallási örökségükre - közölte.
Az amerikai és német titkosszolgálatok évtizedeken át látták el a világ országait olyan titkosító eszközökkel, amiket direkt úgy terveztek, hogy olvasni tudják az azokon küldött üzeneteket. Termékeikből Magyarország is vásárolt.
Hazaszállításukat és otthoni karanténba helyezésüket kérik az izraeli kormánytól a koronavírus-megbetegedések miatt Jokohamánál vesztegzár alá helyezett hajó izraeli utasai - jelentette a katonai rádió szerdán.
A fertőző légúti betegségek akár 40 kórokozóját, köztük az új koronavírust és a madárinfluenza vírusát is ki lehet mutatni egy órán belül egy új eszközzel, amelynek kifejlesztését hongkongi tudósok jelentették be kedden.
Ferenc pápa szerdán elutasította azt a javaslatot, amelynek értelmében a rendkívüli paphiánnyal küzdő Amazónia egyes vidékein kivételesen - bizonyos feltételeknek megfelelő - nős férfiak is szolgálhattak volna papként.
Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson. Salvini bejelentette, hogy készen áll bíróság elé állni az olaszországi határok védelméért.
Nem egészen két hónapja van Csehországnak, hogy választ adjon a Brüsszelből érkező jelentésre, amelynek tárgya Andrej Babiš cseh kormányfő összeférhetetlenségi ügye. Az Európai Bizottság tavaly november végén összeférhetetlenséget állapított meg Babiš politikai és gazdasági tevékenysége között. A miniszterelnök a kezdetektől fogva tagadja, hogy vis
A kezdeményezés célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel
Több és közvetlenül felhasználható uniós forrásért lobbiznak Brüsszelben a Visegrádi Négyek főpolgármesterei. Karácsony Gergely szerint most jók a lehetőségeik.
"Elvárom, hogy a tagállamok legalább olyan vehemenciával védelmezzék a költségvetés új prioritásait, például a klímasemlegesség megteremtését, a digitalizációt, a védelempolitikát, a migrációra szánt kiadásokat, mint a régieket: a kohéziós alapokat és a közös mezőgazdasági politikát" - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU
Az ATV híradója által felkeresett kínai üzletekben nem csökkent a forgalom a koronavírus felbukkanása óta. Egy Nógrád megyei áruházban azt mondták, a vevők nem tartanak a fertőzéstől. Egy debreceni kínai konyha vendégei pedig úgy nyilatkoztak, hogy ők továbbra is nyugodtan járnak ebédelni.
Saját magának is épített a mobilhálózatokhoz hátsó kaput a kínai vállalat már 2009-ben is, nemcsak a bírói engedélyhez kötött hatósági lehallgatásokhoz - írta amerikai titkosszolgálati forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal.