2020. február 6. csütörtök

febr. 6
7:21
Magyarország csatlakozott a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetségéhez (Bank360 blog)
A szervezet Donald Trump kezdeményezésére jött létre
febr. 6
7:27
Izrael csapásokat mért a Hamász és a szíriai kormányerők állásaira (HírTV)
Ez volt az izraeli légierő válasza arra, hogy előzőleg két, a Gázai övezetből indított aknagránát csapódott be Izraelben.
febr. 6
7:30
MTA: az új ukrán nyelvtörvény "egy nagy dráma" (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia szerint súlyosan korlátozza az Ukrajnában élő magyar kisebbség jogát a két hete elfogadott új nyelvtörvény, amely szerint a magyar kisebbséghez tartozók a törvény hatálybalépése esetén csak az óvodában és az elemi iskola első négy osztályában tanulhatnának magyar nyelven.
febr. 6
7:30
Trump győzött és kegyetlenül kiosztotta a szerinte áruló Romneyt (ATV)
Donald Trump amerikai elnök szerdán, nem sokkal azt követően, hogy a szenátus felmentette őt a demokraták által megfogalmazott vádak alól, a Twitteren élesen támadta Mitt Romney republikánus szenátort, pártja egyetlen politikusát, aki a demokratákkal együtt szavazott ellene.
febr. 6
7:33
Azbej Tristan: A migrációt a gyökereinél kell kezelni (HírTV)
Washingtonban kiállítás nyílt, ami a keresztényüldözést és az üldözötteket a hazájukban segítő Hungary Helps programot mutatja be.
febr. 6
7:33
Felmentették Donald Trumpot a vádak alól (Bank360 blog)
Elbukott az impeachment, az elnök hivatalában marad
febr. 6
7:39
150 évre elítélték, most vesebajra hivatkozva szabadulna a világ legnagyobb piramisjátékosa (444.hu)
Bernie Madoff a börtönben is remek bizniszeket kötött, de utolsó hónapjait egy barátja társaságában töltené.
febr. 6
7:42
Reménykeltő fordulatok történtek a koronavírus kezelésében - részletek (ATV)
Szerda éjfélig egy nap alatt 73 ember veszítette életét az új koronavírus okozta megbetegedés következtében, miközben három különböző készítménnyel értek el reménykeltő eredményeket a vírus elleni küzdelemben.
febr. 6
7:51
Azbej Tristan: A migrációt a gyökereinél kell kezelni (Bank360 blog)
Az üldözött keresztények helyzetét és az ezzel kapcsolatos magyar politikát bemutató tárlat nyílt Washingtonban
febr. 6
7:57
Orbán legfőbb szövetségese nyíltan tesz az uniós jogra (Kripto Akadémia)
Jogi káosz fenyeget, Varsó csúnyán pórul járhat
febr. 6
7:57
Ha dudálsz, piros marad a lámpa (444.hu)
A mumbai rendőrség jól kifogott az autósokon, akik naphosszat nyomják a dudát, mintha muszáj lenne.
febr. 6
7:59
Trump triumfál és azt hirdeti: örökké itt lesz (Kripto Akadémia)
Az impeachment procedúrájának vége, az amerikai elnök azonnal betámadta azt a republikánus szenátort, aki ellene szavazott.
febr. 6
8:06
Koronavírus: tovább nőtt az egy nap alatt elhunytak száma (Infostart)
Szerda éjfélig egy nap alatt 73 ember veszítette életét az új koronavírus okozta megbetegedés következtében, miközben három különböző készítménnyel értek el reménykeltő eredményeket a vírus elleni küzdelemben.
febr. 6
8:18
Új felvetés a devizahitelesek ügyében (Infostart)
Eddig tizenöt magyar devizahiteles ügyet zárt le az Európai Unió bírósága, amely előtt egy tavaly decemberben indult eljárásban új jogi megoldás jelent meg a devizahitel témakörében - írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
febr. 6
8:30
És akkor Németországban sikerült egy szélsőjobbos miniszterelnököt választani (Kripto Akadémia)
A szavazópolgárok beletekintettek a szakadékba és remélhetőleg megértik, mi a tét.
febr. 6
8:32
Ebola elleni szerrel állítanák meg a koronavírust, miközben a halottak száma minden nappal egyre gyorsabban nő (Kripto Akadémia)
Három készítménnyel is reménykeltő eredményeket értek már el a vírus elleni küzdelemben.
febr. 6
8:57
Tizenkét izraeli katona megsebesült egy jeruzsálemi gázolásos merényletben (HírTV)
Tizenkét izraeli katona megsebesült, egyikük súlyosan egy jeruzsálemi gázolásos merényletben.
febr. 6
9:03
Szijjártó Péter örül, hogy egy szuperhatalom oldalán vonulhat egyfajta keresztes háborúba (Kripto Akadémia)
Amikor a külügyminiszter arról beszél, hogy a vallásszabadság az egyik alapvető jog, azt leginkább a kereszténységre érti.
febr. 6
9:21
Újabb megbetegedések a karantén alá helyezett óceánjárón (HírTV)
Hongkongnál is karantén alá helyeztek egy tengerjárót 3600 emberrel a fedélzetén, miután vírusfertőzést állapítottak meg három embernél.
febr. 6
9:48
Koronavírus-karantén: egyre nagyobb a gond a magyarok körül (Infostart)
Újabb tíz ember megbetegedését okozta az újfajta koronavírus a japán partjainál karantén alá helyezett óceánjárón, közben pedig Tajvan teljes kikötőzárlatot rendelt el, mert a hajó egy héttel ezelőtt kikötött a szigeten, és utasai Tajpejben jártak városnézésen. Hongkongban is találtak lázas betegeket egy hajó utasai között - két kikötőt lezártak.
febr. 6
10:03
Gázolásos merénylet Jeruzsálemben: tizenkét izraeli katona megsebesült (ATV)
Tizenkét izraeli katona megsebesült, egyikük súlyosan egy jeruzsálemi gázolásos merényletben - jelentette a helyi média csütörtök reggel.
febr. 6
10:15
A skót pénzügyminiszter 270 üzenetet küldött egy 16 éves fiúnak, akit cukinak nevezett (444.hu)
Lemondott.
febr. 6
10:39
Megbénította a közlekedést a hóvihar Románia délkeleti részén (HírTV)
Csütörtök reggelig vörös riasztás volt érvényben a havazás és az óránként száz kilométeres sebességet meghaladó szél miatt.
febr. 6
10:54
Megerősödve indulhat neki újraválasztási kampányának Donald Trump (Infostart)
Győzelmi beszédre készült csütörtök hajnalban Donald Trump, miután az amerikai szenátus mindkét vádpontban felmentette az impeachment eljárás alá vont elnököt. Trump megerősödve került ki a perből, ami újabb csapás demokrata pártbeli ellenfelei számára.
febr. 6
11:15
Aranyvízummal a Kánaánba (Kripto Akadémia)
Portugáliában oroszok, kínaiak és brazilok ezrei telepedtek le egy különleges okmánynak köszönhetően. A kabinet korlátozza, de nem akar lemondani a sajátos gyakorlatról.
febr. 6
11:36
Elképesztő, hogy tombol a tél a szomszédban, narancs riasztás van érvényben (Infostart)
Megbénította a közlekedést, vezetékeket szakított le, és fákat döntött ki a hóvihar Románia délkeleti részén és a Déli-Kárpátokban.
febr. 6
11:48
Angela Merkel: ez megbocsáthatatlan (Infostart)
"Ez az eset menthetetlen, és a szavazás eredményét érvényteleníteni kellene" - így reagál a német kancellát arra, hogy pártjának politikusai szerdán Türingiában együtt szavaztak az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt politikusaival
febr. 6
11:48
Tucatnyi katonát gázolt el egy merénylő Izraelben, a Hamász szerint ez a válasz Trump béketervére (Kripto Akadémia)
Két támadás is történt csütörtökön: a második során rálőttek egy izraeli rendőrre, a merénylőt agyonlőtték.
febr. 6
11:51
Szaúd-Arábia különbíróságon csap le a nemkívánatosakra (444.hu)
Embertelen eseteket tárt fel az Amnesty International.
febr. 6
12:09
Merkel szerint megbocsáthatatlan, hogy a szélsőjobb támogatásával választottak tartományi miniszterelnököt (444.hu)
Az AfD a liberális FDP és a CDU koalícióját támogatta kívülről Türingiában.
febr. 6
12:21
Kivéreztetné a kormány a pártatlanság szinonimájának számító BBC-t (Kripto Akadémia)
Az angol kabinet a jövőben nem hajtja be az előfizetési díjakat.
febr. 6
13:09
Magyarország és Brazília elutasítja, hogy a Globális Migrációs Csomag hivatkozási alap legyen (HírTV)
Szijjártó Péter és Ernesto Araújo megállapodott abban, hogy a két ország összehangolja tevékenységét a közel-keleti keresztények támogatásában.
febr. 6
14:00
Száznál több civil halt meg, mióta három hete fellángoltak a harcok Észak-Szíriában (Kripto Akadémia)
Orosz és török áldozatai is vannak a harcoknak, de Moszkva nem beszél arról, hogy Erdogan és Aszad csapatai egymást lövik, inkább terroristákra fogna mindent.
febr. 6
14:42
Óriásdarut döntött föl a viharos szél a fővárosban (Infostart)
Tovább tombol szél a horvátországi tengermelléken. A pági hídon a 217 kilométer per órás széllökéseket mértek.
febr. 6
14:45
Türingiában egy nap után lemondott a szélsőjobboldali segítséggel megválasztott liberális miniszterelnök (444.hu)
Thomas Kemmerich szerint elkerülhetetlen volt.
febr. 6
14:51
Koronavírus: megrendezik-e az olimpiát Tokióban? (ATV)
A közegészségügyi hatóságokkal együttműködő munkacsoportot állítottak fel a nyári tokiói olimpia és paralimpiai szervezői a koronavírus-járvány miatt.
febr. 6
14:57
A szerdán leváltott Ludovic Orban kapott újabb kormányalakítási megbízást (HírTV)
Iohannsi az év végén esedékes parlamenti választások előrehozását szeretné ezzel előidézni.
febr. 6
15:00
Magyarics Tamás: a demokraták balra tolódása Donald Trump malmára hajtja a vizet (Infostart)
Donald Trump megerősödve jött ki a kudarcos impeachment eljárásból, és pártja is nagyobb egységet és erőt mutat most, mint a vádeljárást megindító Demokrata Párt. Az InfoRádiónak Magyarics Tamás Amerika-szakértő elemezte az Egyesült Államokban kialakult politikai helyzetet.
febr. 6
15:15
Sör, brandy és rum keveréke folyt a csapból egy indiai társasházban (444.hu)
A hatóságok 6 ezer liternyi elkobzott piát ástak el a szomszédban.
febr. 6
16:00
Akár patthelyzet is kialakulhat a szlovák választások után (Infostart)
A Robert Fico vezette Smer, a jelenlegi kormánykoalíció vezető pártja esélyes megnyerni Szlovákiában a február végére kitűzött parlamenti választást - derül ki a Focus közvélemény-kutató intézet felméréséből. Jelen állás szerint azonban az is előfordulhat, hogy politikai patthelyzet alakul ki a választások után az országban.
febr. 6
16:18
Négyszáz járművet kutattak át, mire meglett a teherautóba rejtett pokolgép (Infostart)
Az észak-írországi Lurgan városának egyik ipartelepén találták meg a teherautót, a hatóságok információi szerint egy Belfastból Skóciába tartó kompon robbant volna fel.
febr. 6
16:33
Bombát találtak egy furgonban Észak-Írországban (444.hu)
Egy Belfastból Skóciába tartó kompon akarták felrobbantani.
febr. 6
16:51
Megválasztása után egy nappal bejelentette távozását Türingia kormányfője (HírTV)
A tartományi alkotmány szabályai szerint a Landtag feloszlatásához a testület legkevesebb kétharmadának támogatása szükséges.
febr. 6
16:51
Teherautóra szerelt pokolgépet találtak egy észak-írországi ipartelepen (ATV)
Az észak-írországi rendőrség (PSNI) terrorista bűncselekményekben illetékes nyomati osztályának vezetője közölte, hogy bejelentés érkezett hozzájuk egy készülő merényletről, amelyet egy járműre szerelt robbanószerkezettel akartak elkövetni egy Belfastból Skóciába tartó kompon.
febr. 6
17:03
Rekordszámú antiszemita incidenst jelentettek tavaly is Nagy-Britanniában (HírTV)
Több mint 1800 antiszemita indíttatású verbális vagy fizikai támadás tudnak.
febr. 6
17:09
Ketten hagyták el a koronavírus miatti karantént (ATV)
Az ATV Híradójának információi szerint egy magyar egyetemista és egy kínai nő is elhagyhatta a Szent László Kórház fertőző osztályát.
febr. 6
17:18
Megválasztása után egy nappal bejelentette távozását Türingia kormányfője (Kripto Akadémia)
Hatalmas volt a felháborodás, hogy a szélsőjobb támogatásával lett a tartomány miniszterelnöke.
febr. 6
17:21
Koronavírus: egyre több a fertőzött Németországban (ATV)
Tovább emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, csütörtökön egy nő szervezetében mutatták ki a kórokozót, amelyet így országszerte már tizenhárom fő hordoz bizonyítottan.
febr. 6
17:33
Meghalt a vuhani orvos, aki már decemberben figyelmeztette a kollégáit az új vírusra (444.hu)
De akkor a hatóságok befenyítették, hogy ne terjesszen rémhíreket.
febr. 6
17:35
Újra Orbant bízta meg kormányalakítással a román elnök (444.hu)
Klaus Iohannis arra számít, hogy úgyis elhasal a parlament előtt, és jöhet az előrehozott választás.

Keresés